ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-10-21 / 116. szám

Megtalálták az elveszett észter* gomi asszonyt — halva. ben bizonytalanul és kószán, mint szélhintálta fekete fátyol a nők ka­lapján. A ház ura egy pillanatra kí­váncsiskodva dugja ki a fejét az ablakon és gyönyörűséggel hallgatja, amint a szén zuhogva ömlik a pin­cébe. Zúgva-morogva, mint sötét­vizű folyó morajló vízesése. Talán sokáig elgyönyörködnék e látvány­ban, de úgy látszik, nem birja a felszálló port, fuldokolva köhécsel és idegesen csapja be az ablakát. Több sem kell az arra őgyelgő kissé toprongyos alaknak: mohón lehajol és minden zsebét megíömi a fekete kincscsel. Ebben a pillanathan érek melléje. Régi ismerősök vagyunk. Az öreget' mindig dolgos, becsüle­tes embernek ismertem. Most el­kapja a fejét és szörnyen szégyenli magát. Én is elkapom a fejemet, mert talán még jobban röstelkedem, mint az öreg. Szégyenlem magam az egész társadalom helyett, amely ezt a becsületes, dolgozniakaró em­bert munka nélkül hagyja tengődni, mikor csak úgy éhezik a munkára két erős karja. Ki tehet aztán róla, ha a máskor munkára lendülő ka­rok most reszketve-félve, alattomo­san kotorásznak a földön, hogy pár deka fekete port, hogy néhány ron­gyos kalóriát hazamentsenek a nyo­morgó családnak. Mondom, nagyon, de nagyon sze­gy elem magam. Jobban mint az öreg. A Tanult Férfiak Mária-Kon­gregációja pénteken, f. hó 23-án este 7 órakor rendes ülést tart a gimnázium zenetermében. A ta­gok szives megjelenését kéri és tagok által bevezetett férfivendége­ket szivesen lát a vezetőség. Tanári kinevezés. Dr. Serédi Jusztinián bíboros - hercegprímás karácsonyi Jenő volt egyetemi tanársegédet, az esztergomi érseki tanítóképző helyettes tanárát f. é. szeptember 1-i hatállyal az intézet rendes tanárává nevezte ki. Miniszteri intézkedés a bánat­pénzek sürgős visszautalásáról. Az állandó panaszok alapján elren­delte a kereskedelmi miniszter, hogy araint a pályázatot kiíró hatóság az ajánlatokat összehasonlító kimuta­tással elkészül, meg kell jelölnie az odaítélésnél elsősorban figye­lembevehető három ajánlatot, a többi ajánlattevőnek pedig kivána­tukra a bánatpénz még a döntés előtt kiadható. Ez az intézkedés nem zárja ki, hogy indokolt eset­ben olyan ajánlattevőnek Ítéltessék oda a közmunka, aki nincs a három elsősorban figyelembevehetők kö­zött és akinek bánatpénzét már visszautalták. (Magyar Híradó.) A népszövetség pénzügyi bi­zottsága szombaton megkezdte budapesti tanácskozását. A nép­szövetség pénzügyi bizottságának tagjai megérkeztek Budapestre és •már megkezdődtek a közös tárgya­lások. Hogy ezek mennyi időt vesz­nek igénybe, azt még nem lehet tudni. Hogyha a bizottság olyan tempóban végzi munkáját, mint az előre küldött szakértők, akkor a döntés néhány napon belül meg­történik és nyilvánosságra is kerül. A tárgyalások legfontosabb pontja a magyar ipar nyersanyagszükség­letének biztosítósa. Valószínűen halálos Legutóbbi számunkban megírtuk, hogy György Mihályné esztergomi gyümölcsárusnő napokkal ezelőtt Budapestre vitte szőlőjét eladni, és ott nyoma veszett. Hatósági eljárás indult az asz­szony előkerítésére, de a férje sem nyugodott és eltűnt felesége után kutatott. György Mihály arról értesült, hogy az alsónémedi vasúti vonal vágá­nyán egy ismeretlen asszony holt­testét találták. A férj gyanút fogott, Alsónémedire utazott, de mire oda­érkezett, már eltemették. A fénykép­ről és a ruháról azonban kétségte­baleset áldozata lett. lenül megállapították, hogy a hol­tan talált és eltemetett asszony György Míhálynéval azonos. Az asszony fején egyetlen sérü­lés volt, amely esés, vagy elvágó­dás következménye is lehet. A fel­tevés az, hogy az asszony hibás vonatra szállott rá, ezt útközben észrevette, és le akart ugrani a mozgó vonatról, minek folytán ki­esett és halálra zúzta magát. Vélet­len szerencsétlenség mellett bizo­nyít az is, hogy az asszonynak min­den pénze megvolt. Az eset körülményeinek tisztázá­sára a vizsgálat folyik. mazottak — ideértve a nyugdíjaso­kat és mindezek ellátását élvező hozzátartozóit is — részére szóló útlevelekért 1.50 P kiállítási dij és ezenfelül 50 fül. bélyegilleték (ösz­szesen 2 P) fizetendő. 