ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932
1932-06-08 / 61. szám
vonatkozású tárgyak stb. Kölcsön kéri a kiállítás céljaira: a volt tanítványok által pályájukon nyert kitüntetéseket, kiállítási érmeket, dicsérő okiratokat stb. A nevezett tárgyak június hó 10-ig küldendők be az igazgatóságnak. A tanítóképző tornaünnepélye. Az esztergomi érseki tanítóképző vasárnap délutáni tornaünnepélj efa kitisztult szép verőfényes időben kitűnően sikerült. Megjelent a nagy számú közönség soraiban dr. Serédi Jusatinián biboros hercegprímás, az intézet fenntartója is. A tornaünnepély a kiadott műsor szerint mindvégig lankadatlan érdeklődés mellett folyt le s kimerítő képet nyújtott arról az intenzív testnevelő munkáról, amely az intézetben Bárdos Béla testnevelő tanár szakavatott vezetése mellett folyik. A'nehéz szabadgyakorlatoknak a leventezenekar zenéjére előadott szines, mozgalmas képe, majd a bak, plint és a padgyakorlatok, de különösen a IV. évfolyam és a kis gyakorlóiskolások közös gyakorlatai, a korlátmutatványok — köztük Starkbauer József főiskolai tanárjelölté, az intézet volt növendékéé, aki az olimpiászon szereplő korlátgyakorlatot mutatta be — az izgalmas kézilabda és a festői fapuskagyakorlatok, a parter és gúlamutatványok úgyszólván percenként ragadták tapsra a közönséget. Az ünnepély végén a hercegprímás melegen gratulált a látottakhoz mind Bartal Alajos igazgatónak, mind Bárdos Béla testnevelő tanárnak. A szép tornaünnepélyt a Himnus eléneklése fejezte be. Had irokkant jel vény-kiosztást és közgyűlést tartott a „Honsz" esztergomi csoportja mult vasárnap a városházán. Nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó által alapított és adományozott hadirokkantjelvényeket délben osztották ki az erre jogosultaknak, a vármegyei és városi hatóságok valamint a katonaság képviselőinek jelenlétében. Ez alkalommal Krämer Antal ny. ezredes, elnök és szenkviczi Palkovics László alispán lelkesítő és érdemeiket elismerő beszédeket intéztek a hadirokkantakhoz. Délután közgyűlés volt, amelyen az egyesület tisztikarában megüresedett állásokat töltötték be. Katolikus tanitógyülés Esztergomban. Az Esztergom-vidéki népnevelők Egyesülete f. hó 6-án délélőit 10 órakor tartotta rendes évi közgyűlését az érseki tanítóképző dísztermében. A gyűlést Mátéffy Viktor elnök nyitotta meg szép beszéddel, amelyben a pápa legutóbbi enciklikájáról is megemlékezett és amelyben arra kérte a tanítóságot, hogy tartsanak ki ideáljaik mellett ezekben a nehéz időkben is és legyenek őrei a keresztény nemzeti gondolatnak hivatásuk teljesítése közben az iskolában és az iskolán kivül. Az elnöki megnyitó után dr. Koudela Géza egyetemi egyházzenei igazgató tartott magasröptű előadást „A katolikus magyar tanitó" cimmel. Majd Szkalka Lajos társelnök ismertette az új alapszabálytervezetet ; pénztári jelentés után tisztújítás volt. A gyűlést követő rajzkiállitásról lapunk más helyén emlékezünk meg A m. kir. Operaház tagjainak hangversenye a Bazilikában. HIREK. Éjjeli szolgálatot június 4 10-lg Rochlitz-örökösök „Szent lstván"-hoz címzett gyógyszertára (Kossuth Lajosutca ós Szóchenyl-tór sarok) teljesft. Tízezer ember a vasárnapi Jézus Szive körmeneten. A belvárosi plébánia-templomban a bíboros hercegprímás legutóbbi körlevelének megfelelően nagy bensőséggel üli meg a hívők serege a Jézus Szive kilencedet. Az ájtatosságokat Tímár Máté jezsuita atya vezeti, aki a szentbeszédeket is tartja. Vasárnap délután dr. Breyer István püspök vezetésével impozáns körmenet vonult a város kegyúri templomából a Széchenyi-téren és Kossuth-utcán végig, amelyen tízezer ember vett részt. Dr. Sághy Imre kir. tanfelügyelő áthelyezése. A kultuszminiszter értesítette a közigazgatási bizottságot, hogy dr. Sághy Imre Komárom Esztergom-megye és Bárdos Ádám Heves-megye vezető kir. tanfelügyelőjét kölcsönösen áthelyezte. A kir. tanfelügyelők már e hó 15-én átveszik új hivatalukat. Dr. Sághy Imre négy évig volt a vármegye kir. tanfelügyelője, mely idő alatt a rábízott munkakörben sokat buzgólkodott, lankadatlanul szorgalmazta a pedagógiai szemináriumok kifejlesztését és legutóbb a népiskolai testnevelés terén sürgette a minél szebb eredmények elérését a város és a vármegye elemi iskoláiban. A vármegyei főtisztviselők betegszabadságon. Palkovics László alispán hathétre Balatonfüredre utazott orvosi tanácsra. Karcsay Miklós vármegyei főjegyző hosszabb időre szintén betegszabadságon van. Mindkét főtisztviselőt Reviczky Gábor dr. vármegyei másodfőjegyző helyettesíti. Tanitók kitüntetése. A Thaly Ferenc-jutalomdíj kiosztó bizottság május hó 24. ós 25-én Csév, Csolnok, Kirva, Vértestolna és Tardos községekben 10 tanitó osztályában teljesített iskolalátogatást. Ennek eredménye gyanánt a magyar nyelv sikeres tanítása terén szerzett érdemeik elismeréséül Lindscheidt Nándor tardosi rk. elemi iskolai tanítót 500 P, özV. Bereczkyné Pataky Ilona csévi állami tanítónőt és Harmuth Oszkár vértestolnai rk. tanítót 250—250 pengő jutalomban részesítette. A reáliskola kérelme volt növendékeihez ! A reáliskola igazgatósága az iskola jubileumával kapcsolatban összegyűjteni óhajtja az iskola múltjára vonatkozó régi emlékeket. Arra kéri tehát a volt növendékeket, hogy a birtokukban levő ilyen tárgyakat az iskolának ajándékozni szíveskedjenek. Ilyenek: a régi volt tanárok fényképe, hasonlóképen a régi volt tanítványoké, az iskola épületére, zászlószentelésre, iskolai ünnepélyekre vonatkozó fényképek, plakátok, meghívók, a régi volt tanítványok iskolai munkái, oklevelek, versenydíjak, régi értesítők, érettségizettek fényképtáblái 1911—12, 1914—15, 1922—23-tól 1925—26-ig, háborús | Mint jeleztük, a M. Kir. Opera tagjai és számos fővárosi érdeklődő szombaton hajókirándulás keretében városunkba érkeztek és d. u. 5 órakor dr. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás tiszteletére a főszékesegyházi énekkar közreműködésével magas színvonalú egyházi hangversenyt rendeztek a bazilikában. A főszékesegyházat ez alkalomra nagyszámú közönség töltötte meg. A jelenvoltak sorában láttuk dr. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímást, aki e hangversenyt stallumából hallgatta végig, továbbá a főkáptalan több illusztris tagját és a helybeli notabilitásokat A műsort Ferencsik János bravúros orgonajátéka nyitotta meg Bach Toccata-jávai, majd Báthy Anna a „Szegények kara" szólószamát énekelte a vegyeskar kísérete mellett Liszt: „Szt. Erzsébet" oratóriumából. A kiváló énekművésznőt pár év előtt hallottuk Esztergomban a Balassa Bálint Társaság művészestjén s most alkalmunk nyilt a bazilika hatalmas csarnokában is hallgatni tüneményes hangját, mellyel alig lehet betelni. Utána Székelyhidy Ferenc dr. régi magyar egyházi énekeket énekelt. Zengő, áhítatteljes hangja felemelte a sziveket, szinte elfelejtettük, hogy most művészi produkciót és nem istentiszteI leti éneket hallgatunk. Ámbár ilyen'nek kellene lennie minden templlomi népének előadásának. Egyik legszebb száma volt a műsornak Hummel: Allelujája Bodó Erzsi előadásában. Ha nem templomi hangversenyen vagyunk, minden bizonynyal többször is megismételtették volna. Büchner: Ave Mariáját ismét Báthy Anna énekelte, Melles Béla hegedűkiséretével s a főszékesegyházi énekkar közreműködésével. A nagyhatású énekszámot a szerző vezényelte. Méltó folytatása volt e felemelő számnak Laurisin Lajos két éneke Kersch Ferenc és Koudela Géza szerzeményeiből. Maga a név is eleget mond ahhoz, hogy az előadás tökéletességéről fogalmat alkossunk. Majd az Operaház hatalmas férfikara zengette be a bazilika téres csarnokába Beethoven: „Isten dicsősége" c. fenséges szerzeményét. Budanovits Máriától Händel: Largoját hallhattuk. Finom előadása minden hallgatóban mély érzelmeket váltott ki. Rendkívül bájos volt Mozart ismert „Ave verum"-ja Szabó Lujza, Budanovits Mária, Laurisin Lajos és Kóréh Endre felléptével. Büchner remekbe készült „Afferentur regi"-jét a főszékesegyházi énekkar mutatta be a szerző vezényletével, mely után a Himnus zárta be a tartalmas és felejthetetlenül szép műsort. Szombaton kezdi meg előadásait Esztergomban a Sopronszékesfehérvári színtársulat. A Sopron—székesfehérváril színtársulat, mint már jeleztük, június 11-én, szombaton este 8 V* órakor kezdi meg előadásainak sorozatát a Fürdő szálloda színháztermében. A 40 tagból álló színtársulat és zenekara, a székesfehérvári katonazenekar, csütörtökön érkezik városunkba. A legjobb hír előzi meg a társulatot. Esztergom közönsége olyan művészi nívón álló színtársulathoz jutott, amely méltó az ősi város kultúrájához. A megnyitó előadőadáson a Fővárosi Operett Színház ragyogó sikert ért operettje Maya lesz bemutatva. A társulat művezetője, Korda Sándor már a mai nappal megkezdette a bérletgyűjtést. Endresz és Bittay temetéséről készült hangos filmet szombaton és vasárnap mutatja be a Kultur mozgó „Redl ezredes, az áruló" c. nagy kémdrámával együtt. Az 1918as években óriási port vert fel Redl ezredes esete, a bécsi levéltár hivatalos adatai után rendezve, a legtökéletesebb és legszebb kémdrámák egyike. Főszerepeit Theodor Loos és Lil Dagover alakítják. „Nyolc boldog nap", énekes vígjáték, Dina Gralla és Georg Alexander pazar hangosfilmje, csütörtöki műsora a Kultur mozgónak. Kiegészíti „Köpenicki kapitány" c. vígjáték, melyben egy varga mulatságos katonai kalandján könnyekig kacag a néző. Mind a két film válogatott és nagyon jó hangos attrakció. Gyengélkedés idején, különösen ha a rosszullétet szorulás fokozza, a természetes „Ferenc József„ keserűvíz fájdalommentes székürülést és kielégítő emésztést hoz létre. Híres nőorvosok a legnagyobb elismerés hangján írnak a valódi Ferenc József vízről, mert ez kritikus korban is hoszabb időn át alkalmazható, anélkül, hogy kitűnő eredménye változnék. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Újból egészen friss laska kapható Marmorstein Mórnál. Európa „Zoo** cirkusz az ország egyik legnagyobb utazó cirkuszvállalata szerdán este fél 9 órai kezdettel tartja nagy megnyitó díszelőadását. A műsoron Esztergomban eddig nem látott artistaszámok és izgalmas idomított vadállatok szerepelnek. Az Esztergom-tábori fiúnevelő polgári iskolájában a beírások június 14- és 15-én lesznek d. e. 8—12-ig. Fizetendő díj 20 P. Kifogott női hulla. Nyergesújfaluhoz tartozó szénrakodónál egy 25—30 év körüli jól fejlett és felöltözött női hullátt fogtak ki f. hó 5-én a Dunából. A hullán külső sérülés nyomai nem látszottak és így bűncselekmény nem forog fenn. Endresz, magyar oceánrepülő utolsó indulásáról és temetéséről készült hangos filmet a Kultur mozgó június 11—12-re szerezte meg műsorára. Az Európa „ZOÓ CIRKUSZ" Esztergomban a Hősök szobra mögötti téren, június 8-án (szerdán) este fél 9 órakor tartja 3 szenzációs megnyitó díszelőadását! mm 50 artista. — Idomított vadállatok. — Saját zenekar. — Belépődíjak 20 fillértől 120 P-lg. — Nemzetközi birkózóversenyek. — Naponta két előadás: d. u. 4 és este fél 9 órakor* Iskoláknak és intézeteknek külön kedvezmény! Június hó 9-én és 10-én nagy sportelőadások!