ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-10-05 / 146. szám

XXXV. évfolyam, 146. szám. Ara köznap 10, vasárnap 16 fill. Vasárnap, 1930. október 5 ZTERGOM Keresztény politikai és társadalmi lap. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők.- — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Az esztergomi hid a magyar „Sóhajok hidja" már több mint egy évtizede. Nemcsak azok a magyar testvéreink sóhajtoznak rajta, akik ide-oda járnak itt, akár a hazajáró lelkek, mert félig itt, félig ott van a hazájuk, — hanem mi, esztergomiak is, akik a hídnál járunk,akik a szomorú hidfőt szemlélgetjük és akik a hidon napontakeresztültekintünk Párkányba, ha csak egy röpke pillanatra is. Talán mégis csak annyiban különbözik ez a mi hidunk a hajdani Ponte dei Sospiritől, hogy a mi sóhajtásainkba reménység is vegyül, a magyar felszabadulás reménye, a reménység, hogy eljön az idő, amikor az esztergomi hidon ülő nehéz sóhajok millióit elűzi az igazság feltámadt ereje. Az is igaz viszont, hogy eddig bizony alig tudtunk mást tenni, mint sóhajtozni a hid körül. Tiz évvel ezelőtt hangzott el az első esztergomi tiltakozó szó Trianon ellen, és tiz év után is csak a tiltakozásig jutottunk. Már lassan a csehek is belátják a mi helyzetünk. Igazságtalanságát és tarthatatlanságát, igaz, hogy hivatalosan megcáfolják a Massaryk-féle nyilatkozatokat, de tudjuk, annyit megtanultunk már a diplomácia jellem- és élettanából, hogy ha nagyon erősen cáfolnak, akkor van valami igazság az ellenkezőjében. A világpolitikai viszonyok talán a magyar igazság szükségessége köré fognak csoportosulni, — de bizonyos, hogy mi nem sokat tettünk abban a tekintetben, hogy társadalmilag elég erősek és egységesek legyünk a történelmi eseményekre, illetőleg arra, hogy ismét világtörténelmi tényezők legyünk, mint volt azelőtt a magyar. Pedig világtörténelmi, világgazdasági és kulturális súlyunk felismerésében rejlik feltámadásunk biztositéka. Az esztergomi embernek a párkányi hidon keresztül kell látnia ezt a nagy igazságot, és érik az idő, amikor ezt a világ sorsát intéző hatalmasságok is meg fogják látni mint ahogy megdöbbenve szemlélik összes errejáró külföldi vendégeink az esztergomi hiddal kapcsolatos tragikus helyzetet. Kis város vagyunk ugyan és Trianon nélkül talán nem igen törődünk a világpolitikával és viszont. Sajnos azonban a nagyhidon keresztülszálló sóhajainkkal a világ Ítélőszéke előtt járunk igazságunk győzelméig. Addig is necsak a sóhajtásban legyünk egyek, hanem társadalmi és városi életünkben is. Esztergom vármegye és város bizalommal várja a döntést a a közmunkák ügyében. Országosan úgy intézik, hogy télen sem szüneteljen a munka. Az esztergomi munkanélküliek kataszterét a városházán készítik. Komárom—Esztergom vármegye hivatalos vezetősége a legutóbbi közgyűlésen tett bejelentésekhez híven mindent elkövet, hogy vármegyénkre is jusson állami pénzsegítség a közmunkák megindítására. A vidéki munkanélküliség enyhítésére szolgáló közmunkák kiadásánál a főcél az, hogy a munkálatok mindenütt egyszerre, az őszi hónapok folyamán induljanak meg és télen se szüneteljenek. A szombat délelőtti minisztertanács tudomásul vette már azokat az intézkedéseket, amelyeket a főispánok és polgármesterek bevonásával tartott minisztériumi értekezleteken határoztak és amelyek e téren a belügyi kormányzat részéről történtek. Még nem tudjuk mekkora az az összeg, amely a megyékre és városokra szánt 75 millióból Komárom Esztergom vármegyére jut, de a közmunkák megindulásában és a munkanélküliség enyhítésében most Äz „Esztergom" tárcája. Wjergesi-Maul Jánosról. Irta: Homor Imre. Még a boldog ferencjózsefi időkben történt, hogy Nyergesújfalun egy nagyobb művésztársaság járt Kernstock Károlynál s a művészek valahogy rászomjaztak egy kis munkára is. Feszty Árpád, Feszty Masa, Márffy Ödön, Czóbel Dezső körülnéztek a széles utcájú községben festeni érdemes témáért. Feszty Árpádnak megtetszett egy jóvágású, kún koponyájú, okosszemű sváb gyerek, aki nagy, kerek szemmel bámulta a művészek friss ecsetvonásait. Maga elé állította s gyakorlott vonásokkal egykettőre megörökítette alakját a vásznon. Boldog volt a gyerek nagyon, hát még mikor Masa is megfestette. Egyszerre két képről nevetett le jellegzetes arca. Ha lehet nagy boldogság a világon, az biztosan a kis Hanzi szivében vert tanyát. Pedig még ennél is több következett. A festők a mindig körülöttük settenkedő fiút megkérték, hogy a munka végeztével mossa le palettájukat. A gyerek ragyogó arccal vállalta a megtisztelő megbízást s nem prédálta el a drága kincset, a palettán maradt különféle szinű festékeket, hanem egy elhagyott kaput mázolt Össze velük tarka-barkára. Hogyhogy nem, ezek a szinek oly szép meleg harmóniába olvadtak ott a rossz kapu deszkáin, hogy gyönyörűség volt nézni. A festők is megdicsérték érte. Egyik napon — talán egy keresztülálmatlankodott éjtszaka után nagybátran odaállott Feszty Masa elé, amikor éppen egy szőlőlevélen dolgozgatott. — Kezét csókolom, hogyan lehetne nekem rajzolni megtanulnom ? — Rajzolni? — Igen-igen. Festeni már csak tudnék, — mutatott oda nemes önérzettel a telepingált kapura, — de rajzolni még nem tudok, pedig az volna ám csak nekem való mulatság! — Hát nézz ide, barátom! Itt ez a szőlőlével. Hol azt nézem, hol meg lerajzolom, amit láttam, itt, ezen a papíron. Próbáld csak te is! Ázzál együtt kezdték rajzolni a szőlőlevelet. Csakhamar alakult a levél a gyerek papírján is. Nem volt olyan szép, mint a művésznőé, de amikor befestette szép zöldre, meg sárgára, egy kis peronoszpóra folt is ékeskedett rajta, árnyék is tarkította, napfény csillogása is belefehérlett, olyan szép lett, hogy no! Megnézhette maga Kernstock művész úr is saját két szemével. A következő éjjel ismét álmatlanul forgolódott a fiú tarkadunnás ágyában és ébren álmodozott arról, hogy ő is művész lesz. Rajzolt, festett napokon át úgy, ahogy azt a művészektől látta. Majd rájött arra is, hogy a művész urak nem úgy látnak mindent, ahogy ő. Saját meglátásait vetette papírra. Megtalálta önmagát, egyéniségét. Ősszel elment Budapestre. Hallotta hírét Wildner Ödön tanácsnoknak. Beállított hozzá egy hónaljnyi rajzzal, képpel. Wildner szerette az ambiciózus, magahívő, mokány embereket. Amikor a rajzokat, festményeket végiglapozta, így szólt a fiúhoz: — Szeretnél-e tanulni, kis fiam? — Nagyon, nagyon! Telefonált a székesfővárosi I párra jziskolába, ahol rögtön megérkezett a boldogító válasz: felveszik. Kölber Dezső tanár különös gondjaiba vette az ambiciózus svábfiút Tanára volt a nagy Lippl-Rónai is, akinek különösen tetszettek a fiú meglátásai. Év végére a „Próféta" című üvegfestmény-tervezetével megnyerte a Ferenc József-díjat. Nagy szó volt ez a fiú életében. Hát;még mikor tanárai és pártfogói ajánlatára kijuthatott Párizsba is, a művészek tündérhonába tíz havi továbbképzésre. Ekkor vette fel a Nyergesi nevet, hogy a szűkebb társadalmi úton összegyűjtött ösztöndíjat magyar nevű művésznövendék élvezhesse. De megtartotta a Maul nevet is, hogy hirdethesse kifelé, a határokon túlra is, hogy a magyarországi sváb gyerekek a hazának nem mostohagyermekei; érvényesül itt az igazi tehetség, mert csakis a tehetségnek van joga az érvényesülésre! Egy képét, amely egy román katonafejet ábrázol, a Budapesti Szépművészeti Múzeum vette meg. Amikor Párizsból hazaérkezett, itthon már más világ volt. Kolduscsonka Magyarország éhező trianonsujtotta népének nem kellettek eredeti meglátások, művészi problémák. Akinek mégis kép kellett, ismert nagyoktól is potom pénzen Az ű j modell kész női átmeneti kabátok és kész női Kossuth L.-u. model ruhákból már nagy választék w IllCSllCI 10. Szám.