ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-11-01 / 157. szám
intézet növendékei a Szt. Ferenerendiek templomában délután 5 órakor; a leánygimnázium, a polgári leányiskola és a tanítónőképző intézet növendékei a vizivárosi plébánia-templomban délután 4 órakor. Szentbeszédet mondanak a Ferencrendiek templomában november 3-án Horváth Anzelm bencés-tanár, nov. 4-én P. Tóth Móric házfőnök; a vizivárosi plébánia-templomban nov. 3-án Béres István theologiai tanár, nov. 4-én dr. Breyer István püspök. Ezen két nap alatt az összes ifjúság elvégzi szent gyónást is. November 5-én, Szt. Imre ünnepén reggel 7 órakor a főszékesegyházban az iparostanoncok számára Pántol Márton tanítóképző-intézeti hittanár szentbeszédet és csendes szentmisét mond, mely alatt az iparostanoncok a szent áldozáshoz járulnak. 8 órakor ugyancsak a főszékesegyházban dr. Breyer István püspök csendes szent misét mond, melyen az egész ifjúság részt vesz és közös szent áldozást végez. Az egyes intézetek a főszékesegyházban a következőképen helyezkednek el: a növendékpapok a szentélyben, a főgimnázium a kupola alatt az evangélium oldalon, a főreáliskola és a tanítóképzőintézet a kupola alatt a lecke oldalon, a tanítónőképző-intézet a hajó padjaiban az evangélium oldalon, a leány reálgimnázium és a polgári leányiskola a hajóban két oldalt a padok és a fal között. A hajónak a lecke oldalon lévő padsoraiban a felnőttek foglalnak helyet. A szent mise alatt az ifjúság a következő énekeket énekli: Kezdetre: Áldozattal járul hozzád 1. vers. Glóriára: Dicsőség mennyben az Istennek 1 —2 vers. Offeríorium : Szent Imre herceg 1. és 4. vers. Sanctusra : Áldozattal 5. vers. Ürrelmutatás után : Most lett a kenyér 1—2. vers. Áldozás alatt: Zálogát adtad 1. vers. „ , Ez nagy Szentség 1—2—3. vers. „ „ Imádlak nagy Istenség 1 — 2. vers. Áldozás után: Boldogasszony Anyánk 1. vers. Ima után : Pápai himnus. „ „ Magyar himnus. Evangélium után Nádler István pápai kamarás, tanítónőképző-inté zeti igazgató szentbeszédet mond. Szent mise után Béres István theol. tanár a szószékről elmondja Esterházy nádor felajánló imáját a Magyarok Nagyasszonyához. November 5-én délután 5 órai kezdettel Esztergom katholikus társadalma számára szentbeszéddel és litániával egybekötött egyházzenei hangverseny lesz a királyvárosi kegyúri plébániatemplomban, melyen közreműködnek Schmidthauer Lajos orgonaművész, Laurisin Lajos operaénekes, Sonkoly István hegedűművész, a Zeneegylet énekkara és a Zenekedvelők zenekara. Szentbeszédet mond: dr. Lepold Antal prelátuskanonok, a litániát végzi: dr. Brey er István püspök. Ezen hangversenyre az ülőhelyekre különböző szinű jegyek bocsájtatnak ki. Fehér: fenntartott hely jobb, ára 2 P; kék: fenntartott hely bal, ára 2 P; piros: padok jobb, ára 80 fillér; zöld: padok bal, ára 80 fill. Állóhely ingyenes. Jegyek előre kaphatók a Buzárovits és Brutsy-féle üzletekben és a belvárosi plébánia-templom sekrestyéjében. Részletes műsor a hangverseny alkalmával kapható a pénztárnál díjmentesen. ,Szemérmetes koldus szerepét töltötte he Esztergom a kormányzattal szemben A helybeli munkanélküliek új statisztikáját és új közmunkatervezetet követeltek a. városi közgyűlésen. Súlyos és nehéz időket élünk, ezért jól esik olvasni Vermes Ignác kereskedő mai hirdetését, ki gondoskodni kivan az árva, szegény gyermekekről! Mint a hétfői városi közgyűlésről szóló részletes beszámolónkban már emiitettük, a város vezetősége a miniszternek ötvenezer P-ős inségsegélyére küldött válaszában nemcsak a halastó-, illetve ármentesítés ügyéről számolt be, hanem a felszólaló bizottsági tagok elfogadott javaslatait is hozzáfűzve, nagyobb segítséget és támogatást kér a kormánytól. Hosszú vita keletkezett ugyanis e fontos tárgy körül, amelyben Mátéffy Viktornak már ismertetett felszólalásán kivül még több hozzászólás szerepelt. Holop Ferenc megemlítette, hogy a régi halastó beszüntetése után bebizonyosodott, hogy a kérdéses terület legelőterület. Dr. Darvas Géza azt ajánlotta, hogy az ármentesítési munkálatokat a saját hatáskörében házilag készíttesse el a város Dudás László mérnökkel, akinek erre már terve van. Igy sokkal olcsóbba kerülne és a város jobban járna. Dr. Zvillinger Ferenc hibásnak mondotta az esztergomi munkanélküliek statisztikáját. Az aránylag kis számadatok az okai annak, hogy Esztergom oly kevés inségsegélyt kapott — mondotta. Ma bizonyosan több munkanélküli van Esztergomban, mint 250 ipari és 60 földmunkás. A halastóról szólva megemlítette, hogy még a régi tanulságokból tudja, hogy csak betonkővel lehet elkészíteni, ami igen drága. Nem is beszél ezért róla már régen senki. Az inségsegély felhasználására vonatkozólag ajánlotta az Árok-utca feltöltését, a Mária Terézia-út, a Petőfi-utca és szentgyörgymezői Templom-tér rendezését. Beszéde végén javasolta, hogy feliratban mutasson rá a város vezetősége arra, hogy Esztergom városa a többi városhoz arányítva eddig még kevés inségsegélyben részesült és kérjen százezer pengő segélyt. Vitéz SZÍVÓSWaldvogel József felszólalásában hangsúlyozta azt, hogy 30—40 év óta mostohagyermeke Esztergom a mindenkori kormányzatnak. A kevés segítség oka még a régi időkből maradt meg. Esztergom mindig a szemérmes koldus szerepét vitte a minisztériumokkal szemben. Amennyiben a kormány eltekint a halastó tervétől, sürgősen új tervet és költségvetést kell felterjeszteni az inségsegély felhasználására. Ennek az új tervnek és költségvetésnek már készen is kellene lenni. Sorrendben több terv is felterjesztendő a legsürgősebben. — Megl'eszitett munkát kell ma követelnünk minden munkástól és tisztviselőtől — folytatta a felszólaló. — Mutassunk rá más városok nagyobb segélyezésére a miniszternél és a folytonos kérelmezés és utánjárásban nem szabad kifáradnunk. Számord Ignác az esztergomi munkanélküliek új összeírását kérte, amennyiben a statisztika már két hónap előtt készült. Dr. Brenner Antal polgármesterhelyettes válaszolt a felszólalásokra azzal, hogy az új tervekkel nem is jöhetnek, mert elsőbben a felsőbb utasításnak megfelelően a halastó kérdését kell feldolgozniok. A munkanélküliek katasztere teljesen jó, lelkiismeretes munka és újra való összeállításra nincs szükség. A felhívás megtörtént és ma is alkalma van minden egyes munkanélkülinek a városházán jelentkezni. A város olyan apparátussal nem rendelkezik, hogy a munkanélkülieket lakásukon kutassa fel, de erre nincs is szükség. •iiiuWiiiii:i!ii!iii]iuii:iiiiliiil(iMiililíiiiiiwiiiiii!iiiiiiiiiiililil(iiiluli]|i:uiitii»iiiii:ii;<H!!iuiiiii» Mibe kerül a viilaAz Esztergomi Közüzemi Rt. 25-én, azaz szombaton este tartotta meg hirdetett kettős előadásának világítástechnikai részét. Az előadó Pillitz Dezső főmérnök élvezetes és rendkívül érdekes előadása mindvégig teljesen lekötötte a közöség figyelmét és osztatlan elismerést váltott ki. A tárgy újszerűsége, tudományos, de amellett életbevágóan praktikus volta a megjelent közönség körében általános tetszésre és érdeklődésre talált. Úgy a látott kísérletek, valamint a vetített képek teljesen meggyőztek arról bennünket, hogy a villamos világítás által nyújtott végtelen sok előnyt mily kevéssé hasznosítottuk eddig, láttuk továbbá azt is, hogy mily egyszerű módozatokkal tudjuk lakásunk helytelen világítását megjavítani, hogy az előadottak folyamán kidomborított világítástechnikai követelményeknek minden szempontból megfeleljen, vagyis hogy a megvilágítás 1. kellő erősségű legyen, 2. a zavaró árnyékhatások kiküszöböltessenek, 3. kápráztatás semmi körülmények között sem álljon elő. A különböző oldalról megvilágított Zeusz fej, valamint a mértani testek arról is meggyőztek bennünket, hogy mily fontos az árnyékhatások helyes alkalmazása, miáltal a tárgyak természetessége és térbeli