ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-08-26 / 92. szám

2 1932. augusztus 26. Evégből a kongresszusi határoza­tot csütörtökön délelőtt küldöttség juttatta el a kereskedelemügyi mi­niszterhez és tőle az érdekelt re szortminiszterekkel együttes meg­beszélést kért, de ugyanakkor beje lentette, hogy szeptember 12-én az ország iparossága a székesfőváros­ban demontsratív nagygyűlést tart, amellyel kapcsolatban a gyűlés nap­jára kijelenti a társadalombiztosító­ból munkásait és bezárja műhelyeit. A demonstrációhoz való csatlako­zásra a kereskedőket is felkéri. Éjjeli szolgálatot augusztus 21 —26-lg Síerschbaummayer Károly „Megválód­hoz címzett gyógyszertálra (Kossuth Lajos-utca) teljesit­Föegyházmegyei hír. Dr. Serédi Jusztinián biboros hercegprímás Horváth Sáudort a budapest-hen­germalmi egyházközség lelkészévé, id. Tóth Józsefet a budapest-ujfaiui, Sarkadi Bélát budapest- hermina­mezői, Büchler Bélát a budapest­belvárosi és Szabó Lajos ujmisést az érsekvadkerti plébániához káp­lánokká, Kajnár Ferenc és Markos Sándor ujmisést budapesti hitokta­tókká nevezte ki. Személyi hír. Palkovics László alispán f. hó 27-én érkezik vissza betegszabadságáról és szeptember elsején elfoglalja hivatalát. Bányász-búcsú Dorogon. A do­rogi Lányászok Szent István napján nagy ünnepséggel tartották meg az évenként szokásos bányászbúcsút, mely alkalommal a felállított tá­bori oltárnál Jeszenszky Kálmán prelátus-kanonok celebráiía az ün­nepi misét és mondotta a szentbeszé­det. A mise alatt a dorogi bányász ­dalárda és zenekar Büchner Antal esztergomi főszékesegyházi karnagy „Bányászmi 1 é"-jét adta elő a szerző személyes vezetésével, míg a har­moniumkiséretet Béres István teo­lógiai tanár látta el. A szép és mes­terien megalkotóit Bány ászmisét a kiváló zeneszerző ismert bányász­énekek témáira felépítve komponálta a dorogi bányaíempiom felszente lése alkalmává! az elmúlt évben adták elő először, amikor a rádió is közvetítette. A tábori mise után Schmidt Sándor bányaügyi főtaná­csos szép beszéd JÍ intézett a bá nyászokhoz és az egyes kiválóbb bányászinunkásokat ajándékokká! és elismerő okíevcilel tüntette ki. Az ünnepségen megjelent mintegy 4000 hívő a pápai és a nemzeti Himnusz eíéneklésével fejezte be a szép ün­nepséget. A Magyar Királyi Állami Nő ipariskolában (Budapest VIII. Rá­kóczi-tér 4) a jövő 1932 33. tan évre szóló beírások szeptember há rom első napján délelőtt 8-tői l-ig lesznek. A felvételre jelentkezhet­nek olyan leányok, akik 14. élet­évüket betöltötték és a polgári le­ányiskola, vagy valamely közép­iskola 4. osztályát sikerrel végezték. Az iskolának fehérneművarró (íű­j őkészítő, fehérneműtisztííó) női­szabó és leányruhakészítő, himző, mű és aranyhímző) női divatkalap­készítő szakosztálya van. A gazda­sági viszonyokra való tekintettel a kereskedelemügyi minisztérium a tandíjat leszállította, most az évi íandij beírási díjjal együtt 7490 P. Szeptember elsején az iskola, sza­bósági szakosztályt végzett növen­dékek, valamint női szabósegédnők számára mesterképző tanfolyam nyílik ; e tanfolyam 10 hónapig tart. Ugyanakkor felnőttek számára 3 hónapos délutáni és esti tanfolya­mok kezdődnek; e tanfolyamok a következők: fehérneműek szabás­raj za, szabása, varrása, (fehérnemű, csecsemőkelengye stb. (felsőruhák szabásrajza, szabása, varrása, (gyer­mekruhá,) felsőruha szabásrajza, női kalapkészítés, kézihimzés, (mo­npgramm, szines és műhimzés) gép­himzés, csipkekészítés, lakásdíszítő tárgyak készítése, (függöny, terítő, párna, lámpaernyő, művirág) fűző­készítés. Egy-egy tanfolyam díja 3 hóra 35 P. Ezenkívül német, fran­cia, angol és olasz tanfolyamok is lesznek. A nyelvi tanfolyamok díja félévenként 20 P. Részletes felvilá­gosítást készséggel ad és tájékoz­tatót szivesén küld az igazgatóság. Lelkigyakorlatok a szeminári­umban. H'tfőn, kedden és szerdán a helybeli szemináriumban lelki­gyakorlatok voltak, melyeket P. Resch Ferenc S. J. főiskolai tanár (ártott. A lelkigyakorlatokon Serédi Jusztinián bibornok-hercegprímás vezetésével a főegyházmegyei papság köréből ötvenötén vettek részt. Felhívás a szülőkhöz és mun­kaadókhoz. A kultuszminiszter 1927. évi szeptember hó 10-én kelt rendelete alapján mindazok a fiú­gyermekek, kik 1912. évi január hó l-e és 1920. évi december hó 31 e közti időben születtek, testi és szel­lemi fogyatkozásban nem szenved nek, vagy pedig oly iskolába, hol testnevelési oktatásban részesülné­nek, nem járnak, mint leventeköte­les egyének külön e célra felállított rendes ieventefoglalkozáson tartoz­nak megjelenni, résztvenni. Ezen rendelkezés fotytán felhivatnak mind azok a szülők, munkaadók, kiknek gyermekei, gyámoltjai felsőbb isko lába nem járnak, nyilvántartásba vételük végett tartoznak gyermekei ket folyó év ; augusztus hó 29-től szeptember hó 2-án reggeli 8 órától déli 12 óráig a Városházán I. em. 8. számú szobában való megjele­nésre utasítani. Vezetőség. A dohánytőzsdék tovább is árusíthatnak iskolaszereket. A Magyar Papír és Irószerkereskedők Szövetsége kérte a közoktatásügyi minisztert, hogy tiltsa el a tanuló­ifjúságot attól, hogy tanszereit trafi­j kokban szerezze be, mert ez alkal­imul szolgálhat arra, hogyadohány­I zásra rászokjék. A dohánytőzsdések |azt válaszolták, hogy a tanulóifjú­ságnak nagy része nem dohányzó és így csak a trafikosokat érné káro­sodás, ha a miniszter a papírkeres­kedők kérését teljesítené. A trafi­kosok között ezidőszerint nagy­számmal vannak hadirokkantak, akik azt a megnyugtató választ kapták, hogy a közoktatásügyi mi­nisztérium nem kivánja a dohány­tőzsdéseket eltiltani attól, hogy tan­széket áruljanak. Városok megsegítése. A pénz­ügyi kormány a felemelt forgalmi­adókból fél ezreléket a fizetési nehézségekkel küzdő városok meg­segítésére tartalékolt. A meglehetős nagyra nőtt alapból már eddig is több város kapott hosszúlejáratú kölcsönt. Igya többi között: Szeged, Pécs, Kecskemét, Hódmezővásár­hely, Kőszeg stb. Esztergomnak nem kellene ilyen állami köhsön? Szeged és Pécs annyi állami támoga­tásban részesült, mint egy város sem. Esztergommal meglehetősen mosto­hán bánt az állam. Kérni kell! Pilis-Vértes Szövetség kiállí­tása Esztergomban. A Pilis-Vértes Szövetség előkészítő bizottsága eí határozta, hogy az alakuló közgyű­lése alkalmából bemutatja a kör­zetébe tartozó egyes vállalatok ké­szítményeit s ép ezért Esztergom­ban szeptember hó 8—19-ike között kiállítást rendez. Bővebb felvilágo­sítást Esztergom város idegenfor­galmi hivatala nyújt az érdeklő­dőknek a bizottság megbízásából. (Esztergom, Kossuth Lajos-utca 25. sz. telefon 44.) Egy egész család gombamér­gezést kapott. Mindenfelől érkez­nek hírek gombamérgezésről. Nem egy helyen halálos kimenetelű volt a mérgezés. Mult hétfőn Esztergom­ban is csak a gyors ovosi segély mentett meg egy munkás családot. Tóbi Mihály 27 éves kőművesseged, 19 éves felesége, 17 éves Irén huga és anyósa özv. Huray Istvánné kap­tak súlyos gombamérgezést. Alig végezték el gombából ;Í11Ó ebédjü­ket, már is rosszul lettek. Mind a négyüket görcsös fájdalmak lepték meg. Mentő-autó szállította be az A kőszegi Jubiláris ünnepekkel kapcso­latban a Magyar Kath. Legényegyletek Országos Szövetsége Kőszegen ilsineplä fennállásának 25-ik éves for< Äz augusztus 28.-1 kőszegi ünnepségek. Aug. 28-án lesz négyszázadik év­fordulója annak, hogy a hős Juri­sics Miklós a törökök visszaverésé­vel megmentette nemcsak a magyar I nemzetet, hanem Európát is a to­vábbi elő nyomulásuktól. A Katolikus .Népszövetség ebből az alkalomból nagy népgyűlést és nemzeti zarán­' dokiást rendez Kőszegre. Ebből az alkalomból a kőszegi Katolikus Le­gényegylet is jubiláris ünnepet ül, •amennyiben most érkezett el fenn­1 állásának 50 éves fordulójához. A legényegylet ünnepe is országos jelentőséget nyer azáltal, hogy a Katolikus Legényegyletek Országos Szövetsége ekkor ünnepli Kőszegen íenuállásáiiak 25 éves jubileumát. A szép ünnepségekre Esztergom­ból is többen készülnek Mátéffy Viktor prépost-plébános, iegőnyegy­leíi elnök vezetésével. Budapestről filléres gyors indul reggel 5 óra 45 perckor a Keleti­pályaudvarról, 