ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-08-13 / 126. szám

Építőipari téli tan­folyam. A győri m. kir. állami fa- és fém­ipari szakiskola igazgatósága egy építőipari téli tanfolyam felállítását vette tervbe. A tanfolyam célja, hogy mindazok részére, kik kőműves, ács, vagy kőfaragó mesterségre képesítést óhajtanak majdan megszerezni — megadja mindazon szükséges gya­korlati, de főként elméleti ismeretet, aminek alapján a kőműves, kőfa­ragó, vagy ács mesterséget nem­csak önállóan gyakorolni, hanem szakbavágó gyakorlat kitöltése után építőmesteri vizsgát is sikerrel le­tenni képesek legyenek. A tanfolyam tartama 4 év. Ezen tanfolyam évenként november hó 10-től március hó végéig tart, heti 43 órával. Felvételét kérheti min­den írni és olvasni tudó, számolás­ban és rajzban némi jártassággal bíró egyén, ki 15-ik életévét már betöltötte s az építőipar valamelyik ágában legalább 1 évi gyakorlatot szerzett. Négy középiskolai előkép­zettség kívánatos és előnyös. Négy év sikeres elvégzése után a tanfolyam hallgatói végbizonyít­ványt kapnak, minek alapján a kőműves, ács, vagy kőfaragó mes­terséget önállóan gyakorolhatják, ha tanoncidejük befejezése után legalább 3 évi gyakorlatot tudnak igazolni. Azok, akik IV. középiskolai előképzettséggel bírnak, a végbizo­nyítvány alapján az előírt gyakor­lati idő eltelte után építőmesteri elővizsgára s annak sikeres letétele után építőmesteri szakvizsgára is jelentkezhetnek. Azok, akik e tanfolyamon részt­venni óhajtanak, legkésőbb f. hó 20-áig jelentkezzenek az Ipartestü­letnél. Mely napokra érvényesek az Esztergomi Szent Imre ünnep­ségekre szóló fél jegyek? Köz­tudomású, hogy az esztergomi Szent Imre ünnepségekr íeljeggyel lehet Esztergomba utazni az ország bár­mely részéből. A félárújegy váltá­sára jogosító igazolványok érvé­nyessége természetesen pontos idő­höz van kötve. A legilletékesebb helyről nyert információnk alapján közöljük, hogy az Esztergomban rendezendő Szent Imre ünnepsé­gekre a következő napokra érvé­nyesek a félárújegy váltására jogo­sító igazolványok: Az aug. 14—15. ünnepre 12—17-éig, a 17-i ünnep­ségre 15- 20-áig, a 20-i ünnepségre 18—22-éig, a 22-i ünnepségre 20—25­éig, a 25—27-i ünnepségre 23—30­áig, a 31-i ünnepre 30—szept. 4-éig, a szept. 8-i ünnepségekre 5—11-éig. A félárú jegy váltására jogosító igazolványok válthatók az eszter­gomi idegenforgalmi hivatalnál, avagy az Ibusz összes kirendeltsé­geinél, — a nevezetességek megte­kintésére szolgáló belépőjeggyel együtt 2 pengőért. Német, belga és holland kath. legényegyletek képviselői jönnek Esztergomba a legénynapra. Az esztergomi iparosok minél nagyobb számú megjelenését kérik a fogadtatásra. Mint már jeleztük, külföldi kath. legényegyletek képviseletei jönnek Esztergomba a Szent Imre jubile­umi év alkalmából. A vendégek jobbára német, holland és belga legényegyleti elnökök és tagok, akik között fővárosi is érkezik. Az elnö­kök között négy pap lesz, a többi civil. Értesülésünk szerint a vendégek között lesz Notier mann kölni kath. legényegyleti világtitkár és Vvink­ler titkár is. A külföldi legényegyletek kép­viselői f. hó 16-án (szombaton) dél­után 4 ó. 40 p.-kor érkeznek a bécsi hajóval, este 8 órakor részt vesznek az Esztergomi Kath. Legényegylet dísztermében tartandó Legénynapon, másnap megtekintik az esztergomi nevezetességeket és résztvesznek a dalosversenyen is. Az esztergomiak szép fogadtatás­ban akarják részesíteni a vendége­ket és a Kath Legényegylet vezető­sége ezúton is igen • kéri főként az esztergomi iparosokat, hogy a fogadtatásban testületileg és mi­nél nagyobb számban szíveskedje­nek résztvenni zászló alatt. Isten áldja a tisztes magyar ipart! A kisipari hitel felvételének körülményeiről. A kisipari hitel folyósításáról már több alkalommal írtunk, de nem számoltunk be részletesen arról, hogy a hitel folyósítása milyen fel­tétel mellett történik. A kisipari hitel céljaira folyósított 10 millió pengő 80 százalékát az Iparosok Országos Központi Szövet­kezete kapta a vidéki iparosság hiteligényeinek kielégítésére. Azok a kisiparosok, akik a mai pénzdrágaság idején érdeklődnek az olcsó . kamatozású hitelnyújtás iránt, 7 és fél °/o kamatot fizetnek a felvett kölcsönösszeg után. Ebben a kamatösszegben azonban a folyó­sítással kapcsolatos költségek nin­csenek bent. » A kisipari kölcsön kétféle lehet. Az egyik szerint minden kisiparos két jó kezes jótállása mellett váltó­kölcsönt vehet fel, amely háromhavi váltólejáratra szól. Ez a háromhavi váltóiejárat nem jelenti a három hó letelte után a visszafizetés szükségességét, mert a kölcsönösszeget két évig minden egyes iparosmester, aki bizonyos összeget felvett, ráér, akár részletek­ben is, visszafizetni. A kisipari kölcsön másik része az ingatlanfedezet melletti kölcsön, ez hat havi lejáratra szól. A kölcsön visszafizetése itt is 2 évre van elő­irányozva. Két jó kezes mellett maximálisan 4000 pengőt vehetnek fel a kölcsönt igénylő kisiparosok. Megjegyezzük azonban a>t, hogy a felveendő kölcsönt kézizálogra (kész bútorok, berendezési cikkek, különféle arany- és ezüstértéktár­gyak stb.) is felvehet minden kis­iparos, mert azokra is folyósítanak kölcsönt a kézizálog becsértékének 40 százalékáig. A kölcsönt az Iparosok Országos Központi Szövetkezete (Budapest, VII., Károly-körut 3/c) folyósítja. Azok a kisiparosok tehát, akik az olcsó kölcsönt igényelni óhajtják, egy kölcsönérvénnyel forduljanak az ÍOKSz budapesti irodájához. HÍR Éjjeli szolgálatos augusztus 9 -13-ig Takács „Fekete Sas" gyógyszertára teljesit. A primási udvarból. Serédi Jusztinián dr. bíboros-hercegprímás, aki a legutóbbi napokat a primási birtokokon töltötte, nyári pihenőjé­nek megszakításával, vasárnap dél­után Budapestre utazott, ahol este 6 órakor elnökölt azon a gyűlésen, amelyet a Szent Imre jubileumi év előkészítéseként a főünnepségek csarnokában tartott meg a rendező­ség, hogy a legfontosabb teendőket megbeszélje. A hercegprímás a va­sárnap éjszakát Budapesten töltötte és innen hétfőn reggel 8 órakor hazajött Esztergomba. Tatabányáról 1500 bányász vár­ható Esztergomba. Értésülésünk szerint a nagyboldogasszonynapi esztergomi ünnepségekre, nevezete­sen a katholikus bányásznapra ma­gáról Tatabányáról 1500 bányász várható. A bányászok zenekarukkal, dalárdájukkal jönnek. Nagyboldogasszonykor lesz a levente céllövőverseny. A levente­egyesület értesiti a nagyérdemű és a lövészsportot pártoló közönséget, hogy a rossz időjárás miatt f. hó 10-én elmaradt céllövőversenyt a már közölt feltételek mellett f. hó 15-én (rossz idő esetén 17-én) d. e. 10 órai kezdettel fogja lebonyolítani. Felhívom a lövészsportot pártoló közönség figyelmét, hogy a verse­nyen minél nagyobb számban ve­gyen részt, mert a vezetőség nagy­mennyiségű dij felett rendelkezik, Teniszflanelek —79 fül. Tornacipők, egyes számok 3*— P Törülközők —'85 fill. Kenyérkendők 6*— P Fehér abrosz 3*50 P Kanavásznak, zefirek . . —'98 P Férfisapkák ...... —'98 fül. Férfi- és fiúöltönyök, női és leányka­ruhák, intézeti szövetek, mosók és .ehérneműek, harisnyák és kötött dabátok, kipróbáltan jó minőségek­ben állandóan leszállított árakon Balog László divatáruházában. melyek a legjobb eredményt elért lövők között kerülnek kiosztásra. Vezetőség." Levente-népünnepély Nagy­boldogasszonykor lesz. A levente­egyesület értesiti a nagyérdemű kö­zönséget, hogy a rossz időjárás mi­att f. hó 10-én elmaradt népünne­pélyt ugyanolyan műsorral f. hó 15-én (rossz idő esetén 17-én) tartja meg d. u. 3 órai kezdettel a MOVE sportpályán. Vezetőség. Felhivás az érseki nőnevelő­intézet növendékeihez ! Az érseki nőnevelő-intézet elemi- és polgári iskolájának, valamint tanitónőképző intézetének igazgatóságai felszólít­ják növendékeiket, hogy f. hó 15-én reggel 8 órakor fehérblúzos egyen­ruhájukban és fehér sapkákkal az intézetben jelenjenek meg, ahonnan testületileg vonulnak fel a körme­netre. A kerékpárosokat és Köri ta­gokat értesítem, hogy a nevezési zárlat hétfőn, f. hó 18-án este 9 órakor lesz, mert szombaton a Le­gényegyletbe vendégek érkeznek és internacionális legény nap lesz. — Hétfőn azonban mindenki pon­tosan jelenjék meg és nevezzen be! Az országúti kezdők között nem tagok is versenyezhetnek. — Elnök. Széphelyi Franki Vilmos nagy­iparos halála. Párkányban rövid szenvedés után 91 éves korában elhunyt Franki Vilmos, a Franki Fiai cég alapítója és szeniorfőnöke. Ő alapította a párkányi Franki Fiai céget, mely szakmájában nemcsak ma, hanem már a régi monarchiá­nak is egyik legnagyobb iparválla­lata volt. Mint néhai édesanyját és testvéreit, őt is hosszú élettel ál­dotta meg a Gondviselés, melynek különös kegyéből ebben a ritka magas korban is tényleges vezetője és éltető lelke maradt mindvégig az általa megalapított és nagyra fejlesztett vállalatnak. A nagystílű, nemes és jótékonyságáról is ismert széphelyi Franki Vilmos rövid szen­vedés után e hó 5-én hunyt el Pár­kányban. Tetemét nagy és általános részvét mellett a gyár udvarán tör­tént megható bucsu után Pozsonyba szállították, ahol f. hó 7-én örök nyugalomra helyezték. Nagyarányú, impozáns részvét nyilvánult meg Pozsonyban is és fokozta a gyász­ünnepet az a körülmény, hogy éppen ez alkalommal ment végbe az első temetés az izr. hitközség­temetőjének uj szertartási csarnoká­ban. A gyár egy küldöttséggel kép­viseltette magát és a Pozsonyból megjelent nagyszámú résztvevőkön kívül eljött a végtisztességtételre Párkány nagyközség küldöttsége is. Halálát gyermekei, özv. dr. Sándorné széphelyi Franki Ella és széphelyi Franki József mérnök és felesége gyászolják, valamint testvérei, uno­kái és nagyszámú előkelő rokonság| Harisnyák, fehér ruhaanyagok, öltönyök, fürdőfelszerelás a legolcsóbbak BALOG-nál.^B

Next

/
Oldalképek
Tartalom