2. Minden más foglalkozásúak részére szóló útlevelekért 10 P kiállítási díj és ezenfelül 5 P bélyegilleték (össze­sen 15 P) fizetendő. Ha az útlevél érvényességének tartalma egy év­nél hosszabb időre terjed, a kiállí­tási díj kétszerese, ha két éven túl terjed, annak háromszorosa fizetendő, a bélyegilleték azonban ez esetben csak egyszerese róható le. Az egy útlevélbe bejegyzett útitársak után külön díj és illeték nem szedhető. A leventefoglalkozásról sok a hiányzó. Glatz Gyula h. polgár­mester a következők közlésére kérte fel lapunkat: Tapasztaltam, hogy a leventefoglalkozásokra városunk leventeköteles ifjúságának 50%-a nem jár. Az 1922. évi LIII. törvény­cikk a testnevelésről a 12—21 éves ifjakat kötelezi a levente foglalko­záson való megjelenésre. Felhívom, a munkaadókat, gazdákat és szülő­ket, hogy fiaikat, alkalmazottaikat a foglalkozáson való megjelenésre utasítsák. Törvényszabta kötelessé­gem szerint a mulasztó leventék el­len a legszigorúbban fogok fellépni, de meg fogom büntetni a szülőket és a munkaadókat is, ha fiaikat megje­lenésre nem kötelezik. A statiszti­kai kimutatások szerint Esztergom a levente foglalkozásokon való megjelentek létszámát illetően az utolsók között van. Elvárom, hogy a város hazafias lakosságának min­den rétege ezt a mulasztást meg­fogja szüntetni, s már a legköze­lebbi foglalkozáson mindenki ott lesz. Biztosítások és aranypengő. A pénzügyminisztériumban felmerült az a terv, hogy a külföldi valutára szóló biztosításokat eltörlik és azo­kat aranypengő értékre változtatják át. Egyelőre az életbiztosítások kül­földi valutában kötött összege fenn­marad, azonban az elemi károkra és egyéb biztosításokra vonatkozó biztosításokat már most beszüntetik és azokat aranypengőre szóló biz­tosításokra változtatják át. „Akarat" címmel az esztergomi bencés gimnázium Czuczor Gergely önképzőköre havi folyóiratot ad ki, amelynek főszerkesztője Wer­ner Gyula Vm. o. t., felelős­szerkesztője Sebők Ferenc VIIL o. t. Az első szám most jelent meg ízlé­ses kiállításban Dr. Kemenes Illés igazgató előszavával, változatos tar­talommal. Ára nem diákoknak évi 5 P, bencés diákoknak 3 P, nem bencés diákoknak 4 P. Megrendel­hető a gimnáziumban. Ez az első szépirodalmi folyóirat városunkban. Diósjenői faiskolából való ne­mes, törpe, egy-két év múlva bő­ven termő gyümölcsfacsemeték, ker­tek, parkok díszítésére is kiválóan alkalmasak, kaphatók Uri u. 4 szám alatt. (Primási palota mellett). Rek­lámára darabonként 1 pengő 20 fillér. Magánnyomozó iroda Eszter­gomban. Szabó Albert nyugalmazol* detektivfelügyelő magánnyomozó iro­dája Esztergomban, Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Megfigyel, in­formál, kényes természetű ügyek­ben diszkréten nyomoz, eltűnt vagy ismeretlen helyen tartózkodó egyé­neket felkutat bel- és külföldön egyaránt. Egy ügyes kifutó-leány felvé­tetik Kossuth Lajos-u. 30. sz. alatt. A Balassa Bálint Társaság szerdán délután fél 6 órakor a reál­iskola tanári szobájában választ­mányi ülést tart. Izgalmas kaland a főszékes­egyházban. Hétfőn délután fél 4 óra tájban egy székesfővárosi felsőipariskolai tanuló a bazilika hajóján keresztül a bazilika sekres­tyéjébe s a főkáptalani tanácster­men át egyenesen a kincstárba akart menni s azt akarta megtekinteni. Sipka Péter sekrestyés közölte vele, hogy a hideg idők beáltával a kin ÍS­tár már meg nem tekinthető, illető­leg 1 pengőt kért a megtekintésért. Szó szót követett, mire a fiatalember és a sekrestyés összeverekedett. Majd a fiatalember a templomon keresztül el akart illanni, s kijutva az ajtón, a Szent István kápolna felé vetette menekülő útját. Közben a nemrég húzott szeges dróthuzalokban felbu­kott s kétségbeesve látta, hogy a várfalak alatt hatalmas mélység van. A Mária-szobor felett azonban, is­mét egy szeges dróthuzalon átbukva, leugrott az alacsonyabb falról, s úgy megütötte magát, hogy a kór­házba kellett szállítani. A rendőrsé­gen megindították az eljárást. Ezzel az esettel kapcsolatban az a rém­hír terjedt el a városban, hogy a bazilika kincstárát ki akarták ra­bolni. A valóságból következik, hogy a közönség ne üljön fel könnyen a rémhíreknek. Két esztergomi munkás minisz­teri jutalmazása. F. hó 18-án va­sárnap a városháza nagytermében ünnepélyes keretek között nyújtotta át a város vezetősége a fö'dm. mi­niszter kitüntetését két hosszúszolgá­latú munkásnak. Az egyik a herceg­prímási uradalom alkalmazottja Stirbl János, a másik Oltósy Rezső botgyáros mezőgazdasági alkalma­zottja : Szabó Cimbalmos István. Mindkettőnek 30 évi hűséges szol­gálatát jutalmazták meg díszoklevél­lel és 100—100 pengő jutalommal, jelenvolt munkástársaik jelenlété­ben. Oltósy Rezső alkalmazásában ez már a harmadik kitüntetett mun­kás* A kormány országos hitelügyi tanácsot alakít. A kormány ren­deletet adott ki az egyes hitelügyi kérdések rendezéséről. A rendelet országos hitelügyi tanácsot alakít és rendet teremt a kamat kérdések­ben is. A már lejárt, de még ki nem fizetett kamatköveteléseket csak annyiban lehet érvényesíteni, amennyiben a nyolc százalékot meg nem haladják. Az ezután lejáró és kikötött kamatkövetelést csak 12 százalék erejéig lehet érvényesíteni. Késedelmes fizetés esetén a kárté­rítés mértéke legfeljebb 12 százalék erejéig terjedhet. A rendelet további részében az árverési zárlat elhalasz­tásáról, valamint a végrehajtási el­járás módozatainak szabályozásá­ról intézkedik. A fizetéseket leszállították, de az élet megdrágult. A központi statisztikai hivatal közli a szeptem­ber havi gazdasági statisztikai ada­tokat A létfenntartási költségek in­dexszáma lakbérrel együtt számítva 102.3-rol 102.9-re emelkedett, első­sorban a fűtési, világítási, valamint a ruházati cikkek drágulása következ­tében. A lakbér nélkül számított in­dex az előző havi 107.3-mal szem­ben szeptember végén 108.2-őn ál­lott. A budapesti 12 legnagyobb pénzintézetnél és a postatakarék­pénztárnál elhelyezett takarékbeté­tek álladéka az előző havi 608.3 millió pengőről 581 millió pengőre csökkent. A folyószámla betétek álladéka ugyanezen idő alatt 672.9 millió pengőről 660.7 milló pengőre esett vissza. A takarékbetétek szep­tember végén 58, a folyószámla be­tétek pedig 77.2 százalékát tették az 1913. évi álladóknak. A bejelentett fizetésképtelenségek száma igen erős emelkedést mutat az előző havi 198-al szemben. Szeptemberben 331 fizetésképtelenség került bejelen­tésre 12.4 millió pengő passzívával. Matuskáról megállapították, hogy kommunista. A biatorbágyi gaztett elkövetőjének, Matuska Szil­veszternek a legaprólékosabb rész­letekig kinyomozták előéletét. Meg­állapították róla, hogy gyáva, láza­dást szító katona, később kommu­nista volt. Uj elemet fedeztek fel. Papisa Jakab tanár, a Chornel-egyetem spektrológusa új elemet fedezett fel. Az atomsorban szereplő 87-ik elemről van szó, amely egymagá­ban nem fordulhat elő, mert leve­gővel közvetlenül érintkezve azon­nal robban. Most már^csak a 85-ös számú elem hiányzik. Felemelték az útlevelek kiál­lítási díját. A hivatalos lap közli a belügyminiszter most megjelent ren­deletét, amely az útlevelek kiállí­tási díját újból szabályozza. Az útlevelek kiállításáért következőkben állapítja meg az új rendelet: 1. Nap­számosok, munkások, ipari segédek és tanoncok, cselédek és általában a szokásos napszámot meg nem ha­ladó keresetből élők, továbbá az összes közszolgálatban levő alkal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom