ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-06-06 / 99. szám
folyósított kölcsönre számolják el. Ugyanígy felajánlhatok hízómarhák és hízósertések is külföldi értékesítés céljából. Amennyiben a kölcsönvevőt f. é. július l-ig fel nem hívnák gabonaszállításra, vagy nem nyilatkoznának az állatok megvétele tekintetében, a kölcsönvevő a kölcsönt készpénzben a hitelszövetkezet pénztáránál legkésőbb 1931. évi május hó 30-ig köteles visszafizetni. Halálozás. Gruber József ny. postaaltiszt f. hó 2-án életének 77-ik, házasságának 48-ik évében elhunyt. Temetése a helybeli posta- és távirdahivatal vezetőségének és tagjainak, valamint az elhunyt tisztelőinek meleg részvételével szerdán d. u. 5 órakor folyt le a Szt. Anna-u. 32. sz. gyászházból a belvárosi temetőbe. Ünnepélyes Hősök Napja Sárisápon. Sárisáp község mind-mindjobban ad kifejezést kifelé is nemzeti érzéseinek. Mult vasárnap a Hősök Napját Lukács Lajos bányamérnök rendezésében olyan impozánsan és kegyeletesen ülte meg, hogy sokkal nagyobb és színmagyar községeknek is például szolgálhat. Gyetveu Pál plébános ünnepélyes misét pontifikált és magyar szentbeszédet mondott. Az egyházi szertartás után a templom előtt iskolás gyermekek, leventék szavaltak szebbnél szebb hazafias költeményeket és Vida Ferenc „Végvár" című saját meglepően szép hazafias költeményét szavalta el. A Munkásotthon dalárdája és az állami elemiiskol s gyermekek énekkara tette díszesebbé, kedvesebbé az ünnepélyt. Az ünnepélyen megjelentek: baráti dr. Huszár Aladár főispán, dr. Frey Vilmos országgyűlési képviselő, Maros Antal tb. fős olgabiró és Glatz Gyula főispáni titkár. Baráti Huszár Aladár dr. főispán hatalmas lelkesedéssel fogadott, remek ünnepi beszéde után kiosztotta a hadi emlékérmeket. Az ünnepség előtt a község bírája üdvözölte a megjelenő főispánt, aki előtt az iskolás gyermekek és a leventék az ünnepély után diszmenetben vonultak el. Tánciskolái értesítés. Kreutz Gyula fővárosi tánctanító a Kaszinó dísztermében, július 1-én (kedden) az évek óta szokásos szünidei tánckurzusait külön-külön csoportokban, tisztviselők, és egyetemi hallgatók, diákok, kisebb gyermekek, kereskedő és iparos ifjak részére megkezdi. Beiratkozások: június 29-től (Péter-Páltól) egész nap a teremben. Különórák felnőtteknek a legújabb táncokból. Össztáncok: július 5-től és 6-tól. Minden szombaton este tisztviselőknek és egyetemi hallgatóknak. Minden vasárnap este: kereskedő és iparos ifjúságnak. A párkányi vásár, mióta Párkányban a csehek az urak, semmi ahhoz a nagyszabású népünnepélyhez képest, amit vasárnap rendezett a helybeli gimnázium a Primáskertben. Volt ott olyan vidám zsivaj, kitörő jókedv, kacagás, muzsika és kabaré, evés, ivás, céllövészet és csinnadratta, hogy aki csak arrafeté tévedt is, úgy húzott befelé, mint a légy a lépesmézre. Nem is bánta meg, aki beállított ide, mert azért az 50 fillérért, amit belépődíjul szedtek, igazán százszoros, sőt ezerszeres ellenértéket kapott az, akire a szerencse istenasszonya rámosolyodott. Mert hiába volt ott a ringispil, meg a kitűnő sör, a fővonzóerő mégis a sorsjáték volt, amelynek mesés tárgyai már hetek óta izgatták a közönség fantáziáját. A szerencsés nyerők jókedvét is megadta a fáradhatatlan rendezőség azok részére, akik nem nyertek, mert csak meg kellett hallgatniok Pintér Imre és Parlagi Kornélia nagyszerű kabarészámait, vagy megkóstolni Borz Kálmán pompás halászléjét s már is kárpótolva lett mindenki a sorsjegye kihúzásának elmaradásáért. A halászlé mindenkor már elővételben kelt el, de jó keletje volt a friss virslinek is, amelynek rátermett főzőművésze Zelenyák Ferenc volt. Az italok is bőséggel fogytak, amihez a kellemes meleg idő is segített. A céllövészet meg egész délután és este működött, de kell is hozzá értenie minden jó magyarnak. A népünnepély fáradhatatlan rendezősége, élén dr. Laky Vilmos bencés-tanárral és dr. Sebők Ferenccel, akinek a fentemiitetteken kívül Bodor Zoltán, Stöckl Jenő, Tatarek József és mások voltak lelkes munkatársai, a legszebb sikert könyvelheti el a nemes célra szánt önzetlen munka jutalmául. Szőlő- és gyümölcsojtó gummiszalag, ojtópamut, ojtóviasz, ojtókések olcsó?i SCHWACH-nál. MŰ JÉG házhoz való szállítását június hó 10-étől megkezdi a Közüzemi R.-T. Megrendelhető az iroda helyiségében Kossuth Lajos-utca 2., emelet. Befejezték a megyei iskolalátogatásokat. A magyar nevelés terén elért eredményeknek a Thalyalapból* való jutalmazás céljából történt {iskolalátogatások befejeződtek. Az iskolalátogatásokon résztvett : Palkovics László alispán, Báthy László felsőházi tag, prelátus-kanonok, gróf Eszterházi Móric és Sághy Imre dr. kir. tanfelügyelő. Elvesztettem a Dunaparttól a Fürdő-vendéglőig május 25-én egy kis fényképezőkészüléket. Aki az államrendőrséghez juttatja, jutalomban részesül. — A Kath. Háziasszonyok Orsz. Szövetségében (Bpest, Mária. u> 7.) átutazó hölgyek részére mind en fényelemmel ellátott szobák kaphatók. Előzetes bejelentéseket és sz 0Da j e _ foglalását pontosan elintézünk A szobák ára naponként 3 P^ngő reggelivel és kiszolgálással. A „General" Tristi Általános Biztositó Társulat a veszprémmegyei Takács község katasztófális tűzvészénél érdekelve volt. Mint értesülünk, a kár likvidálását a Generali már meg is ejtette és a kártérítési összeget közel 100 éve gyakorolt üzletelveinek megfelelően rögtön ki is fizette. Az intézet főügynöksége Esztergomban, Kossuth Lajos utca 5 szám alatt kellő szakértelemmel és kevező feltételekkel áll rendelkezésre a biztosítást kereső közönségnek. Minhogy megyénkben még sok a biztosítatlan vagyontárgy, jó lesz okulást meríteni a takácsi-i tűzvészesetből. — Gyomor- és bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, fölfúvódásnál, gyomorégésnél, felböfögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél 1—2 pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi jelentésekben olvassuk, hogy a Ferenc József vizet még a fekvő betegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. A Ferenc József keserűvíz minden gyógyszertárban, drogériában és fűszerüzletben kapható. — Kérje az „Atlas Iroda" (Agence Internationale de Tourisme) Budapest, VIII., József-körút 46. II. 7. Tel.: 335—64. prospektusát Európa világhírű nyaralóhelyeiről. Pensiodíjak: napi 5—6 pengő. Zell am See, Semmering, Kitzbüchel-,Wörthi-, Ossiachi-, Traum-, Attersee-tavak fürdőhelyein, Abbázia, Velence-Lidó, Rimini, olasz és francia Riviera. Paris, Biarritz, Deauville, Trouville, Grenoble, London, Schweizban nap 6—8 P stb., Budapesten napi 4 P, (havi 85—90 P egész évben). Tanulóknak 15—20 % kedvezmény. — Utazásoknál (egyeseknél is) 33—50% kedvezmény. Válaszbélyeg. Torn a-tricó, nadrág és cipő — tanintézetek előírása szerint legolcsóbb KEMÉNY-nél. RADIO Csütörtök, június 5-én d. u.: 5.10. Csíki László gazd. tanár: ,,\ zöldlakarmányok besuvanyitá a." (5.00. Balett-délután.' 7.00 Angol nyelvokta ás. 7.35. Bán Aladár dr. : ., z ének a finnugor 1 épek népköltészetében." 8.15. Ló ver <enyeredmények. 8.20. Hangvers-ny. Közreműködik Sándor Erzsi kamaraénekesnő. Szende Ferenc és Hochstrasser Ferenc (fuvola). 9.10. A FejeM-szalonzenekar, az Ostendéjazz és Loll Árpád o.igányzenekarának hangversenye. Utána kb. 10 25. Pontos időjelzés, hirek. Majd : Gramofonhangverseny. Péntek, június 6. 9. 15. A Fejes szalonzene aj? hangversenye 9.30. Hirek. 9.45. \ hangverseny folytatása. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00 Déli harangszó, időjárá-vjelentés. 12.05. tíangv-rsen y, 12.25. Hire,. 1 00. "Pontos időjelzés, időjárás- és vizállásjelentés. 2 :J0. Hirfk, élelmiszerái ak. 3.00. Piaci árak és árfolyamhirek. 4.00 Thnry Mária mesél. 4.45 Pontos időjelzés, hirek. : .00. F.rdődy Mihály novellái. I. A gyerek. 2. A pókháló Felolvassa : Radó Árpád. 5.30 Magyar népdalok és csárdások. Zongorán előadja: Kárpáth Zoltán dr. 6.00 Császár Elemér dr. egyetemi ny. r. tanár előadása: „Képek a magyar irodalom múltjából." 6.35. Saey Blo.-ndel előadása: „A hangos filmfelvétel " 7.00. Gramofonhangverseny. 7.30 Dr Ernst Hack) német nyel víi előadása. 8 00. Eckhardt Tibor dr. előadása : „\nie rikai utam " 8 25. Egyfelvonásosok. I. Mih.lyka. 2 Szálloda az Ur Angyalához. Irta és ren dezi: Gsanády György. Utána kb 10.30. Pontos idöjelzé , hirek Majd : Magyari hare és cigányzenekarana ; i hangversenye. Szombat, június 7. 9.15. A m. kir. 1. honvédgyalogezr. zenekarának hangversenye. 9.30 Hirek. 11.10. Vizállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, id'\járásjelentés. 12.05 A rádió házikvartettjének hangversenye1.00. Pontos időjelzés. 2.30. Hirek, élelmiszerárak. 3.00 Piaci árak. 4 00. A Magyar Cserkészszövetség előadása. Farag ' Béla orsz. vezető tiszt: „Az öret>cserkészet problémái." 4.45. Pon to i időjelzés, hirek. 5.00. A Szociális Missziótársulat előadás sorozata. Farkas Edit alapitó-főnokasszony : „Missziós üzenetek." 5.30. Kovács Andor humoros konferánsza • .00. A Székesfővárosi Zenekar hangversenye a városligeti Iparcsarnok előtti zenepavillonból. 7.25. Süle Antal felolvasása : „A modern hirlapirás é^ a rádió." 8.00. Az"országos Szent Imre-ünnepségek keretében a m. kir. Operaház díszelőadásának közvetítése. 1. Érte': Himnus. 2 Erkel: Ünnepi nyitány. 3. Erkel : „István király" — részletek a dalműből. Utána kb. 10 U0. Pontos időjelzés, hirek Majd: Bura Sándor és cigányzenekarinak hangversenye. KÖZGAZDASÁG Folytatás a gyümölcsfavédelemről. A szilva felfúvódását, a levél vörös foltosságát az Exoascus pruni gombafaj okozza. Az elnyomorodott gyümölcsöt, levelet, hajtást mielőbb égessük el. Az alma virágszáradását a Monilia okozza. Egres és ribiszke levélhullását forró nyáron gombabetegség okozza. Fakadás előtt kén- és bordoilével, fakadás után csak bordóilével permetezzünk. A felsorolt állati és növényi ellenségek, a gombabetegségek igen rövid ismertetéséből kitűnik, hogy általános gyógyszer nincsen. A rágó kártevőket gyomorméreggel, a szívókat bőrméreggel pusztítjuk. A rágok ellen az arzénmérgezések hatásosak. A szívók (tetvek, poloskák) ellen pedig a testet maró anyagokat használjuk : karbolincum, dendra, petroleumemulzió, dohánylúg, kvassziaforgács főzet, kénkészítmények. A különleges rovarirtást az ismertetésnél mondottam el, kivéve az arzén használatát. (Folyt, köv.) Sz. Qy. Apróhirdetések. Kiadó kétszobás konyhás lakás fürdőszobával, előszobával és angol klozeital, auguszlus Dre. — Cim : NémeMitca 8. szám. KIADÓ bútorozott szoba Héviz*uica 10. szám alatt. Egy fiatal háziszolga felvétetik az Árpád' kertben. ______ Kiadó 1 — 2 szoba bútorozva Rákóczi'tér 9. sz. alatt. Eladó Felsószéríí'sor 18. szám alatt 1'80><;1 méteres nádroleita. Eladó Szenftamási*utca 17. sz. új ház, csekély befejezéssel, piachoz 5 percnyire, egészséges he» lyen, villaépületnek is megfelelő. 69 Eladó ház Szent Anna'utca 38. számú ház 8 szoba, 4 konyha, mellékhelyiségek, vízveze* ték, villany, külön baromfiudvar. Bővebbet: Do» rogi'úí 24. szám. 67 Vennék használt szalongarnlturát. Huber Lajosné, Sziget, Nem nem soha'úí 1. Mefter hajóállomás mellett. 54 Jó karban levő, egy emeletig való tégla és habarcsfelvonógóp olesón eladó. Német'u. 59. szám. — Ugyanott egy permetezőgép is eladó. 65 Kiadó 1 szoba Kertész-nüca T. szám alatt, vasút* állomással szemben. 93 A makói református Bethlen-lnternátus felvesz felsőkereskedelmi iskolai, polgárista, elemista és reálgimnáziumi tanulókat. Prospektust küld az Igazgatóság. Hirdetmény. Esztergom szab. kir. megyei város területén létesítendő 16 darab beton hirdetőoszlop munkálatait vállalatba adom. A beton kútgyűrű-formát (modellt) és egyéb sablonokat díjtalanul kölcsön adom, hogy olyan iparos, ki megfelelő gyakorlattal nem rendelkezik, szinten ajánlatot tehessen. Felkérem mindazon betoniparosokat, kik a beton kútgyíírűkből összeállított hirdetésoszlopok elkészítésére vállalkozni akarnak, hogy a részletes tervet és a műleírást a£következő címre kérjék: Gaubek József, OrszágosKekláinvállalata Kispest, Postafiók.