ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-01-21 / 8. szám

megérdemel Szentgyörgymező kis­gazdaközönsége is az ott letelepülő és letelepülni szándékozó nyugdíjas és tényleges hivatalnokaival együtt. Amikor e városrész polgársága megindul saját érdekében, nagyon is helyén való volna, ha a város hivatalos vezetősége is kezébe venné az ügyet és talán azzal is előmoz­díthatná a sikert, ha felajánlaná postai célokra az üresen álló két ház-objektumok egyikét. V. I. HIRE SC» Éjjeli szolgálatot január 17 23-ig Rochlitz-örökösök „Szent lstván"-hoz címzett gyógyszertára (Kossuth Lajos­utca és Széchenyi-tér sarok) teljesít. Védekezzünk az influenzajár­vány ellen. Esztergomban még nem lépett fel nagyobb arányban. Az iskolákban azonban máris sok a mulasztás az influenza megbetegedések miatt. Dr. Divéky Adorján előadása. Dr. Divéky Adorján varsói egyet, tanár, aki a Magyar Tudományos Akadémián hétfőn tartotta székfog­lalóját, szombaton d. u. 6 órakor a helybeli gimnázium nagytermében tart előadást, amelyre már most felhívjuk az érdeklődő közönség figyelmét. Miniszteri elismerés. A vallás­os közoktatásügyi m. kir. miniszter az új népiskolai tanterv eredményes megvalósítását célzó tanítói peda­gógiai szemináriumok munkájában különösen kitűnt Szkalka Lajos esztergomi rk. tanitóképző-intézeti gyak. iskolai tanítónak, Homár Imre rk. tanitóképző-intézeti tanárnak és Kerényi Rezső esztergomi községi elemi iskolai tanítónak elismerését fejezte ki. Az erről szóló iratot az érdekelt tanerőknek a vármegye kir. tanfelügyelője ünnepélyes for­mában fogja átadni. Az I—II. kerületi elemisták szinieló'adása meleg érdeklődés mellett folyt le szombaton délután 4 órakor a Kath. Legényegylet dísz­termében. Az előadáson, amelyen dr. Glatz Gyula polgármesterhelyet­tes is megjelent a megszokott isko­labarát vendégekkel együtt, sokan vettek részt a város társadalmának minden rétegéből. „A két kará­csonyfa" cimű kedves ifjúsági szín­müvet adta elő az iskola szinigár­dája Neményi Károly igazgató-tanító lelkes rendezése mellett, amelyet dr. Brenner Antalné Lindtner Ella irt és amelyet lapunkban már ismer­tettünk és méltattunk. Fekets György 111. oszt. tanuló szép szavalata ve­zette be az előadást, amelynek ügyes szereplői: Grszágh István, (jubovits Gyula, Balogh János, Ven­cel Eerenc, Újhelyi Sándor, Gyulay Andor, Kocsicska Béla, Radó László, Roszival Miklós, Borz Miklós IV. oszt. tanulók voltak. Az éneket az intézet VI. osztályának ifjúsága adta elő igen szépen. Segéd jegyzőválasztás. Dömös község képviselőtestülete hétfőn, január 19-én Korpás Pált válasz­totta meg segédjegyzővé. Az egész világról riasztó hirek jönnek az influenza járvány pusz- j titásáról. Ezek a hirek arra késztet-! nek bennünket, hogy a város kö- j zönségének figyelmét felhívjuk a < járvány elleni védekezésre. Esztergomban ugyan még nincs kimondottan influenza járvány, ám­bár a megbetegedések elég gyako­riak és az iskolákban máris sok a mulasztás az influenza megbetege­dések miatt. Rendkívüli mértékben ajánlatos tehát az influenza veszedelmével szemben a legnagyobb óvatosság. Az idei influenza ugyanis meglehe­tősen enyhe lefolyású és csak ritka esetekben szövevényes, viszont a szövevényes influenza az idén pél­dátlanul súlyos és veszedelmes. Budapesten tizenkét szövevényes influezába esett ember közül tizen­egy meghalt. Ez 98 százalék halá­lozási aránynak felel meg, aminél a legsúlyosabbnak és legveszedelme­sebbnek hitt betegségek halálozási aránya se lehet nagyobb. Az influenza az idén rázó hideg­gel jelentkezik, kellemetlen közérzés kíséretében, majd láz következik utána. Aki lázas, beteg feltétlenül íeküdjön ágyba, de a legnagyobb mértékben fontos, hogy az utolsó lázas napja után még további négy napig ágyban maradjon, idegenek­kel a lehető legkevesebbet érint­kezzék, mert csak igy menekedhet meg attól a veszedelemtől, amit idén a szövevényes influenza jelent. Rendelet a közigazgatási bizott­ságok új munkarendjéről. A közigazgatás rendezéséről szóló törvény a közigazgatási bizottság elsőfokú hatósági jogkörét és fel­lebbviteli hatáskörét megszüntette és különleges alakulatai kérdésének rendezését a kormányra bízta, egy­úttal kimondva azt is, hogy szükség esetében a kormány jogosult újabb különleges alakulatokat létesíteni. A kormány most rendeletet adott ki, amelyben megállapítja, hogy a törvény szerint a közigazgatási bi­zottság plénumának a fegyelmi, va­lamint az adó- és illetékügyek ki­vételével egyes konkrét ügyekben érdemleges döntési joga nincs. Érintetlenül megmaradt azonban a plénumok egyéb