ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-09-13 / 100. szám

RGOM Keresztény politikai és társadalmi lap. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők.- — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. A szerkesztésért felelős: HOMOR IMRE. Intő szózat. Esztergom, 1931. szept, 12. Az általános nyomorúságot és gazdasági bajt még egy másféle baj ís tetézi Esztergomban. Szomorú és nyugtalanító megállapítás, de tény az, hogy a romboló irányzatnak sikere van városunkban A romboló irányzatnak sajtó útján való érvényesítése a mai viszonyok között igen könnyű: ez igaz. Ehhez nem kell más, mint meggondolatlanság a közügyekben, feltételezett hibák és bűnök kiszinezése és lelkiismeretlenség mindazokkal szemben, akik a közügyek terén dolgoznak. Ha ehhez még hozzájárul a durva személyeskedés, gyűlöltség és bosszú, amely az alacsonyabb szenvedélyű emberek számára is élvezhetővé teszik az újságot, akkor jól meg van alapozva és előkészítve az az út, amelyen egy nemzetet, társadalmat, vagy egy várost elérhet a szociális és gazdasági katasztrófa, a végpusztulás. Komoly figyelmeztetőül írjuk le ezeket a sötét sorokat — talán a tizenkettedik órában. Nem akarunk céltalan polémiába, főként nem ellenségeskedésbe keveredni laptársunkkal, az Esztergom és Vidékével, de igen kérjük, legyen hű ő is városa javát szem előtt tartó régi irányához és tradíciójához, és ezekben a nehéz időkben tartsa távol hasábjaitól a durva személyeskedést kultiváló, gyűlöletet lehelő, szélsőséges irányzatot. Nem az elvi, objektív ellenzékiség, a bátor hang és a közjó nemes célját szolgáló kritika ellen szólunk: hiszen ez a jó újság hivatásához tartozik. De el kell Ítélnünk azt az irányt, hangot és azokat a sorokat, amelyekből semmi jó nem származhatik a közre és amelyek csak gyűlöletet és ellenségeskedést szítanak a polgárság között. A főispáni kérdésben nem határozhat a sajtó, még inkább nem lehet ezt a kérdést demagóg hangulatcsinálások alapján megoldani, — hogy ki maradjon és ki legyen Komárom—Esztergom vármegye főispánja: ezt kizárólag a belügyminiszter fogja eldönteni. Komoly, pozitív célt tehát nem szolgál az a durva sajtókampány, amely a főispán személye ellen folyik, — legfeljebb azt bizonyítja, hogy az emberi gyűlölködésnek különféle nemtelen formái vannak. Egy-egy cikkíró kiszínezett gyűlölködésével traktálni az olvasóközönséget a kormány első esztergomi tekintélye ellen: ez mégsem lehet egy esztergomi újság célja. Az ellenszenvektől megtisztulva próbáljon objektív kritikát gyakorolni a felelős vezető férfiakkal szemben és próbálja megérteni a magyar kormány exponensének helyzetét a mai súlyos viszonyok között, próbálja mérlegelni ma a tekintélyrombolás várható eredményeit és hasonlítsa össze a keltett gyűlöletes hangulat értékével, amely ideig-óráig népszerűséget szerezhet az újságnak különféle meggondolatlan elemek és a könnyenhívő és a nehéz viszonyok között Ítélőképességét is veszíteni kész emberek részéről, — és végül próbáljon publicisztikai felelősségének szem előtt tartásával kellő fegyelmet, okos mérsékletet és türelmet tanúsítani a miniszteri döntésig. Annál is inkább kérjük erre laptársunkat, mert az újságírás azon tereire, amelyekre a közelmúltban lépett, mi már nem követhetjük, viszont a közjó érdekében mindent szó nélkül nem hagyhatunk. Az újság munkája nagy nyilvánosság előtt folyik, a sajtóvita és a sajtóharc csak objektív, erkölcsi alapokon vívható. Valószínű, hogy laptársunk köré az utóbbi időben tömörült bősz társaság azt fogja mondani, hogy Írhatunk, amit akarunk, arra ők úgysem hallgatnak kíméletlen, bosszútlihegő útjukon. Erre mi még csak egy igazságot jegyzünk meg: a zabolátlan gyűlölködésből mindig csak átok származott a közre a történelem tanúsága szerint — kicsinyben és nagyban. Gróf Tisza István mellébe golyót röpített a gyűlölet azzal, hogy ő volt az oka a háborúnak és az akkori nyomorúságnak. Ma már tudjuk, hogy ő küzdött legtöbbet a háború ellen, akkor azonban a közhangulat úgy volt előkészítve, hogy a tömeg az ellenkezőt hitte. Jött a forradalom és Magyarország pusztulása. A bűn útja és hivatása a tragédiában kicsinyítve is ugyanaz. Vigyázzunk, nehéz időket élünk, ne gyűlölködjünk, ne pártoskodjunk, ne legyen klikk és klikkellenes klikk, — mert szükség lesz arra, hogy testvérként kell egymás mellett küzdenünk. Az egyesített vármegye és a főispán. Minden gondolkozó ember tisztában lehet azzal, hogy egy igen nehéz tél előtt állunk és minden jó magyar ember — aki az országos érdekeket az egyéni érdekek elé képes helyezni — tisztában kell, hogy legyen avval, hogy ebben a csonka Magyarország létérdekéért folytatott harcban mindent el kell követnünk azért, hogy ennek a kis Magyarországnak fenntartását, mely hivatva van arra, hogy a jövendő helyreállitott, nagy Magyarországnak magja legyen, biztositsuk és azért minden nyomorúságot, minden szenvedést zokszó nélkül magunkra kell, hogy vegyünk. Ezt a most ránkborult nyomorúságot nem lehet tisztán a magyarországi vezetőpolitikusok rovására irni; ha Angolországot nézzük, mely a világ legszolidabbnak tartott bankja mellett fizetési nehézségekbe került, vagy Amerikát, mely telítve van arannyal és ennek dacára nehéz bajokkal küzd a munkanélküliség miatt, be kell látnunk, hogy egy olyan világjelenséggel állunk szemben, melyet illetően a mi kis csonka Magyarországunktól, illetve annak politikusaitól csakugyan nem lehet rossz néven venni, ha ennek hatása alól országunkat nem voltak képesek kivonni. Itt csak egyről lehet szó: összeszorítani fogainkat és a tatárjárásra és törökjárásra visszagondolva, azon jelszó mellett, „voltunk mi már kutyábbul is" a jövő generációért, annak érdekében tűrni és szenvedni. Ilyen körülmények között szükség van elsősorban a — fájdalom, régóta hires — magyar pártoskodás megszüntetésére; most, mikor országunk létérdekéért folyik a harc, minden becsületes hazafinak elsősorban nem az a kötelessége, hogy azt nézze, ami egymástól bennünket elválaszt, hanem azt, ami összetart; Magyarország és magyar faj fenntartását ; és azokat az embereket, kik emellett a nagy világégés mellett csak a saját pecsenyéjük megsütésével törődnek, tekintet nélkül az ország létérdekeire, úgy kell tekintenünk, mint az ország és a magyarság ellenségeit és aszerint is kell velük bánnunk. Van Komárom-Esztergom vármegyében két sajtóorgánum, mely ezt a köznyomorúságot saját hitvány kis pecsenyéje megsütésére akarja kihasználni, egyik Tatán, másik Esztergomban. Ezek a lapok a régóta bevált recept szerint elsősorban is a hatóságok tekintélyét igyekeznek lejáratni. Többé-kevésbbé burkolt formában támadják a köztisztviselőket, igaztalan ürügyek alatt, azonban gondosan vigyázva arra, hogy sajtóperre lehetőséget ne adjanak. Az esztergomi újság határozottan vezet e téren. Ugylátszik, cikkírója vagy annak sugalmazója igen járatos a latin nyelvben, mert egy latin közmondást választottak harci jelszónak: Calumniare audacter, semper aliquid haeret. Ennek megfelelőleg támadnak mindenkit, szigorúan, nem törődve a tényekkel és az igazsággal — köztisztviselőket, a közéletben szereplő tisztes férfiakat, kik már akkor is önzetlenül működtek a köz érdekében, mikor még ők a világon sem voltak. Vannak sokan, kik azon a véleményen vannak, hogy nem érdemes erre a két „sajtóorgánumra" szót vesztegetni, — mert hiszen összes cikkeikre megint egy latin mondással lehetne jól válaszolni: Ignotos fallit, notis est derisui. Azonban az „Esztergom és Vidéke" cimű lap 1931. szept. 10-i számában egy olyan cikk jelent meg, melyre én, mint Komárom vármegyének több mint 35 év óta bizottsági tagja, kötelességemnek tartom nyilatkozni. Intézeti kelmék, felszerelések, ruhák Balognál!