ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932
1932-02-26 / 22. szám
A városok akciója a március 15-iki nemzeti ünnep naptári jelzése érdekében. Kecskemét város törvényhatósági bizottsága indította meg az akciót arra, hogy a naptárakban a március 15-i nemzeti ünnepet piros betűvel jelöljék meg. E tekiütetben a kormánytól kért megfelelelő intézkedést s akciója támogatására felkérte a többi vármegyék törvényhatósági bizottságát is. Meghívó. Az Esztergomi Belv. Kath. Olvasókör Ifjúsági egyesülete, valamint az iparos és földműves leányok és asszonyok „Mária kongregációja" f. hó 28-án este 7 órai kezdettel, fáradhatatlan, buzgó elnöküknek Mátéffy Viktor prépost-plébánosnak műsoros hódoló névünnepet rendeznek, melyre az öszszes egyesületeket, valamint becses családtagjaikat szeretettel meghívja és elvárja a Rendezőség. Szives adományokat az egylet céljaira hálásan fogadnak. Műsort az egyesület helyiségében osztanak ki. Kifosztották a győrsövényházai templomot. Vakmerő betörés történt Győrsövényházán. A község templomát választották ki maguknak az elvetemült gonosztevők, akik a templomajtó felfeszítése után teljesen kifosztották a főoltárt. A betörők magukkal vitték a szentségtartót, az áldoztató kelyhet,^ két misekelyhet és egy feszületet. A csendőrség erélyes nyomozást indított a betörők kézrekerítésére. Bulgáriában is kihirdették a transzfermoratóriumot. A transzfermoratórium kihirdetésén kívül permanens koronatanács foglalkozik a bulgáriai állampénzügyek szanálásának kérdésével. (M. H.) ,A tengerbe veszett 6 hordó színarany. Cherbourg kikötőjében kedden délelőtt különös baleset történt, amely 8 millió frank kárt okozott. A Berengaria gőzös fedélzetéről 426 hordó aranyat raktak ki. A hatszázmillió frankos szállítmányt Newyorkból küldték a Francia Bank címére. Rakodás közben a hordókat tartó lánc elszakadt és hat hordó színarany a hajóhídról a tengerbe esett. A hat hordóban 8 millió frank értékű arany volt, a'ri mintegy kétmillió pengőnek felel meg. Az aranykincs elsülyedt a tengerben és alig van remény arra, hogy a búvárok megtalálják és kiemeljék. A kiemelési munkálatok mindenesetre azonnal megkezdődtek és lázas eréllyel folynak. Furfangos lóeladás. Ifjabb Lakatos György lókereskedő cigány eladott egy lovat a nagyigmándi vásáron Kemf János Kocs községbeli gazdának. A gazda hamarosan rájött, hogy az egészségesnek mondott lóval beisapták, mert az szárazkehes. Visszaadta hát a lovat a cigánynak, a járlevelet azonban visszatartotta, mert a vételárat a cigány teljes egészében visszafizetni nem tudta. Lakatos sehogysem tudott belenyugodni abba, hogy a lovat járomlevél hiányában újra értékesíteni ne tudja, ezért gondolt merészet, megvásárolt egy ócska gebét 30 pengőért, azt nyomban agyonütötte és a hozzávaló járomlevelet fölhaszálta a Kemí János által viszszaadott lóhoz. Majd felöltözött bolgár nemzeti viseletbe és a legközelebbi vásáron tört magyarsággal atda elő, hogy mint bolgár alattvalónak, vissza kell térnie hazájába, azért kénytelen megválni kitűnő lovától. A kehes lovat sikerült is így újból eladnia 200 pengőért. A furfangos lóeladásnak az lett a vége, hogy a soproni törvényszék Lakatos Györgyöt csalásért egyhónapi fogházra ítélte, amit most a győri tábla is helybenhagyott. Új jegyzői állásra hirdetnek pályázatot. Egyesített vármegyénk gesztesi járásához tartozó Csép községben ujjonnan szerzett vezető jegyzői állásra a vármegyei hivatalos lapban pályázati hirdetmény je'lent meg. Pályázati határidő f. évi március 2. napjának déli 12 órája. A választás ugyanaznap délután 3 órakor lesz megtartva Csép község j házánál. j Az ipartestület közgyűlése. Esztergom szab. kir. megyei város Ipartestülete f. hó 28-án, vasárnap I délelőtt 10 órakor a Kath. Legényjegylet nagytermében tartja rendes j évi közgyűlésés. Tárgysorozaton van j az elnök és a tisztviselők tiszteletdíjának s a bemondó fizetésének j 15 %-os csökkentése, továbbá az 11932. évi költségvetés megállapítása is. J Motorkerékpár verseny. A TTC I által f. hó 21-én, vasárnap rendezett ítéli versenyen a kategória győztese jifj. Kókay Kálmán lett. I Gyújtogatás. F. hó 20-án Bana közéghez tartozó Kisbábolna pusz;tán ismeretlen tettes az állami ménesbirtok egyik istállóját felgyújtotta, "mely 2000 P értékben leégett. A nyomozás megindult. Összeszurkálta vőlegényét, azután a kútba ugrott egy leány. Pintér Rozália nemtii (Nógrád-Hont megye) lakos Pintér István volt vő* legénye záratlan lakásába ment s jaz ott alvó Pintért konyhakéssel, I gyilkossági szándékból 11 helyen .megszúrta. Ezután hazafutott és lakásuk udvarán a kútba ugrott. Csak reggel találtak rá, ekkor azonban már halott volt. Pintér István sérü lése — a kezelőorvos véleménye szerint —súlyos, de élenmaradásá hoz van remény. — Pintér Rozália cselekményét a nyomozás adatai szerint szerelmi csalódásában, boszszúból követte el. Pintér István ugyanis felbontotta eljegyzésüket és nem akarta őt feleségül venni, j Agyonlőtt egy leányt. Csősz fejérmegyei községben Farkas Gábor 20 éves legény forgópisztoly jlyal fej belőtte Leposa Zsófia 18 éves ottani leányt. Leposa Zsófia j meghalt. A csendőrség a tettest elfogta és a nyomozást megindította. I — Akiknek a szívműködése j rendetlen, erőlködés nélkül úgy érhetnél el könnyű székelést, ha naponta reggel éhgyomorra meg isznak egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet. Szívszakorvosok megállapították, hogy a Ferenc József víz szívelzsírosodásnál és billentyűhibáknál is enyhén, biztosan és mindig kelleme sen hat. A Ferenc Józef keserű víz gyógyszertárakban drogériákban és fűszerzületekben kapható. A Kultur mozgó csütörtöki műsora: A Kultúr mozgóban csütörtökön érdekes, izgalmas, kalandokkal teli vígjai ék kerül műsorra „Feleségem a szélhámos" címmel. Kiegészíti: Ufa hangos világhiradó. A leventekötelezettség elmulasztásának minősítése. A bel ügyminisztériumban működő kihágási tanács egy előfordult esetből kifolyólag kimondotta, hogy a levente kötelezettség elmulasztása nem kihágás, hanem pénzbirsággal megtorlandó fegyelmi vétség. Halálos baleset. A minap Gyurcsa Sándor tárnoki lakos a község szöllőhegyén levő pincéjét nagyobbította. Munkája közben a pince mennyezetéről nagyobb tömegű kő szakadt le, amely Gyurcsát maga alá temette. Társai nyomban segítségére siettek, azonban, mire kimentették, már halott volt. Halálát koponyalapi törés és szivbénulás okozta. Garantált frissen vágott Kötelező tornaruha a középfokú iskolákban. A testnevelési tanárok és orvosok évtizedek ó'a küzdöttek az egészségvédelmi szempontból foutos tornaruhának kötelezővé tételéért. Karafiáth Jenő kultuszminiszter most rendeletet adott ki, hogy az összes középfokú iskolákban kötelező a tornaruha és tornacipő a testgyakorlati órákon. A rendelet értelmében a főigazgatóságok felszólították az iskolák igazgatóságait, gondoskodjanak arról, hogy a vezetésük alatt álló iskolák tanulói a testgyakorlási órákon tornacipőben (tornapapucsban), rövid klott- vagy vászonnadrágban és tornatrikóban jelenjenek meg. Nehogy azonban a tornaruha és cipő beszerzésére a szülőket nagyobb kiadásokkal terhelje, a felszerelési tárgyak házilag is elkészíthetők. Török cserkésztisztek a magyar cserkésztisztképző táborban. A török cserkészszövetség nem tagja a nemzetközi szövetségnek, még ott kezdetleges a cserkészet. Épen ezért a török cserkészek vezetői azt a kívánságukat fejezték ki a napokban ott járt Molnár Frigyes dr. külföldi ügyeket intéző főtitkár előtt, hogy eljöhessenek Magyarországra és a már világhírű magyar cserkészparki tisztképző táborokban résztvehessenek. A Magyar Cserkészszövetség természetesen örömmmel látja a török vendégeket, akik Magyarországra jönnek igazi cserkészetet tanulni, ff Meggyulladt a benzines ruha és összeégette a soffőrt. F. hó 19-én Duha Jenő gödöllői lakos autóját javítgatta. Munkaközben a benzin ruhájára ömlött. Munkája befejezése után a Persler féle vendéglőbe ment, ahol a vendéglőssel beszélgetett. Persler cigarettára gyújtott. Duha soffőr olyan közel volt Perslerhez, hogy a gyufától lángralobbant benzines ruhája és fejét, arcát, valmint kezét súlyosan öszszeégette. Duhát gépkocsiján a budapesti Rókus kórházba szállították. Persler vendéglős a tűz oltása közben mindkét kezén szintén súlyos sérülés szenvedet, a helyi orvos kezeli. Új megélhetési forrás hölgyek részéi e. A mai rettenetes gazdasági viszonyok mellett minden pálya évekre előre el van zárva még a legügyesebb és legszorgalmasabb előtt is. Ép ezért az okos nő olyan érvényesülési teret keres magának, ahol még bőséges alkalma nyílik, nemcsak biztosan elhelyezkedni, hanem társadalmi állásának, nevelésének és intelligenciájának megfelelő pozíciót is teremteni. Azután olyan foglalkozást is kell választania, amelynek gyakorlása nincsen országhatárokhoz kötve. Miután a statisztika bizonyítja, hogy még milyen kevés igazán modernül és tökéletesen kiképzett tudományos kozmétikusnő létezik dacára az ezen téren mutatkozó nagy keresletnek, ajánlatos ezen pálya választása, de az elsajátításra csakis egy teljesen modernül felszerelt és elsőrangú tanerők által vezetett iskolát ajánlhatunk, amelynek diplomái nemzetközileg érvényesek. Érdeklődők forduljanak ingyenes prospektusért a következő címre: Wiener Kosmetikschule, Wien I., Kärntnerstr. 21. szállítok: 1 kg hízott liba 2*10 P 1 kg hízott kacsa .... 1*90 P 1 kg hízott csirke .... 1*60 P 1 kg hízott pulyka . . . 1-70 P ÁMON KÁROLYNÁL ESZTERGOM, RÁKÓCZI-TÉR. Rátaláltak füskuti Landerer Lajos, a „Talpra magyar!..." nyomtasírjára. A Budapesti Szoksorosító Ipartestület Kellner Albert elnöklete alatt tartott előljárósági ülésén Lohner Rezső titkár jelentést tett, hogy Varga József váci festőmester adatszolgáltatása alapján rátaláltak füskuti Landerer Lajos, a Talpra magyar egykori nyomtatójának elhanyagolt sírjára. A lefolytatott kutatások temérdek megbízható adatot szolgáltattak annak, hogy Landerer Lajosnak nagyon értékes szerepe volt a sajtószabadság kivívásában, a 48-as márciusi napok és a szabadságharc ideje alatt úey a tábori, mint a bankjegye;, /inda működésében. A magyar nemes könyvnyomtató kiváló érdemeket szerzett az 1838-as áívízveszedelem idején Wesselényi báró oldalán kifejtett munkásságával is és ezért Pest város annakidején díszpolgárává választotta. Kiváló erényei voltak Landerern ek a magyar nyomdaipar fejlesztése kö|rül is. A neves férfiú váci internáltságában 1854-ben február elsején halt meg és sírja elhanyagolt állapotban fekszik a középvárosi teí metőben. I A nyomdászipartestület előljáró'sága elhatározta, hogy újjáépített jaz elhanyagolt sírt és azt a jövő! ben rendezni fogja. I A házat pedig, amelyben LandeI rer internáítságában élt, emlék! táblával jelöli meg. Március hó • 13-án emlékünnepséget rendez Vácott, amely alkalommal a főváros I nyomdászai elzarándokolnak a magyar sajtószabadság kiváló harcosának sírjához. i Az ünnepségbe belekapcsolódik a ; székesfővárosi szokszorosító iparostanonciskola is, amelynek növendékei kiviszik az iskola koszorúját ! a sírra. Elhatározta az ipartestület ' elöljárósága, hogy megkeresi Budapest székesfővárost, hogy egykori díszpolgárának hamvait exhumálja és adjon annak díszsírhelyet a kerepesiuti temetőben. M. H. mely a mágneses és a dinamikus hangszóró között van, Ön egyszeri összehasonlításnál is felismeri. Az eddigi hangszórója átadása esetén egy Orion dinamikus hangszórót bármely szaküzletben 30— 40 pengő árengedménnyel vásárolhat. Gyártja: Orion izzólámpa gyér.