ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-03-29 / 35. szám

MEG A LEGÉRZÉKE­NYEBB GYOMOR V: 3ÓLBIR3A AKÖNY NYEN EM ÉSZT HE TŐ CERES-T lepő szépen díszítették fel ez al­kalomra az Otthon épületét. Vándor József dr. plébános az otthon bejára tánál, a község elöljárósága élén fogadta a főpásztort, akit bent az iskolás gyermekek üdvözlő dala és egy ötödik osztályos kislány köszön­tött. Dr. Brey er István püspök köz­vetlen beszédjében külön szólott a felnőttekhez és külön az ifjúság­hoz, majd íőpásztori áldását adta a közönségre. A község kath. tan­testülete fáradozásának eredményei voltak az előadott hazafias és irre­denta dalok, szavalatok, az énekes tornagyakorlat, a szép élőképek sikere. — Eme mélyhatású ünne­pélyt március 19-én egy újabb ün­nepély követte. A község lakossága az iskolásgyermekek ünnepélyén! keresztül rótta le háláját, szeretetét \ és tiszteletét plébánosa, dr. Vándor j Józseffel szemben. A Munkás Ott- { hon ismét zsúfolásig megtelt ün­neplő közönséggel, melynek a sok virág között a község ; gazi virága, az iskolás gyermeksereg volt a fődisze. Pompás alkalmi egy fel­vonásos, köszöntők és Szent Jó­zsef s a Szent Család életéből me­rített élőképek voltak az ünnepély fénypontjai. Az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank f. hó 24-én tartotta évi közgyűlését. Gróh József dr. elnökigazgató szociális és gazda­sági problémákkal foglalkozó nagy beszédben élénk képet tárt a rész­vényesek elé a mai rendkívül sú­lyos gazdasági helyzetről, mely Jót — olcsón! Mosóselyem végárú . . . 1.20 P 115 sz. sötétkék puplinszövet 1.90 P 130. sz. gyapjucheviott . . 3.30 P Chiffonok —.52 P Teniszflanell —.56 P 115. sz. fehér grenadin . . 1.48 P 150 sz. kockásfüggönyetamin 1.28 P Kabát és öltönyszövetek . 2.90 P Sötétkék kosztüm és kabát­ripsz 6.50 P Kockás divatszövetek, tweedek 1.38 P Szines gvapjupuplinmara­dékok 2.45 P Férfi sapkák . * —.96 P Legújabb divatkalapok . . 6.50 P Különgalléros divatingek . 2.50 P Tavaszi kabát leányka, fiú 13.50 P Tavaszi kabát női, férfi . . 19.80 P Fiucskaöltöiiyök sötétkék chev 9.— pengőtől a legkiválóbb minőségekig kaphatók: divatáruházában FERENC JÓZSEF út 4. SZÁM. nagyban befolyásolja a pénzintéze­tek életét. Ifj. Jalkóczy István ter­jedelmes, a pénzintézet minden mozzanatára kiterjedő titkári jelen tést olvasott fel. —- Számord Ignác c. kanonok mondott köszönetet az elnökigazgatónak és a tisztikarnak a pénzintézet érdekében kifejtett munkásságért. A mult üzletévre részvényen kint 8 P osztalékot fizet a bank, ami 12 %-nak felel meg. A Credo-egyesület tisztikara. Lapunkban már hírt adtunk, hogy a Credo vallásos egyesület f. hó 22-én Esztergomban is megalakult Egyházi elnökké Mátéffy Viktor prépost-plébánost, a Szent Erzsébet és Páduai Szent Antal egyesület elnökét, helyettesévé Kondíts Kál­mán segédleíkészt és világi elnökké Dr. Sántha József városi tanácsost, titkárrá Sinka Ferenc Pál ny. közgyá mot, a Páduai Szent Antal egyesü iet titkárát és ellenőrét választották meg. Csoportvezető alelnökök lettek: Csenke Alajos Máv. állomásfőnök, Laping Miklós posta- és távirda­főnök, Hermann Lajos ipartestületi elnök, Mészáros János csizmadia mester, Horváth Mihály és Meszes Ferenc kisgazdák, városi képviselők Pénztáros lett Mészáros László tanitó Az egyesület ünnepélyes templomi megalakulása húsvét után lesz kir. városi plébánia-templomban, amelyre az egyesület országos el­nöke P.Bőíe Kornél szentdomonkos­rendi prior, hírneves szónok is eljön. Értesülésünk szerint a város többi plébániái területén is megalakul a Credo-egyesület és egyházi elnökké az alapszabályok értelmében, min­denütt a plébánosokat választják meg. Jő alföldi konyha! Izle tes jó koszt 1 P-ért kapható Hévíz-utca 7. sz. alatt. — Május 1-től pedig Simor Ja nos-utca 52. sz. alatt. Olcsó húsárak: Marhahús : kg.-ja 1.40—1.92 P, borjúhús: kg.-ja 2.20—2.60 P-ért kapható STERN HERMAN mészárosnál. (Rendörséggel szemben). Munkásnőket keresnek Fran­ciaors?árba. Egy francia kath. női patronázs 19—40 év közötti egész séges munkásnőket szerződtet Fran­ciaországba háztartásbeli és mező gazdasági munkásokul. A háztartás bélinek havi 55 P a fizetése, ami­ből azonban 12 havi részletben levonja a munkaadó az előlegezett utazási költséget. A mezőgazdasági munkásnő kap havonta 40—45 P és az odautazás költségeit, de ha két évig ott marad, megkapja Í visszautazásra is a költséget. Szer­ződni legalább egy évre kell. Pén­teken már szerződtettek is váro­sunkból 25 nőt. A patronás kikül­döttjei húsvéti ünnepek után ismét visszajönnek. Attilla városa. A szentendrei kiucstári erdőségben egy platón, nagyobb s eddig ismeretlen római telepre bukkantak. Azt tart­ják erről a római telepről, hogy ez volt Attila hun király városa is. Levél Oroszországból. A Szol­nok és Vidékének közlése szerint egy oroszországi ember írja Szol­nokra szakadt bátyjának az alábbi levelet, amelyet eredeti helyesírás­sal közlünk: 1931 február 28 péntek „Édes Bátyám és néném kivá­níik istentől sok jó egéséget de nem ojat mint nékünk van mert mi ahányan vagyunk anyifelé va­gyunk kenyeret keresni dolgozunk mert nagyon szegények vagyunk pegig valamikór nagyon gazdagok voltunk móst pedig mán elkelet adni a házat a tanyát niesen ló se szerszám egész nyáron dolgoz­tunk nem a mijenk let elvete tő­lünk a kincstár elkelet meni télire máshóvá dólgózi és szegény öz­vegy édesanyánkat kelet othon hagyni a nagy gazdaságból nem marat meg semi sem minékünk csak 3 tyúk és mi mást is dolgo­zunk de nem magúnknak hanem a kicstárnak enivalóért mert fize­tést nem kapunk öten vagyunk de öten keresünk anyit egy héten hogy tudnék édes anyámnak egy kis pészt külgeni mert nem kere­sünk anyit öten hogyneki ís jut­na blőle. Édes bátyám és néném nekünk nagyon nehéz az élet minálunk niesen kenyér niesen ruha levagyúnk rongyolódva re tenetes nagy az éhség. Édes Bá­tyám és néném bósásónak meg hogy ijen szomorú levelet írtam." Aláírás. A nagy nyomorúság dacára le­írhatatlan terror éli világát Oroszor­szágban, és így csodákat művel gazdasági és ipari téren, sőt óriási hadsereget képes fenntartani és fejleszteni. keserüvízecsők­tennésze te o-" tedsMiiki^i&?y­znli a vérnyo­mást, ipegszünteií a fejfájást és nwggáfolja 7. érelmeszesedést A Magyar Rokkantsegélyző és Nyugdíjegylet esztergomi fiókja ma vasárnap d. u. 3 órakor tartja közgyűlését a Ipartestület helyiségé­ben, melyre a tagokat isztelettel meghívja az Elnökség. A „Turul" Szövetség húsvéti tanulmányútjai. Belgrád—Szófia — Konstantinápoly. Időtartam : 15 nap. Indulás: március 28-án, visszaérke­zés április 11-én. Részvételi dij: 342 P. Paris. Időtartam: 14 nap. Indulás: március 28-án, visszaérke­zés április 11-én. Részvételi dij: 235 P. Olaszország—Szicília. Idő­tartam : 23 nap. Indulás : március 28-án, visszaérkezés április 19-én. Részvételi dij: 472 P. A tanulmány­utakon ugy diákok, mint kisebb számban kísérők is résztvehetnek. Bővebb felvilágosítással kívánatra kézséggel szolgál, akár írásban, akár személyesen a „Turul" Szövet­ség Külügyi és Utazási Osztálya Budapest, IV. Városháza u. lo. fm. Telefon : 854—24. Hivatalos órák 5—7-ig. Három szoprán egy tenor. Ez a címe Vicki Baum uj világhírű re­gényének, amelynek közlését a Dé­libáb uj számában kezdi meg. A négszerű színházi képeslap 64 oldal terjedelemben, változatos és gazdag tartalommal jelent meg.£A ragyogó képeken kivül számtalan színházi és filmcikket, riportot, intimitást, hirt, pletykát és tréfát közöl. Egy szám ára csak 20 fillér.. — Kipróbálta már szerencsé­jét? Itt az alkalom! Vegyen osz­tálysorsjegyet. Egész 24, fél 12, negyed 6, nyolcad 3. Minden má­sodik sorsjegy nyer. t&i\ nesze te S0Í páratlan összetételénél fogva a világ legelső keserűvize ! Népmozgalmi adatok. Eszter­gomban 1931. március 20-tól — 27-ig bejelentett születések: Majté­nyi Magdolna rk. vasöntősegéd leá­nya. Varga József rk. kőművessegéd fia. Rózsa Mária rk. asztalossegéd le­ánya. Lukácsi Aranka háztartási alkal­mazott leánya. Hurai János rk. beton­munkás fia. Korzinek|Mihály fűszer­kereskedő fia. Szabó Béla rk. földmí­ves fia. Verner Sándor rk. gyári mun­kás fia. Bartus István rk. mészáros­segéd fia. Halálozások: Béres Rozália rk. 23 éves. Rózsa Mária rk. 1 na­pos. Pátrovics István rk. asztalos­tanuló 15 éves. Szladicsek Rozália rk. takarítónő 32 éves. Hütter Ká­roly rk. ny. gazdasági intéző 83 éves. (ípolyfődémes) Elektrifikálják a Vágvölgyet? A szlovenszkói munkanélküliség megszüntetésére irányuló tervezetek között egyik legérdekesebb: a Vág vizierejének hasznosítása. A kidol­gozott tervek szerint a Vág viziere­jének kihasználására a folyónak Puho és Trencsén közötti szakaszán egy kb. 18.000 lóerős hydrocentrale épülne, amely alkalmas lenne arra, hogy évenkint 82 millió kilovatt árammal lássa el a Vág völgyét. (Magyar Hiradó) A gépember. A legszenzációsabb gépemberről rendkívül érdekes ké­pekkel illusztrált cikket közöl Tol­nai Világlapja húsvéti száma, amely néhány nap múlva jelenik meg. A népszerű képeslap ebben a szám­ban nagy ünnepi rejtvénypályázatot hirdet és ennek keretében száz ébresztőórát, zsebórát, rengeteg félbőrkötésű diszművet és piroskö­tésü regényt oszt ki. Minden meg­fejtő kap egy kedvezményt. Tolnai Világlapja 80 oldalas húsvéti száma fillér. Filmdráma a legsötétebb Afri­kában. Hollywoodból jelentik: Az elmúlt napokban egészen különleges ünnepségnek volt színhelye a Los­Angelesi pályaudvar, ahol a perma­nens filmstarok egész sora megje­lent. — Két feketebőrű gentleman szállt a vonatra, hogy visszatérjen afrikai őshazájába, a massai-törzs országába. — Mutia és Riano a neve ennek a két feketbőrű gentle­mannak, akik a Trader Horn cimü film főszerepeit játszották. A Trader Horn, (Horn a kereskedő) cimü regény egy afrikai vándorkereskedő­ről szóló rendkívüli izgalmas törté­net, amely Amerika legnagyobb könyvsikere volt az utóbbi időben. E könyv nem expedíciós útleírás, hanem igazi szerelmi regény, amely azonban a legsötétebb Afrikában játszódik le fehérek és feketék kö­zött. — A Metro-Goldwyn gyár megszerezte ennek filmesítési jogát és W. S. van Dykenek, a „Fehér árnyak" rendezőjének, vezetése alatt 60 fehéL emberből álló expedíciót küldött a legsötétebb Afrikába, melynek dsungeljeiben készültek el a dráma felvételei, ott ahol a re­gény szerint valóban lejátszódtak. — A film két bennszülött főszereplő­jét, Mutiát és Rianot, a massai-törzs két vezető fiatal tagját, van Dyke rendező az afrikai felvételek befeje­zése után magával vitte Hollywoodba, ahol a két néger a legünnepeltebb vendége volt minden star ottnoná­nak és minden nyilvános szórakozó­helynek. — A fiatal négerek most hazautaztak Nairobiba, miután a film grandiózus premierjének ünne­peltetését is kiélvezték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom