ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-08-15 / 127. szám
Özv. Bergér Györgyné díjnok, hadiözvegy ügyében nem döntött a bizottság, mivel annak elbocsájtásában az alispán még nem hozott határozatot. Farkas Dezső fellebbezését elutasította és megállapítást nyert, hogy a 18 havi kiutalt díjösszeg helyett Farkasnak csak 12 havi fizetés jár végkielégítésül. Ugyancsak elutasította Némethy Gyula fellebbezését is, mert mint nyugdíjas jegyző nem volt alkalmazható mint díjnok, mint havidíjasnak pedig végkielégítés nem jár. — Ellenben helytadott Gajda Gabriella és György Lajos díjnokok fellebbezésének, akiket végkielégítés illet meg. Dr. Závody Albin vm. II. főjegyző előadó ismertette Jármy István dr. és Zwillinger Ferenc dr. és társai fellebbezését Esztergom város képviselőtestületének ama határozata ellen, melyben a Szalézi-rendnek iskola céljaira 25 hold legelő eladásához hozzájárult, holdankinti 600 pengős árban. Az előadó a gazdasági felügyelő javaslata alapján holdanként! 800 pengő vételárat ajánl és egyben a beérkezett jelentések alapján a fellebbezés elutasítását javasolja. A bizottság, tekintettel a Szalézi-rend rendkívül értékes működésére a városi határozatot teljes egészében a 600 pengős vételárral együtt jóváhagyta és a fellebbezést elutasította. Nagyobb vita indult meg Tóváros község útburkolása ügyében. Az egyik pályázó vállalkozó ugyanis megfellebbezte a munka odaítélését alaki hibák miatt. — Az alispán az alaki hibák miatt a nagy munkanélküliség dacára is kénytelen volt a fellebbezésnek helyt adni, amivel a munka megkezdése bizonytalan időre eltolódik. Löke Károly bizottsági tag meghajol az alispán jogi érvei előtt, de szociális szempontból kéri a fellebbezés elutasítását. Érvül hozza fel, hogy Tatán óriási a munkanélküliség. Személyes tapasztalata nyomán mondja, hogy amennyiben a munkálat késedelmet szenvedne, több száz munkanélküli készül az alispánhoz munkát követelni. Dr. Mike Lajos bizottsági tag az alaki hibák miatt az alispán álláspontját védi, ami ellen vitéz SzivósWaldvogel József szólal fel. Végre az alispán javaslatára úgy határozott a kisgyűlés, hogy tekintettel a kisgyűlés autonom hatáskörére és azon körülményre, hogy a rideg paragrafusokon kívül emberi szempontok is kell hogy vezessék a bizottságot, megbízta az alispánt, hogy az alaki hibák kiküszöbölésére hívja fel Tóvárost, — de a munka megkezdhetőségének lehetősége megadassék. A közigazgatási bizottsági ülés Schmied Ernő lemondása folytán a megüresedett gazdasági albizottságba Orosz Antal nyug. erdőfelügyelőt választotta meg. Tudomásul vette, hogy a vallásos közoktatásügyi miniszter dr. Sághy Imre kir. tanfelügyelőnek szept. 2-től hat heti szabadságot engedélyezett. A közigazgatási bizottság sajnálattal vette tudomásul a pénzügyminiszter ama leiratát, melyben arról értesíti a közigazgatási bizottságot, hogy a rendelkezésére állott adatok alapján nem állott módjában Esztergom városát magasabb lakbérosztályba sorozni. Ez ügyben őszkor egy küldöttség fogja a minisztert felkeresni. A magy. kir. államvasutak igazgatósága arról értesíti a bizottságot, hogy ámbár takarékossági szempontból több helyen fűtőházi összevonások eszközöltetnek, tekintettel Esztergom különleges viszonyaira, mégis méltányos elbánásban részesül a fűtőház. Ujszászi Imre m. kir. műszaki tanácsos jelentést tett a Budapest— Esztergom közötti úthálózat teljes befejezéséről, bejelenti, hogy a dorogi utat e hó vége felé 10—12 napra ismét el fogják zárni az aszfaltburkolás miatt. A Tokod-sárisápi út kiépítését 108,370 pengő árban Kurcz Miklós építési vállalkozó nyerte el, míg a Nagyigmánd—Szend—Dad-i vicinális közutak építését a komáromi részvénytársaság 292,000 P költséggel kapta. A sárisápi út még ez évben elkészül. Mind az elnöklő főispán, mind a közigazgatási bizottság tagjai meleg köszönetüket fejezték ki a műszaki főtanácsos odaadó munkásságáért és egyes községek érdekében kifejtett közbenjárásáért. iii^ifmjunyipiirniyy^pnn^iij^ii Nagy lengyel küldöttség jön Esztergomba a Szohieszky« emléktábla leleplezésére. A nemzetközi Mária-Kongregációk vendégeink lesznek. is F. hó 23-án lesz Esztergomban a Szobieszky-emléktáblaleleplezési ünnepély a Szent István kápolna előtti várfokon. Erre az alkalomra körülbelül ezer főnyi lengyel küldöttség jön Esztergomba, hogy résztvegyen az ünnepségen, amely az esztergomi Szent Imre ünnepségek sorozatának kiemelkedő eseménye lesz. Esztergomba jönnek ezen a napon a nemzetközi Mária-Kongregációk is. A nagyarányú vendéglátás és nem mindennapi ünnepi esemény gondos előkészítéséről már intézkedett a város vezetősége. F. hó 23-án déli 1 órakor érkeznek a vendégek hajóval a Dunagőzhajózási állomásra, ahol dr. Antóny Béla polgármester fog üdvözlő beszédet mondani. A fogadtatás után ünnepi ebéd lesz a Szent István szállóban, és délután 3 órakor lesz az emléktábla leleplezése a várfalon, amelynél a Turista Dalárda is szerepelni fog. Itt dr. Lepold Antal prelátus fog beszédet mondani, a polgármester pedig átveszi a város nevében az emléket. Az ünnepély után a vendégek megtekintik a város nevezetességeit, majd d. u. 5 órakor fogadás lesz a biboros hercegprímásnál, azután 6 órakor hajóval hagyják el a várost. Az esztergomi Szent Imre jubiláris ünnepségek további sorrendje. Nagyból dogasszony ünnepe előestéjén. Este az Összes templomok harangjai hirdetik az ünnep beköszöntését. Este 8-tól 9 óráig: Szent István születéshelyének és a bazilikának reflektoros megvilágítása. Magyarország Védasszonya fényes alakja, az apostoli kettőskereszt és a magyar szent korona ragyognak fel a várfokon. A Prímás-téren az Esztergomi Turista Dalárda énekel és a levente zenekar játszik. Karnagyok: Hajnali Kálmán és Schönwälder Károly. Tűzijáték a várfokon. Nagyboldogasszony ünnepén. Reggel harangzúgás jelzi az ünnep virradatát. Zenés ébresztő a város utcáin. Reggel 8 órakor: a belvárosi plébánia- és ferencrendi templomok nagyharangjai és a városházi Szent István-harangocska az ünneplésben való részvételre szólítják fel a hívőket. A díszfelvonulásban résztvevők gyülekezése az egyes csoportok számára kijelölt helyeken. Délelőtt -9 l / 4 órakor: díszfelvonulás a főszékesegyházba. Az egyházi körmenetet Mátéffy Viktor prépostplébános, országgyűlési képviselő vezeti Délelőtt 10 órakor: főpapi zenésmise a főszékesegyházban, melyen dr. Serédi Jusztinián biboros-hercegrimás úr pontifikál és a szentbeszédet is ő mondja. Dételőtt ll l / 2 órakor: országos katholikus-nap és bányásznap a Főszékesegyház-téren. Az ünnepség szónokai: dr. Serédi Jusztinián biboros-hercegprimás, dr. Vass József miniszterelnök-helyettes, népjóléti és munkaügyi miniszter, szenkviczi Palkovics László alispán, Huszár Károly ny. miniszterelnök, dr. Krüger Aladár országgyűlési képviselő, dr. Lepold Antal prelátuskanonok, dr. Antóny Béla polgármester. A beszédeket a rádió továbbítja. Este 8 órakor: a várfok és a ba-' zilika megvilágítása. Dunai ünne-l HO KTOBA CJY1 I.IIIIIHIIIIinillllllIMIlnllllllltllHiUlllllllllllllIllllllllllllllllllllllUIIKlilUllillllillllllli' llllllltlIIIIIIIIIIIIUIIIlUIUIUIIIUlllllUllllllllllllllllllUUlUUUIiiiiiillllilUU Tejszövetkezeti Központ Budapest 4, postafiók 20. pély a Kis-Dunán. Lampionos csónakverseny és szerenád a primási palota előtt kikötött hajón az Esztergomi Kath. Legényegylet dalárdájának és a leventék zenekarának közreműködésével. Augusztus 17. Kerületi dalosünnep Győr, Komárom és Esztergom vármegyék dalárdáinak részvételével. Délelőtt 9 ll 2 órakor: ünnepélyes fogadtatás a Széchenyi-téren. Délelőtt 3 órakor: dalosünnep a Kath. Legényegylet nagytermében belépődíjjal. Délután 4 l / 2 órakor: a dalárdák felvonulása a Széchenyi-térre és az összkarok nyilvános Szent Imre ünnepélye. Vezényli: dr. Boldis Dezső országos karnagy. Körlevél az iparosokhoz a külföldi legényegyletek esztergomi látogatása alkalmából. Mátéffy Viktor prépost-plébános, az esztergomi Kath. Legényegylet elnöke, meleghangú körlevélben lóidul az iparossághoz, amelyben bejelenti, hogy a Szt. Imre ünnepségekkel kapcsolatban külföldről Budapestre érkező legény egyleti elnökök és tagok f. hó 16-án Esztergomot is meglátogatják és az Esztergomi Kath. Legényegylet vendégei lesznek. Fogadásuk ünnepélyessége érdekében és főként, hogy a magyart eddig félreismerő idegenek előtt a nemzeti együttérzést és összetartást bizonyíthassuk, felkéri az észter gomi iparosságot, hogy munkaidejének előzetes beosztásával az alábbi programmon okvetlenül résztvenni és legényegyleti tag alkalmazottjait is arra elengedni és elküldeni méltóztassék. Nem a vészthozó internacionálé, hanem a Kolping eszmék szerinti nemzetközi szeretet és iparos testvériség gondolatával érkező vendégeket ősi magyar fogadtatásban kell hogy részesítsük s ittlétük alatt velük állandóan foglalkozva, megbecsülésüket is érdemeljük ki. A jelzett vacsorán és ebéden étkezni óhajtókat felkéri, hogy ezen szándékukat csütörtök estig a Legényegyletben okvetlenül bejelenteni szíveskedjenek. Bizton remélem — írja végül — hogy egyletünk minden pártoló és rendes tagja, valamint jóbarátja segíteni fogja egyletünket az ünnepélyesség emelésében. * A 16. és 17.-Í programm: Az Ipartestület tagjai az ipartestületi helyiségből, az egyleti rendes tagok és vendégek a Legényegyletből zászlók alatt f. hó 16-án d. u. 4 órakor pontosan indulnak a hajóállomásra, hol a leventezenekar és dalárda üdvözlése után Mátéffy Viktor egyleti elnök köszönti a ven• Harisnyák, fehér ruhaanyagok, öltönyök, fürdőfelszerelésa legolcsóbbak BALOG-nál. 4«