ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-10-25 / 118. szám

Export és import forgalmunk. A Statisztikai Hivatal kimutatása szerint ez évi behozatalunk értéke szeptemberig 40 millió, exportunk pedig 55*5 millió pengő. A tavalyi év szeptemberéig a mérleg kivitel­ben 20'9 millióval csökkent, főként a vágó és igás állatoknál, valamint a liszt, buza és tojás forgalomban. A behozatal a tavalyi szeptemberig 37*8 millió csökkentést mutat, ami a nyers és megmunkált faanyag, a szén, pamut importnál jelentkezik. Erősbödés tapasztalható a cukor, nyersdohány és burgonya export­forgalomban. Leégett a nagyszombati reál­gimnázium. Pozsonyon át jelentik Nagyszombatból, hogy a nagyszom­bati reálgimnázium épületét |felgyúj­tották. A berendezés elpusztult. A lángok egyszerre több helyen csap­tak fel. A vizsgálat folyik. A gim­názium 1652-ből való hatalmas épü­letét bold. Csernoch János herceg­prímás a háború kitörése idején nagy költséggel resturáltatta, de alig pár évig szolgálhatta csak a magyar kultúra ügyét, mert a cse hek fogtalták el. A tüzeset hirére az intézet egyik egykori növendékétől a következő kegyeletes sorokat kaptuk : „Városunkban vajmi sokan vannak, akik mint a hires konvikius, vagy az érseki árvaház lakói jártak be a hatalmas és régi nagyszombati gim­náziumba. Jeles világi paptanárai között nem egy volt esztergomi szü­letésű. Igy Heller János és Gräffel János, a későbbi esztergomi prelá­tus-kanonok, hosszú éveken át nem­csak tanították, hanem atyailag ne­velték is a deákgenerációkat. Ez a gimnázium, mely cseh megszállás óta reálgimnázium lett — leégett. Azt mondják, hogy még a belső beren­dezés is tönkrement. Szegény jó öreg épület! A magyar szellemet a csehek pusztították ki falai közül. De talán még maradt valami ott eb­ből a szellemből, s azért kellett jön niök a lángoknak, hogy azt a kis maradványt is kiégessék félöles falaidból? Szeretettel, hálával és részvéttel gondolunk reád a pusztu­lásban is.!" Vigyázzunk a hamis pengőre! Az esztergomi rendőrkapitányság az alábbiakra hívja fel a közönség fi­gyelmét: „Az utóbbi időben hamis 1, 2 és 5 pengősök kerültek a forga lomba. Saját érdekében cselekszik az, aki a kezébe kerülő fentemlített pénznemeket (esetleg a filléreseket is) tüzetesen megvizsgálja, mert ilyen tüzetes vizsgálattal a pénz ha­mis volta rendszerint könnyen fel­ismerhető. Akinek gyanúja támad arra nézve, hogy a kezébe került pénz hamis, azt beszolgáltatva ké sedelem nélkül tegyen jelentést a rendőrkapitányságon annál is in­kább, mivel a hamis pénz haszná­lata és forgalombahozatala bünte­tendő cselekmény." Tiltakozó gyűlés Párkányban az adósérelmek miatt. A pár­kányjáráii ipartársulat elöljárósága az adókivetések ellen elhangzott panaszok következtében demonst­rativ (tiltakozó) rendkívüli közgyű­lést hív össze Párkányba a községi nagyvendéglőbe vasárnap, melyre az összes iparos és kereskedő tago­kat meghívták azzal, hogy ezen köz­gyűlésről senki se maradjon el, ha­nem az iparosok és kereskedők pontos és tömeges megjelenésükkel demonstráljanak az igazságtalanul magas adókivetések és egyéb adó­ügyi sérelmek ellen. Töltényt helyeztek a vasúti sínre. F. hó 17-én ' este Ipolyszög (Nógrád—Hont megye) község mel­lett elhúzódó vasúti sínpárra isme­retlen tettes egy-egy Manlicher töl­tényt helyezett el. A töltények a Balassagyarmatról Drégelypalánk felé haladó személyvonat mozdonya alatt felrobbantak, de sem a moz­donyban, sem a sínekben kárt nem tettek. A vonat a dörrenésre meg­állt ugyan, de pár percnyi időzés után akadálytalanul tovább folytatta útját. A nyomozás