ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-07-22 / 80. szám

A nagy porfelhő a Deák Fe­renc-utcában, amit az utcaseprők vernek fel, már elbírhatatlan. Az öntöző-autó necsak a keramit és az aszfalt-úton szaladjon el, hanem mindenfelé, amerre csak az utca­seprők járnak. Hogy gidres-gödrös az úttest, — hiszen a Ferenc József-út felső része, a Kossuth Lajos-utca alsó része elég rossz út, de azért az öntöző-autó jár erre, vagy pedig járjon félteherrel, hiszen sok helyen van tűzcsap, ahol vehetne fel vizet. Hol vannak a lovas öntöző kocsik ? Javítás alatt ? A nagy meleg már régóta tart, de az öntöző kocsit még csak egyszer láttuk, most ismét javítás alatt van háiom hét óta? Hát ez így is lehet? Adófizetők a többi utcákban is vannak, akik jo­gosan követelik a főbb útvonalak példájára a tisztaságot és az öntö­zést. — Több Deák Ferenc-utcai háztulajdonos és adófizető. — Meghűlésnél, náthaláznál, mandolalobnál, torokgyulladásnál, valamint idegfájdalmaknál és szag­gatásnál naponta fél pohár termé­szetes „Ferenc József" keserűvíz rendes gyomor- és bélműködést biztosít. Egyetemi orvostanárok vé­leménye szerint a Ferenc József víz hatása gyors, kellemes és meg­bízható. A Ferenc József keserű­víz gyógyszertárakban, drogériák ­ban és fűszerüzletekben kapható. Pantheont állítanak a kolozs­vári piaristák. A kolozsvári pia­rista gimnázium elhatározta, hogy háromszázötven éves fennállásának emlékére kiválóbb tanítványainak mellszobrából pantheont létesít. Az első szobrokat már leleplezték. Jósika Miklós báró és Mikes Kele­men voltak azok, akiknek mellszob­rát a kolozsvári piaristák pantheon­jában elhelyezték. (M. A. H.) Magánnyomozó iroda Eszter­gomban. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő magánnyomozó iro­dája Esztergomban, Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Megfigyel, in­formál, kényes természetű ügyek­ben diszkréten nyomoz, eltűnt vagy ismeretlen helyen tartózkodó egyé­neket felkutat bel- és külföldön egyaránt. Tegyünk virágot ablakainkba virágozzuk fel erkélyeinket! Sajáttermésű jó boraimat a legolcsóbb áron kicsinyben palac­kokban árusítom. Tóth János Simor János-utca 44. szám. Az Esztergomi Gyümölcsérté­kesitő és Központi Szeszfőző Szövetkezet ajánl 50 fokos tör­kölypálinkát literenként 1.80 P-ért. A megrendeléseket Tóth János (Si­mor János-utca 44.) veszi át. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik Istenben boldogult testvérem, illetve nagybátyánk, dr. Halmos Ignác prelátus-kanonok halála alkal­mából imáikkal, részvétnyilat­kozataikkal mély fájdalmunk­ban osztoztak, valamint azok is, akik koporsójára a bú­csúzás virágjait helyezték és a megboldogultat utolsó útjára elkísérték, fogadják szomorú szívünk hálás köszönetét azzal a kéréssel, hogy róla imáikban megemlékezzenek. Esztergom, 1931. július 21. Özv. Malatinszky Imréné és leányai. Férfiruha szövetek nagy választékban a tavaszi idényre, melyekbői férfiöltönyöket a leg­újabb divat szerint kedvező részletfizetésre készít Schveiczer Vilmos férfiszabó Esztergom, Kossuth Lajos-utca 5. sz. RADIO Kedd, Julius 21-én d. u.: 5.30. A ra. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye az Erzsébet-téri Kioszkból. 6.50. Az ujfunlandi halászok. 7.15. Pápai Molnár Kálmán és Bodrogi Zsigmond dalai. 8.30. „Elegyes holmi " (Vidám jelenetek). Rendező Paulini Béla. Utána : Pontos időjelzés, hirek. Majd : Bura Sándor és cigányzenekará­nak valamint Szabó Guy László jazz zene­karának hangversenye Vig Miklós (ének) közreműködésével. Szerda, július 22. 9.15 Hangverseny. 9.30. Hirek. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.05. Férfikvartett hangverseny. 12.25. Hirek. I. 00. Pontos időjelzés. 2.45. Hirek. 4.00. Illy János novellái. 4.45. Pontos időjelzés, hirek. 5.00. Móra László: A királyfa me-éje. 5.25. Magyari Béla és cigányzenekarának hangversenye. 6.30. Hangay Sándor novellái. 7.00. Gramofonhangverseny. 8 00 A Budapesti Hangversenyzenekar hangversenye. Szünetben : Pontos Időjelzés, hirek. Utána: Időjárásjelentés. Majd : Csorba Gyula és cigányzenekaré­nak hangversenye. Csütörtök, Julius 23. 9.15. A honvédzenekar hangversenye. 9.80. Hirek. II. 10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.25. Hirek. 1.00. Pontos időjelzés. 2.45. Hirek, piaci árak. 4 00. A honvédzenekar hangversenye. 4.45. Pontos időjelzés, hirek. 515. Kun Andor: Az Északamerikai Egyesült Államok tö ténelmi nevű ma­gyarjai. 5.45. Hangverseny. 6.45. Horváth Kálmán: Tanulmányi ösz­töndijaink. 7.15. Hangverseny különleges hangsze­reken. 8.00. Ifj. Sáray Elemér és cigányzene­karának hangversenye. 8.45 Hegedűs Tibor: Nyári kabaré. Utána: Pontos időjelzés, hirek. Majd: A Budapesti Koncert Szalonzene­kar hangversenye. Apróhirdetések. ICkülönbejáratú uicai búto­•IwlOTllP rozott szoba Hévíz-u. 10. sz. a. Eladó motorkerékpár. Egy jókarban levő motorkerékpár eladó. Érdeklődni lehet: Pétersz K. borbélyüzletben, Ferenc József-út. Kiadó egy utcai bútorozott szoba Kölesei-utca 16. szám alaít. Egy Újonnan épült modern két szoba, előszoba, konyha, pince, beépített éléskamra, mosókonyha vízvezetékkel és villannyal beszerelve, gyönyörű helyen, tágas kerttel, minden elfoglalható árért eladó. — Ugyanott egy új és keveset használt duplaszárnyas felülvilágító kapu jutányos árért eladó. Cim : Szentlélek- és Tábor-utca sarok. Szántai Imre kőművesnél. Kiadó Dobozy Mihály-utea 8. sz. alatt két szoba és mellékhelyiségekből álló lakás. — Érdeklődni ugyanott. Kiadó Héviz-utca 4. szám alatt 2 utcai szoba két kis udvari szobával, kapualatti bejárattal s az összes mellékhelyiségekkel nov. 1-ére. Rothnagel­ház. Megbízott: Schalkház Irma kisasszony, Sziget. Eladó első és harmadikos reál könyvek és III. oszt. polgári könyvek jutányosán. Cim a kiadó­hivatalban. Eladó egy vászon CSÓnak és egy csónak váz. Cim: Hercegprímási fatelep. Kirándulóknak szép és olcsó bútorozott szobák teljes ellátással, pontos kiszolgálás. — Finom házikoszt 1 pengőtől kapható Ferenc Jó­zsef-út 16. szám alatt. Eladó jutányos áron eg> jókarban levő, 8 atmoszférás gőzgép, egy kukorica daráló és egy 12 méteres transzmisszió. Bővebbet Kápolna-utca 20. szám alatt. Eladó jutányosán két ruhaszekrény Sipka Pé­ternél, Vár. Táti-út 43. SZÓmÚ 3 szoba, konyha, élés­kamra, veranda és kertből álló magános csa­ládi ház azonnal kiadó, esetleg eladó. — Bővebbel: Jókai-utca 50. szám alatt. Kiadó 4 szoba fürdőszobával, üvegezett csukott verandával. — Különbejáratú bútorozott szoba kiadó. — 6 négyzetméter területű szőnyeg eladó Csernoch János-út 10. szám alatt. Kiadó 4 szoba fürdőszoba konyhás lakás búto­rozva vagy anélkül, hozzátartozó mellékhelyiség­gel együtt. Bővebbet: Dobozy Mihály-utca T. sz. Két üzlethelyiség redőnyös kirakattal és la­kással, egy szobás lakások mellékhelyiségekkel augusztus l-re kiadók. Bővebbet Kókay vas­kereskedésében. Ugyanott egy tanuló fizetéssel felvétetik. Eladó szabadkézből a Kenderesi-dűlőben a Schveiczer-fóle pince 1 hold szőlő­vel, berendezéssel együtt. Érdeklődni lehet Simor János-utca 29. Eladó egy darab két üléses vászoncsónak, Uri­utca 15. szám alatt. Kiadó két bútorozott szoba Simor János-utca 6. szám alatt. Eladó jókarban levő stráf kocsi Mária Terézia­utca 5. szám alaít. 399 k^hul kaszanyél, gereblye ésfavilla Mária Terézia-utca 5. szám alatt. 400 Kertes villában kiadó 2 szoba-konyhás erkélyes emeleti modern lakás Összes mellékhelyi­ségekkel kis családnak augusztus l-re, kívánatra július l-re. Nyaralóknak is kiválóan alkalmas Autóbusz-megálló a ház előtt. — Cim : Kinsker. főmérnök, Baross Gábor-út 5. 439 ÚJ ház kiadó! A Huszonhaios-utca 4. szám alatt november 1-től, esetleg több évre, kiadó egy újonnan épült, falkeritéssel körülvett és teljes ké­nyelmet nyújtó úri ház. Van benne 4 lakó- és egy fürdőszoba teljes berendezéssel; konyha és mosókonyha, kamra, pince, vizöblitéses klozet és külön nyári kbzet, továbbá gazdasági épületek. Bármikor megtekinthető. A bérletről értekezni lehet a Rudnay-tér 4. sz. házban naponkint d. e. 8—10 óráig. Tenyószkakasok Gergely Béla országos hírű tenyésztőtől származó márciusi kelésű príma fehér Leghornok jutányos árban eladók. — Cim a hiadóhivatalban. 403 Stricz Lajos férfiszabó üzlefe ESZTERGOM, Kossuth Lajos-utca 22. Állandóan raktáron tart­ja divatos fiel- és külföldi valódi gyapjúszövetek újdonságait, amelyekből a legújabb divat szerint, legolcsóbb árak mellett (öltönyöket már 50 pengőből feljebb) felöltő- és átmeneti ka­bátokat és e szakmába vágó összes munkákat készít. Mosóselyem új minták .... 1*28 Panama 1*30 Zefierek, kanavásznak .... —'88 Mosódelén . —'75 Nansouc, sűrű "minőség . . . —'78 Goldberger festő —*70 100 cm széles függönyetamin — "88 Nyersmolino . —"48 Türülköző, háziszőttes .... —*78 Ruhakötény 1*98 Munkásnadrág 1*98 Delénruha női . 3*90 Mosóselyemruha, női .... 5.90 Apacs, vagy cserkészing . . . 3*40 Rövid alsónadrág —'96 Sportnadrág, fekete —'9S Sportnadrág klottból 1'78 Úszónadrág —'78 Selymes férfizokni ..... —'68 Széles divatlakk-őv —*88 Szalmasapka, új fazon .... 1*90 Mosóselyemharisnya hibátlan . . 8'8 Műselyemharisnya hibátlan . . 1*58 Női sportzokní . —.68 s valamennyi ruházati cikk legjobban BALOG LÁSZLÓ divatárúházában FERENC JÓZSEF-ŰT 4. SZÁM. Alapíttatott 1885-bén. Még olcsóbb lett a hús! Borjúhús pörköltnek . . . 1.80 P „ karaj és vesés . . 2*20 P comb ..... 2.60 P Marhahús szegye 1*40 P hátulja 1-80 P Videczky Béla Kossuth Lajos- és Batthyány Lajos­utcai üzleteiben. Tekintse meg NYÁRI CIPŐ­ÚJDONSÁGAINKAT! Nagy választék. Olcsó árak. Bauer versenyárúház cipöüzlete Esztergom, Kossuth L. u. 4. (Három Szerecsen épületében.) Korcsmamegnyitás. Tisztelettel értesitem a nagyér­demű közönséget, hogy Esztergom­ban a Kossuth Lajos-utca 74. sz. alatt levő saját házamban korcsmahelyiséget nyitotíam. Minden erőmmel igyekezni fogok igen tisztelt, kedves vendégeim leg­kényesebb igényeit is kielégiteni. Jó bor, sör és hideg ételek állandóan kaphatók a legelőzéke­nyebb kiszolgálás mellett. Nagyon kérem a nagyérdemű kö­zönség szives pártfogását. Tisztelettel: Szolgyémy Józsefné. Nyomatott a „Hunnia" könyvnyomdavállaiatnál, Esztergom, Kossuth Lajos-utca 30. — Kiadásért felelős: Mátéffy Viktor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom