ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-04-20 / 81. szám

mindent idehaza állítsunk elő, hogy legyenek esztergomi iparcikkeink, hogy ne szoruljunk rá a párkányi, vagy a tatai tejre; hogy hasznosítsuk pariagainkat s a gabonatermelés mellett térjünk rá más, jövedelmezőbb gazdasági üzemágakra, — akkor erősíteni akarjuk az egyént, hogy vele erősödjék a köz is. És ha ez a munka még eredményre nem is vezetett, az bizonyos, hogy nem volt hiábavaló s a szívós akarat meg fogja teremteni a maga jó gyümölcseit. Ezek az elgondolások, melyek ma a város munkájában érvényesülnek s melyek a tervek további sorozatának eredői, olyanok, mint annak a húsvéti tojásnak nemes része: ha ma küzdünk a gondokkal és terhekkel, — ha ma csak tervezünk, de egyelőre továbbit nem alkotunk, — ez a gondolkozás nálunk nem a tett halála, hanem az eddigi nagyszabású létesítményekkel az igéret, s a mag, melyből feltámad az eljövendő nagy Esztergom. A Főegyházmegyei Könyvtár a budapesti egyházművészeti kiállításon A könyvtár ritkaságai. a legrégibbek és legnagyobbak egyikét, a XV. század közepe tájáról való Jordánszky-kódexet, amelyről minden középfokú iskola irodalomtörténete megemlékezik. Híres az 1513-ból való Nagyszombati kódex és még sok más, jórészt liturgikus kódex, amelyek nemcsak a könyvtárnak, hanem Esztergom városának is vonzó ritkaságai. Az ősnyomtatványok legnevezetesebb darabja az, amelyet dicső Mátyás királyunk — saját címerével ellátva — a lövöldi karthauziaknak ajándékozott, mikor a nevezett monostort feleségével, Beatrixszal és sógorával, Arragoniai János prímással együtt meglátogatta. Az ú. n. régi magyar könyvtár Turista egyletünk mint idegen forgalmi tényező Lapunk mult vasárnapi számában megemlékeztünk arról, hogy a Szt. Imre Év alkalmával Budapesten rendezendő nagyszabású egyházművészeti kiállítás anyagának gazdagításához, a hercegprímás engedélyével, az Esztergomi Keresztény Múzeum is több művészi tárggyal járult hozzá, anélkül azonban, hogy annak az itteni gyűjtemény kárát vallaná. Mint értesültünk, a budapesti egyházművészeti kiállítás egyik legérdekesebb szenzációja esztergomi vonatkozású tárgy lesz. Az újonnan rendezett Főegyházmegyei Könyvtár ugyanis átengedte a kiállítás céljaira nemrégiben felfedezett nagy kincsét, a Szegények Bibliáját (Biblia pauperum), amely eddig Magyarországon csak ebben az egy példányban ismeretes, vadul a koesi után rohant, elkapta a saraglyát. Julis ! — kiáltott fuldokolva ! Egy darabig birta az iramot, görcsösen kapaszkodott a kocsiba. Csetlett, botlott, kalimpált a poros úton, végül is leszakadtak az ujjai. A kocsi porzott tovább. János megingott és nekidőlt egy fának az árok szélén, ahol az út Nána felé kanyarodik. Mellében hirtelen éles fájdalom hasított keresztül. Elővette csíkosszélű zsebkendő] ót, megtörölte vele homlokát, majd szájához szorította: Csupa vér lett . . . Puskaropogás hangzott körülötte és srapnell zúgott az esztergomi Világoshegy felé. János arca elhalványult, lassan a földre ereszkedett az út mellé. Poros Krisztusszobor nézett rá szelíden a válaszúti keresztről. Liszttel megrakott kocsi robogott el mellette a nagyhíd felé káromkodó vöröskatonákkal .. . A hídfőnél síró Öregasszony várt, János otthonhagyott sapkáját szorongatta. Egy ütött-kopott, barnafoltos, lyukas katonasapkát . . . — Szegény, jó fi jam, hová futottál, merre vagy ? ! . . . s felfedezése a szakkörökben általános örömet és meglepetést keltett. Nem is csoda, mert a Biblia pauperum-nak a megjelenése óta eltelt évszázadok után alig néhány példánya maradt csak meg, s a világ legnagyobb és legrégibb könyvtárai őriznek csak egyet-egyet belőle. A „Biblia pauperum"-ot a könyvnyomtatás feltalálása előtt készítették olyképen, hogy a bibliai történetek képeit a rájuk vonatkozó rövid szöveggel együtt fára metszették (klisék) és ezekről sokszorosították. A szegényebb papok, akiknek nem volt módjukban a kézzel írott drága bibliát megszerezni, olcsóságuk miatt ezeket használták, viszont .elnevezése úgy is magyarázható, hogy az olvasni nem tudóknak (szellemi szegényeknek) ezekről a képekről magyarázták a biblia eseményeit. E biblia fakliséi adták az eszmét a könyvnyomtatás feltalálásához Gutenbergnek, akinek találmánya lényegében abban állott, hogy a betűket külön-külön faragta ki, majd öntötte s a könyvlapokat ezekből az összerakható és szétszedhető betűkből állította össze. Az egyházművészeti kiállításra került még a Főegyházmegyei Könyvtár. 1279-ből való, igen szép iniciálékkal festett Psalteriuma (zsoltáros könyv) és Pruisz János (1431—1509.) váradi püspök pontiíikáléja. E könyvészeti ritkaságok ideiglenes átengedése dacára sem lett azonban érdektelen a Főegyházmegyei Könyvtár. Maradtak itt oly nevezetességek, amelyek miatt érdemes továbbra is eljönni Esztergomba, hogy egyéb néznivalók mellett ezeket is megtekintse minden művelt ember. Legyen elég pl. felemlítenünk Bakócz Tamás csodaszép graduáléját, (amelyből ünnepi misék alkalmával a kar énekelt), vagy a mohácsi csatában elesett prímás, Zalkái László iskolai jegyzeteit, avagy a régi magyar bibliafordítások közül Amikor még senki sem gondolt városunk idegenforgalmára, néhány természetszerető férfi ismerve városunk közvetlen közeli környékének remek szépségeit, kultuszt csinál a nem mindennapi panorámából. A régiek is meg-meg látogatták határunk egy-egy szebb kilátást nyújtó hegyét, vagy kellemes hűvöst adó völgyét. Igy a szentgyörgymezői határban az egyik bővizű forrást nem ok nélkül nevezték el Majális-kútnak. Vaskapun a fenyvesben, valamint a Cserepesben kedves mulatságokat rendeztek valaha. Amikor azonban megnyílt a Kovácspatak, csaknem teljesen feledésbe mentek eme helyek, amelyek valójában idegeneket Esztergomba soha nem vonzottak. Kovácspatak ugyan forgalmas hely volt, de végre is nem Esztergom határában feküdt. Túlsóféli kirándulóhelyünk teljes virágzásában volt, amikor néhányan kultiválni kezdték a város közvetlen környékeinek szépségeit. Két, három lelkes férfi körül kezdtek többen és többen csoportosulni. Kirándulásokat rendeztek közel és távolabb fekvő helyekre. Bekapcsolódtak a Magyar Turista Egyesületbe és mint turista asztaltársaság szervezkedtek. Kirándulásaik közben megismerkedtek budapesti turistákkal, akik meghívásukra csoportosan jöttek Esztergomba. Ez volt bölcsője városunk idegenforgalmának. Amikor az asztaltársaság már megizmosodott s szűknek bizonyult az asztal, a Magyar Turista Egyesület osztályává alakult s megindult az lidegeneket Esztergomba hozó élet. Az akkori vezetőség figyelmes előzékenysége a budapestiekkel megszerettette az osztályt s a belső kapcsolat bizony nagyon sokszor 60—70 főből álló kirándulót hozott Budapestről hozzánk, akik különben abban az időben aligha jöttek volna taposni városunk hepe -hupás kövezetét. A kirándulások gyakran megj legritkább és legszebb darabja az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem által mindössze 200 példányban kiadott és az ország főbb református egyházainak sajátkezűleg dedikált öreg Gradual (1636), amelynek csekély számban való kiadatása volt az oka annak, hogy a reformátusoknál Szenczi Molnár Albert szép zsoltárfordításai nem szorultak ki az egyházi használatból. Az esztergomi példány egykor a szerencsi egyházé volt. A könyvtár, — amelynek egyik nagytermében e ritkaságok megtekintés céljából külön csoportosíttattak, hétköznaponkint 10—12 óra között a közönségnek — használat céljából is — rendelkezésére áll. ismétlődtek és gyarapodtak, ami kiváltotta a menedékház megépítésének gondolatát. Abban az időben Esztergom és Budapest között elterülő remek panorámát nyújtó Pilis hegyvidéken csak Dobogókőn állott menedékház. Mivel úgy az esztergomi, mint a budapesti kirándulók részére kívánatosnak mutatkozott valami szép kilátással rendelkező pihenő védett helynek felállítása, a budapestiekkel közös megállapítással Vaskapura esett a választás. Ámbár az osztály nem rendelkezett kellő anyagi erőkkel, a helybeli megértő közönség, a város és a budapestiek áldozatkészségéből az osztály harmadik évi fennállásában, 1914-ben lerakták a Vaskapu menedékház alapjait. Előzőleg a turistamulatságok, közgyűlések, előadások tekintélyes számban vonzották hozzánk a budapesti turistákat, amit a menedékház csak fokozni volt hivatva. Sajnos, a kitört vérzivatar és az utána következő gyászos év nagyon megakasztotta turistáink munkáját. Ném volt, aki kiránduljon, nem volt, aki jöjjön. A tagok igen magas százaléka véres, halálos kiránduláson vott. Dicséretére legyen mondva, az itthon maradt idősebb vezetőség minden alkalmat megragadott, hogy az osztály tovább éljen. Amint elmultak a gyászos idők teljes erővel megindult a munka. Ámbár azóta a Pilishegységben öt menedékház létesült, vasár- és ünnepnapokon nagy kirándulócsoportok fordulnak meg a vaskapui menedékházban. Eltekintve attól, hogy az elveszett Kovácspatakot a helybelieknek pótolja a menedékház,mint idegenforgalmi tényező igen nagy fontosággal bir. Nyaranta több napos pihenőre jönnek idegenek a menedékházba s valamennyi mint eleven hirdetés, propaganda tér vissza otthonába éppen úgy, mint az egy-két órát ott töltött átvonuló turisták. A menedékháznak, mint páratlan