ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-04-20 / 81. szám

XXXV. évfolyam, 81. szám. Ára köznap 10, vasárnap 16 fill. Vasárnap, 1930 április 20 ESZT RGOM Keresztény politikai és társadalmi lap. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombatoaeste. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Húsvél Irta: Dr. LEPOLD ANTAL. A modern történetírók, akik az emberiség történetét egészen napjainkig levezetik, a világháborúval lezárnak egy korszakot s a világháború utántól új korszakot számítanak. Azonban nagyon eltérnek az új korszak vezéreszméinek megítélésében. Hangsúlyozzák, mint jellemző vonást, a szociális törekvéseket. Amint a tizennyolcadik század végén a társadalom harmadrendje belehelyezkedett az állam jogrendszerébe, úgy most a negyedik rend fölemelkedése folyik a jogok általános kiterjesztése és a szociális törvényhozás folytán. Ez a folyamat az egyes államokban különféleképen megy végbe, de kétségtelenül jellemző ténye az ujabb időnek. Sok helyen az ilyen irányú fejlődés jóval megelőzi a világháborút. Nem mondható tehát a világháború következményének, vagy épen a világháborút követő korszak kikezdésének. Sokkal inkább jellegzetes a legújabb korra a nagyarányú ipari fejlődés káros hatásainak fölismerése az ember lelkiségére, az elgépiesedés ellen való küzdelem. Európa legiparibb állama s talán a legműveltebb országa is Németország. Nem csoda, hogy ott jelentkezik kifejezetten a visszahatás az ember lelki igényeinek nevében az anyagi civilizáció lélekölő hatalmával szemben. A német főiskolai tanárok 1929. évi müncheni kongreszszusán épen egy technikus, dr. Schlink műegyetemi tanár elnökölt. Elnöki megnyitója általános feltűnést és óriási tetszést váltott ki. Azt mondotta: „Amint már Bacon megjövendölte, a modern technika nem tette az embert boldoggá. Megtámadta az embert, mint szellemi egyéniséget s az életet matematikai kérdésként kezelte. Nem szabad ugyan a technikát minden baj gyökereként föltüntetni, mert az is a korszellem talajából nőtt. A korszellemet a vallásban újjászületéshez kell segíteni, amiben a hagyományokhoz híven a régi egyetemeknek kell a vezérszerepet átvenniök." Az idők jelének kell tekintenünk a német főiskolai tanárok új állásfoglalását. Hiszen a német egyetemi tanárok viselnek súlyos felelősséget azért, hogy a tizenkilencedik században a természettudományok nevében támadás indult a vallás ellen. A németek újabban sokat olvassák dr. Fuchs (Anselmus) könyvét:

1 „Die neu Welt. Unsere Rettung." Ez a könyv a német nemzet világtörténelmi hivatását és újabb fölemelkedésének föltételeit tárgyalja. Az anyagi kultúra teljes csődjét és összeomlását jósolja, ha az újabb nemzedék a vallásban lelkileg meg nem gyógyul és benne föl nem leli az alkotó erőket. A keresztény történelem legértékesebb korszakainak mondja az őskereszténységet, a kereszténység fölszabadulását, assziszi sz. Ferenc hatása alatt a reneszánsz elejét, a barok-kor megindulását amelyet keresztes sz. János és sz. Teréz szellemének tulajdonít. A bar ok-korral lezárja az emberiség lelki kultúrájának fejlődését, mert azután az egyoldalú észelvűség kora következett, amely az észen kivül az ember egyéb szellemi tehetségeit elhanyagolta és visszafejlesztette. Ezek a visszafojtott tehetségek jelentkeznek most s magasabbrendű vallásos átélések hiján babonában, okkultizmusban, teozófiában élik ki magukat. Azért sürgeti, hogy az élet nagy titka előtt vallásos ösztöneit és szükségleteit magiában kielégítő emberiséghez ismét Krisztus győzedelmet a halál fölött és az ő tanuságát az örökéletről vigyük közelebb. Fuchs dr. nem katholikus író, nem is hivatalos tan alapján álló valamiféle protestáns. Vallási fogalmai önkényesek és zavarosak. De meglátásai élesek és vágyakozása az igazság után forró lángban ég. A gépies modern civilizációban elsivárult ember lelkének vigasztalást és megnyugvást szeretne szerezni. Irigyli Olaszországot, amely a modern szellem beköszöntését a nagy országok közül először megérezte, állami szervezetét a Az „EsztÉWB" tár*. Az utolsó roham. Irta : Gábriel István. Vörösen bukott le a nap, amikor az öregasszony hátara kötötte batyuját és nekiindult a hegynek. Az Előhegy messze van és jódarabon meredek út vezet, amíg az ember eléri a hajiokot. A nap sugarai erőtlenül hullottak rzót a sötétzöld lejtőn, a virágok berzenkedve megérezték az esti léget, és valahol a vaskapui erdő mélyén már fészkelődtek az éji ms darák. Sötétes lett, mire az öregasszony fölért. Nem panaszkodott, hogy fáradt. Mélyen, szomjas mellel szívta a levegőt, egyet kanyarított a batyuján és a fűre tette. — János! — kiáltott rekedtes hangján. Az Előhegyet még megvilágította a párkányi lankák mögé bukó nap, de csak úgy, hogy a bokrok mögött és a fák alatt már alig igazodott el a szem. János nem igen beszélt az anyjához. Arca ijesztően fehér volt, a szemei lázasak, elernyedtek. Kibontották a batyut, elővették a vacsorát. Az öregasszony János ölébe tette a lábasban a levest. Még párolgott. Fáradtan kanalazta a meleg ételt, amely, amint végigömlött belsejében, megengedett a nehéz makacs lebeny, a tüdő fölött, ós János mélyen, hordóhangon köhögött. Szótlanul került rá a gor — Uram bocsa', akkor olyan világ vult — a kukoricakenyórre és a krumplifőzelékre. Bicskával metszegette a szappanos kenyérfalatokat János, miközben az öregasszony nedvesedő szemmel figyelte az ijesztően sárga, csontos kezeket. Szive összefacsarodott, majd hirtelen elnézett oldalt meszszire : — Szép este van, fijam ! — csak annyit szólt. János felállott. Oldalt hosszú, szabályos táblán frissen túrt rög sötétlett. Az öregasszony odatipegett és megfogta a földbevágott kapa nyelét, amelyem még érezni lehetett János kezének melegét. Istenem, Istenem ! — só hajtott az öregasszony, amint tekintete végigsiklott a napi munkán. — Még három nehSz. nap ! — szólt János. Homlokát, amelyet kiizzasztott egy kissé a meleg leves, vógigsímímotta ingujjávai, aztán ő is lemérte szemmel a darab földet, a hajioktól fölfelé ós a hajlóktól lefelé. Naponta többször is megtette ezt, mindég, valahányszor meg kellett állania a kapával, mert a mellében zihálva vert a szíve, úgy hogy már nem birta lélegzettel ós kiverte a veríték. Ilyenkor fájdalmas nyögéssel rádőlt a kapanyélre, a melle úgy járt, akár a halálra üldözött erdei őzé : jaj, már a nyomában van, már torkán érzi a véreb meleg pofaját. .. Éles fájdalmat érzett a szive körül. Ez a fájdalom kiséri az asiagói roham óta, amikor eszeveszetten lépdelt fölfelé a meredeken a facsonkok között, amelyeket még otthagyott az üvöltő gránát a megkínzott gyökereken. Akkor érezte először azt a metsző fájdalmat, amely megállította hirtelen és végigdöntötte a letaposott füvön, miközben blúzát meleg vér itta keresztül... Lassan múltak a hideg koratavaszi éjszakák, elmúlt a három nehéz nap, és János készen lett a munkával, beültette a földet krumplival, kukoricával. Anyja még kijárt egyszer-kétszer a hegyre, hogy az üresenfelejtett barázdákba vajbabot, sóskát ós spenótot ültetgessen, de ő már lenn maradt a városban. Mellére meleg ruhát kötött ós sokszor ült az ablakban. A melegben nem fájt úgy a seb alatt ós a muskátlik közül elnézett az utca során, ahonnan a frissen hajtott akácok integettek feléje. Amikor reggelenkint fölkelt ós a tükör elé állott, gyakran elakadt kezében a fésű ós mereven nézte a mellén azt a kis pirosas hegedést, amely — mintha hiányzott volna alatta egy kis rész a bordából — nem nyugodott, le-föl járt szemmelÖltönyök, női, leányka, férfiruhák a legolcsóbbak Balognál. nagy méreteket öltött 20 napos Jubileumi Vásárán, mely olcsóságával a legnagyobb meglepetést kelti! OKVETLEN VÁSÁROLJON a VERMES-cé