6 óra 01 perckor pedig a kelenföldi pályaudvarról. Jegyeket elővételben Budapesten az összes meneijegyirodák adnak ki, de arányos kedvezménnyel kap­hatók Győrött, Pápán és Szombat­helyen is, Komáromban, Celldömöl­kön és Sárvárott a plébániák adják ki a filléres gyorsvonatra szóló je­gyeket. A nagygyűlés szónokai Jó­zsef királyi herceg, Apponyi Albert gróf, Ernszt Sándor, Odescalchi Klára hercegnő, Túri Béla, Ötvös Lajos orsz. képviselő, Bozóky Gyula ezredes, Czikann-Zichy Móric báró és Nattermann János, a Katolikus Legény egy 1 e! ek Vi lá gszö vétségének vezértitkára. A viteldíj Budapestről Kőszegre és vissza 8 pengő 30 fül., a többi helyről megfelelően olcsóbb. egész családot a Kolos-kórházba, ahol azonnal gyomormosást alkal­maztak, minek következtében job­ban lettek, de csak szerdán hagy­hatták el a kórházat. Zene és dal az OSzTGE-ban. A székesfővárosi kegyelethelyeken is tartott a hazafias, vallásos egye­sület, — Szent István, Szent Gellért kultuszórát. Az indítványok közül kiemeljük — a „cselló szerzemé­nyeknek" a Musica Sacraba felvéte­lét. Vígh Endre zeneszerző elnök­lete alatt működő bizottság foglal­kozik e jelentős egyházművészeti kérdéssel. Az Orsz. X. daloskerületi szöv. Békéscsabán a dalosversenyen a magyar dal szervező erejével kap­csolatban Kamenszky OSzTGE el­nök indítványára elhatározta, hogy a magyar dalnak idegen nyelvekre fordítására mozgalmat indít és a ma­gyar szimfóniát terjeszti. Elnökség. Már szeptember 1-én megkez­dődnek az egyetemen a beira­tások. A bpesti m. kir. Pázmány Péter Tudományegyetemen az ösz­szes fakultásokra szeptember 1-én kezdődnek a beiratások és azok 15 ig tartanak. A rektori hivatal megállapítása szerint az idén is, mint minden esztendőben, elsősor­ban azokat az egyetemi hallgatókat írják be, akik már megkezdették az egyetemi tanulmányaikat és azt most folytatni kívánják, továbbá tandíjfizetők. Ezeknek a felvétele után kerülnek beiratásra az új egye­temi hallgatók és a tandíjmentesek. Állami gépjárművezetőképző (soffőr) tanfolyam nyílik meg leszállított tandíjakkal a m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló In­tézet keretében szept. 5-én este fél 7 órakor, az intézet Budapest, VIII., József körút 6. szám alatti helyisé­gében. Beírás naponta d. e. ü—1, kedden és pénteken d. u. 5—7 óra között az igazgatósági irodában, ahol a felvételhez szükséges űrla­pok a hivatalos órák a'att előzete­teseü beszerezhetők. Igazgatóság. Rablás. F. hó 22-én délután özv. j Bangó Jánosné sz. Ötvös Zsuzsanna i 71 éves ácsi lakos takarmányos j kamrájában foglalatoskodott. Eköz­ben beállított hozzá egy 30—40 év .közötti feketeruhás férfi aki vas­villával többször fejbesújtotta. Az i eszméletlen asszony zsebéből ki­; vette a szoba kulcsát és onnan kb. 1300 P. papírpénzt elvitt. A csend­őrség a vakraerő rablót nyomozza. I Hulla a Dunában. F. hó 23-án ; Visegrád község mellett egy 50 éves­!nek látszó, 165 cm magas, kopa­: szodó, nyírott, barna bajuszú, isme­; rétien férfi hullát fogtak ki a Duna I vizéből. A hullán fekete, kötött für­I dőnadrág van. Orvosi vélemény I szerint kb. 6—8 napig lehetett avíz­I ben. A hullaszemélyazonosságának j megállni ítása végett a csendőrség [ nyomozást indított. ! Felhívás! A Magyar Nők Szent Korona Szövetsége szegedi szerve­zete a magyar ipar pártolása céljá­1 ból újabb nagyarányú akciót indít. F. év szeptember 7-től 12-ig a Dél­magyarországi Kertészeti Egyesület­tel karöltve, országos propagandá­val és keretek között kertészeti és házikonzerv kiáilitással egybekötött őszi ipari vásárt és kiállítást rendez, ameiy fel fogja ölelni a magyar háziipar és iparművészet minden ágát. A kiállítás célja az, hogy a magyar háziiparnak és iparművé­szetnek lehetőséget és alkalmat nyújtson arra, hogy készítményeit közvetlenül a vásárló közönségnek is bemutathassa. És ezzel felhívja úgy a közönség, mint a kereskedő­világ figyelmét a magyar iparművé­szeti és háziipari készítményekre, amelyek úgy minőség, mint ár tekin­tetében versenyképesek és ma már

Next

/
Oldalképek
Tartalom