ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-10-26 / 155. szám

Halálozás. Kovács Mária Mauri­tia, a Paulai Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társa­ságának tagja életének 47-ik évében f. hó 24-én reggel 8 órakor szent hivatásának 24. évében elhunyt. Te­metése f. hó 26-án, vasárnap d. u. 3 órakor lesz a belvárosi temető kápolnájából. Népművelés a vármegyében. A kisbéri népművelési bizottság is megkezdte már előadásait. Jaktics Ferenc az előadások ügyvezetője az az első előedást a magyar termékek pártolására, a magyar mezőgazdaság, ipar és kereskedelem segitésére szentelte. Az előadássorozatot Pál­may József főjegyző nyitotta meg. A szakelőadást Hollós Béla iparisko­lai igazgató tartotta. Füstös Ferenc és Bognár Imre a Magyar Hétről mondtak alkalmi költeményeket. Az dlőadás végén az ipar és közlekedés fejlődéséről tanulságos oktatófilm volt. Tóvároson f. hó 21-én tartották az első népművelési előadást. Az előadást Halmos Antal főjegyző nyitotta meg. ,Klotz Ignác esperes plébános a Magyar Hét jelentőségét, mezőgazdaságunk, iparunk és kere­kedelmünk súlyos helyzetét festette és óva intette a közönséget az ide­gen ctkkek vásárlásától. Muck Rózsi és Dely Eszter szavalataikkal alkal­mazkodtak az előadó tárgyához. A Tóvárosi Keresztény Polgári Kör férfikara Ízlésesen és jól előadott műdalai fejezték be az előadást. A kart Viesenbacher József vezette. A „Csárdáskirály" Esztergom­ban. Az újonnan megnyílt „Korona"­kávéházból pattogó, vidám magyar nóták hallatszanak ki mostanában a csendes Kisduna partjára. Aki meghallja, táncra áll a lába. Nem is csoda, hiszen a híres „Csárdás­király" Koródy Gyula húzza, aki megismertette a szép magyar nótát már egész Európával. Európa min­den számottevő városában játszott már és sok uralkodó is megcsodálta művészetét. Sokan nem is sejtik, hogy Koródy nyakkendőtűje a svéd király ajándéka. Az angol király koronázó ünnepén pedig kevésen múlott, hogy a feketeképű művész nem lett az akkori indiai alkirály házi művésze. Több, mint harminc esztendeje mestere már Koródy a hegedűnek és ezalatt sok élvezetet és gyönyörűséget szerzett hallgatói­nak. Egész csomó kitüntetést őriz, többek közt azt az aranyérmet is, amellyel a „Csárdáskirály" cím is velejár. Örülünk, hogy Esztergom­ban hangzik most fel a nótája. Talán a mostani szomorú idők után a farsangunk vígabb lesz, ha Koródy húzza majd a talp alá valót! Nincs ember, akit ne érdekel­nének a technika legújabb vívmá­nyai ; a távolbalátás, a hangosfilm és rádió. -Az Esztergomi Rádió Egyesület lehetővé teszi minden­kinek, hogy századunk ezen csodá­latos felfedezéseit egy érdekes és népszerű előadás keretében meg­ismerhessék. Ma azaz vasárnap d. e. 11 órakor, a gimnázium díszterme ben, a „Tungsram" bárium csöveiről előnyösen ismert Egyesült Izzólámpa és Villamossági R- T. kísérleti bemu­tatásokkal kisért előadás keretében a Rádió, Távolbalátás és Hangosfilm kulisszatitkait fogja fellebbentem, hogy mindnki által megérthetővé tegye azok különös működéseit. Ezt A LEGJOBB GYERMEKA'POLÖSZEREKKEL GONDOZZAK Höfer DARABJA IKJOBfiATÁlECOlöÓBBAN!" LE5ZARIT3A A KIÜTÉSEKET, MEGiXŰNTETI A B6B VOROSSeG^T, PATIKÁBAN , DROGÉRI ABAN , ILLATSZERTAR BAN KAPHATÓ". követőleg pedig vetittképes ^előadás­ban mutatják be, hogy miképen készülnek a közkedveltségnek ör­vendő „Tungsram" báriumcsövek. Ha tanulni és élvezni akar, úgy Ön is ott lesz az előadáson, melyre beléptidij nincs. — Mindennapos székszorulás, vastagbélhurut, felfúvódás, oldalfájás, légzési zavar, szívdobogás, fejfájás, fülzúgás, szédülés és lehangoltság eseteiben a természetes „Ferenc József" keserűvíz a bélműködést rendbehozza s megszabadítja az embert a kellemetlen érzésektől. Nagynevű orvosok a Ferenc József vizet fényes eredménnyel alkal­mazzák. A Ferenc József