ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931
1931-06-21 / 66. szám
Forróvizbe esett egy gyermek. Izsó Sándor bajnai lakos folyó hó 16-án feleségével együtt a határba ment dolgozni. Három és féléves kisfiúkat a nagyanya felügyeletére bizták. Az öregasszony burgonyát főzött és közben a forróvizzel telt fazekat a tűzhelyről a földre tette. Mialatt a másik unokájával volt pár pillanatig elfoglalva, a kisfiú hátrálás közben beleesett a forró vizbe. Harmadfokú égési sebekbe a kisfiú másnap meghalt. íTn"^"7"r~ <r syi-iw^VvirwtrlrT csodalatos cs páratlan összetételénél fogva a világ legelső keserüvize i A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt esztergomi hivatalos jelöltjének, Mátéffy Viktor prépost-plébánosnak pártirodája Esztergomban, Szent Imre-utca 22. sz. alatt van. Telefon 57. sz. Nagy tűzvész Nógrádon. Az egykori vár tövénél épült Nógrád községet csütörtökön délután nagy veszedelem érte. Erős szélben tűz támadt s csakhamar az egész utcasor állott lángokban. Vác, Nógrádverőce, Berkenye, Diósjenő és Szokolya községek tűzoltósága a községivel együtt alig tudta megfékezni a pusztitó elemet. A magaslaton épült községben kevés a viz. Tizennégy ház, sok melléképület, takarmány és néhány birka esett a tűz martalékául. mást, megszfintetl a fejfájást és meggátolja az érelme** seilest — Gyomor-, bél- és anyagcserebetegségeknél a természetes „Ferenc József" keserűvíz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja s így megkönynyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József víz különösen ülő életmódál igen hasznos gyomor- és bélszabályozó szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Baleset. A dorogi mészüzemnél Jánosi Ferenc mialatt kővel rakta meg a csillét, egy nagyobb kődarab a lábára esett és szétzúzta a munkás lábafejét. Rosszindulatú száj- és körömfájás lépett fel járványszerűen Tarján komárommegyei községben. Mivel már elhullás is fordult elő, az állategészségügyi hatóságok szigorú intézkedéseket léptettek életbe. „Volt egyszer egy barát..." nagy szerelmi dráma, „A fehér barát" testvérfimje, vasárnap kerül bemutatásra a Kultur Mozgó műsorán. Főszerepeit Walter Grüters és Vera Schmitterlöw alakítják, akiknek ezen remekbe alkotott filmjük az egész országban idén a legnagyobb elismerést és tetszést kapta. Kiegészíti Emil Jannings legjobb filmjének „Az elsodort ember"-nek reprize. Szombatom 16 éven felülieknek engedélyezve, „Az amolyan nő" Pola Negri egyetlen alakítása és „Akik megtalálták egymást" című nagy sportdráma, remek felvételekkel — kerülnek műsorra. Gummi sarok új olcsó árai: 0-4 5—7 8—10-ig 0.22 0.42 0.48 fill. SCHWACH-nál. Behatások a női kereskedelmi szaktanfolyamra. A női kerekedeimi szaktanfolyamnak úgy az első, mint a második évfolyamára június hó 22 és 23-án délelőtt 10—12 óráig lehet a Szent Imre (Német) utcai fiúiskola emeleti III. osztályú termében beiratkozni. Felhívjuk az előjegyzett és a még beiratkozni óhajtó növendékeket, hogy a fenti napokon a közép, vagy polgári iskola IV. oszt. bizonyítványával s születési anyakönyvi kivonattal felszerelve okvetlenül jelenjenek meg, mert csak kellő számú jelentkezés esetén nyílik meg a tanfolyam. Téves vélemények eloszlatása céljából közöljük, hogy a női keresk. szaktanfolyam nem holmi magánszórakozás, hanem rendes szervezettel bíró szakirányú iskola, mely a felső keresk. iskolák kir. főigazgatóságának hatáskörébe tartozik, s záróvizsgáján miniszteri biztos elnököl, ki a bizonyítványokat is aláírja. — Igazgató. — Emésztési gyengeség, vérszegénység, lesoványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőrkiütések, kelések, furunkulusok eseteiben a természetes „Ferenc József" keserűvíz szabályozza a belek annyira fontos működését. Épület tatarozását és vizes fal vízhatlanítását felelősség mellett vállalja Mikler Ferenc Simor Jánosutca 55. szám. Legényegylet! alakulás Taton. Vasárnap, 14-én Morvay Ferenc plébánosi adminisztrátor meghívására az Országos Központi Katolikus Legényegylet elnöke Pintér József pápai t. káplán propaganda napot tartott. Pintér József pápai káplán vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepélyes szentmisét mondott, majd szentbeszédet. Délután 3 órakor az iparoskör helyiségében egybegyűlt 45 iparos ifjúnak ismertette a legényegyletet és célját. Használják fel — úgymond — az életnek legdrágább kincsét, a fiatalságukat okosan. Törekedjenek az általános intelligencia megszerzésére, szakmájuk minél tökéletesebb elsajátítására, s az elkövetkezendő családi életük kiépítésére. A megjelentek nagy figyelemmel és lelkesedéssel hallgatták Pintér Józsefet. Utána Morvay Ferenc adminisztrátor meghöszönte ezután Pintér József közvetlen szavait, fáradságát és minden szavából kiérezhető szeretetet, amely a táti iparosság felé kiáramlott. Az előkészületekben önzetlen és fáradságot nem ismerő munkát végzett Schreck Jakab építési vállalkozó. Úgyszintén: Winterstein József cipész mester, idb. Morvay Ferenc és Szántó Ferenc. A csehek még a Levente cigarettától is félnek. Beregszászon elfogtak egy fiatalembert a csehek, aki dolgozni járt át a magyar terűTudnivalók a választásról. A választókerületek beosztása és elnökei. Etter Ödön választási elnök hirdetményben tette közzé a választási tudnivalókat. A szavazókörök a következőkben oszlanak meg városunkban : A szavazókörök elnökei; I. kerületben: Elnök: Dr. Mattyasóvszky Béla. Helyetteselnök: Dr. Berenyi Róbert. Szavazóhelyiség: Városháza. II. kerületben : Elnök: Marosi Ferenc Helyetteselnök : Giegler Ferenc. Szavazóhelyiség: Reáliskola III. kerületben: Elnök: Dr. Darvas Géza. Helyetteselnök. Meszes Ferenc. Szavazóhelyiség : Mária Terézia-utcai iskola. IV. kerületben: Elnök: Dr. Brenner Antal. Helyetteselnök: Riedl Gyula Szavazóhelyiség: Ipar- (volt Szenttamási) iskola. V. kerületben: Elnök: Dr Etter Jenő Helyetteselnök: Bellovits Gyula. Szavazóhelyiség: Fürdő Szálló. VI kerületben : Elnök: Madaras Aurél. Helyetteselnök • Reusz Ferenc. Szavazóhelyiség: Szentgyörgymezői Kath. Olvasókör. VII. kerületben : Elnök: Dr. Czuczor János. Helyetteselnök: Ékesy Ede. Szavazóhelyiség: Fiúnevelő Otthon. A választás folyama alatt a csend és rend fenntartásáról a város egész területén a választási bizottság elnöke gondoskodik. A képviselőjelölés Írásbeli ajánlás utján történik. Az ajánlásokat az 1925. évi XXVI. tc. 62. §-ában körülirt alakiságok betartásával 1931. évi június 20. napján délelőtt 9 órától d. u. 1 óráig kell a választási biztoshoz a városháza kis tanácstermében benyújtani. A választási eredmény a választás befejezése után a választási elnök által a városháza erkélyéről íog kihirdettetni. Ennek időpontja a választás után fog közhirré tétetni. A szavazás nyilvánosan, élőszóval történik Minden választó az előtt a küldöttség előtt szavaz, mely a saját szavazókörében működik. A szavazókör számát a város polgármestere által a választójogosultak részére kézbesített igazolványon feltüntetett római szám mutatja. Minden választó köteles a szavazatszedő küldöttség előtt megjelenni, még ha szavazni nem kivan is. A választójogosultak részére a város polgármestere a választójogosultságukról szóló igazolványt kézbesített, mely a személyazonosság iga zolására szolgál; ennek hiánya azonban sem a szavazóhelyiségben való megjelenésnek, sem a szavazásnak akadályául nem szolgál. Az a választó, aki a szavazatszedő küldöttség előtt nem jelent meg, köteles távolmaradásának okát a központi választmány elnökénél a választás napját követő 8 nap alatt igazolni. Aki a távolmaradását elfogadható okkal nem igazolja, az idézett törvény 172. §-ához képest 1—10 aranykorona pénzbirsággal büntettetik. A választás napját megelőző nap délutánjának 6 órájától kezdve a választási eljárás befejezéséig Esztergom város bel- és külterületén szeszesitalok árusítása, kiosztása vagy a közvetlen fogyasztás céljából egyéb módon való forgalomba hozatala tilos és annak megszegése a törvény 163. §-a szerint 1 hónapig terjedhető elzárással és 600 aranykoronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. létről, mert leventeigazolványt találtak nála. Tizenhárom éves fiúkat is letartóztatnak, ha véletlenül leventesapkában tévednek át a határon. Legkomikusabb azonban az, hogy az utasoktól elszedik a leventecigarettát is, mert azt cseh területen szivni tilos. No de ne csodálkozzunk rajta, tudják azt jól a csehek, hogy a mi leventéink soha nem fognak felemelt kezekkel állani az ellenség, de különösen a hős csehek előtt. Koldusszegény lett a „nők bálványa". Franci X. Bushman, a híres amerikai filmszínész, aki nemrégiben még milliomos volt és akit nők bálványának neveztek, ma koldusszegényen mindenkitől elfeledve tengődik. — Erről közöl rendkívül érdekes cikket a Délibáb legújabb száma, amely 64 oldal terjedelemben s gazdag tartalommal jelent meg. — Ára 24 fillér. Üzletnyitás. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Ferenc József-út 4. sz. alatt (volt tatai tejszövetkezet helyiségében) június hó 1-től kezdve tejkimérést nyitottam, ahol állandóan jégbehűtötten az esztergomi fökáptalan kiscsévi uradalmában termelt tej kerül kimérésre. Házhoz is szállitok! Szives pártfogást kér tisztelettel Maróthi Ferenc Vízvezetékszerelést, csatornázást, fürdőszobaberendezéseket és javításokat pontosan, jól, olcsón, részletre is készít TOLDY JÓZSEF Német-utca 1. sz. A régi világhírű magyar gyártmány a TISZAUJLAKI BAJUSZPEDRŐ. Mindenütt kapható! Esztergom nevezetességei; A főszékesegyház nyitva egész nap folyamán (Déli 12—2 óra között a sekrestyében külön bejelentésre.) A főszékesegyházi kincstár nyitva hétköznap d. e. fél 10—12, vasár- és ünnepnap d. e. 10—12, délután mindennap 3—5 óra között. Belépődíj személyenkint 50 fill. Nagyobb csoportok részére a vezetők a helyszinén méltányos díjkedvezményt kérhetnek. A főszékesegyházi sírbolt, harangtorony és a Szent István kápolna megtekintése egész nap lehetséges a főszékesegyház sekrestyéjében való bejelentésre. A Székesegyházi Keresztény Múzeum (a primási palotában) nyitva naponkint d. e. 9 órától este 6 óráig. Belépődíj személyenkint 40 fillér. Nagyobb csoportoknak díjkedvezmény. Bejárat a primási palota Uri-utcai udvari kapuján. Városi múzeum. (Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat Múzeuma. Deák Ferenc-utca 3.) Nyitva vasár- és ünnepnapokon d. e. 9—11 óráig. Szent István artézi fürdőtelep nyitva egész nap folyamán. A Vaskapui kilátős menedékház nyitva egész nap folyamán. Belépődíj 12 fillér. Igazolt turistáknak 6 fillér.