ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-10-01 / 144. szám
XXXV. évfolyam, 144. szám. Ára köznap 10, vasárnap 16 fill. Szerda, 1930. október 1 Keresztény politikai és társadalmi lap. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők/ — Hirdetések felvétetnek a jHunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Bezzeg most hallgatunk — és igen helyesen — az úgynevezett várospolitikával, illetőleg a várospolitikai kösönködésekkel Nyakunkon a baj, amely mégis csak mindenkor összehozza a magyart és ilyenkor szükség van minden alkotó erőre. Nyakunkon a baj, amelynek megelőzésénmostmindannyian dolgozni akarunk. Nincs ebben a városban igazszivű, okos ember, akinek a közösségre gondolva ma más jutna az eszébe, mint a fenyegető munkanélküliség és a közelgő tél nyomora. Előreveti árnyékát a közelgő tél, amellyel kapcsolatbanVass József dr., a nagy munkaügyi miniszter, a szegény ember legnagyobb ismerője mondotta, hogy: ennek a télnek nem szabad készületlenül nekimenni. Közös jóakarattal városunkban is sokat tehetünk a bajok enyhítésére. Az elv az legyen: a munkanélkülinek munkát, — a tehetetlennek, gyermeknek, öregnek, betegnek kenyeret és ruhát! A legfőbb elv pedig az igazságosság és lelkiismeretesség elve legyen a kivitelben, mert az igazságtalan és méltánytalan segítési rendszerrel többet ártunk, mint használunk. A munkanélküliek számbavétele folyik a városházán. Ezek részére a munkaalkalmak teremtése iránt is már történtek intézkedések. E helyütt sem mulaszthatjuk el a nagyon is komoly felhívást: jobbmódú polgáraink dolgoztassanak, munkáltassanak. Aki teheti, építtessen, javíttassa házát, háztetejét, csináltassa meg háza rossz ablakait, ajtait, festesse ki lakását, csináltassa meg azokat, amelyek javítása vagy elkészítése már évek óta vár stb. A közmunkák kiadása mellé ez is nagyon szükséges, sőt a magánmunkáltatások segítenének leginkább, mert a közmunka rendesen a közterhek nem kívánatos emelésével is jár. A tehetetlenek, betegek, gyermekek, munkaképtelenek és öregek iránti irgalmasságot városunkban a Páduai Szent Antal Egyesület és a Szent Erzsébet Egylet veszi kezébe, amely egyesületek a nehéz tél előtt a tehetősek felé fordulnak támogatásért nehéz munkájukban. Most nem szabad elcsüggednünk, most össze kell tartanunk és a végsőkig segítenünk kell egymást. Mulatozáshoz, luxusélethez most senkinek sincs joga ebben a csonka országban és ebben a szegény határszéli városban, és akinek feleslege van, az segítsen és dolgoztasson i Az állami rendszertől eltérő tisztviselői házépítési akció a városi mérnöki hivatalban csekély érdeklődés mellett kezdte meg mukodeset. kai nagyobb biztonságban van a munkanyújtás révén tisztviselői családi házakba fekteíve, mint a munkanélküliség további fokozódása folytán előállott kétes és veszedelmes pénzpiaci és gazdasági helyzet idején a váltókban és a méregdrága rövidlejáratú kölcsönökben. A városban még eladó háztelkek iránt is fokozódik az érdeklődés a családi házépítés kérdésével kapcsolatban. A város mérnöki hivatalában nyert információnk szerint a Dorogi-út mentén húzódó új villanegyed folytatásában, továbbá a Kath. Legényegylet helyisége mögött a Kolos kórháztól balra eső területen és Szentgyörgy mezőn a pilismaróti vám körül vannak a városnak eladó telkei. Az uj modell A budapesti Leszámítoló Bank hajlandó volna tőkenyújtásra egy olyan tisztviselői családi házépítési akcióhoz, amely még ebben az esztendőben kezdetét vehetné. A bank Esztergomba is elküld ötte megbízottját, aki megjelent dr. Antóny Béla polgármesternél és előadta az Esztergomban részükről megindítandó tisztviselői családi házépítés terveit és ismertette a feltételeket, amelyek szerint ez a vállalkozás nem kívánja a negyvenszázalékos tőkerészletet vagy anyagértéket a tisztviselőtől, sőt kész minden tőke nélkül csak a megfelelő kamat és amortizáció fizetése fejében házat építeni, csak telket kíván. Az ajánlat szerint a házépítési tőke kamatozása amortizációval együtt nem lenne drágább az állami házépítési kölcsönnél, amely tudvalevőleg 10—11 %-os, mindent beleszámítva. A polgármester engedélyt adott az építkezési akciót kezdeményező megbízottnak arra, hogy a városi mérnöki hivatalban naponta déli 12 és 2 óra között várja az építtetni szándékozókat és tárgyaljon velük. Egyelőre természetesen csak az építtetők nevének, személyi adatainak, lakbérösszegének és igényének összeírása van soron. Ez az előzetes aktus hétfőn délben meglehetős gyér érdeklődés mellett kezdődött meg. Nem azért, mintha nem volna építtetni szándékozó tisztviselő, hanem azért, mert az esztergomi tisztviselőknek már bizonyos tanulságok állanak rendelkezésre a házépítési akciókkal kapcsolatban, és bármennyire is óhajtják a kedves, egészséges családi házat, ma már kissé húzódoznak és nagy elővigyázattál járnak el. Meg vannak győződve róla, hogy rövidesen eljön az az idő, amikor pusztán lakbérük lekötése fejében hozzá fognak jutni a családi házhoz. Eljön az az idő, amikor a nagy gazdasági krízisen és bizonytalanságon segíteni kell, és ennek a segítésnek egy kitűnő módja lesz az, amikor a tőkedús nagybankok be fogják látni, azt, hogy pénzük sokkész női átmeneti kabátok és kész női nyomdokain. A miniszteri székben új ember, de a politikában régóta ismert közszereplő férfiú dr. Ernszt Sándor, aki pártjának, a keresztény gazdasági pártnak egyik oszlopos tagja. Vass József örökét méltó ember ve szi át Ernszt személyében, aki nyilatkozatai után Ítélve, a szociálpolitika irányítását ott fogja folytatni, ahol előde abbahagyta. Nem is lehetne olyan nagyívelésű, úttörő munkát új vágányra tolni, mint amelynek irányát Vass József messze évtizedekre előre kiszabta. Ernszt Sándort, — amint mondja — gazdasági és takarékossági szempontok fogják vezérelni működésében. Ezek az irányelvek szerves munkaközösségben tartják a kormányzattal, amely valóban titáni erőfeszítéseket tesz, hogy a roppant nehéz közgazdasági viszonyokkal megbirkózzék olymódon, hogy necsak egyetlen model ruhákból már nagy választék foglalkozási ág tűrhető megélhetését biztosítsa, hanem áldásos működése érezhetővé váljék a lakosság minden rétegében. Ami a takarékossági gondolatot illeti, sajnálatos körülmény, hogy éppen a mai időkben kell még a népjólét és munka miniszterének is hangoztatnia ezt a szempontot, amik or világháború, forradalmak s nagy szociális és gazdasági depreszsziók után és alatt a legbőkezűbb segítési szellemnek kellene pótolnia mindazt a sok a mulasztást, ami a mult évtizedek, sőt századok lelkét nyomva ma kívánalmakat támasztanak. Mégis helyeselnünk kell Ernszt Sánhor szempontjait, mert a mai viszonyok között nem lehet a bőség szaruit megnyitni anélkül, hogy nagyobbarányú szociálpolitikai akciónak ne érezné meg anyagi hátrányát az ország. A kormányzat ezen a téren sem tántorodhat el fő vezető elveitől, amelyek lassú, tervszerű előrehaladási irány szolgálatára késztetik. Lépésről-lépésre kell építenünk a szociálpolitika néprétegeket védő fellegvárát, mert az elsietett kapkodó munka itt is súlyosan megboszulhatja magát. Korántsincs okunk örülni azon, hogy kénytelenek vagyunk mérsékelni szociálpolitikánk fejlődésének lendületét, mert az idők s népünk igényei inkább azt diktálnák, hogy belátható időn belül pótoljuk a népegészségügy és munkáskérdés iránt közömbös évtizedek mulasztásait. A mai idők egyébként is' sürgető igényeket támasztanak, mert a rossz gazdasági körülmények napjaiban nőnek meg a szociálpolitika feladatai. Mi nagy érdeklődéssel tekintünk Ernszt Sándor szociálpolitikai működése felé s szándékait illetőleg bizalmunk teljes irányában, mert tudjuk róla, hogy a megfontolás a nem az elhamarkodottság embere s legfőkép: politikus a javából, aki a közélet hosszú iskoláján ment keresztül, évtizedeken át szorgalmas munkába mélyedve, mintha készült volna a reá váró nagy feladatok átvételére. Ha a parlament régebbi naplóit forgatjuk, nevével lépten-nyomon találkozunk, s akik megfordultak az országház tanácstermeiben, tudják róla, hogy felszólalásai nemcsak érdekesek, de magvasak is voltak, amelyek mindegyike egy-egy bölcs ötletet, irányító megjegyzést s jó értelemben vett kritikát tartalmazwMK&mm iMwwwwwfWi rjtmmmmmmmmmmmm Kossuth L.-u. szám. Vermesnél Td