ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-02-18 / 40. szám

a magyar katolikus szülőkhöz, hogy a Szent Imre jubiláris évben szüle­tendő fiúgyermekek közül minél többen 'nyerjék el a keresztségben, a serdültebbek pedig a bérmálás szentségében a liliomos királyi her ceg nevét. Értelemzavaró sajtóhiba. „Ve szedelemben egyes törvényhatósági kisgyűlési tagok mandátuma" c. va sárnapi számunkban megjelent cik künkbe értelemzavaró sajtóhiba csú­szott, amennyiben a kisgyűlés tagjait a vármegye törvényhatósági bizottságának alakuló közgyűlése (és nem „kisgyűlése") választotta meg névszerinti szavazással. — Az „Európa kereszténysége, humaniz musa és önvédelme" című cikk harmadik bekezdés 15. sorában „szervezetlenségünk" helyett szeren­csétlenségünk és a 22. sorban „jog­forrás" helyet jogfosztás olvasandó Négyszerannyi tábornoka van Csehszlovákiának, mint a régi monarchiának. A prágai ellenzéki lapok élénk színekkel kommentál­ják, hogy az új köztársaságban minden 400 katonára esik egy tá­bornok, s minden 5 katonára egy tiszt. A nemzetvédelmi minisztérium­ban 19 tábornok és 17 tábornoki rangú osztályfőnök ül, egy ezredre átlag 31 törzskapitány esik, holott csak tizenkettőre van szükség. M. A. H. Hadirokkantak küldöttsége a kereskedelmi miniszternél. Bud János miniszter hosszabb kihallga­táson fogadta a hadirokkantak kül­döttségét, akiknek szónoka kérte a minisztert, hogy körrendeletben hívja fel az alája rendelt hatóságokat és hivatalokat a hadigondozottak párt­fogolására, hogy a hadirokkantakat legalább is olyan előnyben része­sítsék, mint a vitézeket. A miniszter megértéssel fogadta a küldöttséget és a kérelmek nagyrészét kilátásba helyezte. A vasúti kedvezmény meg­adása, tekintettel a MÁV súlyos helyzetére, csak részleges lehet. Itt a választás! A nedves lakás sok betegség okozója. Mielőtt be­költözik, hívja el Mikler kőművest s ő azt teljes felelősséggel, — rész­letfizetésért is — olcsó áron telje­sen rendbe hozza. Ezenfelül elvállal tatarozást és átalakítást igen jutá­nyos árom. Cím : Simor János-utca 55. szám. INGYEN nem, de bárkinél szebben < : s olcsóbban csak BAKAC FEST és ar- es Az 1930. január 1-én életbelépett közlekedési szabályrendeletben elő­írt névtáblákat tartós anyagból a leggyorsabban késziti: RÉVÉSZ MÓR FESTŐ Mémet-utca Q. sz. (Eincziager-sütöház közelében). Olcsón kiadó családi ház. Az Akácfa* utca 10. számú ház, mely áll 2 szoba, konyha és hozzátartozó helyiségekből, baromfi* és sertés* tartással, a baromfi* és seríésólak használatával, — elköltözés miatt — május hó l*én beköltöz* hető. 3 ablakkal nagy utcai szoba és éléskamrával. Ugyanott Cim : Tábor*utca 2 Kiadó kertrenyiló konyhás lakás, fás egy használt varrógép is eladó 8. szám. lííadó 2 szobás és egyszobás lakás hozzátartozó mellékhelyiségekkel. Azonnal el is foglalható. Cim Balassa Bálinr*utca 30. szám. 4 Tanuló fizetéssel felvétetik Honvéd*utca 42. sz. fodrásziizletben. f Kiadó 2 utcai szólás konyhás lakás mellékhelyi* ségekkel és külön udvarral. Azonnal elfoglalható. Ugyanott széna és kukoricaszár eladó. Templom* tér 18. szám alatt. 6 Ä legjobb márkájú nyúlszőr*, velúr*, puha* és kemény divat~ka!apok a legnagyobb vá* laszíékban jutányosán egyedül FARKAS kalaposnál. Esztergom, Kossuth Lajos*n. II. sz . ajánl­és IDŐT takarít meg, ha ETERNOLA magyar gyártmányú beszélőgépet és a Rádión leadott lemezekei GIE&LER FERENC Kossuth Lajos-utca 14. sz. alatti körzetképviselo cégnél szerzi be. Budapesti árak, kedvező fizetési feltételek. Bemutatás vételkötele­zettség nélkül. Árjegyzék és lemez­jegyzék ingyen. Megfos&üiató fiatal asszony bejárónőnek kőzik. Cim : Deák Eerene*uíca 34. sz. Kzadó 2 udvari szobás konyhás lakás a hozzá* tartozó mellékhelyiségekkel, május l*ére. Bővebbel Szent Anna*utca 6. szám alatl. 