megindult. Agyonrúgták a lovak. A napok­ban Juszti Péter 71 éves, rimóci la­kos két lófogatú kocsiján ölfát ho­zott a szécsényi vasútállomásról. Menetközben a kocsi elején levő ha­sábok lecsúsztak és a lovakra es­tek,, Ettől a lovak megvadultak és hátrarúgtak. Az egyik rúgás a kocsi mellett jobboldalon gyalogló Juszti mellét érte, bordáit betörte, tüdejét és szivét megsértette. Aj súlyos sé­rülések miatt Juszti a helyszínen meghalt. Halálos baleset. Jankovits Máté 45 éves, horvátkimlei lakos, Lébény (Győr — Mosón — Poszony megye) község határában f. hó 15-én éjjel a nagy sötétség miatt eltévesztette az utat. Mikor tévedése tudatára ébredt, lovas fogatával meg akart fordulni az úton. Kocsijának ke­reke az útmenti árokba jutott és a kocsi felborult. Jankovits oly sze­rencsétlenül esett a kocsi alá, hogy a kocsi lőcse az árokparthoz sze­gezte. Nyomban meghalt. Orvosi meg­állapítás szerint halálát belső el­vérzés és koponyaalapi törés okozta. Tömegszuggesztió. Mindnyájan l­ismerik az indiai fakírok csodálatos tetteit, szinte a varázslatszámba menő mutatványaikat, a kardnyelést, a tűzevést, a szeges padon való fek­vést, az élve eltemetést és minden mutatványt betetőző, igazán érthe­tetlen mutatványt, a levegőbe fel­dobott és megmerevedett kötélen 1 való felmászást. E mutatványok leg- j többje úgynevezett tömegszuggesz- \ tión alapszik. Tömegszuggesztiónak 1 nevezik általában azt az esetet, mi­kor valamilyen külső behatásra sokan ugyanazt állítják és hiszik is. Érdekes, hogy napjainkban is van egy ilyen tömegszuggesztióhoz erő­sen hasonló eset. Egyik rádiógyá­runk, az Orion Rádió-gyár egy öt­i csöves dynamikus hangszórós ké­szüléket hozott néhány napja forga-' lomba és ma, amint a rádió keres­kedők mondják, minden érdeklődő Orion 7050 -es rádiót akar venni. Aki egyszer a készüléket hallotta, az azt rögtön meg is veszi és másnap már | ujabb három-négy érdeklődő jelent kezik, hivatkozva az előző napi vevőre, az Orion 7050-es meghallga­tására. Mint a lavina, úgy nő a je­lentkezők és előjegyzők száma a készülékre és hogy gyorsabban kap­hassanak készüléket, mindenki kész­pénzért akarja megvásárolni az 550.— pengős készüléket, mert a készülékeket csak az előjegyzés sor­rendjében szállítja az Orion-gyár. Nekünk is alkalmunk volt meghall­gatni a készüleket és igy igazán megokoltnak tartjuk a közönség lá­zas érdeklődését a készülék iránt. Kezelése oly egyszerű, hogy az automata-telefon tárcsázás kom­plikált művelet a 7050-es rádió be­állításához képest és estefelé alig rőf­nyi drótdarabokat használva anten­nának, 40—50 állomás 10 percnél rövidebb idő alatt volt vehető. A beépített dynamikus hangszóró pe­dig a legtökéletesebb hangvissza­adást nyújtja, ami ma egyáltalán lehetséges. Ezok után, azt hisszük, nem indokolatlan a tömeges érdek­lődés a készülék iránt. Népmozgalmi adatok. Eszter­gomban 1931. okt. 17-től—24-ig be­jelentett születések: Kovács László rk. máv. altiszt fia. Fiedler Erzsébet rk. ácssegéd leánya. Dónáth Sándor ref. városi kocsis fia. Volenszki Margit rk. kovácssegéd leánya. Lászlóvszki Erzsébet rk. háztartás­beli leánya. Balog Anna rk. ló­mészáros leánya Brunner Mária rk. kőművessegéd leánya (Piszke). Mázán cementgyári munkás halva­született fia (Lábatlan). Házasságkötések: Petróczy Lajos rk. ácstanuló és Bartus Terézia rk. — Röricht István rk. géplakatosse­géd (Dorog) és Bártfay Mária rk. — Feró Gyula rk földmíves és Papp Mária rk. vendéglős. Halálozások: Özv. Prommer Fe­rencné sz. Prityi Mária rk. 75 éves. Antos Rozália ág. h. ev. 3 éves. Özv. Nánaí Józsefné sz. Iványi Juli­anna rk. 73 éves. A kath, tanitók gyűlése Dö­mösön. Az „Esztergomi esperes­kerülethez tartozó Róm. Kath. Nép­nevelők Köre" f. évi november hé 4-én (szerdán) d. e. 10 órakor Dö­mösön tartja ez évi rendes közgyű lését, melyre a kör egyházi és vi­lági tagjait, valamint a tanügy ba­rátait ezúton is meghívja az elnökség. Magánnyomozó iroda Eszt< * ­gombán. Szabó Albert nyugalmaz*. 1. detektivfelügyelő magánnyomozó iro­dája Esztergomban, Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Megfigyel, in­formál, kényes természetű ügyek­ben dis/kréten nyomoz, eltűnt vagy ismeretlen helyen tartózkodó egyé­neket felkutat bel- és külföldön egyaránt. Áramszünet. A Hungária Vili. R. T. értesíti a t. közönséget, hogy f. hó 25-én, azaz vasárnap előre­láthatólag reggel 7 órától d. u. 2 óráig hálózati munkálatok miatt áramszünetet tart. „A vizsgálóbíró előtt" egy rendkívül érdekes bűnügyi történet, a nagyvilági nő meggyilkolásáról, a vizsgálóbíró előtt folytatott érdek­feszítő tárgyalás, melyben a vizs­gálóbírónak a fia felett kellene Ítél­keznie. A vizsgálóbírót Albert Bas­c ermann alakítja páratlan művé­szettel. Gustav Fröhlic az elitélt sze­Gyomoráöásí Gyamorsavíúlfengésí Gyomorfekífyí Gyomorri8cÍ¥tú!kápzásí Báifekéiyf biztosan gyógyít a LIKVOZIL = TABLETTA ====== Kérdezze meg orvosát! Minden gyógytárban kapható! Gyártja: „SPOLIO" Spolarich és Martonfíy Gyógyszer­művek Budapest VIII, Baross-utca 11. repét játssza. Az egész film megren­dítően izgalmas. Vasárnap „Sally" Florenz Ziegflied világhírű revü­operettje kerül bemutatásra. Női fő­szerepben Marylin Miller, a világ legelső ballerinája. A film legkáprá­zatosabb kiállítású, zene és ének­számai eddig a legjobbak. A tánc ámulatbaejtő, csodás. Legközelebb jön Lehár nagy operettje a „Mosoly országa" Taub erRichard a világhírű énekes főszereplésével. Silberer grafológus szenzációs ana­lízisei Esztergámban. Lapunkban már több izben be­számoltunk Silberer S. Andor gra­fológus bravúros analíziseiről. A kiváló grafológus esztergomi működéséről egyébként egész köte­tet lehetne írni. Csodálatos meglá­tásairól az egész városban elisme­réssel beszélnek s naponta tömege­sen keresik fel a jövőre vonatkozó megállapítások végett. Szülők, há­zastársak, jegyesek, üzletemberek legbonyolultabb problémáikat tárják a grafológus elé, aki életbevágó tanácsokkal, gyakorlati értékű útba­igazításokkal segíti embertársait. Silberer mester a hatalmas érdek­lődés ellenére is csak ma, vasárnap estig tartózkodik Esztergomban, mert hivatalos bűnügyi vizsgálatai visszaszólítják a fővárosba. Tekin­tettel a rendelkezésre álló rövid időre, a mester vasárnap is egész nap fogadja az érdeklődőket Ima­ház-utca 8. szám alatti lakásán Sílberer grafológus hivatásával járó szigorú diszkrécióját felelős társa­dalmi állása is biztosítja. <£9BS! Esztergom sz. kir. megyei város polgármesterétől. 10361—1931. pm. szám. Tárgy: Az újbor bejelentése. A városi fogyasztási adó szabály­rendelet értelmében felhívom a bor­termelőket, hogy az elszűrt újbort a szüret után 8. napon, de legké­sőbb f. évi október hó 31-ig beje­lenteni el ne mulasszák. Nyomatékosan figyelmeztetem a bormérő termelőket és különösen azokat, akik újbort vásároltak is, hogy készletüket a fogyasztási adó­hivatalnál tartoznak haladéktalanul bejelenteni. Esztergom, 1931. okt. hó 17-én. Glatz Gyula s. k., helyettes polgármester. Dorogi dió-, kocka-, darabos- és tatai t ojá s­SZENET legolcsóbb áron ház­Kos szállít Tamás Sándor szállítási vállalkozó, tüzifa­és szénkereskedő irodája Esztergom, Kossuth L.-u. 52. Telefon 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom