ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-05-03 / 48. szám

XXXVI. évfolyam, 48. szám. Ara köznap 10, vasárnap 16 fill. Vasárnap, 1931. május 3 ESZTERGOM Keresztény politikai és társadalmi lap. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergora, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. A szerkesztésért felelős : HOMOR IMRE. Egy szóra! Esztergom, 1931. május Zr Álljunk meg egy szóra eb­ben a nagy életküszködésben, kenyérharcban és várospoliti­kában, — vásároljunk egy szép magyar könyvet és pró­báljuk egyszer beengedni lel­künkbe azt a gyönyörűséget, amely egy-egy magyar író­zseni alkotásából árad. (Má­sok balkezes cselekedetei úgyis elég felfordulást okoz­tak az esztergomi lelkekben!) Azt fogja mondani erre az esztergomi szegény ember: kenyérre kell a pénz, a má­sik azt mondja: ezt a pár pengőt gyermekem cipőjére teszem félre, nagyritkán pedig azt halljuk : házacskára spó­rolok. Igaza van! Gyakran azonban odabökik foghegyről: ó persze, — ak­kor inkább a Dunába dobom a pénzem, a könyv engem nem érdekel! Aztán hozzá a szépirodalom, — mit nekem Arany, Petőfi, Jókai, Gárdonyi, Herczeg, Móricz ! Erdélyi írók? Kik ezek? De ne is mondja — minek ? !: esetleg odabökik ezt foghegyről, azután siet­nek a boxmeccsre, vagy ro­hannak a futballpályára, (nem a nemes sport ellen irunk) hogy a testi kultúra vásári tobzódása után el ne kés­senek a testi élvezetek ala­csonyrendű lokál-attrakcióiról. (Akaratlanul lefestettük a háború után felnőtt új nem­zedék és a vele tartók eszme­körét és életgyakorlatát.) Oda kell kiáltanunk : nincs igazuk! A test a léleknek csak esz­köze, — a testedzésnek, ügye­sítésnek is a lélek szolgála­tába kell állania, — a test­nevelésnek a szellemi életből és nemzeti ideálokból vett nemes céljai vannak, — tes­tünk erejét fel kell frissíte­nünk, sportembereknek is kell lennünk, de az egészséges fajfenntartás mellett elsősor­ban azért, hogy lelki és szel­lemi életünket intenzivebben kifejthessük, hogy nagyobb lelki kultúrát teremtsünk, és hogy a szellemi élet szépsé­geit egészséges lélekkel meg­érteni és élvezni tudjuk. Ezért nagyon szomorú az a megállapítás, hogy a mai nemzedék nem nevelődött a Magyar Könyvnapra! Hol van ma a magyar iro­dalom nemzedéke, — lelkében a magyar szépirodalom esz­méit melengető, Petőfi forró, de tiszta szerelmére és véres hazaszeretetére esküvő, és Arany Toldiájért lelkesedő nemzedék ? Hol van az a nem­zedék, amelynek okos szavai­ból és viselkedéséből kicsen­dül az a mélységes lelki kul­túra, amelyet az örök emberi értékeket sugárzó remekmű­vek olvasásából nyertek? Hol van ez a nemzedék ? Tán a világháború lövészárkaiban szenvedett és vérzett az utolsó, amelynek maradékai itt élnek közöttünk keserűen — értet­lenül, majdnem idegenül, meg nem becsülve. A pusztuló nemzedék még telve volt ideálokkal és finom emberi értékekkel! Azóta ! ? . . . Nem szabad kétségbe es­nünk : keressük azt az új nemzedéket, amelyre a nehéz­sorsú hazának szüksége van. A sok motoros, biciklista és a meccseken tempót ordítozó ifjú között ezt nem találjuk. Most még nem! Talán később ? Reménykedhetünk ? Mert életkérdésünk az, hogy az új nemzedék nemcsak tes­tileg, hanem lelkileg is kul­túrált legyen, és a nagy lelki és szellemi értékekben ke­resse életcélját. Csak a szép lelki életet élő emberben lát­juk biztosítva az emberiség, a nemzet, vagy akár egy város boldogulását és javát — mindenkor, de különö­sen a mai nehéz életviszo­nyok között, amikor társa­dalmi és politikai kérdések megoldására még a kisebb közösségekben is amennyi bölcseség és zsenialitás, annyi emberi jóság, lelki műveltség is szükséges. Az ember megáll egy szóra a Magyar Könyvnapon és így elgondolkozik. Ha nem az emberiség örök értékeiről és nem a léleknek előbb-utóbb minden gonoszságon győzedel­meskedő igazságairól lenne szó, — még azt mondhatná valaki: hiába!. .. Minden esztergomi ház­ban függesszük ki hősi ha­lottaink emléklapját! Az „Esztergom" uáncája. A Bazilika védöszentjéről. Elmondotta a főszékesegyházban : JESZENSZKY KÁLMÁN prelátus-kanonok. Ha a világhírű múzeumokban járunk, tapasztaljuk, hogy a gyűjtemények leg­kiválóbb értékeit nemcsak feltűnő mó don jelzik az útmutatókban és kata­lógusokban, hanem arról is gondos­kodnak, hogy ezek a kiváló műtárgyak olyan helyre jussanak, ahol aztán a maguk tökéletességükben és szépsé­gükben érvényesülhetnek. Így került a párisi Louvre-ban feltűnő helyre Le­onardo da Vinci „La Joconda"-ja (Mosolygó Nő); igy a milánói Brerá­ban Ráífael. „La Spozalicio"-ja (A Szűz eljegyzése); igy a vatikáni Bel vederé négy fülkéjébe az ókori művé­szet csodaszép Laukoon csoportja, a hires belvedere-i Apollo szobra, a Hadrian császár kegyencéről: Anto­niusról mintázott Hermes szobor és az újkori Canova erőteljes Perseus-a. Még erősebben igazolja azon­ban állításomat az, ahogyan a velen­ceiek bántak Tizian egyik leghíresebb képével, az Assunta val, Mária menny­bavitelével A remek műdarab erede­tileg a Frári templom főoltárképe volt. A templom homályossága miatt azonban a kép sehogyan sem érvénye­sült. Átvitték tehát a szépművészeti akadémia termeibe és ott próbálták mej; a kép jobb elhelyezését. Ámde itt sem volt a képnek megfelelő helye. Ekkor a Frári templom szentélyének zárófalán fülkét vágtak és ide helyez­ték aztán Tizian remekét, ahol most a villanyfény felhasználásával még a nem műértő is álmélkodó elragadta­tással gyönyörködik a nagy mester képének finomságain és szépségein. Az örökkévaló hatalmas Isten mú­zeumában is valogy így van a dolog. Pedig ebben a múzeumban nem fes­tett vásznak, nem faragott kövek, sem öntött bronzok és papin a vetett ter­vek, tehát nem élettelen holmik vannak egybegyűjtve, hanem ragyogóan tüzes, szép és eleven lelkek Es az Egyház, az Isten múzeumának Je'zus-tó\ ren­delt gondozója úgy rendelkezik, hogy ezek közül a ragyogóan tüzes lelkek közül lehetőleg az év minden napján előtérbe kell helyezni egyet, hogy igy a hívő egyház apraja és nagyja, sze­génye és gazdagja, kevésbé műveltje vagy tudósa, egyházi vagy világi tagja mind gyönyörködve és tanulékony szívvel mintegy közelebbről szemlél­hesse az előtérbe helyezett kiválasz­tott léleknek tökéletességeit és példa­adásának vonzó szépségeit. Igy kerül április hó 23-án a világ katholikus oltárain előtérbe a vértanú prágai püspöknek : Szent Adalbertnek magasztosán szép és vonzó alakja A 900 éves magyar katolicizmussal egy­idős esztergomi főegyházmegye azon­ban még jobban kiemeli, mert a szürke hétköznap helyett — immár századok óta — a húsvétot követő második, tehát a mai vasárnapot szenteli Szent Adalbert emlékezetének . .. Önkéntelenül támad ezek után az ember lelkében az a kérdés: miért ez a különös kiemelés ? .. Miért ez az ünnepi emlékezés ? . .. A felelet nem nehéz Azért van ez, mert rajta telje­sedtek az irás szavai: „Non récédet memoria eius et nomen eius require­tur a generatione in generationem." „Nem enyészik el emlékezete és nevét emlegetik nemzedékről nemzedékre." (Eccles 39. 13.) Teljesedtek, mert mi magyar katholikusok Adalbertban nemcsak Isten egyik szent vértanúját tiszteljük, hanem hittel valljuk róla azt is, hogy Ő nemzetünknek egyik jó­tevője. Hogy Adalbert az Isten egyik szent vértanúja volt, az kétségtelen. Szent volt, mert kötelességét Isten iránt való szeretetből a kegyelem állapotá­ban hősi fokon teljesítette. És vértanú volt, mert kötelessége teljesítéséért vérét ontotta és életét áldozta. Valami csodálatosan szép és lelket indító mégis az, hogyan alakult ki a főnemesi származású ifjú Voitechből az aszkéta lelkülettel apostoli munka után vágyakozó és erre vállalkozó Szent Adalbert? Szeretném valamiké­pen megláttatni ezt a fönséges lelki átalakulási munkát, de nem tudom találóbban jellemezni csak úgy, aho­gyan az édes Üdvözítő a mai szent evangéliumban a szentek alakulását jellemzi. , Ego sum vitis, vos pal­mites ; qui manet in me, et ego in eo, hie fert fructum multunv" — „Én vagyok szollőtő, ti a szöllőveszők; aki én bennem marad és én 6 benne, az sok gyümölcsöt terem". (Ján. 15., 5.) így volt ez szentünknél is. A fiatal nemes ifjú lelki fejlődésé­nek ugyanis két akadálya volt. Egyik az, hogy a középkori fejedelmi ud­varoknál szokásos kényelem és érzel­gős puhaság vette őt kora ifjúságá­ban körül. A másik az, hogy ifjúkori barátja volt III. Ottó római császár­nak. Az elsőt könnyedén győzte le, mert rokona; Adalbert, a ungdeburgi érsek szeretetteljes, de szigorú és fegyelmezettségre szoktató nevelési módja ezt a hazulról hozott puhasá­got hamar eltüntette. Sőt Voitech-ben Női kabátok csodaszépek ^S!SSSl*í

Next

/
Oldalképek
Tartalom