ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930
1930-05-18 / 92. szám
lésbe veszi a közönségnek étellel- Nagyszabású kísérletek indulitallal való ellátását, gondoskodik tak meg a budapesti „Egyetemi nöelegendő ülőhelyről, hideg és meleg vénykert"-ben dr. Tuzson János ételekről és pezsgőtől lefelé mindenféle kitűnő italról. A szerencsehalászat nagy örömet okoz majd a gyermekeknek s a nagy tárgysorsjáték igéző nyereményekkel kecsegteti a sorsjegy vásárlókat, 0 szeegyetemi tanár, a növénykert igazgatójának felügyelete alatt. E kísérletek Grátzer Antal, városunk fia, elgondolásai szerint folytatódnak. Céljuk az, hogy a légköri rádió és elektromos áramokat a növények mélyes valódi ezüst evőezközkészlet ! gyorsabb növesztésének szolgálatába (értéke 300 pengő) kerül sorsolásra, \ állítsák, a virágokat nemesebbé, ezüst tálak ezüst tálcák, kosarak, í hosszabb életűvé tegyék és egyes likőr és dohányzó készletek, disz órák, értéke * tárgyak, játékok, könyvek, edények, élő állatok, bárány, tyúk, kacsa, malac, csirke, házinyúl stb., liszt, cukor, bor, hordó- és üvegsör stb. lesz a nyereménytárgyak hatalmas tömegében. Konfetticsatában méri össze erejét az ifjúság, tojás-, talicska-, virslievő-, lepényevő versenyben mutatja meg Ügyességéi. A kis gyermekek trombitaharsona-játéka jól fog beleilleni a népünnepély hangulatába, melyet a cserkészzenekar édes-bús ropogós magyar dalok muzsikájával üdít a szivekben. Az esztergomi Szent Ferenciiúínternátus májns 31-ig fogad el gimnazista és reálista jelentkezőket a jövő tanévre. Ugyanitt nyaralóiskola lesz 9-12 éves fiúk részére júl. 10-től aug. 16-ig. Utcaelnevezés Szent Istvánról és Szent Imréről. Jönnek már a zarándokok Szent István városába a Szt. Imre jubileummal kapcsolatban. Itt lenne már az ideje, hogy a város tervbevett utcaelnevezéseit Szt, Istvánról és Szí. Imréről végrehajtsa. A fel meruit több terv közül legtetszetősebb és legmegfelelőbb lenn.\ ha Szt. Istvánról az amúgy is erősen tagozott Ferenc József útnak a Bibliotéka és a prltnáspalotu közötti szakasza, ameiy Szt. István születési helye alatt húzódik el, Szt. Imréről pedig az esztergomi iskolásgyermekek utcája, a Német-utca neveltetnék el. Különben ezen terv mellett foglalt állást a jubileumot előkészítő egyházmegyei bi ottság is legutolsó gyűlésén. Helyreigazítás. A vármegyei gyűlésekről szóló legutóbbi beszámolónkban véletlenül hiba csúszott be. Dr. Végh Kálmán, a testnevelési tanács tagja ugyanis nem nyugalmazott; hanem tényleges honvédelmi államtitkár. A reáliskola gyorsíróinak újabb sikeréről hoz hírt a Gyorsírástudomány legújabb (8.) száma, amely beszámol az országos nagy gyorsírási szabatos verseny eredményéről. Eszerint díjat nyertek: Király Erzsébet VI. o. mt. ("lV.) 9 ponttat, Urescík János VI. o. t. (V.) 8 pont tal, Kürschner György IV. o. t. (oklevél) 7 ponttal, ugyanannyi ponttal oklevelet nyertek még Puchner János és Rosenberg György VI. o. t. Ugyancsak 6 pontot szereztek és oklevelet nyertek még: Egyedy Béla V. o. t. és Divéky Katinka III. o. m. tanulók. — Gratulálunk. Onike gyűlés városunkban. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés kiváló igazgatója. Balkányi Kálmán dr. és igazgatósági tagja Dán Leó kormányfőtanácsos vasárnap d. e. : V 4 11 órakor e'őadást tartanak a klubhelyiségben a kereskedelem mai helyzetéről. A két illusztris előadó minden nagyobb városban meghallgatja a helyi kereskedelem panaszát és nagy tekintélyükkel közbenjárnak az illetékes hatóságoknál. A nagyjelentőségű előadást 1 órakor társas ebéd követi, amelyre a klub gondnokánál jelentkezni lehet. • • • 1 növényi megbetegedéseket elektro mos besugárzással megszüntessenek. A kísérletek eredményeit lapunk közölni fogja. w Árverésbejégszekrény' k, kerti székek, asztalok, sörappírátok, ká véházi, vendéglői és más mindenféle Üzletberendezések állandóan nagyon olcsón Rosei leidnél, Bpest VIII., Népszin áz-u 31. Három hónapra ítélték el a vadőrt, aki a basaharci cselédleányt véletlenül agyonlőtte. Még emlékezetünkben él az a halálosvégű szerencsétlenség, amely a mult év november 7-én történt Basaharcon, amikor Bodos István pilismarón' születésű vadőr vadászfegyverével gondatlanságból agyonlőtte Tepli Anna 19 éves minüenesleányt, aki a basaharci gyártelepen volt alkalmazva Fuchs Ármin gyárigazgató nál. A pestvidéki kir. tör vényszék, ameiy csütörtökön az Olajos —Ltichler ügyet is tárgyalta — erről pénteki számunkban hoztunk tudósítást — a basaharci ügyben is megtartotta a főtárgyaiást az esztergomi járásbíróságon. Bohos Istvánt vigyázatlanságból okozott emberölés vétségében mondotta ki bűnösnek a törvényszék és ezért háromhónapi fogházra ítélte. Csigalassúsággá! megy az útépítés Esztergom—Dorog között. Úgy látszik, az állami útépítés vezetőségét nem izgatja a Szent Imre év és az idegenforgalom. Esztergom és Dorog között valósággal stagnál az útépítési munka, mig az esztergomi ember szívszorongva lesi, hogy mikor lesz kész a dorogi út, amelyen keresztül a forgalom ismét megindulhasson. Ha nem dolgoznak, akkor miért zárják le az utat ? Az útépítési munkát okvetlenül meg kell sürgetni a minisztériumban. A KANSz esztergomi szerve zete gyűlést tart alakbérosztály ba sorsolás ügyében. Értesítjük 1 az összes — állami, vármegyei, városi és vasúti alkalmazottakat s minden nyugdíjast, hogy a sérelmező laki) ér osztályba sorozás tárgyában f. hó 18-án (vasárnap) d. e. 10 órakor a Kath. Legényegylet nagytermében gyűlést tartunk. A fontos tárgyra tekintettel kívánatos, hogy az Esztergomban lakó közalkalmazottak teljes számban jelenjenek meg. A KANSz elnöksége. Iszákos hölgyek Amerikában. Amerikában szesztilalom van, de ez csak arra jó, hogy megszegjék és annál többet igyanak. Különösen a hölgyek kapnak rá az ivásra A cigaretta után a viski és a koktaile. Csak az a baj, hogy az új női szenvedély egyaránt árt az egészségnek és az erkölcsöknek és ezért sok gondot okoz az orvosoknak és szociológusoknak. De mit bánja ezt az amerikai missz ? Rövid az élet, ki kell használni! Másik életben pedig ez az új nőitypus úgysem hisz. Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, oldalszúrást, mellszorulást és szívdobogást érez, igyék minél előbb valódi „Ferenc József 1 ' keserűvizet. Június lén nyílik meg a dunaalmási kénesfürdő, Esztergom természetesen vezet a megyei fürdőhelyek között. Tatatóváros az idén a felhalmozódott gátló körülmények miatt, lemaradt a versenyben. Dunaalmás azonban az idei szezonra is kész programmot dolgozott ki. Dunaaímáson fakad az ország egyik legnagyobb gyógyerővel rendelkező kfenforrása, amelyet a reumában és csúzban szenvedők sikerrel használnak és 24"-os vizét gyomorbajosok sikerrel hasz alják ivóvízül is. A medence körül nagy kiterjedésű homokstrand áll rendelkezésre. A fürdőt a legjobb reményekkel jún. 1-én nyitják meg a komáromi fúvós leventezenekar közreműködésével. Árad a Duna. A Duna a íeisoíolyása mentén már a hetek óta tartó hatalmas esőzések miatt alaposan megáradt. A földmívelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya az aggasztó németországi tünetekről a következőket jelenti: Németországban a Duna felsőfolyása mentén néhány nap óta szakadatlanul zuhog z eső. A szokatlan időjárás miatt az ottani l'o yók több helyen kiléptek a medrükből. A DunaSiruden g és Pozsony—Gombos közt árad, máshol apad. Esztergom Mohács közt alacsony, másutt közepes vízállású. A külföldi dohányküiönlegességek árusítása. A pénzügyminiszter legutóbb kiadott rendelete értelmiében minden különlegességi áruda köteles raktáron tartani eredeti külföldi dohánygyártmányokat. A most kiadott pótrendelet értelmében ugyan csak kötelezték a dohányárudákat az olasz dohánygyártmányok tartására. Igy azután a vidéki nagytrafikokban ezentúl mindenfajta külföldi dohányárú kapható lesz. Öngyilkos községi irnok. Mint a Komárommegyei Hírlap írja, — tragikus módon vetett véget életének Ray József 33 éves banai községi irnok. Az irnok, aki egyúttal az OKH banai fiókjának könyvelője is volt, 33'ezer pengő összegű váltót hamisított és amikor erre rájöt|tek, szublimáltai megmérgezte magát. A hitetlenség terjedése Franmegszavazták az ingyenes oktatást a középiskolák alsó tagozatában, hogy így tönkretegyék a vallásos középiskolákat, melyek saját fenntartásuk végett kénytelenek tandíjat kérni tanulóiktól. A francia katholikusok lapja a „La Croix" ezt írja: „Sajnos, az istentelenek igen sokan vannak Franciaországban. Országunkat úgy szokták beállítani, mint ahol egynéhány szabadkőműves és zsidó zsarnokoskodik 40 millió katholikuson. Ez tiszta legenda. A valóságban Franciaországban több mint 20 millió atheista van. Ez a nyers, de tiszta igazság. Paris környékén 300,000 fiatal munkásból legfeljebb 3000 van, ki még némi vallásos életet él. Meleg ünnepség keretében búcsúzott Tokod-altáró íbányatelep közönsége szeretett káplánjától, a most kinevezett Keresztes János ipolytölgyesi plébánostól. Az ünnepség, mely az ottani tantestület rendezésében folyt le, igazán az őszinte szeretet és ragaszkodás megnyilvánulása volt. Az iskolás gyermekek apró szavalatai és Nagy Imre igazgatótanító baráti szeretettől áthatott beszége alatt egy szem sem maradt szárazon s mindenki könynyezve vett búcsút a mosolygós Jánoska káplántól, ki hatévi ottani működése alatt a kötelességteljesítés és a buzgóság mintaképe volt. A Kék Regények nyári viekesidje. Minden zsebben, minden hátizsákban, minden csónakban, minden kézben ott legyen! Ez a Kék Regények nyári programmja. Az immár oly népszerűvé váltregényvállalkozás a legjobb olvasni valókat juttatja el a nyár folyamán a százezrek kezébe s .nemcsak arról gondoskodik, hogy könnyű olvasmányt nyújtson, hanem olyan élvezetes nyelven megirt műveket ad 24 fillérért csinos kiállításban, melyek a lelket és az elmét gazdagítják. A magyar, angol, francia, amerikai, lengyel, német és orosz irodalomnak ez a 10 szenzációja lesz a Kék Regények 10 nyári slágere: 1. Geldon Truss : Elloptak egy milliomost. 2. Kodolányi János: Vilma három szerelme. 3. Bebutova hercegnő: Könny és pompa. 4. René Pujol: S. O. S. 5. K. A. Schenzinger: A száguldó motor. 6. Gerry Huerta: Pánik Amerikában. 7. Adrién Robert: Tréfánszerzett trón. 8. Otto Sojka : A pénzgyűlölő. 9. Dolly Bruck: Maga nevetni fog ! 10. Clement Vautel : Szókimondó kisasszony. A Kék ' Regények egyes számai minden újságárusnál. Á dohánytőzsdében és ciaországban. Franciaországban a pályaudvaron megvásárolhatók, szabadkőművesek és szocialisták, Felhívás a magyar termelőkakik különben igen egyfajták, szintéi hoz és kereskedőkhöz. A TESz az utolsó zugig üldözik az Isten ío- ^ M f őg ^ < ^ F ^° ^ ~ • , . , . í , , osztályának, az IMPSzo-nak egyik galmát és mindent megtesznek, hogy: i eg főbb feladata, hogy a magyar „laicizálják", azaz elpogányosítsák termelés iránt érdeklődőkkel a népet. Legutóbb tudvalevőleg elsősorban tehát azokkal a magya r Kicseréljük elavult teSepes készülékét uj usu hálózati rádióra. „Standard" Villamossági Rt. Forduljon vádiókereskedöjéhez! BÉRMAAJÁNPÉKOK K eatvellen gyári behozatal Svájcból. órás és ékszerésznél Kossuth Lajos-u. 13. y»aC a legOlCSObbak (ügyeljünk a pontos címre l)