ESZTERGOM XXXVII. évfolyam 1932

1932-02-24 / 21. szám

Mondom, akik értenek a magas politikához és az államgazdaság irányításához, bizonyosan hisznek benne, hogy a takarékosság jegyében győzni fogunk, de mi itt lent sehogyse tudjuk egyszerű eszünkkel felfogni, hogyan kerülünk ki a csávából, ha még tovább tart ez a borzalmas takarékosság, mely megbénított köröttünk mindent és a magyar gazdasági planéta már csak saját keserű levében forog. Lehet, hogy agyunk begyöpösödött, szivünk elfásult a „nagyvonalú nemzetgazdasági koncepciók" iránt, — de nem tudunk bízni abban, hogy az általános zsugoriság nevében érkezünk el az igeret, földjére, a tejjel, mézzel folyó Kánaánra, mikor a legéhesebb kis magyar gyerek is kakastejjel sülött kalácsot majszol. Addig azonban sok éhező kis és nagy magyarnak kopog a szeme a száraz kenyér után. De hát csak kitartás! (F.) Hát így is iehet ? ... Minden kommentár nélkül közöljük a „Győri Hiriap" f. hó 17.-Í számában megjelent alábbi kis cikket: „Egyik esztergomi laptársunk Huszár Aladár dr. főispán lemondása alkalmából ottani működéséről éleshangú bíráló cikket ír, s ugyancsak Esztergomban jelent meg egy füzet „Esztergom tragédiája" hangzatos cím alatt, mely Esztergom súlyos helyzetéért Huszár főispánt és táborát, melyet klikknek nevez, — teszi felelőssé. Eddig a dolog rendben van. Végre is, aki közpályán működik annak a bírálatot állania kell s közügyeket vezetni anélkül, hogy a vezető egyéni érdekekkel összeütközésbe ne jöjjön, nem lehet. Nincs rendben azonban a dolognak az a része, hogy a lappéldányokkal és füzetekkel ismeretlen tettesek elárasztották Győrt s valószínű, a vármegyét is. Nincsen rendben pedig azért, mert lovagi formában a küzdőtérről eltávozó ellenfél után nem illik sem lődözni, sem sarat dobálni. Ez nálunk olyan elv, amelyet még a falusi bicskás párbajokban is meg szoktak tartani. Az esztergomi harcmodor Győrött ismeretlen, de ismeretlenek azok a törekvések is, melyek a cikkekből és a füzetből kitűnnek s ha fölülnék fejüket nálunk, a mi konzervatív polgárságunk éles ellenzését váltaná ki. A lappéldányokat és füzetet terjesztők ezzel elérték, hogy e város polgársága pártkülönbség nélkül eliiéli eljárásukat és az új főispán felé bizalommal fordul, mert a terjesztett írásokból csak azt látja, hogy erős egyéniség, aki ha megtalálja a kellő támasztékot a polgárságban, s energiáját nem kell meddő harcokban elpazarolni, hasznára lesz Győrnek. A cikkek és a füzet állításaival behatóan nem foglalkozunk, a bennük közölt tényekből azonban az a benyomásunk, hogy a főispánnak volt igaza, mert rendbehozta Eszergom pénzügyeit és adott a városnak olyan polgármestert, akiről még a füzet is elismeri, hogy megnyerte az esztergomiak bizalmát". Baleset a jégpályán. Nagy János tanitóképezdei növendék f. hó 21-én a saskerti korcsolyapályán ballábát elörte. A kórházba szállíoüák. E hó 29-ig reparálható a helyteA hív. lap közölte a pénzügyminiszternek az eddig be nem vallott' vagy helytelenül bevallott jövedelmek és vagyonok utólagos bevallása tárgyában kiadott legújabb nagy horderejű rendeletét. A jövedelem-szükségadóról szóló kormányrendelet ugyanis mindazoknak az adózóknak kegyelmet biztosít, akik az eddig be nem vallott jövedelmüket és vagyonukat az 1932 évi jövedelem és vagyonadó fizetése céljából az előírt határidőn belül bevallják. A most kibocsátott rendelet értelmében a kegyelem megilleti mindazokat, akik a helyes bevallást 1932. február 29-ig bezárólag benyújtják. Munkát, kenyeret! Irta: Dukai Takách Géza orsz. gyűl. képviselő. Olyan megszokott lett már a nagyobb városok, különösen Budapest utcáin a „Munkát, kenyeret" kiáltozás, mint valami indulatszó. Falvakban, kisebb városokban természetesen ilyesmi nem igen történhetik, mert ott ismerik egymást és utcai lármaütésben józan fejjel senki se szekundál. Nem ám, még az éhes ember se, mert a falusi, kisvárosi nép, bármiként nyomorog — hiszen az ő részére se népkonyha, sem ingyen tej, ingyen kenyér, se szenes fa-osztogatás nincsen, vagy há van is, igen ritkán van — általában szegyenlősebb, mint a nagyvárosi, noha egyes agitátorok ernyedetlenül fáradoznak, hogy a sóhajtozókat jajgatni, a siránkozókat üvölteni és káromkodni tanítsák. Nem keresem itt, hogy a panasz, vagy követelődzés mennyiben jogosult, néhány számadaton jár a szemem. A statisztika szerint az 1930. decemberi népszámlálás idején Csonkamagyarországon 224.000 embernek nem volt munkája. Ezeknek egy része kevesebb heti munkanapot dolgozott a normálisnál, másrészének pedig csak jobb hijján, a rendes foglalkozásánál, mesterségénél alacsonyabbrendűnek tartott alkalmi munkája akadt: a szóban forgó 224.000 ember tehát nem tekinthető egésze Q keresetnélkül tengődő Ínségesnek, amitj az is bizonyít, hogy ezek kö-| zül 21.500-nak van háza, vagy < legalább valamelyes házrésze, | 10.000-nek pedig egy holdas, vagy ennél kisebb földje, telke. A népszámlálás idő-' pontjában kereset nélkül állott munkások száma Csonkamagyarország egész népének 2*6 %-a, a kereső népességnek pedig 5*6 %-a volt. (Milyen mások lennének ezek a számok, például, ha zsoldos katonaságunk helyén általálános védkötelezettségi alapon serozott rendes hadseregünk volna! 40—50.000 fiatalemberrel kevesebb lihegne munkáért, kenyérkeresetért, mert legalább ennyivel többen szolgálnának fegyver alatt. Trianon, mikor zsoldos sereg fogadására kényszerített bennünket, amint most láthatjuk, azt is célozta, hogy minél több, erős, egészséges fiatalemberünk gyötrődjék alkalmaztatás, kenyér nélkül!) A munkanélküliek 64%-át az ipar, 10%-át az őstermelés, körülbelül 10%-át a kereskedelem és hitel körébe írták össze, meghatározatlan foglalkozású, leginkább napszámos volt 10%. Itt van egy másik, frissebb statisztika! A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal kimutatása szerint 1931. december 15-én Németországban 5,349.000 munka nélkül levő embert tartottak nyilván. Ausztriában 1931. november végén 273.658 húzott munkanélküli segélyt. Belgiumban 1931. okt. végén 81.318 teljes és 126.060 részben munkanélkülit tartottak nyilván. Magyarországon a munkanélküliek száma a szakszervezeti kimutatás szériát, — tehát a szakszervezetek tagjai közül — 1931. november végén 31.076 volt. Nagybritanniában a munkanélküliek száma 2,572.000, Olaszországban 909.234, Hollandiában 105.651 volt november végén. Menjünk tovább! Budapesten és az ország más nagyobb városaiban inségakciókat rendeztek és rendeznek, a segélyezettektől azonban bizonyos közmunkát kivannak, mivelhogy alamizsnával megalázni senkit sem akarnak. Hogy is merne valaki egy „öntudatos" munkást, egy „öntudatos proletárt" alamizsnával megsérteni ! Nos, erre a jóindulatra, erre a támogatásra mit felel a „munkanélküliek" többsége ? Hogy neki ne alamizsna kenyeret adjanak, hanem „munkanélküli segélyt". Egy kisebb városunk három héttel ezelőtt közmunkára hívta a segélyezetteket, dolgozzák le valamiképpen a kapott adományt. A behívottaknak fele se jelent meg, aki meg elment, az tizedét se végezte annak a munkának, amelyet végezhetett volna. Más szóval, mikor minden ember a „Munkát, kenyeret!" hallja, mikor a kereset nélkül szenvedők sorsán tűnődik, megállapíthatja, hogy sok esetben, nemcsak ott nem dolgoznak, ahol nem lehet, hanem ott sem, ahol rendes munkával lehetne és kellene betevő falatot keresni. Ezek a jelenségek aggasztó tünetei a munkanélkülieket demoralizáló izgatásnak. pi H IRE ÍCb Éjjeli szolgálatot február 20-tól 26-tg Takáts István „Fekete Sas"-hoz címzett gyógyszertára (Ferenc József-út) teljesít. Az ára szintje, leszámítva az élelmiszerekét és általában a mezőgazdasági terményekét, sehogyansem akar leszállni arra a fokra, ahová pengőnk vásárlóerejének változatlan fennmaradása és a fogyasztók megrendült vásárlóképessége azt indokolttá és kívánatossá tenné. Az agrárolló veszedelmesen szétnyílt és a buza, élőállat, tejtermékek stb. viszonylagos olcsósága mellett az ipari cikkek túlságosan magas árát jelentő másik olló szár hatalmas lendülettel vág bele a lakosság minden rétegének eleven húsába. A nagyipar és nagykereskedelem a védővámok szárnyai alatt olyan kalkulációt csinál, amilyent akar s ezzel nemcsak a kiskereskedelmet és kisipart teszi életképtelenné, de a fogyasztók teljesen legyöngült vásárlóképességet is a minimumra szorítja. A vásárló közönség ki van szolgáltatva a nagykereskedelem önző politikájának. A gazdaosztályt és a termelőket nem védi semmi és terményeiket nem tudják kartellárakon értékesíteni. Amig egyik oldalon teljes és általános megszervezettség áll, a másikon a széthullt egyedek küzdenek a megélhetésért. Amikor a fizetéseket csökkentik, az adóterheket növelik, a mezőgazdaság termékeit pedig soksz5r hihetetlen olcsó árakon lehet csak értékesíteni, akkor nem csodálkozunk, hogy e szervezetlen osztályok prédái lettek a kapzsi gyáriparnak és mohó nagykereskede'emnek. Most, amikor annyira megszűkült a pénzforgalom, hogy az évi állami büdzsénknek csupán egyharmadát kitevő bankjegy van forgalomban, amikor a napszámot a falvakban sokhelyütt már nem is pengőkkel, vagy akár pengővel, hanem csak fillérekkel számítják, nem arra lenne-e szükség ekkora szegénységben, hogy az árak olcsóbbodjanak? Nem az lenne-e a gazdasági törvényszerűség, hogy a fogyasztóközönség teljes anyagi leromlása miatt alászállott árukeresés az árak esését vonja maga után? A kormány megalakította ugyan az árellenőrző bizottságot, de mikor látjuk már működése hatását!