ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931
1931-12-25 / 142. szám
Érdekes levenfepör az esztergomi járásbíróságon. K. F. húszéves esztergomi levente „becsületsértésért" jelentette fel a bíróságon Urbán Vilmos esztergomi tanitó főoktatót, mert foglalkozás alkalmával őt arculütötte. Az érdekes és tanulságos ügyben pénteken reggel volt a tárgyalás az esztergomi járásbíróságon dr. Schwarz kir. járásbiró előtt. A leventét dr. Bencze Győző, a főoktatót pedig dr. Gróh József ügyvéd képviselte. A bíróság a tanuk meghallgatása után behizonyitottnak vette azt, hogy a leventeköteles fiatalember kihívó és renitens viselkedésével szinte kikény szeritette a testi fenyítés alkalmazását, a főoktató pedig a levente viselkedése által teremtett kényszerű helyzetben főoktatói tekintélye és a leventeintézmény megvédése érdekében jóakaratúan fenyített. Ugyanis a főoktató komoly és jóindulatú felszólítására a levente durván és kihívóan felelt, sőt viselkedésével támadó szándékot árult el. Különben is — mint dr. Gróh József emiitette beszédében — kúriai döntjük & L vény van arra, hogy a főoktatót megilleti a házi fenyitési jog. A bíróság végül is felmentette a vád alól a főoktatót. Ebből az alkalomból meg kell jegyeznünk ezt, hogy fenti ügy a helyi leventeviszonyokra vet szomorú árnyékot. Tény, hogy a helyi földmives leventék nincsenek azon a szép nívón, mint amelyiken az ország legtöbb leventeegyesületének ifjúsága áll, os amelyre az egyesületet jelenlegi vezetőik nehéz munkával kötelességszerűen emelni akarják. Ennek oka pedig az, hogy az ifjakat hazulrúl nem serkentik a foglalkozásra való megjelenésre és at ottani helyes viselkedésre. Kérjük az érdekelt szülőket és munkaadókat, hogy küldjék el fiaikat az egyesületbe. Isten mentsen tőle, hogy valaha a leventeintézmény mai ellenségeinek velünk együtt tapasztalniok kelljen a következményeket, amelyek az ifjúság testi lelki nevelésének elmulasztásából erednek. Mátéffy Viktor szegéiiyakciőjábói 12.000 pengő értékben részesültek felruházásban a város szegény fiai és leányai. i < nwiiiaiiffl uTiTOTI 1 1 in" Egyszerű földművesasszony, aki egymaga 16 gyermeket ruházott fel és ajándékozott meg. Nemcsak a szegények sorsa nehezebb ebben az esztendőben, hanem a hatósági segítségre támaszkodó inségakciók is nagy nehézségekkel küzdenek. Mátéffy Viktor prépostplébános országgyűlési képviselő fáradságos utánjárással szervezte meg azt a nagy felruházási akciót, amelynek során karácsonyra 12.000 pengő értékben többszáz gyermek részesült felruházásban. A felruházás költségei nagyrészt a vármegyei inségukcióhól és a városi költségvetésbői nyert összegek-. bői kerültek ki, másrészt a népjóléti j miniszter által küldött ruhaszövet és cipő tette szélesebbkörűvé a: felruházást. | A ruha és cipő szétosztását is j maga Mátéffy Viktor végezte aj Belvárosi Olvasókörben f. hó 20 án j tartott karácsonyi gyermekünnep-! ségen, amelyről lapunk más helyén emlékezünk meg. A szétosztás a következőképpen történt: A Szent István fiúiskolában 18 fiú ruhát és 16 fiú cipőt kapott, — a Szent Imre fiúiskolában 51 fiú ruhát és 56 i'iú cipőt kapott, — Szt. Tamás fiúiskolában 23 fiú ruhát és 19 i'iú cipőt, — Szent György fiúiskolában 20 fiú ruhát és 12 fiú cipőt, — a Szent Anna-zárdában 21 leány kapott cipőt, — a vizivárosi zárda elemi iskolájában 26 leányka kapott cipőt, — a szentgyörgymezői leányiskolában 20 leányka kapott cipőt, — a Szent Margit leányiskolában 20 leányka részesült alsóneműben, 40 leányka ruhát és harisnyát kapott, és 55 leányka kapott cipőt, — sokan pedig apróbb szeretetadományokban részesültek, — Szent Anna-zárdában 10 leáuy és 1 fiú ruhát kapott, — a kenyérmezői iskolában 7 leány ruhát, 6 fiú cipőt és 8 fiú ruhát kapott, — a táboriaknak pedig 28 pár cipő és 20 fiúruha jutott. A kisdedóvóban 16 gyermek részesült felruházásban. A gimnáziumban 20 öltöny ruha és 14 pár cipő, — a reáliskolában 20 öltöny ruha és 11 pár cipő, — a tanítóképzőben 10 öltöny ruha és 5 pár cipő, — a leventék között pedig 30 pár bakkáncs került szétosztásra. Összesen 43 leánykaöltöny, 191 fiúöltöny, 284párcipő és SOpárbakkancs segítségben részesül ek az esztergomi szegény gyermektik ebből az akcióból, Megható egy esztergomi földművesasszony, Szóda Mihályné jótékonysága' aki egymaga 16 gyermeket ruházott fel teljesen és gazdagon megajándékozott. Ä leánykaruhákat és fehérneműt a városi tanítónők és a földművesasszonyok kongregációjának tagjai varrlak. Hálával emlékeznem meg a szegény gyermekek még az Iparos Leányok Kongregációjáról, amely 6 leánykát ruházott fel, — a Polgári Egyesületről, amely 14 pár cipőt és 12 öltöny ruhát ajándékozott és 26 gyermeket vendégelt meg, — a Monaco Asztaltársaságról, amely 12 pár cipőt adott a szenttamási és szentgyörgy mezői gyermekeknek, — a Jóbarát Sportegyletről, amely 10 szenttamási gyermeknek adott ruhát. A fcipőket részben a cipészek szakosztálya, részben helybeli ke reskedők készítették, - a ruhát a szabók szakosztálya, részint a kereskedők. A nagyarányú gyermekfelruhá zással kapcsolatban Mátéffy Viktor prépost-plébános mellett hála és köszönet illeti a vármegyei inségakció lebonyolítóit, dr. Huszár Aladár főispánt és Palkovics László alispánt, a jótékony egyesületeket és az emberséges embereket, akiknek szivük van a szegényekhez. HIREK. ÉjJeSs ssoSgálaíct december 24—25-ig Oechlitz Örökösök; 26 -27-ig Takács István gyógyszertára teljesít. KRÓNIKA. Polgármester*választás lesz nálunk, Amelytől mi jobb időket várunk. Ne üljünk fel sok nagyhangú szónak, Jól nézzük meg, kit találunk jónak ! Es ha megvan, bízzuk rá a tobbií: A póíadó sohse legyen több itt, — Legyen vége a sok a kiadásnak, A jobb idők míg elő nem másznak ! Plusszá legyen a költségvetésnek, (Ehhez kell ám bősége az észnek !) , S fia beválnak a zárszámadások, Elmaradnak majd a támadások ! Közgyűlések legyenek már szépek, Mint minők a nagyteremi képek. Ugy nézzenek ránk nagyjaink onnan, Hogy szép munka folyik Esztergomban ! Ki szekerünk kihúzza a sárból, (Vagyis ezt a várost adósságból) Gazdaggá az tesz bennünket gyorsan — S megérdemli, ha reá voksoltam ! rím. Múog karácsonyi mmekedves előfizetőinknek, hirdetőinknek, munkatársainknak és minden olvasónknak. „ESZTERGOM" szerkesztősége és kiadóhivatala. tinnemegrendeló'inek, üzletfeleinek, jóakaróinak és jóbarátainak lapunk nyomdája, a „Hunnia" könyvnyomdavállalat. Lapunk legkö z el ebb i száma a közbeeső ünnepek miatt december 31-én (Szilveszter napján) jelenik meg. A hercegprímás karácsonya. Serédi Jusztinián dr. bibornok hercegprímás csütörtökön éjjel az esztergomi bazilikában az éjféli szent misét, pénteken, Karácsony ünnepén reggel 9 órakor pedig az ünnepi nagymisét pontifikálja nagy segédlettel, majd szentbeszédet mond. Szilveszter napján az évvégi háta adást is a biboros egyházi'ejedelem végzi a bazilikában, aki Újév napján, mikor az esztergomi főszékesegyházban egész nap szentségimádás lesz, a délelőtti nagymisét pontifikálja, este pedig részt vesz a szentségbetételi szertartáson. Vízkereszt ünnepén, január 6-án ugyancsak a hercegprímás pontifikálja az esztergomi bazilikában az ünnepélyes főpapi nagymisét. A primási udvarból. Dr. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás az ünnepek alatt, valamint január havában, amikor az esztergomi teológiai főiskolán folyó vizsgálatokon személyesen vesz részt, kihallgatást nem ad. — Őeminenciája a fővárosi Karitász központ útján újabb nyolc vágón tűzifát ajándékozott 3udapest szegényeinek. A főszékesegyházi ének- és zenekar karácsonyi műsora Dec. 25-én Karácsony ünnepén Gruber : Ecce Sacerdos. Introitus, Communio korál. Büchner: Viderunt omnes granduale. Tui sunt coeli offtrtorium korál, motettnak ; Büchner : Örömnek éje, pásztoraié. Büchner : Karácsonyi Pasztoral-mise. Dec. 26-án, Karácsony másodnapján: Iintroitus, garduale, Communió korál. Goller offertorium. Goller: I. Szent István vértanú-mise. Karácsony a városi kegyúri plébánia-templomban. A karácsonyi 9 órai főpapi misén a plébániatemplom ének- és zenekara Ammer József karnagy vezetésével J. Gruber : „De Nativitate D. N. J. Ch." miséjét (op. 92.) adja elő. A változó részek P. Griesbacher Rep. Chorale c. művéből. Orgonál Hajnali Kálmán. Fél 12 órakor gyermekkar. D. u. fél 4 órakor szent beszéd és ünnepi vecsenye. A zsoltárok P. Griesbacher op.. 35-ből falsobordoni. Himnus : „Jesu Redemptor". Orgonál : Béres István. Iskolásgyermekek karácsonyi ünnepélye. Dec. 20-án vasárnap d. u. 4 órakor a Belvárosi Kath. Olvasókör helyiségében minden részletében kitűnően sikerült karácsonyfaünnepély és gyermekfelruházási akció volt, amely alkalommal a Szent István elemi fiúiskola rendezésében Szvoboda Ilonka tanítónő betanításával a „Négy kis vöröskeresztes" c. igen kedves alkalmi gyermekszindarab került bemutatásra. E látványos és jólsikekerült kis darab mindenkire kedves hatást gyakorolt. A nagyterem zsúfolásig megtelt. A színdarabot sok kedves versecske követte. Utána a hatósági felruházás következett, midőn is több száz gyermek jutott új és meleg ruhákhoz. A gyermekiéiruházást Mátéffy Viktor prépostplébános intézte. Végzetül igen kedves volt a jólelkű Szóda néni gyermekfelruházasa is, aki 16 szegény gyermeket teljes egészében felruházott és jó vacsorában részesített. Ezen felül még igen szép két karácsonyfát is állított fel és bőségesen feídiszitett. E minden évben megismételt áldozatkészségéért az ünnepélyen Mátéffy Viktor prépostplébános és a jelenvolt szülök részéről forró köszönetben részesült. A gyermeksereg egy kellemes délután emlékével sok szép új ruhával és a jó Szóda néni szívességéből töméntelen cukorkával s egyéb édességgel távozott. gagwaM»' a 111 iwHii • 1111 w 1111 ff w li^LFi 1 MiuiliBlíl MBTUUSKT .HWilHnBBfr szerez csoládjának karácsony estéj ere és egész esztendőre, ha egy Jó rádiót vásárol. Orion 7016. sz. 2 I á m p á s hangszórós készülék, Orion 7029. sz. specialis 2 lámpás hangszórós készülék, Orion 7033. sz. 3 lámpás hangszórós készülék, Orion 7050. sz. 5 lámpás,dinamikus hangszórós készülék, Orion elektromágneses és dinamikus hangszórók. Nagy választékban, minden szaküzletben kaphatók, Sydtrtja: Qpion izzólámpa.jyda*