ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-07-27 / 119. szám

ESZTERGOM 1930. július 27. tett szenzációt és kapott sok tapsot, j A vezérhajón a Kath. Legényegylet és a levente-zenekar helyezkedik elj és hangversenyez egymást felváltva. A vízivárosi kishidtól lefelé elterülő Dunapart mindkét oldalon zárt területnek lesz nyilvánítva, ahová 20 filléres jegyekkel lehet bejutni. A zárt területen a vezérhajón levő énekkar és zenekar hangversenyez és adnak szerenádot a biboros-hercegprimásnak, aki azt a palota parkjában fogja meghallgatni. E közben a versenyben résztvevő csónakok és motorok imbolyognak a Duna vizén és gyönyörködtetik a közönséget. Az este 8-tól—10 óráig tartó látványosságnak és hangversenynek bizonyára óriási közönsége lesz. Az esztergomi házépítési kölcsönigénylőket egyelőre törölték az országos kislakásépítő szövetkeAz Országos Falusi Kislakásépitő Szövetkezettől értesítés jött a polgármester hivatalba, hogy a f. hó jún. 15-e és 30-a között megtartott összeírás alkalmával oly nagy volt a hitelre jelentkezők száma, hogy a rendelkezésükre álló tőkék figyelembevételével a jelentkezőknek csak igen kis hányadát tudják hitelben részesíteni, Erre való tekintettel ez alkalommal csupán azoknak a kis- és nagyközségekben lakó földnélküli mezőgazdasági munkáoknak, továbbá hadirokkantaknak özvegyeknek és árváknak jelentkezését fogadják el, akik házhelyüket az OFB útján kapták és legalább 2 saját háztartásukban élő gyermekük van. A beküldött D összeíró ivekből töröltettek a megyei továbbá a törvényhatósági joggal felruházott városokban lakó jelentkezők, igy az eszíergomi jelentkezők is. Az esztergomi igénylőknek tehát a legközelebbi összeíráskor lehet újra jelentkezni. A győri iparkamara rendkívüli közgyűlésén tárgyalják a dorogi hetivásár ügyét A győri kerületi kereskedelmi és iparkamara f. hó 27-én (vasárnap) délelőtt féltizenegy órakor a kamara nagy tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart érdekes tárgysorozattal, amelyből kiemeljük a következőket : Az 1930. évi munkásjutatmazásokra pályázat hirdetése. A segéd nélkül dolgozó kézműI iparosok forgalmiadó alól való mentesítése. A kizárólag fagylalt árusításával J foglalkozó üzletek nyitvatartása. I Az akkumulátorok iparszerű kéi szítése és javítása. A kútcsináló ipar gyakorlása. I Házilag sokszorosított nyomtatványok postai kezelése. A sörnek munkaszüneti napokon való fuvarozása. Az iparmegszüntetési bejelentések bélyegkötelezettsége. A kiskereskedelmi hitel kamatlábának új megállapítása. A szakvizsgák alapján iparigazolványt nyert nőiszabók tanonctartásának eltiltása. A karácsonyi jótékony vásárok engedélyeztetése. Dorog község hetivásárjainak meg

1 szüntetése. Fűvársi gyermekek nijaralfatösn Keszísölcön Az egész község megszerette a példás viselkedésű pesti gyerekeket „Szép kesztölci napok, Isten veletek ..." — hangzott a bánatos melódiájú nóta hétfőn, f. hó 21-én huszonnégy könnyesszemű pesti gyermek ajkáról. A budapest—zuglói egyházközség ebben az évben szegénysorsú leánykáit az egészséges hegyi levegőjű Kesztölcre küldte nyaralni 3 hétre, hogy megerősödve testileg-lelkileg felfrissülve térjenek vissza szegényes pesti othonukba. A kesztölciektől nem kértek mást, csak szeretetet, amit bőségesen meg is kaptak. Sőt a jobbmódú kesztölciek még gyűjtést is rendeztek és az összejött jelentékeny összeggel hozzájárultak költségeik fedezéséhez. Vezetőjük Köck Margit (Margit néni) rk. hitoktatónő volt, aki egész lelkével, odaadó áldozatos, fáradságot nem ismerő buzgósággal élt gyermekeinek, kik mindenkor engedelmes'és hálás szeretettel vették őt körül. A gyermekek Margit néni vezetésével naponként az Úr Jézus asztalához járultak és vidám, példás magaviseletükkel fényesen igazolták, hogy a mély krisztusi szereteten nyugvó nevelés az igazi, eredményes pedagógia. Kényelmes lakásuk az iskola volt, amelybe azonban csak aludni jártak. A napnak legnagyobb részét a szabadban töltötték s kirándultak a hegyekbe, a Klastrompusztára, sétálni, fürdeni, stb. Július 13-án a kesztölci Munkásotthonban nagysikerű előadást rendeztek, melyet közkívánatra a következő vasárnap is meg kellett ismételniök. Az előadásokon annyi volt a közönség, hogy sok ember kintrekedt. Dr. Vándor József plébános mindkét alkalommal meleg szeretettől áthatott szavakat intézett a gyermekekhez. A második előadáson, amely búcsúzással volt egybekapcsolva, Budai János zuglói káplán mondott köszönetet Kesztölc népének azért a gondos, meleg szeretetért, melyet a nyaraló gyermekekkel szemben tanúsított. Az előadást egy búcsúzó éneknek kellett volna beíejeznie. El is kezdek az éneket: „Szép kesztölci napok, Isten veletek..." itt azonban fuldokló sírásba tört ki az előbb még oly vidám gyermeksereg és nem volt ember a teremben, kinek a meghatottságtól könny ne csillogott volna a szemében. Sírt a kesztölci nép, mert a gyermekek buzgó vallásosságukkal, ügyességükkel, találékonyságukkal, vidámságukkal magukat mindenkivel megszerettették. Hétfőn a könnyesszemű leánykák bánatosan csomagolták össze holmijukat, mert el kellett hagyniok azt a helyet, hol gondos szeretettel vették körül őket, ahol nem hiányzott semmijük, s ahol annyi kedves vidám órát töltöttek. Uzsonnára felmentek a plébániára, itt még utoljára könnyes szemmel elénekelték: „Plébános bácsi nagyon jó Azt mondja minden nyaraló . . .„ hogy híveinek anyanyelvükön hirdesse az igét és így szivükhöz férkőzzék, avagy az az X. Y. püspök-e, aki azt várta, hogy hívei tanuljanak meg magyarul, ha megérteni akarják? Az édesanyai nyelv drága kincs, aki ahhoz erőszakkal nyúl, gyűlöletet kelt. Az ilyen erőszakolás valahogy ellenkezik is a magyar lelkülettel. Sokan azt hibának rójják fel. Sokan hajtogatják most is : „Kár volt nem tűzzel-vassal magyarosítani, akkor a világháború végén nem lettek volna már nemzetiségek és ma nem volna csonka hazánk." Nincs igazuk . . . Sikert úgy sem értünk volna el. És hogy ma volt nemzetiségeink hangoztatják, hogy jobb volt magyar uralom alatt, azt épen annak köszönhetjük, hogy nem erőszakoskodtunk. A liberális éra egyik téves felfogása volt, hogy csak magyar anyanyelvű állam lehet erős és hogy az államegyediség alapja a nyelv. Nem igaz! Épen nálunk az államegyediség alapja az ország földrajzi egysége és a benne lakók közös történeti múltja volt. A liberális felfogás kétségkívül nálunk is éreztette hatását és pánszlávizmustól való ideges félelem — nem csoda — a magyar hatóságokat is bizalmatlanságra han golta a nemzetiségekkel szemben, de — a pánszlávizmus meghalt abban a pillanatban, mikor . az oroszok és csehek Szibériában, és a horvátok és szerbek Jougoszláviá ban egymásra találtak és egymást jobban megismerték. Az oláhok voltak a legveszedelmesebbek, a jó bánással is nehezen téríthetők. Ezeket azonban a többi nemzetiséggel egyetértésben élő magyarság könynyen sakkban tartotta volna. Egy barátom, aki a Felvidéken plébános, és pedig tiszta tót területen, ahol 10 év alatt alig volt alkalma magyarul beszélni, mesélte a minap, hogy a háború elején tanuja volt annak, amint Ruttkán a vasúti pénztárnál a tisztviselő elutasított egy asszonyt, • mert tótul kért jegyet. „Odamentem — mondotta barátom — és a tisztviselőnek erős szemrehányást tettem eljárásáért. A tót nép visszakívánkozik a magyar uralom alá, azt tudom. De azt is tudom, hogy ha ilyen tűszúrások nem lettek volna, mindjárt kezdetben kaszával-kapával fogadta volna és kiűzte volna a cseheket." Egy más alkalommal én vqjtam tanuja, amint egy lábbadozó katona a „Pénzintézetek kórháza" előtt tótul érdeklődött a villamos iránt, mire egy úr rámordult: „Nem tud megtanulni magyarul?" De a következő pillanatban egy másik úr barátságosan magyarázta a katonának az utat, amerre mennie kell. Mindkét esetben magyar ember tette jóvá a magyarság címén elkövetett hibát. „Amit nem akarsz, hogy cselekedjenek neked, te se cselekedd másnak!" Nekünk is fájt, mikor a magyar nyelvet üldözték a Bach-huszárok. Érdekes, hogy sokszor nem is igazi magyarok követték el a nemzetiségek által szemünkre hányt hibákat! Egy tősgyökeres magyar bíróval beszéltem, Hlinkának jó barátjával, volt felvidéki bíróval. Azt mondotta, hogy akik Hlinkát a börtönbe vitték: ügyész és bíró — tótok voltak. Túlbuzgóságukkal akartak érdemet szerezni. Magyar biró Hlinkát aligha Ítélte volna el . . . (Mindenesetre a szegedi magyar fogságban jó dolga v'ott Hlinkának. Ezt maga is elismeri. És fent idézett plébános hallotta őt úgy nyilatkozni, hogy egy bűnétől fog félni Isten ítélőszéke előtt, attól, hogy aláírta az elszakadási és csehekkel egyesülési okiratot.) Nekünk szemünkre hányják, hogy magyarosítottunk. Az új államok nemcsak nyelvüktől akarják megfosztani a kisebbségeket, hanem gazdaságilag teszik őket tönkre, földjüket, kenyerüket osztják el, kivándorlásra kényszerítik, megsemmisítik őket. Ha nem is vagyunk barátai az erőszakos magyarosításnak, az önkéntes magyarosodásnak útját állani szerintünk is a magyarság ellen való halálos vétek volna. Mert van önkéntes magyarosodás! A magyarság kulturális főténye és nemes lelkülete vonzza a nemzetiségi elemeket. Ebben és abban a német faluban kíváncsiak a magyar újságra, a magyar rádióra, kénytelenek értekezni a magyar gyárossal, magyar iparossal és hivatalnokkal, fiaikat a magyar középiskolába szánják, látszik, mennyi előnye van a magyar nyelvnek és akarják, hogy fiaik magyarul tanuljanak. Németül is, hadd tanuljon mindkét nyelven! Ők maguk a templomban még ragaszkodnak a német énekhez és imához! De nem bánják, ha gyermekeik már magyarul énekelnek. Az ilyen német gyermekek már a templomban is magyarul fognak imádkozni és egy-két nemzedék versenyre dijak olcsón kaphatók S 2 a I n í é r y 15 y u I á n á I o c ti Kossuth L.-u. 3. ^