ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932
1932-10-23 / 116. szám
Revi ziót! Párk á ny nélkül nem élhetünk! Igazság ot Magyarországnak ! ESZTERGO Ára köznap 10 fill. Keresztény politikai és társadalmi lap. m ím* mm m*m »»» <i n.« I»WHM mi m »m»i>»>%i»iw«n' Ára vasárnap 16 IV11. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdaválíalatnál. XXXVI?. évfolyam, 116. szám. A szerkesztésért felelős: GÁBRIEL ISTVÁN. Vasárnap, 1932. október 23 Programm és nemzet (B. É.) Gömbös Gyula miniszterelnök programmjának sikerült, alighogy szárnyra kelt, a magyar nép lelkéhez férnie. Falu, város, kunyhó, palota egyaránt őszinte, igaz örömmel fogadta. A programm ezzel el is érte egyik értékes célját: a kormánynak az ország egész lakosságával való kapcsolatbaállítását. Az a bizakodó, lelkes visszhang, melyet ez a nemzeti munkaterv a tömegek szellemi és érzelmi világában, valamint az országgyűlésen is támasztott, igenigen figyelemreméltó, messze kiható jelenség, új hittel, mélységes meggyőződéssel honorálja azt a tetterős, fiatalos hévvel cselekvő lendületet, amely a kormányelnök nyilatkozataiban és egyéniségében oly markáns kifejezést nyer. A vállalt feladatokban gazdag munkaterv egyik jelentős tétele a nemzeti termelés növelését és a termelési ágak eg> ensúlyozását hangoztatja, sietteti. A munkát állítja a boldogulás föltételeinek tengelyévé. Szembeszáll a szociáldemokrata párt részéről munka nélkül kivánt, úgynevezett „munkanélküli segély"nek (és pedig készpénzben követelt segélynek) a gondolatával, mert a munkanélküli segély útján megállás nincs, a munkanélküli segély „destruálja a munka szent fogalmát", és a kormány kötelességének ismeri, hogy keresetet, munkaalkalmat teremtsen. A magyar munkásságot nem sajátíthatja ki a szociáldemokrata párt, a munkásnépnek azokhoz kell csatlakoznia, akik kiépíteni, erősíteni akarják az országot. Ennek a csatlakozásnak azonban a tőke és a polgári társadalom részéről bizonyos elhatározás, a munkássággal szemben becsületes önzetlenség a feltétele. Az a sokaság, amely a maga és családja megélhetéseért csakugyan dolgozni akar, ösztönszerűleg várja a gazdasági életnek és politikának azt az átcsoportosítását, amely likvidálja a sikertelen kísérletek következményeit és levonja az elmúlt esztendők tapasztalatainak, a világgazdaságban történt, minden kalkulációt halomra döntő eltolódásoknak tanulságait. A pengő értékének fenntartása, s az infláció elhárítása, az adóztatás terén nem a mulasztóknak, nem a hanyag késedelmeskedőknek, hanem azoknak kedvezményben részesítése, akik az állam iránt való kötelezettségeiknek eleget igyekszenek tenni és eleget is tesznek, általában az adókérdés revíziója, a józan takarékosság, de nem a fukarság, a kamatmérséklés, az árak és a termelési költségek arányosítása, a mezőgazdaság érdekeinek az egész vonalon hathatós felkarolása, minél több életképes, önálló kis- és közép-egzisztencia teremtése, a kartellek ellenőrzése, a magángazdasággal károsan versenyző közüzemek megszüntetése, a postai, távíró- és telefondíjak leszállítása és a többi mind-mind olyan megvalósítani kivánt intézkedések, amelyek nagyon is rászolgálnak arra, hogy az ország lakosságának összes rétege felfrissített munkakedvben, reményteljes megnyugvással tekintsen a közeljövendő felé. Az idegenforgalom és Esztergom. Néhány év előtt nagyobbszabású idegenforgalomról beszélni még az esztergomiak előtt is több volt a merészségnél. Mennyi gúnyt, gáncsoskodást és lekicsinylést kellett eltűrniök azoknak az álmodozóknak, akik fanatikus hittel Budapest Badenjéről vagy a magyar Grácról beszéltek, írtak és annak érdekében fáradhatatlanul dolgoztak. Részben igazuk is volt a tamáskodóknak, mert a régi Esztergomba idegeneket csalogatni tényleg nevetséges gondolat volt. De mi nem is akartuk a régi állapotokat fenntartani, hanem bátor kezdeményezéssel új utakra térni és városunkat elmaradottságából kiemelni. Nincsen szándékomban felsorolni azokat a létesítményeket, amelyek a város jobb jövőjének megalapozása céljából teremtődtek m^eg. Csak ki kell menni az utcára és körül kell járni városunkat s láthatja bárki, hogy a szennyes, poros saras és nem nagyon egészséges maradi Esztergom helyén egy aranyosan kedves, derűsen tiszta és egészséges város létesült. Iskolazúgok helyén kultúrpaloták támadtak, nyaktörő gyalogjárók és tengelytörő útburkolatok helyett asphalt és keramit, gaz, bozót és szemétdombok helyén parkok és virágágyak. Országos hírű fürdők, modern szálloda és egy sereg jó kisvendéglő várja az ideözönlő idegent. Meg van tehát már az a hely, ahová nyugondt lélekkel hívhatunk bármilyen nagy tömegeket. Megállanunk azonban egy percig sem szabad. És folyik a munka csendben, hivalkodás nélkül, töretlen energiával és törhetetlen hittel, városunk jobb jövőjéért. Nem fontos az, hogy ezt a munkát csak kevesen tudják még nálunk értékelni, jelentőségét felfogni. A városépítők kisded csoportja nem törődik a gáncsoskodók lármás nyüsgölődésével, sterr hangoskodásával s végzi munkáját, konstruktiv tevékenységét. Múltkori cikkemben kimutattam azokat a tényezőket, amelyek városunk idegenforgalmának alapjait képezik s jeleztem azt, hogy következő cikkemben kitérek azokra a feladatokra, amelyek még megvalósításra válnak s amelyek egy egészséges idegenforgalom fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükségesek.Babits Mihály kiváló irónk — és a rög erejénél fogva hozzánk nőtt földink — gyarkorlati érzékkel mutatott rá ! azokra a lehetőségekre, amelyek a sportok terén Esztergom idegenforgalmának emelésénél kínálkoztak. Most csak egy körülményt akarok ezzel kapcsolatban kiemelni. Van-e az egész országban még egy olyan hely, amely cserkésztáborozásokra, de különösen vizicserkészetre olyan alkalmas lenne, mint a felső Prímásmássziget vagy a Csitri ? Az alföldi vagy pedig folyóvíztől távoleső városaink középiskolái találnak-e bárhol is annyi változatosságot és érdekességet, mint a hatalmas Duna partján levő ősi Esztergom pompás szigetcsoportjaiban ? S még is csak elvétve keresik fel a cserkeszek ezeket a kiváló helyeket. A jövőévi világjamboree vizi cserkészetének nálunk kellett volna megrendeztetnie s a vége az lett, hogy az is Csepelre került. Talán az alkalmasabb, mint a mi szigetcsoportjaink, amelyeket állami hozzájárulással olyan felejthetetlen látványossággá lehetett volna átalakítani, amelyről az öszszes nemzetek cserkészei életük végéig beszéltek volna. Gödöllő évek óta készülődik nagy állami hozzájárulásssal a cserkésztábor megépítésére ; maradandó művek birtokába jut vele a város s ha nekünk sikerült volna a vizicserkészetet hozzánk hozni, olyan állandó létesítj menyhez jutottunk volna, amely kéjSőbb kiválóan lett volna gazdasáI gilag kihasználható. Nem kell hozzá j nagy képzelőtehetség elgondolni, 1 mit jelentett volna idegenforgalmuuk jövője szempontjából, ha 9—10.000 különféle nemzetiségű cserkész itt lett volna és a világjamboree révén belejutottunk volna a világsajtóba. Mit jelentett volna a sokezer szülő és érdeklődő, akik eljöttek volna hozzánk, hogy a cserkésztábort meglátogassák. De nem mozdult meg semmi, hogy biztosítottuk volna számunkra ezt a soha többé vissza nem térő lehetőséget. Vagy nézzük meg nyári vasárnapokon a nagy Duna partját: százai a vékonypénzű fővárosi kirándulóknak strandolnak ott kényelmetlenül s annak a veszélynek kitéve, hogy a gondozatlan mederben kőben, üvegcserépben vagy pléhdarabban megsebzik magukat, vagy hogy ruhájukat és értéktárgyaikat ellopják. Miért nem nyújtunk annak a nagy tömegnek olcsó, 10—20 fillérért megfelelő szórakozást és fürdési lehetőséget? Ha a város azt maga megcsinálni nem tudja vagy nem akarja, miért nem segítjük elő azt, hogy a magánvállalkozás létesítse ezt a szükséges berendezést ? Itt van a város szivében a Szt. Tamáshegy, amely megfelelő átalakítás mellett a város egyik legszebb érdekes ége lehetne, míg a mai dísztelen állapotában csak csúfság. Ki látta a gráci Schlossberget vagy a miskolci Avast? Egyik sem nyújtja azt a páratlan kilátást, amelyet a Szt. Tamáshegyről élveznek s amelyet az esztergomiak sem ismernek. Miért nem nyúlunk hozzá, miért nem alakítjuk át gyönyörű látványossággá, amelyért egymagában is érdeTes volna Esztergomot felkeresni? Ne mondja senki, hogy a mi szegénységünk mellett ezt végrehajtani lehetetlenség, a mai • kor nem ismer lehetetlenségeket. Aránylag kevés költséggel legalább zölddé és kultiváltabbá tehetne tenni. Ezt a feladatot rábízni anyagi erőkben szűkölködő társadalmi egyesületekre még sem szabad . akkor, amidőn a városnak a mérnökben, erdőmérnökben, gazdasági intézőben és kertészben elegendő apparátus áll rendelkezésére. Ne mondja azt senki, hogy a költségeket nem bírjuk kiizzadni, hiszen csak a vízveFelöltök, ruhák, kabátok, öltönyök Balog-nál!
