ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932
1932-08-03 / 84. szám
nem ^magára a városra és annak nevezetességeire is. A takarékpénztári, tebát magánvállalaton kívül, idegenforgalmi szempontból három társadalmi egyesületünk jön erősen számításba. Ezek: a M. T. E. Esztergomi Osztálya, az Esztergomi Hajós Egylet és a Move Lövész Egylet. Mind a három egyesület jelentős tényezője a város idegenforgalmának és amikor erős belső egyesületi életet fejt ki, tulajdonképpen idegenforgalmi munkát végez. A M: T. E. Esztergomi Osztálya vaskapui menedékháza minden évszakban állandó idegenlátogatásnak örvend. Egyetlen egy idegen látogató nem megy el anélkül, hogy a városban, vagy a menedékházban, ami egyre megy, valamit ne költsön. Ha tudjuk azt, hogy a menedékházat kimutathatóan évenkint 2000 idegen látogatja meg, akkor tudjuk értékelni annak jelentőségét és az Osztály idegenforgalmi működését. Ezenkívül az Osztály látogatására a menedékház megkerülésével is csoportosan szoktak idegenek jönni városinkba. Nem lehet elhallgatni azt sem, hogy amikor a város saját erdőinek megvédésére, határunk egyik legszebb pontján, a Feketehegyenaz erdészházat úgy építette meg, hogy az egyszersmind kilátós is, az Osztály 500 pengőt ajánlott fel az építési költségekre. Ezzel is a város idegenforgalmát óhajtotta elősegíteni. Az Esztergomi Hajós Egyletnek az egész evezési idény alatt vannak vendégei, akik tekintélyes pénzt hagynak városunkban. A legutóbb rendezett országos evezős verseny nagyon jelentékeny számú idegent hozott városunkba, ami nemcsak 2—3 napi élénk idegenforgalmat, hanem jelentékeny propagandát is jelent Esztergom részére minden városi költség nélkül. Mult vasárnap 100-nál több német evezőst látott vendégül az EHE, amit mint igen megbecsülendő külföldi reklá mot kell értékelnünk. Amikor minden befolyás nélkül így mérlegelem az EHE idegenfor galmi érdemeit, nem tudom elnyomni csodálkozásomat afelett, hogy a hivatalos város az evezős verseny alkalmával a városi teherautó pár téréséért száz pengőnél többet számított fel fuvarcímen az EHE terhére. Felszámította pedig azért, hogy a MFTR. hajóállomás mögött odahordatott éktelenkedő szemétdombot földdel letakarja. A Move Lövész Egylet országos hírén kívül, ami szintén a város ' propagálása, — állandóan hoz lőterére idegeneket. Ez a fiatal egyesület rövid fennállása alatt az ország csaknem minden jelentősebb városában Esztergomnak mint élő reklámja szerepelt. Mindezeket pedig minden külső behatásoktól mentesen azért tartottam szükségesnek a nyilvánosság elé hozni, hogy egyrészt a közönk •; ama része, mely más szemüvegen keresztül látja az egyesületek életét, igazságosabban ítélje azt meg, másrészt pedig azért, hogy a hivatalos város is jobban támogassa azokat az egyesületeket, melyek tulajdonképpen ingyen munkatársai az idegenforgalom terén. Ne mindig a rideg számvevői ceruza dolgozzék csupán, hanem erkölcsi és anyagi támogatás is. V. I. Szépen sikerült az öregcserkészek Anna-bálja. A népszerű Öreg Hollók, akik a mult esztendőben elsőnek ismerték fel az Annabálnak Esztergom nyaralóvárosbani jelentőségét és hoszszú évek után először elevenítették fel ezt a kedves nyári mulatságot, az elmúlt szombaton ismét gyarapították a már hagyományosan nagysikerű mulatságaik sorozatát. Bár már a legégetőbb hónapvége volt, mégis városunk társadalmának és nyaraló közönségének szine-java megjelent a cserkészjelvényes meghívók szavára a lampionokkal díszített Fürdő-kertben, hogy egy-két vidám táncos órán át feledje a köznapi gondokat. Miként a téli öregcserkészbál. úgy ez az annanapi tak a melegszívű feiülfizetők, akiknek ezúton is hálás köszönetet mondanak a rendezők. Felülfizettek: szenkviczi Palkovics Lászlóné 10 P, dr. Madaras Aurél 5 P, dr. Saly Arnulf 4 P, Glatz Gyula 3 P, dr. Mike Lajosné, dr. Oravecz Gyula 2-2 P. Érdekes hír a cementről. A Magyar Közgazdaság több nyelven megjelenő lap legutóbbi számában „A cementkartell árleszállítással próbál védekezni a Hungária Műtrágyagyár új egri cementje ellen" cím alatt rendkívül érdekes cikk jelent meg. A fentnevezett lap állandóan ostorozza a kartelleket. Nemrégiben „A kartellek túlkapásai bénítják a kereset lehetőségét" cím alatt a MK nyomán mi is foglalkoztunk a kartellek káros hatásaival. Most ez a lap bizunnyára jólértesülve közli, hogy a cem entkartell, melynek magvát a MÁK képezi, komolyan foglalkozik a ceoientárak leszállításával és több-kisebb, kartell érdekében leállított cementgyár üzembehozatalának eszméjével. Nem sagátakat hosszabb-rövidebb idő alatt elpusztítja." Ez az újfajta cement a lap jó értesülése szerint már augusztus végén nagyobb tömegekben kerül forgalomba. Kívánatos volna minden téren, hogyha a törvényhozás már nembír a kartellekkel, jöjjenek új vállalatok és új anyagok, melyek alkalmasak lesznek letörni a kartellárakat. N... o. H1 ü EL IC Éjjeli szolgálatol július 30-tól aug. 5-ig Rochlitz-örökösök „Szent Istvánéhoz címzett gyógyszertára (Kossuth L.utca és Széchenyi-tér) teljesít. . ját jószántából, nem hatósági bemulatság is nemcsak Esztergom ko- avatkQzás következtében 8zallitja le zönségét mozdította meg, hanem igen sokan jöttek be a környékről is. A szomszédban manövrirozó Ludovika Akadémia növendékei a kedves „Aksok" a délelőtti bemutató gyakorlat fáradalmai ellenére is feltűnően szép számban jelentek meg, valamennyien kitűnő táncosok lévén nagyban előmozdították a bál sikerét s egyenruháikkal pompásan tarkították Esztergom szépeinek szines, lenge seregét. a cement árát, hanem azért, mert hatalmas versenytársa támadt a „Hungárii Puccolán"-ban, mely pengőkkel lesz olcsóbb, mint a kartell-cement felhajtott ára. Az új cementről következőket írja a nevezett lap a fent idézett című cikkében : „Ebből az alkalomból érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy az efféle trans-cementnek mii yen hatalmas A mindvégig hangulatos mulatsá-1 muUja van az é P ítkezés tereQ- Már a tél- a re ^ 1 romaiak 1S csatornaépítésre használták fel ezt az anyagot és ezek a csatornák, ha most napvilágra kerülnek, talán még tartósabbak és ellenállóbbak a természet viszontagságaival, mint lefektetésük idején. Az egri vár kazamatáit, melyeknek tökéletes épségét mostanában gon nagy derültséget keltett ről ismert piros-süveg, melyből az egyik rendező valóságos konfetti csőt zúdított a táncolókra, aminek az a nagy előnye is megvolt, hogy hogy a beton terrasz a legkitűnőbb parkettet is felülmúlta a rászórt konfettitől. A nagyszámú és ugyancsak vidám közönséget még a kelő nap is 0 tt 1 18 ^ akran <*°dálják.. a szakembe találta, sőt sokan csak akkor gondoltak hazamenetelre, amikor a piacon már élénk élet honolt, — és mindenki egy felejthetetlen éjszaka ! emlékével hajtotta délelőtti álomra j fejét. j A felülmúlhatatlan erkölcsi siker j mellett, ami különben az Öreg Hol; lók minden megmozdulásának immár állandó kísérője, a hóvégre való tekintettel az anyagi siker . messze elmaradt, de az öregcserkéjszek mégis elégedettek, mert teljejsítették a 8. cserkésztörvényt: „A j cserkész vidám és meggondolt!" — egy vidám estét szereztek embertestvéreiknek s a meggondoltság parancsa szerint a kiadásokat a legminimálisabbra szorítva nemcsak a ráfizetéstől szabadultak, de még pár pengővel gyarapítaniok is sikerült a táborozási alapot. Hogy pedig ez megtörténhetett, ahhoz hozzájárulrek, szintén egervidéki puccolanból építették. Maga a nyersanyag évszázadok óta puha kő alakjában, mintegy tufa-szerű anyag, meglehetősen népszerű a környéken. Kockákat vágtak ki a dombokból az építtetők és ezeket a kockákat házfalakká rakták össze. Eger mellett egész sereg ilyen trans cementből épült ház látható, élénk bizonyságául annak, hogy gyakorlatilag mily kitűnően felhasználható ez a szakemberek által versenyen felül állónak ismert anyag." Másutt a anyag tartósságáról így ír: „Exportviszonylatban is igen kedvező kilátásai vannak a puccolannak, mert ez az anyag különösen alkalmas kikötők, gátak és mólók építésére, mert ellenállást tanúsít a sós vízzel szemben, ami pedig a más anyagból készült cementGróf Zichy Aladárt jelölik az egyik koronaőri méltóságra, amely gróf Széchenyi Emil halálával megüresedett. A másik koronaőr a protestáns vallású gróf Ambrózy Gyula. A megüresedett katolikus koronaőri méltóság betöltésénél az országos katolikus közvélemény nagy tetszésével találkozik gróf Zichy Aladár jelölése a koronaőri méltóságra. Személyi hir. Reviczky Elemér esztergomi járási főszolgabíró aug. elsejével hatheti szabadságra ment. Szabadsága alatt Maros Antal tb. főszolgabíró helyettesíti. Német evezősök Esztergomban. Mozgalmas élet színhelye volt vasárnap délután az Esztergomi Hajós Egylet klubháza. A német Spree-Havel evezős szövetség kebelébe tartozó regatta egyesületek 114 evezőse szállt meg Esztergomban Regensburg—Budapest túraútján. A 26 csónakból álló flotta evezőseinek körülbelül a fele berlini, a többi pedig Köln, Bochum, Dessau, Frankfurt, (Main, Frankfurt) Oder, Königsberg, Kiel, Hamburg, Magdeburg, Elbing, Stettin, Bernburg és Oranienburg regatta egyleteinek tagja. Az Esztergomi Hajós Egylet egy négyese és schiffje fogadta Nyergesújfalu alatt a német .evezős bajtársakat és kalauzolta a klubházig. A 26 hajó német pontossággal, megfelelő időközben kötött ki és az egyes csapatok példás rendben helyezték el hajóikat a klubház mögötti réten. Az esztergomi parton és a szigeten nagyszámú közönség fogadta az érkező vendégeket, akik sűrű „Heil" kiáltással viszonozták a parton állók üdvözlését. A klubház előtt Glatz Gyula polgármester és v. Szívós-Waldvogel József ny. tábornok |fogadták a hajósegyleti tagok élén az érkező vendégeket. Miután a hőségtől eltikkadt evezősök a magyar vendégszeretettel várt hideg sörtől felüdültek, a klubház terraszán v. Szívós Waldvogel József köszöntötte a nagy Németbirodalom fiait. Lendületes beszédében rámutatott arra a kapcsolatrajamely a két nemzet között a múltban is fennállt és ami a jelenlegi közös leigázottságban kell, hogy még szorosabbá váljon. A nagy ovációval fogadott üdvözlő beszédre Fritz Eicke a berlini Reischsbank főtisztviselője válaszolt és meghatva mondott köszönetet a lelkes fogadtatásért. Ezután az evezősök szállásukra tértek, majd a Fürdő-szálló kerthelyiségében gyűltek össze és kedélyesen poharazva töltötték együtt az estét az esztergomi evezősökkel. Útjukat hétfőn reggel a legkellemesebb impresszióval folytatták végcéljuk Budapest felé, ahonnét 2 napi tartózkodás után térnek vissza Németországba.