keserű­víz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Őszi málna az esztergomi er­dőkben. Az erdő fái a természet rendje szerint hullatják lombjukat, de az enyhe időjárás azért mégis kitermeli a maga furcsaságait. Imitt­amott kivirágzott az orgona. Az erdő napos oldalain megjelent a tavasz kedves virágm: — az ibolya teljes kék pompájában és illatával. Most újabb dologról adhatunk hirt. Határunkban nem is egy helyen teljesen érett málna található, ter­mészetesen nem mázsaszámra, de elvégre van, az enyhe ősz dicső­ségére. Elveszett folyó hó 18-án Eszter­gom Kossuth Lajos utcától Nyerges­újfaluig vezető útvonalon egy Fiath gyártmányú, drótküllős autó pót­kerék. A megtaláló szolgáltassa a rendőrkapitányságra. Csütörtökön nyilt meg az újon­nan egész fővárosi stílusban, fénye­sen berendezett „Korona" kávéház. Az új kávés gondoskodott arról, hogy a kávéházat látogató közönség minden igényét kielégítse. Mindenütt új páholyok vannak és a világítás is szenzációs. A megnyitás napja iga­zolta a kávés reményeit, mert igen szép közönséggel telt meg a kávéház és hallgatta a kiváló budapesti cigányprímásnak, Koródy Gyulának szebbnél-szebb nótáját. Információnk szerint mindenki igen jól érezte magát és a társaságok a késő éjjeli órákban, a záróra alkalmával is alig akarták elhagyni a helyiséget. Ügy halljuk, hogy a kávés, aki azelőtt egy budapesti nagy szállodának igazgatója, majd a Teréz-körúti „Atlantisz" kávéház tulajdonosa volt, a közönség újabb és újabb szóra­koztatásáról kivan gondoskodni. mel kerül vasárnap a Kultúr mozgó műsorára. Szombaton mutatja be „A pogány" c. csodaszép szerelmi filmregényt, Ramon Novarro és jés Renée Adorée nagy szenzációt J keltő filmjét. Felvételei Polinéziában j és a Paomotu szigeteken készültek. Kiegészíti „A nagy mérkőzés" egy hires bajnok és egy diákleány vidám szerelmi regénye, William Hains és Joan Grawford pazar vígjátéka. Legközelebbi műsoraink : Pénteken és szombaton „London lángokban" Fox-világattrakció és Tom Mix első új bravurfilmje „A repülő banditák" cowboy-film. Vasárnap Gerda Ma­urus és Gusztáv Fröhlich izgalmas drámája „A hazaáruló" kerül mű­sorra. Tánckurzus a Magyar Király­ban. November 4-én este 8 órai kezdettel új kurzus veszi kezdetét, hol a legmodernebb táncok lesznek tanítva u. m. Tangó, Pasa, Slow-Fox, Mooci, Chackestone, Angol-Walzer, stb. Tandíj hat hétre 6 pengő. Beiratkozni lehet minden vasárnap este a tánciskolában. Minden vasár­és ünnepnap össztánc. Szives párt­fogást kér Zachey Ilus tánctanárnő. ötandQrd 5a VILÁ0IKER! ÁRA P 225­KAPHATO'6-12-18 HAVI RÉSZLETRE kapható mititten \otsa s^akuzietidön Mit dobolnak? Az esztergomi Simon Judai or­szágos vásár november hó 3-án, hétfőn fog megtartatni. Felhivatnak az állattartó gazdák, hogy felhaj­tandó állataik marhalevelét a hét folyamán a városházán irányítsák, mert Mindszentek ünnepén és vasár­nap a hivatalban szünet lesz. „A fekete gárda" egy izgalmas indiai lázadás története, Viktor Mc. Laglen idei új filmszenzációja, Harry Piel az új szezonban megjelent első bravurfilmje „A lángok hőse" cím­Környebányán Környe községtől 3 kilométernyire, egészséges, erdős vidéken egy-, két- és háromszobás égetett téglából épült kertes házrészek villanyvilágítással, alkalmi áron már 1000 pengős vételártól kezdve, eladók. 10% lefizetése után birtokba vehetők. Ugyanott 600 négyszögöles és nagyobb telek - parcellák ugyancsak rendkívül olcsó áron, többéves részletre. Érdeklődni lehet a helyszínen működő eladási ki­rendeltségnél, Környebányán, továbbá Környe községházán, vagy Budapest IX, Mester-u. 15 17. szám alatti parcellázási irodában. linden vasár- és ünnepnap össztánc a Magyar Királ Tánckurzusra beiratkozni lehet kedden, csütörtökön és vasárnap a tanítási órák alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom