ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-02-14 / 37. szám
István és társai posványi szőlő 600 P, özv. Pifkó Imrénétől Jnkov István és neje kolozsúti szántó 200 P, Szaller Erzsébet és társaitól Kosocsónyi György és neje ház 6200 P, Magács Istvánné és társától Bea Pálné ház 1600 P, Gerendás Péter és nejétől Bekő János és neje szentkirályi szántó 600 P, Horváth Szeder Istvánnétól Bekő János és neje szentkirályi dűlői szántó 1400 P vételár címén. Házbeomlás Zebegényben. Zebegényben, a Kálvára-soron, Hrabanek Ferenc udvarán a nagy esőzések következtében beomlott a meredek lőszpart és rázuhant a közelében levő ház egy részére, amelynek hátulsó szobájában aludt a Hrabanek házaspár. A ház hátulsó része beszakadt s maga alá temette a benn alvókat. A férfi nagynehezen kimászott a deszkák s gerendák alól, de a jajgató asszonyt úgy kellett a segítségül hívott szomszédok segítségével kimenteni. A MFC álarcos bálja iránt igen nagy az érdeklődés. A nagysikerűnek Ígérkező bálra a meghívók már kimentek. Akik még eddig meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, ebbeli igényüket a levente irodában (Deák Ferenc-utca 5. sz.) a délelőtti órákban legkésőbb péntekig jelentsék be. A legsikerültebb női és férfi álarcos részére szavazás eredménye alapján díjat fognak adni. Jelmez nem kötelező. Megismétlik a „Limonádé ezredest." Az Esztergomi Kath. Legényegylet dísztermében í'ebr. 2-án nagy sikerrel előadott „Limonádé ezredes" című 3 felvonásos víg operettet közkívánatra megismétlik vasárnap, febr. hó'16-án esti 6 (hat) órakor. A darabban előforduló énekszámokat az Esztergomi Zenekedvelők vonóskara kiséri Ammer József vezénylő karnagy vezetése mellett. Belépődíj: fenntartott hely 1*50 P, I. hely 1 P, n. hely 80 fill.', állóhely 60 fül. Jegyek előre válthatók Jakebek Jenő úri és hölgyfodrász üzletében (Széchenyi-tér). Péntek, február 14= 9.15. A házikvartett hangversenye. 9.30. Hirek. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, időjárásjelenlés. 12.05. Grammofonhangverseny. 12.25. Hirek. 1.00, Pon* tos időjelzés. 2.30. Hirek. 3.00. Piaei árak. 4.15. Dévai Janka novellája: „Lonci karrierje." 4.45. Pontos időjelzés, hirek. 5.00. Manchen Mariska rádiódéluiánja. 5.50. Szórakoztató zene (Zenekari hangverseny), f.00. Bodor Aladár novellái. 7.25. A m. kir. Operaház előadásának ismertetése. 7".30. A m. kir. Operaház előadásának közvetítése. Thais. Regényes dalmű 3 felvonásban, 6 képben. Zené* jét szerzetté J. Massenet. L'tána kb. 10.30. Pon* tos időjelzés, hirek. Majd : Sovánka Nándor és cigányzenekarának hangversenyt. Szombat, február IS. 9.15. Eugen Stegal orjsz balalajka*zenekarának hangversenye. 9.30. Hirek. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harang* szó, időjárásjelentés. 12.05. A m. kir. Országos Tiszti Kaszinó szalonzenekarának hangversenye. 12.25. Hirek. 1.00. Pontos időjelzés. Pk". 11315/1929. számhoz. Alulírott kir. bírósági végrehajtó az 1908 : Vhn. 20.. §*a alapján ezennel közhírré teszi, hogy az esztergomi kir. járásbíróság fenti sz. végzése foly* tán dr. Résiyi Béla ügyvéd által képviselt Béh Ferencné felperes részére 80 P tőke és járulékai erejéig lefoglalt és 3989 P 40 filUre becsült üzleti berendezés, fűszerárucikkek Esztergom*vm. Dorog, PclőfUulca 14. sz. házban alperes üzle* tében 1930. óva február hó 27. napján d. U. 5 Órakor a többi foglaltatok követelése erejéig is a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett — szükség esetén becsáron alul is — cl fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik az elárvere* zendő ingóságok vételárából a végrehajtó köveié* lését megelőző kielégítéshez tartanak jogot s ezen joguk a végrehajtási jegyzőkönyből ki nem tűnik, hogy elsőbbségi igényeiket az árverés megkezdé* séig alulirt kiküldöttnél Írásban, vagy pedig szóval jelentsék be. Kelt Esztergomban, 1930. évi január hó 28*án. Kiss Sándor kh> bir. végrehajtó. és IDŐT takarít meg, ha ETERNOLA magyar gyártmányú beszélőgépet és a Rádión leadott lemezeket G SEGLER FERENC Kossuth Lajos-utca 14. sz. alatti körzetképviselő cégnél szerzi be. Budapesti árak, kedvező fizetési feltételek. Bemutatás vételkötelezettség nélkül. Árjegyzék és lemezjegyzék ingyen. my mm nem, de bárkinél szebben es olcsóbban csak FEST és T Allatok etetésére egészséges apró burgonya kapható olcsó áron. j , KAUFMANN JGZSÄ zöldségkereskedésében. ~ '•"'•• • mb ™™""~"*" 1 • ** Hócipő — sárcipő — megbízható Keménynél. Valódi Hemberg selyem női fuirisnya kis szövési hibával 2W P SCHWACH-nál Piissé — gouvré — 190 P-től pontosan, gyorsan csak Keménynél. _Gallértisztitás 12 fillér Haliénbergeruél! Acélruganyos ágybeléteket jutányos áron készít HA VAS, Németutca 8. sz. Mosóselymek minden színben l c 90, kanavásznak, festők, inganyagok, siffonok, kelengyevásznak, anginok, flanellók, par gc tok U0 fül-tői kiprábáltan megbízható minőségekben közismertén legolcsóbbak BALOG-nál. Hentes- és mészáros fióküzletem. f Tisztelettel értesítem a• n. é. közönséget, hogy Rákóczi-tér 9. sz. alatt (Navratil-házban) hentes- és mészáros fiók üzletem megnyílt, ahol kizárólag^ elsőrendű marhahúst, sertés- és borjúhúst, valamint saját kőszitményű felvágottakat a n. é. közönség rendelkezésére bocsájtok. Főtörekvésem az lesz, hogy áraimmal és árúimmal a rt. é. közönség megelégedését kiérdemelje!ri. Kiváló tisztelettel: hentes- és mészáros. Eladó nád a Cscre-téic vendéglőben (Tábor). Bővebbet ugyanott. Kiadó egy kttlcribejjáratú bútorozott uücai szoba Hévizmica 10. szám alatt. Sütőporból készíti süteményét! Kérje minden füszerkereskedésben a most megjelent 148 receptet tartalmazó, szines képekkel illusztrált Dr. Oetker-íéle receptkönyvet! Ára 30 fillér. m '• es doíiosok figyelmébe I Az 1930. január 1-én életbelépett közlekedési szabályrendeletben előírt névtáblákat tartós anyagból a leggyorsabban késziti: RÉVÉSZ MÓR FESTŐ Német-uéca 6. sz. (Einczinger*sütőház közelében). EltfdÓ 2 szoba konyhából s mellékhelyiségekből álló ház nagy kerttel. Azonnal elfoglalható. Major* utca 26^"szám. 4 EíadÓ 2 szoba, 2 konyhából s mellékhelyiségek* bol álló ház, Táti*úi 26. szám alatt. Bővebbet : Major*utca 2b. szám. 4 Kiadó egy szoba konyhás lakás azonnalra. Bő* vebbet AngyaUutca 4. szám alatt. 6 gy komplett keményfa fehér hálószoba*, továbbá egy garzon hálószobabútor, (1 ágy, 1 éjjeli* szekrény, 1 nagy szekrény, 1 tükrös - mosdó) és egy fiókos .szekrénybe burkolt tűzmentes páncél* szekrény. Cim a kiadóhivatalban. L. Ei^dÓ egy ; présház, a városhoz közéi, -a szénigyörgy mezői határban u. n. kettőspincénél, szoba, konyha és éléskamrával, nagy kirakott pin* cével, benne levő kóllal és szívó*nyomó szivattyú* val, á hozzá tartozó 8í5'Q*öl jótermő'fiatal sző* lővel és gyümölcsössel. Érdeklődni lehel : -Kossuth Lajos'uíca '19. szám alatt a bádogos*üzletben. 7 Kiadó 1 'üdvari sióba, konyha, a hozzátartozó mellékhelyiségekkel május l-re-. Ugyanitt egy öreg* km iában egy szántóföld kiadó. Érdeklődni Árok* utca 28. szám alatt. . 4 Eliadó egy új ház," mely 25 évig adómentes. Ali 1 szobából, és egy kertből. Mellette egy ház* helynek való üres parcella. —- Ugyanott egy fer* tálv íóközötti föld és a végében fekvő szőlő. Első* réten 4 vékás föld. Bővebbet Tóth Mihálvnál, Felsőszérűsor 39. sz. alatt. ' 3 Kiadó 1 szoba, konyha a hozzátartozó mellék* helyiségekkel, Kudnay*tér 13. szám alatt. 7 Kiadó egy szép udvari kvttőszoöás lakás az összes mellékhelyiségekkel május l*re. Érdeklődni Szent Anna--uíca 5. szám alalt. 3 Kiadó 2 szoba konyhás udvari lakás hozzátar* tozókkal május l-re, esetleg előbb is. Rudnaytér 17. szám alait. (Kerektemplom átellenében). £ Kiadó május l*re egy 2 szoba, konyha, élés* kamra, fáskamrából álló lakás baromfi udvarral, épitetí sertés* és tyúkóllal és kerttel. Bővebbet Tábor*ulca 8. szám alatt. 3 Magántanulókat sikeresen előkészíti mérsékeli díjazásért tanár. Cím a kiadóban. 6 Eladó l szoba, konyha és kamrából, nyári konyhából és kertből álló ház, Táli*u. 7. sz. a. 6 Kiadó e'iy modern 3—4 szobás lakás, fürdó^ szobával s mellékhelyiségekkel, a Dunaparton, május l*ére. E-rdeklődrii Ehet Széchenyi*tér 6. 3 Kiadó egy szoba, konyha, éléskamra, Kertész* utca 15. szám alalt. 4 Kiadó egy utcai egyszobás, esetleg 2 szobás előszoba mt llékhclyiségekből álló lakás Szent Anna*ulca 2. szám alatt. Bővebbet: DorogUút 45. szám alatt. 6 Bauer Testvérek versenyárúház cipőüzletében Esztergom, Kossuf Ii L. u. 4 (Három Szerecsen épületében.) Ami jó, as olcsó! Átmeneti- és télikabátok, frakk- és szmoking-, sport-, divatöltönyök eredeti angol- és elsőrendű hazai szövetekből jutányos áron készülnek: Schveiczer Vilmos férfiszabónál Esztergom, Kossuth Lajos-utca 5. szám. (Takarék épület, Három Szerecsennel szem ben szállítási vállalkozó, O. F. B. ingatlanforgalmi és adás-vételi s pénzkölcsön- í( közvetítő irodája ESZTERGOM, Kossuth Lajos-u. 52. Telefon 6. Elvállalja jutányos árért, felelősség mellett, bútorok és teheráruk fuvaroztatását. Szállít házhoz olcsón DOROGI DIÓ-, POROSZ-SZENET és vágott fát. Közvetíti házak, földek és más ingatlanok eladását és bérbeadását. fogsorok, szájpadlás nélkül,'szájból ki nem. vehető amerikai hidas módszerrel,, koronát 22 karátos aranyból 22 pengőtől feljebb súly szerint, plombok 4 pengőtől feljebb, foghúzás 3*— pengő. Mű fog. 4 pengőtől feljebb. A rossz gazdasági viszonyokravaló tekintettel részletfizetésre is. Jelűnek Ignác Esztergom, Széchenyi-tér 6, I. emelet. (Kath. Kör mellett) Kiadó egy utcai különbejáratú szoba 2 úr ré* szere s ugyanolt egy szoba konyhás udvari lakás február l*re. Érdeklődni d. u. 2—4*ig Deák Fe* renc*utca 52. szám alatt. 3 Eiső osztályú CIPÖTÖZÖNÖ munkát keres Gerő Ella Tokod*üveggyár. 3 Kiadó Két utcai szoba konyhás lakás éléskam* rával s a konyhában vízvezetékkel, május l*re, Bivebbet Szent Anna*utca 14. szám alatt. SGHEIBER-n.é! creppe satain már 650 P. Mosóselyem már 2.40 P-ért (báliruhára).