jogköre, mint általános felügyelet és ellenőrzés, \ javaslat és jelentéstétel, egyes álta­' lános jellegű kormányrendeletek, I törvényhatósági bizottsági határoza­tok és szabályrendeletek végrehaj­i Autó és kocsi összeütközései , az országúton. Súlyos autókaram­J bol történt szombaton estefelé Duna­i almás és Almásfüzitő között az or­szágúton, A lejtős úton Nemesik •István boldogasszony pusztai prima­I ciális cseléd gabonát szállított két­i lovas kocsijával. Egy nagy cseh autó ijött a kocsival szembe, azonban (sem a kocsi, sem az autó kitérni j nem akart, és így bekövetkezett a szerencsétlenség. Az autó és a kocsi Összeütközött, minek következtében ! az autó felborult, a kocsi összetört, ;a lovak sérületeikben a helyszínen tása, az általános közigazgatás össz­hangjának, akadálytalan menetének biztosítása stb. A rendelet értelmében a közigaz­gatási bizottság új különleges ala­kulata lesz a népoktatásügyi és köz­egészségügyi bizottság: az eddig esete iként alakított útügyi (hitele­sítő) küldöttség, kisajátítási bizott­ság és telepítési küldöttség helyébe állandó bizottságok lépnek. A bör­tönügyi küldöttség megszűnik. Ezek­hez képest a közigazgatási bizott­ságnak a törvényben érintetlenül hagyott fegyelmi választmányán, gyámügyi fellebbviteli küldöttségén és adóügyi bizottságán kívül a kö­vetkező alakulatai lesznek: gazda­sági, népoktatásügyi, útügyi, kisajá­títási, telepítési, közegészségügyi albizottság. A rendelet ezután rész­letezi az egyes albizottságok szer­vezetét és hatáskörét. kimúltak. Az autó vezetőjének nem történt baja, azonban Nemesik István, aki az összeütközés hevében kirepült a kocsiból és az árokba esett, lábán súlyos sérüléseket szen­vedett. A mentők az esztergomi Kolos-kórházba szállították. Az ügy­ben megindult a vizsgálat. Kultúrest a Kath. Legényegy­letben. Az Esztergomi Kath. Legény­egylet január 21-én, szerdán este 8 órai kezdettel tartja ezidei III. kultúr­estjét, melyen tanulságos előadás, szavalat és mozifilm is lesz. Önnek is érdeke, hogy az újévben állandóan figyelemmel kisérje Balog László divatárúházának árait és sze­mélyesen győződjék meg árui­nak minőségéről. Mosóselyem minden szin . 1.40 P Magyar Crepp de Chine . 4.90 P Lepedő métere 1.80 P Zefierek, kanavásznak . —.90 f-től Hibátlan hócipő gyermek . 4.90 P „ „ női drapp 5.50 P Zsenilia sál 6.— P Fehér Crepp de Chine sál . 7.— P Fehér vagy zöld keztyű . 1.20 P Divat gyapjusál 1.90 P Különgalléros divating . . 2.70 P Frakking 7.— P Maradékok, ruhák, öltönyök, kez­tyük, sapkák, sálak, harisnyák, fehér­neműek, mélyen leirt leltári árakon. A Legényegylet nagybálja. Az EKLE szokásos nagybálját az idén nem február hó 2-án, hanem febr. hó 1-én tartja, amikor szinrehozza dr. Brenner Antalné — Ammer Jó­zsef : „Izabella" c. bájos operettjét, mely után reggelig tánc. Február hó 2-án pedig — táncmulatság nél­kül — megismétli az előadást, melyre most felhívjuk a legény­egyleti előadások nívóját ismerő nagyközönséget. A darab érdekes­ségét fokozza, hogy szövegét a már előnyösen bemutatkozott esztergomi írónő: dr. Brenner Antalné írta, — zenéjét pedig Ammer József orszá­goshírű karnagyunk szerezte. A mult havi esztergomi köz­biztonsági statisztika. Az eszter­gomi járási főszolgabirósághoz 112 kihágási ügy, a polgármesteri hiva­talhoz 35 érkezett. Az esztergomi államrendőrségnél a bejelentett bűn­vádi esetek száma 34, a kihágási esetek száma 49. Előadás az Esztergomi Keres­kedelmi Társulatban. Az Eszter­gomi Kereskedelmi Társulat helyi­ségében szerdán este 9 órakor La­ping Miklós kir. póstafelügyelő általános érdeklődést keltő előadást tart a „Kereskedelem és a posta" cim alatt. Ezúton is meghívja az elnökség a díjmentes előadásra az összes érdeklődőket és kéri, hogy minél számosabaan jöjjenek el a tanulságos estélyre. Súlyos szerencsétlenség sielés közben. Csóványos egyik lejtőjén többtagú társaság sielt a mult hét csütörtökén. Barri Oszkár oly sze­rencsétlenül keresztezte az egyik síelő hölgy útját, hogy mind a ket­ten elestek a meredek lejtőn. Barri Oszkár jobb alsó és felsőlábszár­törést, a hölgy pedig balalsókar törést szenvedett. Eltűnt. Oszoli Emil Ferenc, 20 éves bádogossegéd, Felsőgallán lakó szüleitől munkavállalás céljából mult év június havában eltávozott, azóta nem adott magáról életjelt. Oszoli közepes termetű, nyúlánk. Egyéb adata ismeretlen. A csendőrség az eltűntet keresi. Hirdessen az „Esztergoméban ? Újévi meglepetés! A legszebb női és gyermek télikabátok szenzációs árakon esnél! Kossuth Lajos-utca 10. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom