ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931
1931-08-26 / 93. szám
termés súlyos következményeit elhárítsák. Igyekeznek a vetőmag ellátását biztosítani és az ínségakció tervszerű megszervezésével segíteni az ellátatlanokon. Az erre irányuló munkálatok már több mint egy hónap óta folyamatban vannak s a legsúlyosabb pénzügyi nehézségek közt is meglesz a módja annak, hogy a legnagyobb bajok elháríttassanak! — Esztergom várost illetőleg a takarékosság elve a költségelőirányzatban a legteljesebb mértékben érvényesülni fog, s a pótadó leszállítása is fokozatosan be fog következni. — Ma nem azokat az időket éljük, hogy rosszakaratú és felelőtlen kritikákkal lázítsák az amúgy is ideges közvéleményt, hanem a cselekedetek idejét, amikor a nemzet iránt való hűség a mindent odaadni tudó áldozatkészségben, a fáradhatatlan munkásságban kell, hogy megnyilvánuljon. E gondolat jegyében született meg az új kormány, amely a súlyos gazdasági helyzetnek s nehéz feladatainak tudatában mindent el fog követni, hogy a nemzetnek és polgárainak létét ebben a világkrizisben fenntartsa és biztosítsa. Ezek után nem kívánok többé semmiféle támadásra felelni, mert nagy horderejű kérdések megoldása oly munkával halmoz el, amely lehetetlenné is teszi számomra, hogy ezeket az üres gáncsoskodásokat figyelembe vegyem. Kűlmérgezés. Äz „Esztergom" Mpcája, Nyári kacsák. Lassan haladunk az ősz felé, de a lapok továbbra is szenvedélyes szeretettel vadásznak a jó nyári kacsákra. Becsületünkre legyen mondva, vidéken legfeljebb megmosolyogjuk ezeket a rémhírekéi, de eszünkbe sem jut, hogy elhitessük olvasóinkkal, hogy mindez a sok borzadmány megtörténhetett. A nagy fővárosi lapok ellenben nem szégyenlik magukat és néha olyan híreket tálalnak fel komoly kéthasábos cikknek, amitől a szezonban megborsozna a hátunk. Egy-kettőt összeszedtünk olvasóink mulattatására ezekből a nyári csemegékből. Alább adjuk őket: Most derült világosság egy háromezerötszáz évvel ezelőtt eIkövete11 gyilkosságra. Londonból jelentik: A Beth-Zur mellett, Hebron közelében folytatott ásatások egy 3500 évvel ezelőtt elkövetett gyilkosságra vetettek világot. Egy régi víztartályban egy évezredekkel ezelőtt meggyilkolt ember csontvázát találták hatalmas kövek alatt, melyekkel a gyilkosok nyilván az elrejtett holttestet lapították össze. A környéken talált Mikor a fáradtságtól, szenvedéstől és nélkülözéstől agyoncsigázott harcos egy kútágast pillant meg, abban a reményben hatja őt át az Örömteljes és boldog érzés, hogy a kút vizéből felfrissítheti bágyadt testét és kínzó szomját csillapíthatja. Oda ér a kúthoz, gyanútlanul merít vizéből, de életével fizet érte. A kút meg van mérgezve. Ez ellen az aljas háborús bűntény ellen Hágában nemzetközi megállapodást létesítettek és ezzel a megállapodással a kútmérgezést és egyéb embertelen harci eszközök használatát szigorúan eltiltották. Nem kisebb bűntény azonban a lelkeknek sajtó útján elkövetett megmérgezése, melyre azonban sem a nemzetközi, sem pedig a hézagos hazai sajtótörvényünk hatálya nem terjed ki. Vájjon nem kútmérgezés számba megy-e, hogy amikor a napi munkájából fáradtan hazatérő munkás ember lürelmetlenül várja napi, vagy heti sajtótermékét és kezébe kap egy nyomtatványt, — abból a világ, vagy az ország eseményeit tendenciózus megvilágításban, a valósággal merőben ellenkező formában tárják eléje. Nincs módja a hírek valóságát ellenőrizni, elfogadja valónak a valótlanságot és ezzel meg van mérgezve gondolatvilága. Mert nem mérgezés-e az, ha ok nélkül a közhivatalok ellen lázítanak, ha a köztisztviselők tekintélyét sárba tiporják és ebben a törekvésben csak arra vigyáznak, hogy a hézagos sajtótörvények büntető keze őket el ne érhesse. Az egész országos sajtó, de a külföld elismert sajóorgánumai is a legteljesebb elismerés hangján írtak gróf Bethlen István lemondott miniszterelnökről. Elismerték nagy és utolérhetlen államférfiúi kiválóságát. Elismerték alkotásainak súlyát és sajnálattal vették tudomásul hirtelen távozását. Érthetetlen, hogy ily körülmények között akadjon magyar sajtóorgánum, amelyik úgy állítsa be ennek a kiváló embernek működését, mintha az csak szégyene és átka lett volna országának, és akinek működése nyomán csak nyomor és szenvedés termett és akinek távozása a kommün bukásához hasonló. Nem kútmérgezés-e annak a hiedelemnek terjesztése, hogy Bethlen kormányának lemondásával Bethlen István gróf eltűnik a porondról, mikor köztudomású már, hogy gróf Bethlen István hatalmas többségi pártjának vezetését veszi át és hogy a megalakult új kormány tagjai is légióként és kevés kivétellel ezen többségi pártból rekrutálódnak. Ez a sajtó a köztekintélyek megtépázásában nem ismer határt. Megtépázza a kormány bizalmának letéteményesét, a vármegye főispánját és ennek érdemeit is sárba tiporja. — Azt állítja a főispánról, hogy ez a polgárság jogait konfiskálta és sohasem vette figyelembe az ellenzék kívánságát. Elfelejti azonban ez a sajtó azt a tényt, hogy a Bethlen-kormány által törvényesített vármegyei és községi választójog alapján kiírt választások a legteljesebben végrehajtott titkos választások jegyében lettek megejtve. Mind a városban, mind a megyében, de országos viszonylatban is teljes és tökéletes győzelmet hoztak gróf Bethlen István kormányának és ez a győzelem a titkos választás eszméjeért rajongó és az ország boldogságát csakis ebben fellelő ellenzéknek megnyugvást kellett volna, hogy hozzon. A főispán ehhez az Ítélethez tartja magát és nem tűr anarchiát, mert a kisebbségi akaratnak erőszakkal római katonasírokban boroskorsók töredékeit találták, amiből arra kö vetkeztetnek, hogy a syriai római helyőrség, mely annakidején a zsi dók ellen harcolt, Rhodusból szállított boradagokat kapott tábori élei mezeséhez. Kinőtt a szakálla egy csecseinőnek. Ohio államból jelentik, hogy Eve lin Mars ottani íarmernének egy egészséges gyermeke születelt. A születést követő negyedik nipra hatalmas szakálla nőtt az újszülöttnek. Az orvosok megvizsgálták és kijelentették, hogy a csecsemőnek tökéletesen kifejieit szőrtüszői vannak. Édesapja most vándorturnén mutogatja gyermekét. Egy kocsi dinnyét evett meg fogadásból. Mezőkövesdről jelentik: Torbai Péter ottani lakos fogadást kötött, hogy megeszik egy kocsi dinnyét. Beleállt egy nagy vizes sajtárba és reggel 7 órakor elkezdett enni. Este 8 órakor egyetlen dinnye sem volt a kocsin és így a vállakozó szellemű magyar megnyerte a fogadást. Az öngyilkosságnak különös nemét választotta a minap egy devecseri kereskedő, Fehér Ferenc, aki fekete koporsót készíttetett magának, felravatalozta magát és 100 szál gyertyát gyújtott az utolsó fekvőhely körül. A koporsóban szivenszúrta magát előre megrendelt éles tőrével. A nevezett már több mint egy hónap óta koporsójában aludt, hogy megbarátkozzék a halál gondolatával. Egymilliónégyszázezeréves koponya. Állítólag Görögországban találták. Eléggé épségben van és feltűnő intelligenciát árul el el rajta egy : némely dudor — irja egy görög lap. (Dudor ide, dudor oda, de hogy a csudába egymilliónégyszázezeréves. Hátha csak kétszázkilenevenhétezerötszáz ? Vagy még utóbb öttel kevesebb!) Százéves menyasszony. Nagyvárad mellett egy pusztán Szép Katalin nevű százéves leányt elvett egy oláh gazda. — Hogy milyen életrevaló a menyecske, azt azzal mutatta meg, hogy az első napon úgy elverte az urá , hogy a boldogtalant a nagyváradi kórházba szállították. (Hát még ha fiatalabbat vett volna el szegény móc!) Romániai hir. A román „uotások" (jegyzők) gyűlésén elhatározták, hogy igazságosak éstisztakezűek lesznek ezentúl. (No, ez már igazán kacsa). D. H. való érvényesítése nem egyéb anarchiánál. Az, hogy Bethlen István gróf miért távozott a miniszterelnöki székből, ma még ismeretlen tény. Erre nézve csupán a Pester Lloyd hasábjain található elfogadható magyarázat. Ez a nagytekintélyű, jól értesült németnyelvű magyar világlap azt írja e hó 21-én vezércikkében, hogy a Bethlen-kormány nem volt elég erős a pénzügyi takarékoskodás keresztülvitelében és hogy az ország költségvetése deficitessé vált. Ez az oka a kormány lemondásának. Ha azonban ezt a tényt alaposan szemügyre vesszük és megállapítjuk, hogy az elmúlt években a magánvállalkozás nem volt abban a helyzetben, hogy munkaalkalmakat teremtsen, a nagy és mindinkább fenyegető méreteket öltő munkanélküliség lecsapolására az állami és közületi munkák megindítására fokozottabb szükség volt, akkor megtaláljuk elfogadható magyarázatát a takarékoskodás hiányának és a költségvetés deficitjének., A kútmérgezés ellen, mely nem ismer sem személyt, sem közhivatali tekintélyt, csak egy védekezés van: a felvilágosítás. Felvilágosítása az olvasó közönségnek és hirdetése annak a ténynek, hogy a közmunkák megindítása és folytatása a munkanélküliség ijesztő méreteit volt hivatva csökkenteni, s ha a város szanálása csak 4 hetet késett volna, több százezer pengő perköltség szakadt volna a város nyakába. Lehettek és vannak is Bethlen István gróf működésében hibák, ezek azonban azok mellett a nagy érdemek mellett, amelyek működésének 10 éves ciklusához fűződnek, nagyon is elenyésző csekélységek. D. Ki árusíthat Budapesten ? A székesfőváros újból szabályozta piacain az árusítást. Ezt a rendeletet megküldte városunknak és a községeknek, melyeknek népét a főváLOS új intézkedése közelről érinti. Ajánljuk, hogy az érdekeltek az alább közölteket szívleljék meg s aszerint tegyenek, akkor nem lesznek kellemetlenségeik. „1931. augusztus 15-től kezdve a székesfőváros élelmiszerpiacain, vásárcsarnokaiban és ezek idénypiacain csak azok az őstermelők árusíthatnak, akik a maguk, valamint az árusításnál közreműködő családtagjaik, avagy állandó cselédjeik arcképével ellátott és a budapesti Közélelmezési Ügyosztályánál beszerezhető újrendszerű őstermelői igazolvány birtokában vannak. Az őstermelői igazolványba csak azok a családtagok, vagy állandó cselédek vezethetők be, akik az igazolvány tulajdonosával közös háztartásban élnek. A székesfőváros hetivásárjain ugyancsak 1931. augusztus 15-től kezdődőleg csak azok a vidéki élelmiszerkereskedők árusíthatnak, akiknek olyan fényképpel ellátott iparigazolványuk van, amely 6 hónapnál nem régibb keletű, vagy ha régibb keletű, akkor az illetékes vidéki I. fokú iparhatóság záradékkal igazolta azt, hogy az iparigazolvány tulajdonosa a mezőgazdasági termékekkel való kereskedést jogosan gyakorolja. Ez a záradék 6 havonként megújítandó." Fontos értesítés! Bármely gyártmányú gr amof óni emezeket leszállított árban árusitom. -m Giegler Ferenc ISKOLA HEGEDŰK és más hangszerek, valamint ezek alkatrészei a legolcsóbb napi árban: — 25 cm-es tánclemez 5*50 P, 30 cm-es művész-lemez 8*— P.