ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-07-17 / 77. szám

ESZTERGOM Ára köznap 10 fill. Keresztény politikai és társadalmi lap. Ára vasárnap 16 fill. M gjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 80. szám alá küldendők.- — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. A szerkesztésért felelős : GÁBRIEL ISTVÁN. XX XV IL évfolyam, 77. szám. Vészkiáltások. Esztergom, 1932. július 17. Kelet és Nyugat közé beékelt ezeréves országunkon sok, nagyon sok vészkiáltás viharzott már végig. Tatár, török, labanc, kényúr, véreskezű osztrák hóhérok nyomában mindenkor felhangzottak a vészkiáltások. Menekült, aki menekülhetett és mentett amit menthetett. Mindig volt valami kis mentsvár. Most nincs. És ha rövidesen meg nem szűnik a mai gazdasági veszedelem, már nem is lesz mit menteni. Földművesek, kereskedők, iparosok, közhivatalnokok táborából állandóan szól a vészkiáltások szirénája. Tanyák, falvak, városok, kisés nagyüzemek két-három év óta húzzák a vészharang kötelét. Egy-egy ankét, miniszteri tanács, nagy és kicsi kimutatás, némi igeret hangzik el és azután ha történik is némi intézkedés, még eddig nagyon ritkán jött idejében és még ritkábban vált be. A vészharangok pedig egyre konganak. A felsőházban az egyik méltóságnak fülébe már annyira sivított a kongatás vészes szava, hogy férfi asan, bátran kimondotta, hogy a jövő generációnak élete érdekében a gazdagok vagyonához sem bűn hozzányúlni. A főváros közgyűlési termében beszéd hangzott el, mely a főváros polgárságának békéjét csak a nyomor megszüntetésével látja biztosítva. Az esztergomi megyeházán élesen süvöltött végig az egyik főszolgabíró vészkiáltása. Ezerkétszáz éhes száj részére kér kenyérmunkát, mert különben semmiért nem vállal felelős séget. Ennek a főszolgabírónak vészkiáltására azután olyasvalami történt, amire eddig még példa nem volt. Sem kimutatások, sem elő és utó értekezletek, sem bizottságok, sem egetverő frázisok nem kellettek hozzá, hanem még abban az órában hangzott el a határozat és a nyomorgó tardosiak segítséget nyertek. Akik ennek a határozat hozatalnak szem és fültanúi voltak, alig akarták elhinni, hogy magyar közigazgatási gyűlésen vannak. Csodát láttak. Pedig természetfeletti erők igazán nem működtek közre. Akadt egy becsületes férfi, aki akart és mert a közigazgatás labirintusainak megkerülésével cselekedni. Ez a férfiú tisztában volt azzal, hogy van rá mód megküzdeni a mai vészes időkkel. Tudta azt, hogy még vannak kihasználatlan erők, melyeket nemzeti célokra kilehet használni. Ha mindenütt ilyen férfiak állanának az élen, lassan elnémulna a vészharangok kongása és békés csöndbe vesznének el a vészkiáltások. Szó nincs róla, — és csak a bolond vonhatja kétségbe, hogy gazdasági válságunk a világgazdasági válság láncának egyik szemét képezi. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden anyagi és erkölcsi erőnkkel ne álljunk a baj elhárításának szolgálatába. Nálunk a nyomor nem csupán éhséget jelet, hanem bőséges táplálékot nyújt azok részére, akik 1919-ben nyitott sír szélére állították az országot. Hogy ez a sír újból meg ne nyíljék, hozzon meg minden áldozatot a vagyoni és az erkölcsi tőke. Inkább vesszen oda a nagy vagyon egy része, de ne legyen nyomortól sápadt, vézna gyermek és inkább éljen szűkösebben az a néhány ezer gazdag ember, mintsem martalékul essen az egész magyar nemzet anyagi és erkölcsi tőkéjével együtt a moszkvai vörös rémnek. V. I Ma ajánlják fel Istennek az esztergomi szegények új házát. Látogatás az új Szent Antal Otthonban. A Rozália-kápolna mellett visz el az ember útja a régi városi járványkórház épülete felé, amelyre ma már alig ismerünk rá. Az ütöttkopott, szinte szégyenletes külsejű, rozoga ház helyén csinos, rendesen gondozott ház tekint tiszta ablakszemeivel a város felé, és a frissen festett portál barátságosan hívogatja befelé az arrajárót. Virágh Rajmund, a ferenceszárda vicarius pátere nagy szivélyességgel, boldogan vezet „végig bennünket a ház belsőségein. Ő most a Szent Antal Egylet igazgatója. Ügy jár-kel egyik szobából a másikba, olyan gondossággal magyarázgat, vizsgálgatja az ajtófélfákat, megdobogtatja a küszöböket, — mint amikor valaki szorgos munkával és nagy gonddal szerzett házát őrizgeti, félti. Valóbau ő itt a háziúr, a szegények atyamestere. — Hát mondja, — nem többet ér ez nekünk, mint a másik, a Kossuthutcai? — kérdezi lelkendezve. Mert a Szent Antal szeretetotthon eddig a régi Kossuth-utcai iskola épületében volt elhelyezve, a uely azonban nem felelt meg eléggé a célnak és a ház vételárát sem tudta a ma még szerény anyagiakkal rendelkező egylet kifizetni. Alkalmasabb helyet kerestek és találtak tehát a szegényeknek, — és olcsóbbat, — azután Virágh páter és Gérecz Géza közgyám Isten nevében nyakukba vetlek a várost és addig kopogtattak, könyörögtek, kérvényeztek és szorgoskodtak, amig a régi járványkórház épületéből a mai szeretetház lett. Tessék csak megnézni ma ezt a házat! A kapu alatt jobbra csinos hivatali szoba, mellette az ápoló nővér szobája, gondnoklakás, majd balra a szegények termei, külön tágas szobák a férfiaknak és külön a nőknek, — még külön betegszobák is vannak. Modern felszerelésű konyha, mellékhelyiségek és — fürdőszoba is; van. Minden helyiségben vízvezetéki csapot helyeztek el, — ez is igen előnyös a tisztaság szempontjából. A szegények szobái előtt széles tornác teszi (tthonossá a tartózkodást, az udvarból pedig hatalmas zöldelő kertbe lépünk, amelynek már előre örülnek az öreg nénikék és bácsik, akik javarészt a szabadban, a földeken töltötték életüket. A holdas kert végében, ahová kis feuyves telepítését tervezik, asztalkák és padok várják pihenőre az elfáradta! Innen felülről, ahová lassan emelkedő, kellemes úton jut az ember, végignézhet az ember a város festői képén ... Szinte kedvet kap az ember ehhez a szegényotthonhoz ... Pár öreg ember dolgozgat lassacskán az udvaron, ahová virágos kertet akarnak varázsolni vasárnapra, amikor Breyer püspök megáldja és megszenteli az esztergomi szegények új otthonát. Csendesen tréfálkozva töltik az időt a jövendő lakók. A legöregebb, az ismerős Godó bácsi olyan jókat mondott, hogy végre is pénzt kapott Virágh atyától dohányra. Frissen ugrik vele a* város felé. Ä többiek mosolyogva néznek utána. Várják a dohányt. Boldogok .. . Mindenesetre boldogabbak, mint mi, akik idebenn a városban küszködünk ezer bajjal és gonddal, — és ki tudja még, hogy hová jutunk — mire megvénülünk ... Vasárnap, 1932. július 17. ásassa ki ezeket a szabályrendeleteket, doboltassa ki és ellenőriztesse a rendőrséggel azoknak végrehajtását. Most még csak arra volnánk kíváncsiak, hát igazán nem lehet a szemételhányás balkáni szokása ellen valamit tenni? Nem lehetne a szemét- és hulladékgyűjtő kosarakat kijavíttatni, szaporítani és a publikumot arra szoktatni, hogy a papírhulladékokat és gyümölcsmaradékokat azokba dobja bele? Igazán itt volna már az ideje, hogy megfelelő erélyes intézkedéseket léptessünk életbe azokkal szemben, akik szándékosan piszkítják be utcáinkat és tereinket. ROVÁS Elsodort szabályrendeieíek. Olvassuk, hogy különféle helyeken ásatások folynak történelmi emlékeink feltárása céljából. A most folyó ásatások kapcsán kívánatos volna nemcsak az építészeti történelmi emlékeinket, hanem egyéb eltemetett emlékeinket is felszínre hozni. Öregebb emberek élénken emlékeznek arra, hogy legalább a kánikula idején az esztergomi gyalogjárdákat seperték és locsolták, mert akkor még tudták azt, hogy vannak szabályrendeleteink, melyek ebben a tekintetben intézkednek. Sajnos, ezek a szabályrendeletek azóta feledésbe mentek, eltemetett történelmi emlékekké váltak. Kérjük a polgármester urat, Meglesz a revizió! Ida: Dr. KRÜGER ALADÁR m. kir. kormányfőíanácos,* országgyűlési képviselő. A törvényhozás házában legutóbb letárgyalt, immár törvényerőre is emelkedett 1932—33. évi államköltségvetés a gazdasági válság harapófogói között kínlódó nemzet képét mutatja. Az ember szive összeszorul, amikor a költségvetés szűk keretei közt látja a nemzet vergődését és látja azt a hatást, amelyet a költségvetés a közönségre gyakorol. Viszont megható az a ragaszkodás, amelyet az ország minden részén tapasztalunk azokhoz az intézményekhez, amelyeket részben le kell bontani, részben pedig a lebontás veszedelme fenyeget. Egy-egy kultúrintézménynek, egyegy iskolának megmaradásáért küldöttségek jönnek fel a miniszterhez, egy-egy hivatal megmaradásáért deputációzások folynak. Mindez annak bizonysága, hogy a politika, amelyet a kormánypárt és az erre támaszkodó kormányzat eddig folytatott, az alkotások politikája, a nemzetben igenis rokonszenvet keltett és az alkotásokhoz a nemzet ragaszkodik. Viszont, amikor az alkotásokhoz ragaszkodunk, lehetetlenség nem látni ennek a nemzetnek azt a nehéz küzdelmét, amelyet talán úgy mondhatni, a legalsó vagyoni vagy jövedelmi rétegekben folytat. Hősökkel találkozunk, az igények leépítésének hőseivel, a tisztviselőkkel; a türelem hőseivel, azokkal a szerencsétlen kubikosmunkásokkal, akik három év óta nem jutnak munkához ; a koplalás hőseivel, a hadirokkantakkal; az éhenhalás hőseivel, a hadiözvegy ékkel és hadiárvákkal. Hogy ilyen hősöket és ilyen művészeket kell termelnünk, ez a legszomorúbb képe a Trianon utáni Magyarországnak. A segítésnek van egypár jelszava, amely azonban szintén leépült. Ilyen jelszónak bocsátották ki az álláshalmozások megszüntetését, és rai lett a vége ? Az, hogy mindenfelé a kistisztviselők mellékfoglalkozásait kutatják. Az álláshalmozások elleni küzdelem abban nyilvánul, hogy