2 Kiadó 1 utcai szobás konyhás lakás mellékhelyi* ségekkel. Ugyanott 2 udvari szobás konyhás lakás mellékhelyiségekkel május l*re, Petőfi*utca 7. sz. alatl. Érdeklődni Szent Anna*utca b sz. a. 2 Eladó Kudnay*tér 2. számú sarokház, mely áll 3 üzletből, hozzávaló lakásokból és mellékhelyisé* J gekböl, angol klozetbol, mely le van csatornázva. ' Elköltözés miatt azonnal eladó. Érdeklődni lehet a csemegeüzletben. 14 ESadÓ 2 szobából, 1 konyhából és istállóból álló ház. Bővebbet Besze János*utca 11. sz. a. 2 egészséges ható olcsó apró áron. burgonya kap­zöldségkereskedésében. Hócipő — sárcipő — megbíz­ható Keménynél. Valódi Bemberg selyem női ha­risnya kis szövési hibával 2'50 P SCHWACH-nál. Gallértisztitás bergernél! 12 fillér Halten­Kiadó egy ulcai különbejáratú szoba 2 úr ré* szere s ugyanott egy szoba konyhás udvari lakás február l*re. Érdeklődni d. u. 2~4*ig Deák Fe* renc*utca 52. szám alatt. 3 aPŐTÜZŐNŐ Tokod*Uveggyár. munkát 3 Első oszlályú keres Gero Ella Kiadó Két utcai szoba konyhás lakás éléskam* rával s a konyhában vízvezetékkel, május l*re. Bővebbet Szent Anna*utca 14. szám alatt. 2 február 10. 9.15. Eugen Siepat orosz balalajkazenekarának hangversenye. 9.30. Hirek. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harang* szó, időjárásjclenfés. 12.05. A házikvartett hang* versenye. 12.25. Hirek. 1.00. Pontos időjelzés. 2.30. Hirek. 3.00. Piaci hirek. 3.30. A Tündér* vásár meseórája. 4.45. Pontos időjelzés, hirek. 5.00. Magyar helyesírás. (Halász Gyula előadása). 5.30. A Mándits szalonzenekar hangversenye. 6-10. Lükinich Imre dr. : „Magyarország törté* nelme életrajzokban." 6.50 Francia nyelvoktatás. 7.25. Laurisin Lajos dalestje. Zongorán kisér Polgár Tibor. 8.00. Vigjáiék*e]őadás a Stúdióban. „A kis lord." Vígjáték 3 felvonásban. Utána kb. 10.00. Pontos időjelzés, hirek. Majd Pern's Jenő és cigányzenekarának hangversenye. Sserda, febmár 19. 9,15. A m. kir. Or* szagos Tiszti .Kaszinó szalonzenekara sak hang* versenye. 9.30. Hirek. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.05. A Bachmaun szalontrio hangversenye. 12.25. Hirek. 1.00. Pontos időjelzés. Mosóselymek minden színben 1W, kanavásznak, festők, inganya- j gok, siffonok, kelengyevásznak, | anginok, flanellok, pargetok 90 \ fill.-től kipróbáltan megbízható minőségekben közismerten legol­csóbbak BALOG-nál. Acélruganyos ágybetéteket ju­tányos áron készít HAVAS, Német­utca 8. sz. Piissé — gouvré — 1*90 P-től pontosan, gyorsan csak Kemény­nél. es mészáros flólmzletem megnyílt! Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, iiogy Rákóczi-tér 9. sz. alatt (Navratil-házban)hentes- és mészáros fióküzletem megnyílt, ahol kizárólag elsőrendű marha­húst, sertés- és borjüluíst, vala­mint saját készitményű felvágot­takat a n. é. közönség rendelkezé­sére bocsájtok. Főtörekvésem az lesz, hogy áraim­mal és árúimmal a n. é. közönség megelégedését kiérdemeljem. Kiváló tisztelettel: Eladó 2 szoba konyhából s mellékhelyiségekből álló ház nagy kerttel. Azonnal elfoglalható. Major* utca 26. szám. 4 Eladó 2 szoba, 2 konyhából s mellékhelyiségek* bői álló ház, Táti*úl 26. szám alatt Bővebbel: Major*uíca 26. szám. 4 Kiadó egy szoba konyhás lakás azonnalra. Bő* vebbct Angyal*utca 4. szám alatt. 6 Eladó egy komplett keményfa fehér hálószoba*, fovábbá egy garzon hálószobabútor, (1 ágy, 1 éjjeli* s zekrény, 1 nagy szekrény, 1 tükrös mosdó) és e gy fiókos szekrénybe burkolt tűzmentes páncél* szekrény. Cim a kiadóhivatalban. L. Eladó egy présház a városhoz közel, a szenlgvörgymezŐi határban u. n. kettőspincénél, szoba, konyha és éléskamrával, nagy kirakott pin* cével, benne levő kútíal és szívó*nyomó szivattyú* val, a ho:zá tartozó 815 Q*öl jótermő fiatal sző* lővel és gyümölcsössel. Érdeklődni lehel: Kossuth Lajos*ulca 19. szám alatt a bádogos*üzleíben. 7 Kiadó 1 udvari szoba, konyha, a hozzátartozó mellékhelyiségekkel május í»re. Ugyanitt egy öreg* kuiiában egy szántóföld kiadó. lírdeklödni Árok* utca 28. szám alatl. 4 Eladó egy új ház, mely 25 évig adómentes. Áll 1 szobából, és egy kertből. Mellette egy ház* helynek való üres parcella. — Ugyanott egy fer* tály tóközötti föld és a végében fekvő szőlő. Első* réten 4 vékás föld. Bővebbet Tóth Mihálynál, Eclsőszérüsor 39. sz. alatt. 3 Kiadó 1 szoba, konyha a hozzátartozó mellék' helyiségekkel, Rudnay*tér 13. szám alatt. 7 Kiadó egy szép udvari kettőszobás összes mellékhelyiségekkel május l*re. Szent Annamtca 5. szám alatt. mm hentes- és lakás az Érdeklődni 3 Kiadó 2 szoba konyhás udvari lakás hozzátar* tozckkal május i*re, esetleg előbb is. Rudnay*tér 17. szám alatt. (Kerektemplom átellenében). £ május l*rc egy 2 szoba, konyha, élés* kamra, fáskamrából álló lakás baromfi udvarral, épifeít sertés* és tyúkóllal és kerttel. Bővebbet Tábor*utca 8. szám alatt. 3 p| sikeresen eOÖkészít mérsékelt díjazásért tanár. Cím a kiadóban, 6 mészáros. Eladó nád a Cscre*féle Bővebbet ugyanott. vendéglőben (Tábor). Eladó 1 szoba, konyha és kamrából, nyári konyhából és kertből álló ház, Táti*u. 7. sz. a. 6 i&íl&dő egy modern 3—4 szobás lakás, fürdő* szobával s mellékhelyiségekkel, a Dunaparton, május l*ére. Érdeklődni l'het Széchenyi*tér 6. 3 Kiadó egy szoba, konyha, éléskamra, Kertész* utca 15. szám alalt. 4 Kiadó egy utcai egyszobás, esetleg 2 szobás előszoba mellékhelyiségekből álló lakás Szen Anna*ulca 2. szám alaft. Bővebbet: Dorogi*ú 5. szám alalt. 6 Olcsó cipővásár versenyárúház cipőüzletében om, Kossuth L. u. 4 (Három Szerecsen ópületóben.) Ami jó, as olcsó ! Átmeneti- és télikabá­tok, frakk- és szmo­king-, sport-, divat­öltönyök eredeti angol- és első­rendű hazai szövetekből aron készülnek: Scfweiczer Vilmos férfíszabónál Esztergom, Kossuth Lajos-utca 5. szám. (Takarék épület, Három Szerecsennel szem ben szállítási vállalkozó, O. F. B. ingatlanforgalmi ós adás-vételi s pénzkölcsön­közvetítő irodája ESZTERGOM, Kossuth Lajos-u. 52. Telefon 6. Elvállalja jutányos árért, fele* lősség mellett, bútorok és fehér­áruk fuvaroztatását. Szállít házhoz olcsón DOROGI DIÓ-, POROSZ-SZENET ós váffott fát. Közvetíti házak, földek és más ingatlanok eladását és bérbe­adását. fogsorok, szájpadlás nélküli száj­ból ki nem vehető amerikai hidas módszerrel, koronát 22 karátos aranyból 22 pengőtől feljebb súly szerint, plombok 4 pengőtől feljebb, foghúzás 3*— pengő. Műfog 4 pengőtől feljebb. A rossz gazdasági viszonyokra va­ló tekintettel részletfizetésre Is. ignac Esztergom, Széchenyi-tér 6, I. emelet. (Kath. Kör mellett.) gOadó &gy ulcai szoba különbejáratú bútorozod Hévizmlca 10. szám alatt. toa-s Eitler Willibald. jutányos aron Simor JánoS'Utca 44. elvállal sz. Esernyők 6'50, selyemharisnyák 2'70, ajour zsebkendők 45 fillér, sárcipők, fehérneműek, ruhák, ka­bátok legelőnyösebb beszerzési for­rása BALOG LÁSZLÓ divatáru­háza. SCHEiBER-nei nagyszőnyegek 30-40°j 0 engedménnyel! Futószőnyeg már 180 P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom