ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-04-13 / 79. szám
Történelmi séta Esztergomban Irta: Dr. BALOGH ALBIN. Krey térképe, mely különben a bécsi hadilevéltárba került, nem terjeszkedett ki a kir. városra. Erről Szalóky János primási mérnök készített ügyes, bár kevéssé részletező térképet (1767), mert a kir. városra magára nagyon kis részlet jutott. Annál értékesebbek a határ különböző részeinek, dűlőinek XVIII. századi neveit és alakját fenntartó többi részletek. (Ma a városházán, a gaz: dasági tanácsos irodájában látható.) Sok értékes anyagot őrzött meg az utókor számára Máthes János, a primási építkezések felügyelője, aki a Rudnay-féle nagy átépítő munkálatok idején (1827.) jegyezte föl a vár és az ottani épületek állapotát és az előkerült leleteket; a város többi részeire azonban ő sem terjeszkedett ki. Nem volna végül méltányos megfeledkezni a régészekről: Récsei Viktorról, aki a Szt. Lőrinc-templomot és Némethy Lajosról, a múzeum első buzgó őréről, aki a johannita-lovagok szentkirályi templomát ásatta ki. És meg kell emlékeznünk Villányi Szaniszlóról, aki történetírói munkásságát Esztergom történetének szentelte, továbbá Knauz Nándorról, a kanonok-akadémikusról, az Ákos-palota felkutatójáról, akinek neve fogalom mindenki előtt, aki Esztergom történetével, régi emlékeivel foglalkozik. A XVIII. század építészetére nézve az „Esztergom" már hozott egy kis cikket, melyben arra mutattunk rá, hogy az esztergomi bárok templomok és házak nagy részének tervezése, ha nem is közvetlenül — a salzburgi származású Mayerhoffer András építőmesterre (f 1771.) vihető vissza, akinek budapesti alkotásai szoros rokonságot mutatnak az esztergomi bárok építményekkel. A mecénás szerepben Bottyán apó után a Sándorok, Török János tábornok és Grassalkovich Antal (1759—64 főispáni helytartó) tekinthetők a városi művészi építkezések irányítóul, akiknek útján Esztergom művészi kapcsolatba került Pozsony, Pest és Buda művészeivel. Természetes azonban, hogy Esztergom története, művészi élete el nem választható az érsekprímásoktól. Nemcsak a középkorban, mikor hatalmuk legnagyobb, hanem az új korban- is, mihelyt Esztergom újra magyar impérium alá került: Széchenyi György, Keresztély Ágost, Barkóczy Ferenc és Rudnay Sándor egymagukban is olyan nevek, hogy Esztergom művészettörténete nélkülök nagyon-nagyon sok üres lapot volna kénytelen tartalmazni. De bármennyire is hálára van kötelezve Esztergom városa a régi és új prímások és á főkáptalan iránt, ahogyan a külföldön sem boldogulhatott város, ha polgárai csak alamizsnából akartak megélni, és virágzásuk mindenkor a polgárság vállalkozó képességének és munkakedvének arányában konstatálható: Esztergom város élete sem lehet kivétel s ez a város képén is megnyilatkozik. A biedermayer kor polgári jóléte rányomta bélyegét városunkra is, hiszen a házak jórésze abban a korban épült. Bizonyára nem volna hálátlan löladat ráirányítani a figyelmet azokra az építőmesterekre, akiknek neve talán még néni ment egészen feledésbe. Hiszen pl. sokan akadnak még, akik emlékeznek Bleszl Albert tekintélyes^ tevékenységére, viszont néhány év és könnyen feledésbe megy, ki építette a Takarékpénztár Lőrinc-utcai palotáját, ki az új elemi iskolát és a Legényegylet, az új zárdaiskola és a tanítóképző épületét. A szobrászok közül csak az esztergomi születésű Kiss Györgyöt említjük meg annak jelzésére, bogy i a művészetnek ebben az ágában i sem kellett mindig más városok, vagy országok fiaihoz fordulni, ha f Esztergom szépet akart alkotni,! aminthogy a festészet is kiváló kép-1 viselőket tud fölmutatni. Ennék a kis írásnak nem az volt á célja, hogy mindent részletesen ismertessen. Remélhetőleg annyit mégis elér, hogy aki elolvassa, legalább egykét percet nem fog sajnálni arra, hogy otthonában körültekintsen és megbecsülje, megőrizze, ha a város múltjának, a régi polgárok — az ő ősei — életének, munkásságának egy-egy emlékére bukkanik ; hogy szeretettel és némi büszkeséggel, mint mindnyájunk becses birtokára tekintsen arra, amit akár a mult századok hagytak örökségül, akár az új kor művészi értéknek alkotott városunkban. Esztergomnak a viharos századok után is van annyi értéke, hogy polgárai joggal mondhatják más magyar városokkal szemben: nem vagyunk alábbvalók, — ha nem nézik le, nem rombolják le, hanem megbecsülik és gyarapítják, ami esztergomi, tehát magyar érték : csupa erős pillére az esztergomi polgári jólétnek, a jobb magyar jövendőnek. Az útépítési államsegély a h nehezebb időkben megszabadítja a várost az útfenntartási gondoktól Esztergom szab. kir. megyei város, mint köztudomású, óriási terhet . vett magára akkor, amikor igénybe- vette azt a nagy útépítési kölcsönt, amely lehetővé tette főbb útvonalainak újjáépítését. Az útépítési kölcsön évről-évre fizetendő kamatait csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudja előteremteni és ez az oka annak is, hogy az útfenntartásra, nevezetesen a város Összes útjainak évi karbantartási költségeire alig marad fedezet, úgyhogy például az idei költségvetésbe is -csupán 1100 pengő van erre a célra beállítva. A város utcáit ebből az összegből kielégítően kezelni, javítgatni nem lehet, s Igy az a helyzet állott elő, Hogy nemcsak az annakidején beígért és valóban égetően szükséges-útburkolási es javítások nem kerülhettek sóira, amelyek a nemrég végzett nagy munkálatokból kimaradtak, hanem a meglevő útak is javítás és kezelés híján jdő előtt tönkremennek. Ezt az elszomorító helyzetet javította meg a 7500 pengő államsegély, amely a kereskedelmi minisztérium utján jut Esztergom városnak. • { Az államsegély húsz esztendőre j szól. j Igaz, hogy évről-évre külön meg j kell folyamodni az összeget, de rej meny van rá, hogy meg is fogjuk ! kapni. Ez állami segély, amely soha ! jobbkor nem jöhetett volna, mint |most, a Szent Imre év elején, a legnehezebb időkben s megszabadítja a várost az útfenntartási gondoktól — természetesen a szerény keretek közötti munkálatokra gondolva. Az állami segítség bármilyen irányban talán seholsem annyira * indokolt, mint Esztergom irányában, amely teli lelkesedéssel és tervekkel ugyan, de anyagi eszközök híján teljesen szegényen, a gazdasági bajoktól gyötörtén várja a Szent Imre évet, a magyar Rómába, Szent Imre születési helyére való zarándoklást, az idegenforgalmat. Príma szabolcsi ét kezesi burgonya, voltmann és fehér métermázsánkéul házhoz szállítva 4 P 50 fül, — KA UFMAN-nál. URAK RÉSZÉRE fehérnemű, gallér, nyakkendő, harisnya zsebkendő igen olcsó KÉMÉN Y-nél, Az „Esztergom" tárcája Ott, 'ahol a Vértesek gyönyörű bércei Fejérmegyét Komárommegyével egymásbaölelik, Fejérmegye legvadregényesebb, legtisztább levegőjű területén, Vérteskozma és Gesztes találkozásánál rója az er^ dőt, figyeli a vadat, felelget az erdei rigó füttyére Kiss Ernő, okleveles erdész, jelenleg Eszterházy Móric gróf segéderdésze. Fehérvári fiú, atyja vasúti tisztviselő volt — hiszen épen ezért esik most itt róla szó. Pompás, szép szál fiú. Magas, karcsú, nyilt tekintetű. Nevet a szeme, nevet a lelke, öröme, élete az erdő, a sudár fenyők, a viharral birkózó tölgyek, az ős vadon,' melynek ölén háborítatlanul cserkész a szarvas, barangol a vaddisznó és hívogatja párját a fajdkakas. Karácsony előtt történt, amikor a vadnak is nagyobb keletje van. * Bár ez a kedves közlemény Székesfehérvári Naplóban már megjelent, készséggel közöljük mi is, mert a benne foglaltak az esztergomi erdészeti' szakiskolában élő szellemre vetnek fényt. Kiss Ernő ugyanis még.az elmúlt évben az esztergomi erdészeti szakiskolának kern nykötésü, kÖíelesség* tudó növendéke volt és két évig iit élt Esztergomban. Az urifajta a nagyvárosban szivesen eszi a.szarvashúst, nem veti meg az őzét se és a vaddisznó húsa sem megvetendő, tormával, áfonyával, ellenben a szegényembernek is eszébe jut, hogy a nagy örömünnep táján ő is szívesen szaporíthatná a holdogság ritka örömeit a vadpecsenye ínycsiklandozó illatával.. így történt,* hogy. a vadorzó és -Kiss Ernő, Eszterházy gróf javainak őrizője, összetalálkoztak. Nem ugyan közelről, mert az nagy baj lett volna, — lévén mindkettő kemény, engedni'nem akaró férfiú. A segéderdész úr lövést hallott s azonnal a hang irányába indult. Törtetett sziklán, bozóton, töretlen utakon keresztül-kasul a hang irányába, mert neki tudnia kell, hogy ki meri az erdő szűzi csendjét gyilkos, fegyver dörrenésévelzavarni. Az ág ropogása elárulta áz ellenfél akár ellenségnek is 'nevezhetjük — tehát: ellenség; közellétét. . Állj I — hangzott az erdész harsány hangja. •' ; Állj!""— visszhangozta, a szikla, a tölgy a A kemény férfihangot. Abban a pillanatban a két ellenség a fa mögé húzódott. Tudták, hogy itt. baj lesz. Szökni, futni nem lehet. Szégyen is volna, de nem is lehet. Valamelyiknek meg kellene adni magát. Vagy az erdész űr oldalog él, mintha, semmit se.látna, — vágy ä vadorzó: teszi le a fegyvert és megadja magát kegyelemre. A vadorzó azonban katona viselt ember yolt, a háborúban ezer halállal, nézett farkasszemet, ezért nem volt kedve a gyávaságra. Gondolt merészet, és állához kapta a Mannlichért és rásütötte az erdészre. A golyó éles süvítessél alig egy-két centiméternyi távolságban röpült el Kiss Ernő füle mellett. Izgatott percek következtek. Megadja-e magát valamelyik ? Nem ! Ha fűbe kell harapni, akkor sem. Tedd le a fegyvert! ; Soha! * • Egy darabig felelgettek egymásnak, aztán hirtelen váratlan esemény, történt. A másik oldalról kiáltás hangzott. Az erdő őr közeledett: Hallotta a puskalövéseket, tudni akarta, ki a puska tulajdonosa. Mikor a vadorzó észrevette, hogy két irányból fenyegeti veszély s most már feltétlenül ő lesz a vesztes S a segéderdész ellen tett lövésért is felelni fog, egy hirtelen mozdulattal fejének irányította a fegyvert és a szájába lőtt. A golyó szétvitte a fejét. Dum-dum golyó volt. Odasiettek s látták az utolsó vergődésében. A dum-dum golyó azonban a segéderdész úrnak, Kiss Ernőnek volt szánva. Ha a lövés előtt véletlenül arrébb nem hajlik, az ő feje repült volna szerteszét, hogy — amint akasztófahumorral megjegyezte, — csak az üres erszényéről ismerték volna fel, hogy az elrepült fej tulajdonosa senki más nem lehetett, mint Kiss Ernő segéderdész úr. (Furcsa, hogy még a segéderdész uraknak sincs pénzük. Ugyan mi a fészkesfülemülére kölí tik el azt a tenger pénzt ott a i büszke szarvasok, szelíd őzek, gyáva ! nyulak és röfögő vaddisznók társaj ságában ? !) Persze az eset nagy port vert föl, — noha karácsony előtt történt. Haláleset — nagy eset. Gyilkosság, vagy öngyilkosság? Jöttek a hatósági emberek. Orvosok, vizsgálóbírák, erdészek. Jegyzőkönyveket vettek fel és végül megállapították, hogy Kiss Ernő segéderdész úr semmiképen sem lehetett oka a vadorzó halálának. Megállapították a dum-dum golyó rettentő hatását is és végül megdicsérték a bátor segéderdészt: Mi pedig azért mondjuk el, hogy elejét vegyük annak a kósza hírnek, amely Kiss Ernőt embervér ontásával gyanúsította. — Nem ontott. — Azonban kemény legénynek bizonyult. ti-er&eh boat és gumma ú r i f e I ö 1 t ö a legolcsóbb
