ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-06-22 / 67. szám

város életében állandóan kifejtett közhasznú működését. A pénzügyi életben kifejtett munkásságát a további években is el ismerés kisérte : 1924. évben a Pénzintézeti Központ végrehajtó bizottságának a tagjává választotta meg, ugyanezen évben a Magyar Nemzeti Bank megalakulása alkalmával a számvizsgáló bizottságba választatott, 1925. évben m. kir. kincstári főtanácsos lett, 1927. év elején pedig Komárom és Esztergom vármegyék töi vény hatósági bizottsága a felsőház póttagjává választotta meg. Szolgálatának 50 éves jubileumát 1926. évben ünnepelte, mikor is az intézet a tanácsterme részére életnagyságú arcképét festtette meg. Az idő azonban az ő erejét sem kímélte, úgy hogy azokkal a nehézségekkel, melyek egy oly nagy intézet, mint az Esztergomi Takarékpénztár, vezetésével együtt járnak, hosszú szolgálata végén már csak nehezen tudott megküzdeni. Ezért 1929-ben a Takarékpénztár vezetőségével egyetértőleg az ügyvezetéstől megvált és egy évig még a reprezentatív elnöki állást betöltve, 1930. év elején megrongált egészségi állapotára való hivatkozással, végleges nyugdíjazását kérte. Nyugalomba vonulása után sem szűnt meg azonban a közéletben erejéhez képest működni, így rendszeresen résztvett a megyegyűléseken, a Pénzintézeti Központ és a Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankjának, — melynek régi igazgatósági tagja volt, — az ülésein, valamint elnöki minőségben az Esztergomi Gazdasági Bank igazgatósági ülésein. Ugyancsak szeretettel tevékenykedett az Esztergom Víziváros—Szenttamási Egyházközség életében is, mely ez év februárjában őt elnökévé választotta. Még ma egy hete az esztergomi reáliskola 75 éves jubileuma alkalmával a volt tanítványok nevében meleg üdvözlő beszédet mondott, és másnap —• kedden — mint iskolaszéki tag még elnökölt az egyik elemi osztály vizsgáján, sőt utána a közigazgatási bizottság ülésen is résztvett. Itt lett rosszul és nagy türelemmel viselt rövid szenvedés után szombaton délután félő órakor csendesen elhunyt. * Temetése hétfőn d. e. 9 órakor a vízivárosi plébánia-templomban tartott gyászmisével kezdődött, mely alkalommal városunk közönsége zsúfolásig megtöltötte a templomot. A templom szentélyében volt felravatalozva, így innen kisérték ki őt tisztelői a szentgyörgymezői temetőben levő családi sírboltig. A temetési szertartást régi barátja, dr. Machovich Gyula prelátus-kanonok, érseki helytartó végezte fényes segédlettel. A sírnál az Esztergomi Takarékpénztár R.-T. nevében dr. Mattyasóvszky Béla takarékpénztári h. ügyész és igazgató tanácsos mondott meghatott szavakkal gyászbeszédet, melyben az elhunytnak nak érdemeit méltatta. A vármegye nevében dr. Reviczky Gábor vármegyei másodfőjegyző, a vízivárosi egyházközség nevében pedig Keményfy Kálmán plébános mondtak búcsúbeszédet, amelyek után bezárult felette a sír, melyet elborított az általános részvét megnyilvánulásaként a szebbnél-szebb koszorúk egész tömege. A Pénzintézeti Központ és a Magyar Takarókpénztárak Központi Jelzálogbankja képviseltette magát a temetésen és koszorút küldött. Többtermelés. Kell-e többet termelni és általában lehet-e ? i. Erre csak avval a másik kérdéssel lehet felelni: kell-e Magyarországnak, hogy földje többet jövedelmezzen, vagy mindegy-e az a hat és fél millió holdon élő kis- és közép gazdatársadalomnak, ha birtoka csak egy negyedrészét hozza meg annak a holdankénti jövedelemnek, amelyet meghozhatna és amelyet a félannyi területen gazdálkodó nagybirtoknak ténjlege meg is hoz ? Egyetlen kisgazda sem fog erre „nem"-mel felelni? E kérdéseket különben más változatokban még tovább lehetne folytatni, talán inkább azokhoz a közgazdasági okoskodókhoz, akik azt mondják „nem kell többtermelés, mert amúgy is túltermelés van, ha azt sem bírjuk eladni, amink van". Ezektől azt kell kérdeznünk :.. úgy tekintik-e a világot, hogy még évek hosszú során át egyáltalán nem is fog kelleni termelni semmit, csak várni és igyekezni azon, hogy eladhassuk a ma eladatlanokat? Hiszik-e, hogy Magyarországnak még jövője is van és ez a jövő megköveteli azt, bármily későn állna is be, hogy a magyar földet mivelő gazda — és különösen a kisgazda — ne feküdjék le aludni és vakon reménykedve tétlenül bevárni, hogy majd egyszer valamikor mégis csak valahogyan megjavul a világgazdaság állapota ? Hiszik-e, hogy bármikor állna be ez a javulás, az a világgazdasági törekvés, mely ma nemcsak Európa, de az egész világ összes népének kölcsönös gazdasági, kereskedési és fogyasztási viszonyát szerves összhangba hozni kész és kénytelen, számításba és figyelembe fogja-e venni azt a Magyarországot, mely a maga kitűnő termőföldjéből megélni nem bir, egyebet mint kevés, gyenge búzát — amelyre ma az amerikai és oroszországi buza mellett nagy szükség nincs is — termelni és a világpiacra hozni nem tud és ott csak mint fogyasztó és nem mint értéktermelő és eladó szerepel ? Hiszik-e, hogy a világpiac fogyasztója a magyar agrárországtól nem várja-e el azt, hojfy ez a „magyar Kánaán", amint megjelölni szokta, úgy szolgáljon neki, mint ahogy a privát embernek szolgál az ő egész földbirtoka, mezeje, majorsága, kertje, amely őt minden földtermékkel, mindenféle élelmiszerrel ellátja, oly minőségekkel is, amelyeket egyebütt találni nem is igen bírna ? Nem hiszik-e, hogy Magyarországnak eddigi mezőgazdasági rendszerében radikális, új átformálódásra, okszerű, időszerű, oly termelési rendszerre van szüksége, mely az eddigi egyoldalú magtermelés eredményét nemcsak elérni, de jóval meghaladni is képes legyen? — Nem hiszik-e el, hogy ez az átformálódás úgyszólván csak a közép- és kis gazdaságoknál vált égető szükséggé, mert az a jövedelmi hiány, mely a nagybirtok és kisbirtok jövedelmi viszonyának összehasonlításánál már régi időkben is megvolt és türelmes hallgatással természetesnek vétetett, ma, a legmérsékeltebb számítás szerint is évi 150—200 millió pengőre becsülhető? Az ilyenféle interpellációra illetékes és komolyan gondolkozó közgazdászoktól tagadó választ nem lehet várni, ha csak azt a számítást nem akarják kétségbevonni, melyre ez az egész eszmemenet fel van építve. A hivatalos statisztikai kiA város polgármesterének felhívása a színészek érdekében. Esztergom város polgármestere ma az alábbi hirdetményt adta ki: „Esztergom szab. kir. megyei város szinpártoló Közönségéhez: A Sopron székesfehérvári színtársulat kiváló együttese a közelmúlt évad legsikerültebb darabjait hozza színre a Fürdő Szálloda színháztermében. A szab. kir. megyei város szinikulturában igényes közönsége is a legnagyobb megelégedéssel nyilatkozik kitűnő szinigárda játékáról. Ezúton is felkérem a szab. kir. megyei város színház pártoló közönségét, hogy a válsággal küzködő színészeinket pártfogásába venni szíveskedjék. A helyárak kedvezményes megszerzése oly előnyös, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között is az érdemes társulatot támogatnunk, nemcsak a magyar szinpáitolás jelszava mögötti kötelességünk, hanem az olcsó helyárakka) megadja a szórakozás és művelődés lehetőségét kulturigényünk kielégítésére. Legyünk támogatói a magyar j vidéki színészeknek, ezzel is tanú-; jelét adva, hogy a magyar kultúra' harcosainak áldozatos munkáját csak a közönség támogató szeretete tudja viszonozni. i Dr. Brenner Antal polgármester, h. mutatásokban soha sincs kitüntetve az évi búzatermés eredményénél, hogy mennyi esik a holdankénti átlagból a nagybirtokra és mennyi a kis- és középbirtokra. Csak az egész ország holdankénti búzatermés átlaga van kimutatva, rendesen hat métermázsával. A statisztikai hivatalban azonban meg tudják mondani, hogy a nagybirtok mint okszerű agrikultúrát folytató gazdaság, katasztrális holdanként átlag 12 métermázsa búzát termel (ami nem csoda, ha Ausztria országos átlaga 10 métermázsán felül áll holdankint gyengébb földben.) A magyar nagybirtok a maga 3.3 millió holdjának — négyes nyomásban — beveti, mondjuk egy negyedrészét őszi búzával. Ezen a 825.000 holdon, 12 métermázsával terem neki 9,900.000 métermázsa búzája. Az egész ország holdankénti hat métermázsás átlagából ezt le kell vonni. Csak az lesz így a kis- és középbirtok átlaga, ami megmarad az egészből. A 6,600.000 holdnyi közép- és kisbirtoknak ősszi buza alá eső nyegyedrésze kétszer annyi, mint a nagybirtoké — tehát 1,650.000 kat. hold — evvel együtt tehát az ország buzavetése 2,473.000 kat. hold. A statisztikailag holdanként kimutatott hat métermázsányi országos búzatermés átlaga így nem több, mint 14,850.000 métermázsa. Ha, amint látjuk, ebből a nagybirtok 9,900.000 métermázsát egymaga termel és ezt levonjuk az egész ország búzatermeléséből, a kis- és középbirtokra csak 4,950.000 métermázsa marad, mint összes termelési eredmény. Ez pedig annyit jelent, hogy a középés kisbirtok egy-egy kat. holdon nem termel több búzát, mint 3 métermázsát, vagyis másszóval: hogy minden búzatáblája egy-egy holdján 9 méter mázsával kevesebbet termel, mint kellene és lehetne, mint ahogy a nagybirtokon is tényleg terem is. Ha ezt kiszámítjuk, k hogy ez mit jelent pénzben is, azt fogjuk látni, hogy míg a nagybirtok, vagyis az agrikultúrailag okszerűen kezelt magyar föld — hacsak a buzatermék szerint is számítva csupán mezőgazdasága tiszta hasznát és a buza árát csak nyomorúságos 10 pengővel számítva, a közép- és kisbirtokok minden hold földjükön szenvednek oly hiányt, mely a termésből elmaradt 9 q buza pénzértékének, tehát 90 P-nek az őöszszes holdján való felosztás szerint megfelel. A 6,600.000 holdnál ez ki tesz 148,500 ezer pengőt. A középés kisbirtokosoknál ez holdanként 22.50 P-nyi veszteséget, deficitet jelent minden holdon. A 13 P-s buza ár mellett már 117 P-s, 15 P-s ár mellett pedig 135 P-s jövedelmi hiányt jelentene a kisbirtoknak minden holdján. A rosszmájú közgazdászok erre talán azt fogják mondani : a kisgazdáknak e baján nem lehet segíteni és hiábavaló volna minden igyekezet, a búzatermelésnek oly méretű felemelésére, hogy abból ez a 100 milliókra menő évi veszteség kárpótoltathassék, mert hiszen a mai búzánkat sem lehet e\