hatása, plaszticitása a legteljesebb mértékben érvényesül, sőt a világítás mineműsége még különböző hangulatok keltésére is alkalmas. Viszont a lakásvilágítás problémái közül a teljesen rossz konyhavilágitás illusztrálása kapcsán élénken emlékünkben fog maradni a háziasszony saját árnyékában készített rántás epizódja éppúgy, mint a bemutatott és magyarázatokkal kisért helyesen alkalmazott lakásvilágitási problémák is, mint ebédlő, hálószoba, toalettükör stb. helyes világítása is. Ha tekintetbe vesszük, hogy az ember életének körülbelül kétharmadrészét tölti mesterséges világítás mellett, akkor láthatjuk azt, hogy e téren mily sokat mulasztottunk s mily egyszerű eszközökkel pótolhatjuk ezen mulasztásokat, amit meg is kell tennünk, mert tudatában vagyunk annak, hogy a jó és hel/es világítás a munkaképességre, valamint a közérzésre a legnagyobb befolyással van és azért a modern embernek a jó világítás problémájával a saját otthonában is állandóan foglalkoznia kell. Az előadások második része 26-án, vasárnap délután folyt le „Villamosság a háztartásban" cimmel, igen szépszámú közönség jelenlétéCS I Gl FELÜLmÚLHflTflTlflfl -EGYESÜLJ IPflRPnOVEKWP • BUDRPE5T.YM1JT^^ Képviseli: BÁDER FÜREDI JÓZSEF fakereskedő, Sárisáp. ben. Ennek keretében Willheim Gusztáv főmérnök ismertette szintén vetített képekkel illusztrálva a villamos gépek nagy szerepét a modern háztartásban, igen érdekes előadásban. Igy láttuk, hogy nincs az a munka, amit a villamosság segítségével sokkal gyorsabban, tökéletesebben és tisztábban el ne végezhetnénk, mint a jelenlegi módozatokkal. Mindinkább megérlelődött bennünk a meggyőződés, hogy ezáltal óriási idő- és pénzmegtakarítást érünk el, mert a villamoskészülékek munkája gyors, rendes és abszolút hygienikus. A háziasszony állandóan szalonképes és lehetetlen rövid idő alatt ellátja a háztartási teendőit, miáltal a felszabadult idő sok más hasznos tevékenység kifejtésére fordítható. Gondoljunk csak a villamos porszívóra, a mosógépre, a padlókefére, a különböző konyhagépekre, vasalókra, melyek mind az emberiség kényelmét és jobb sorsát céüozzák, és mint az egész nap tartó bemutatásnál is láttuk, eltekintve egyéb fenti előnyeiktől, már izleses kivitelük, tartósságuk és rendkívül gazdaságos üzemük miatt is önként kínálkoznak segitő társul mindennapi munkánkban. A vetített képek szakszerű magyarázatának kíséretében tudomást szereztünk az egyes készülékek fogyasztásáról is, valamint a teremben felfüggesztett táblázat segítségével az üzemköltségről is tájékozódtunk, melyet itt a könnyebb megjegyzés végett teljes egészében közlünk. Ezen táblázat a legfontosabb háztartási munkák elvégzésének költségeit mutatja fillérekben és az elvégzéséhez szükséges időt is közli: Kézi hajszáritógép 500 wattos 15 perc alatt 8 fill. Mclegitőpárna 60 Parkettkefélőgép 210 Porszivógép 150 Konyhamotor II. 400 III. 800 Asztali szellőző 45 Vasaló 3 kg*os 400 Varrógépmotor 40 Kávégép 1 literes 550 Vizforraló 550 Teakanna 1 literes 550 Meritőforraló 150 Főzőlap 600 Mosógép 285 380 1 óra 30 perc 30 „ 10 „ 10 . 1 óra 30 perc 1 óra fí 15 perc „ 1 1 viz forr. 8'8 15 perc alatt 8"8 3.6 „ ,1 7a órai főzés 19' 1 órai mosás 17' 1 ó. öb., facs. 24'3 3'8 , 6T , 4-8 , 4'3 , 8-6 , 3 12-8 , 2'6 . 8.8 Az előadás után megtartott bemutatás szintén nagy érdeklődést váltott ki. Ez alkalommal percek alatt szemünk előtt készült el az ízletes kávé és tea, rengeteg tormásvirsli, töpörtyűs pogácsa és egyéb más, melyeket a közönségnek azonnal fel is szolgáltak. Működésben láttuk továbbá a tojáshabverőt és a burgonyahámozót, mely utóbbi 2 perc alatt 2 kg burgonyát hámozott tisztára. Az elhangzott értékes és rendkívül tanulságos előadások alatt hallottakat és látottakat, sajnos, teljes részletességgel nem közölhetjük. Csak annyit jegyzünk meg, hogy mindenki sajnálhatja, aki teljes egészében végig nem élvezte azokat.