ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-03-27 / 35. szám

kább környékez a veszedelem, hogy a fölismert igazságokat elfelejtjük és hamis utakra tévedünk. Szomorúan is tapasztaljuk, hogy a magyarság lassan feledi a borzasztó nemzeti tragédia után föléledett történelmi magyar és keresztény szellemet, a minden egyéni érdeken diadalmaskodó egységes és áldozatos hazaszeretetet. Ritkul a tábor, amely a kazát ért borzalmas villámcsapás fényénél megismervén az igazságot, a keresztény igazságnak, a magyar haza igazságának örök hűséget fogadott. Lanyhulás és széthúzás észlelhető. Még a legjobbak is szétágaznak a nagy magyar cél megvalósításának módszerében. A békekötés revíziójának kérdését is mérges viták és elkeseredett küzdelmek alkalmául használják. Nem veszik észre, hogy a széthulló csoportok közé a gyáva hitetlenek és a haza ügyének ellenségei férkőznek és egészen elerőtlenítik a harcot a magyar haza feltámadásáért, amelyet csak a nemzet egységes akarata hozhat meg. Krisztus feltámadásának dicső ünnepe a legszebb alkalmat nyújtja a magyarságnak a magábaszállásra. Húsvétkor immár 12 éven át a legszebb himnuszok szálltak a magyarok olthatatlan reménységéről, a magyar haza feltámadásáról. Minél tovább tart a várakozás ideje, annál mélyebbre kell eresztenünk a reménység horgonyát s annál szívósabban kell ragaszkodnunk ahhoz a történelmi keresztény magyar szellemhez, amely az országot belpolitikailag felemelte az elesettségből s amely külpolitikailag is meghozza majd a sikert. A föltámadt Krisztus nélkül az ő hívei mindent elveszítettek volna! A magyarság a magyar haza föltámadása, a békekötés nehéz kövének elhengerítése nélkül nem találja meg boldogulását. Vagyonunkat, mindennapi kenyerünket, becsületünket családunkat, legszentebb eszményeinket védjük, mikor a hazáért, a haza sorsának jobbrafordulásáért küzdünk, mert életünk itt a haza életével egybeforrt. Tehát megingathatatlan hűséggel és a közös keresztény magyar alapon egységesen dolgozzunk a hazáért — a feltámadásig! R

e K HEB S3 la, i Éjjeli szolgálatot március 26—27-ig Rochlitz-örökösök; 28-tól 31-ig Takács István gyógyszertára teljesít. Szomorú kép a mai gazdasági életből. Á mult esztendei katasztrofális IJOSSZ gabonatermés olyan »jelenségeket váltott ki vidéki gazdáink köréből, amire talán századok óta, vagy legalább is 1866 óta példa nem volt. Már az ősz folyamán kénytelen volt vármegyénk törvényhatósági bizottságának egyik tagja felszólalni és kérni a kisgazdák részére ínséggabonát. Vetőmagról már amúgy is az államnak* kellett gondoskodnia. A szomorú gazdasági film pereg tovább. ilarminc esztendeje kisérem figyelemmel a város és környékének gazdasági életét. Emlékszem, amikor a Rudnay Sándor-tér illatozott a Garam és Ipoly menti szénától. Környékbeli gazdák szalmát, zsuppot hoztak be a városba. A Simor-utcai gabonapiac csak a háború alatt volt üres, különben Sissayutcától a Kórház-utcáig állottak a gabonás szekerek. Most a Rudnaytéren vágott fát árulnak és munkanélküli emberek ácsorognak. A Simor-utca üres. Szomorú és vigasztalan kép, de a legszomorúbb és legkétségbeejtőbb kép ez: . . . Ökrös és lovas szekerek, amikorgazdáik nagynehezen beárulnak néhány pengőt, egy-két-három bál préselt szalmát visznek haza. Szalmát, alomnak való szalmát visz haza városból a magyar paraszt. Aki csak annyit ért a gazdasági élethez, mint tyúk az ábécéhez, annak is elszorul a szive. A rongyos ruha, a végrehajtás, a legkeserűbb panasz és szitkozódás nem olyan borzalmas, mint a szekéren az az egy-két-három bál préseit szalma. Igen, csak annyi, mert többre nincs pénze. Nincs még kenyérre sem. Szegény, nagyon szegény falusi nép! Azelőtt tarka kendői, új kalapot, rámás csizmát, fehér cipót, zsemlyét, kiflit és pénzt vittel haza a városból egy-egy hetivásárról. Ma barmaidnak almot, csak almocsr kát viszel. Aki ezt látja, az megérti, hogy íriért nem folyik be az adó, miért üres a községi péaztár. VI. Lapunk legközelebbi száma az ünnepekre való tekintettel csütörtökön délután a rendes időben jelenik meg. Boldog húsvéti ünnepeket kívánunk igen tisztelt előfizetőinknek, olvasóinknak, hirdetőinknek és kedves munkatársainknak. Húsvét a bazilikában. Az esztergomi bazilikában húsvét vasárnapján dr. Serédi Jusztínián bíboroshercegprímás pontifikálja az ünnepi nagymisét és ugyancsak ő tartja az ünnepi szentbeszédet is. A főszékesegyházi ének- és zenekar míísoia Húsvétvasárnap. Buchner: III. Ecce Sacerdos (h -moll). Griesbacher: Haec dies, graduale. Victimae korál. Filke: Terra tremuit, oífertorium. MozartKoronázási mise. Prédikációra Feltámad Krisztus. Pápai himnusz. Húsvéthétfő. Gruber: C-molíos mise. Griesbacher: Haec dies graduale. Victimae korál. Goller: Angelus DomiDomini, cffertorium. Halálozás. Jankay Ede nyugalmazott esperes, tóvárosi lakos, volt isztiméri plébános, életének 89. évében, pappá szenteíésének 67. esztendejében meghalt. Temetése í. hó 25-én nagy részvét mellett történt Tóvároson. A Bakács kápolnai Mária-Kongregáció férfitagjai április 3-án d. u. 4 órakor Vl. évi számadó gyűlést és április 4-én (Gyümölcsoltó Boldogasszony napján) d. u. 4 órakor ünnepélyes tagfölvételt és fogadalommegújítást tartanak. Közgyűlés. Az Esztergomi Kath. Legényegylet április 4-én (Gyümölcsoltó Boldogasszony napján) d. e. .11 Órakor tartja 69-ik évi rendes közgyűlését, melyre az egylet pártoló es rendes tagjait ezúton is meghívja. — Április léi (pénteken) este 7 órakor közgyűlést előkészítő válasz!mányi ülés lesz. Keresek megvételre egy barnaszínű könyvszekrényt. Cim a kiadóhivatalban. való. Igaza van barátom, maga oda Zsidó snepf. A város egyik közkedvelt tagja egyszer beszélgetés közben elárulta városunk egyik Nimródja előtt, hogy még soha nem evett szalonkát. A vadászó úr, aki nagyotmondásairól és íréfacsinálásairól volt közismert, dacára annak, hogy már a szalonkazás ideje elmúlott, megígérte az illetőnek, hogy legközelebb ha lő szalonkát, az egyik vendéglőben elkészítteti és meghívja a szalonkapecsenyére kiváncsiaskodót. Nimródunk lőtt is pár nap múlva eey vércsét és azt szalonkamódjára elkészíttette. Barátunk megörült a meghívásnak és nagy dicséretek között fogyasztotta a meglehetős rágós álszalonkát. Már csak a nyaka és a feje volt a tálban. Bemondd csak kedves A. barátom, — szólal, meg meglehetős idegen hangsúlyozással beszélő vendég. Én mindig úgy hallottam, hogy a snepfnek van olyan hosszú snáblija és ezé olyan kicsi görbe. — Kedves D. barátom, — ez zsidósnepf, — válaszolt Nimródunk. Erőleves. Egy volt városi tisztviselő felesége a köménymagos rántottlevest erőlevesnek nevezte. Férje rendkívül kedélyes ember volt, de már unta a sok köménymagos levest. Mikor egyszer a felesége ismét azzal állott elő, hogy ebédre erőlevest főzött, barátunk eképpen fakadt ki: Etelka, a fene az erőlevesét, ne főzze azt nekem mindig, nem akarok én akrobata lenni! A Szentszék postamunkája. Esztergom városa egy időben országunk egyik jelesét választotta meg országgyűlési képviselőül. Abban az időben a város közéletében nagy szerepet játszott a mostani Polgári Egyesület elődje, — a Tarkaság. Mindenki tagja volt. Á város győztes közönsége nagy bankettet rendezett a Fürdő Szállodában a jeles képviselő tiszteletére. A banketten résztvettek férjeik mellett a hölgyek is és kitüntető szivélyességgel vették körül a nemcsak győztes, de kedvas modorú és fess képviselőt. Felköszöntő felköszöntőt ért. Amikor már jól belejöttek az ünneplésbe, a Tarkaság elnökét óhajtották hallani. Az elnök úr pedig nevezetes férfiú volt. Erősen tótos kiejtéssel beszélt és sokszor megnevettette hallgatóságát. Hosszas unszolásra végre kezében pohárral felállott a jeles elnök és eképpen szólott, persze az ő tótos magyarságával: Tudom,, hogy nem engem akarnak hallani, hanem nevetni akarnak. Nagyságos Képviselő Úr ! Igen sajnáljuk, hogy kedves felesége Őnagyságát nem tisztelhetjük a mai banketten, de jobb, hogy nem jött el, mert ha látná, hogy a K ép viselő Urat mennyire körülveszik az esztergomi szép hölgyek, mindjárt póstamunkája volna a szentszéknek. Óriási taps és nevetés zúgott a teremben. (Abban az időben a szentszék vezette egyedül a válópereket.) A kolbász, mint colstok. Egy kis polgári vendéglőben csaknem naponta össze szokott jönni egy társaság. Sok tréfa született ott meg. Többször rendeztek a társaság tagjai- amolyan rögtönzött vacsorákat. Valamelyikük hozott valamit, azt elkészítette s azután jóféle kadarkával leöblítették. Az egyik tag, jóféle házi füstölt kolbásszal akarta meglepni a társaságot. Annak rendje és módja szerint le is akasztott odahaza olyan félméteres pár kolbászt és a télikabátja belső zsebébe rejtette. Amikor már éppen kifelé iparkodott, pont a kapuban találkozott a feleségével. — Hát Te hová mégy,? — kérdi az asszony. — Kaptam egy kis munkamegbízásí, azt megyek most felmérni. — Ezzel a colstokkal — mutatott rá az asszony a kabátból kiálló füstölt kolbászra. „, „, _„ . _ Előkelő idegen. Két, azóta már régen megszűnt helyi lap állandóan piszkálta egymást. Mind a kettő hangoztatta, hogy hírei eredetiek. Az egyik hírt adott felőle, hogy távolkeletről Ejesle Silirpa herceg tett látogatást Esztergomban. A hídról hosszan gyönyörködött a város látképében s azután Párkány-Náae állomásról nyugat felé utazott. A másik lap kapott az elő keh híren és mégjobban kiszinezvf hozta, persze eredeti formában, s'n beszéltek is az előkeiő idegen herceggel. Az első lap a második nem kis bosszúságára legközelebbi számában magyarázatát adta hírének. Április elsejét fordítva leírva adta nevéül a nemlétező egzotikus hercegnek. kedvező részletfizetésre a legmodernebb mintákban szobafestő- és mázolóval, Esztergom, Kossuth Lajos-ulca szám