ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-04-13 / 79. szám

Itt a tizenkettedik óra, hogy az Esztergomban is negyven év óta pusztító peronoszpóra és fil­loxera ellen gazdáink a sikeres küzdelem módját végre elsajá­títsák Hozzászólás „Egy Jé tanács" című cikkhez. Értesülésem szerint a mult évben már megindult Esztergomból a gyü­mölcsfélék és a szőlő vasúti szállí­tása Csehszlovákiába, samélynek a folytatása a jövőben nagyobb ará­nyokban remélhető. Ennélfogva közeledik azon idő, amikor a mai borszőlőink átalakít­tatnak, zöldojtás és bújtatás, esetleg döntés útján csemegeszőlő terme­lésre. Hogy a polgármester, tervei ke­resztülvitelénél, nemkülönben a gazdálkodás többi ágainál is hasz­nos legyen a fáradozásunk, nem kell egyebet tenni, mint a földmí­ves ifjúságot a kereskedelmi és iparos ifjúság példája szerint köte­lezőleg kioktatni az életfeladatához megkívánt elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátításában. Jóllehet egy gazdálkodónak a fia úgy a háziállatok körüli, valamint a különféle gazdasági, konyhakerti, szőlőbeli, borkezelési stb. teendőket megtanulhatja szüleinek a veze­tése mellett is ; csakhogy időnként egyik-másik munkakörben újítások, sőt egészen új munkák jutnak elő­térbe, amelyeknek a gyakorlatok­ból való átvitele nehézségekkel jár. P. o. a filloxéra és peronoszpóra már körülbelül 40 év óta pusztít Esztergomban, de még ma is sok az a kisgazdálkodó, aki ezeknek a kártételei ellen teljes sikerrel nem képes küzdeni. Éppen így vagyunk a búza kő­üszög elleni védekezéssel. Ugyanis a búza vetőmagnak a kékkő víz­beni oldatával eszközölt csávázása már 50 évvel ezelőtt biztos szer volt a kőüszög ellen, de azért még mindig sok az a kis gazdálkodó, aki egyáltalán nem csávázza a búza vetőmagját, vagy hibásan csáváz. A vetőmagvak kiválasztásá­nál és tisztításánál is rosszul állunk. Igen kevés szelelő rosta és triőr van Esztergomban, a cséplőgépeken sem osztályozzák eléggé a gabona­féléket, pedig a vetőmagnak valót már a cséplés alkalmával lehetne különválasztani. Ez a helyzet es más munkák fo­gan a t ositásáva l ész le Ihető h lányok teszik szükségessé a gazdálkodók fiainak a kötelező kiképzését; mi­által egyrészről mindegyik gazda fiúnak alkalom nyújtatik a főbb munkák célszerű és okszerű vég­zésének megtanulására, másrész­ről ébren tartatik e tanulókban a nehéz de szép életpályájukhoz való ragaszkodás. A kisgazdálkodók fiai már régebbi idő óta részesülnek a kötelező is­métlő iskolákban hetenként néhány órán át gazdasági oktatásban. Ugy látszik azonban, hogy vagy a tanu­lók indolensek (érzéstelenek, közö­nyösek) a gazdasági oktatás iránt, vagy pedig a tanrend nem felel meg a követelményeknek, mivel az általam imént emiitett sarkalatos munkáknak célszerű keresztül vi­tele még mindezideig nem ment át a köztudatba, vagyis a gyakor­lati életbe. Ezen munkákat, 'nevezetesen : a szőlő szénkénegezését, a szőlő per­metezését, a vetőmag kiválasztását és kitisztítását, a búza csávázását, mindegyik kisgazdálkodónak kifo­gástalanul meg kell tanulnia; és csak abban az esetben bizhat a kis­gazdálkodó ezen munkák sikerében, ha azokat saját maga teljesíti, vagy a személyes felügyelete mellett hoz­záértő munkásokkal végezteti el. Kubovich Ignác nyűg. kasznár. A húsvét utáni rendkivülimegye­gyülés fog dönteni a közmunka­kölcsön felvételéről Palkovies László alispán, mint a legutóbbi megyegyűlésen is bejelen­tette, dr. Karesay Miklós vármegyei főjegyzővel csütörtökön Budapesten járt azon függőkölcsön felvétele ügyében, amelyből a vármegyei közmunkák megindíthatok és telje­síthetők lennének. Ezen közmunkák révén főleg út­építések és útjavítások folynának a vármegye területén. Palkovies László alispán és dr. Karesay Miklós főjegyző meg is kezdték a tárgyalásokat a kölcsön nagyságáról, áráról és felvehetési feltételeinek körülményeiről, azon­ban természetesen ezek a tárgyalá­sok eddig még semmi pozitívummal nem járhattak, hiszen még kezdeti stádiumban vannak. A kölcsön felvételéről különben a húsvét utáni rendkívüli megye­gyűlés fog dönteni. Ekkora a kölcsön felvehetésének ügye, előreláthatólag, kellően elő lesz készítve. Az Esztergomi Közüzemi r.-t. értesiti a mélyen tisztelt közönséget, hogy a világhírű „His Master's Voice" beszélőgépek és lemezek árusítását bevezette, melyekből ál­landóan nagy választék áll rendel­kezésre, a legolcsóbb árak mellett. Kaphatók továbbá különféle háló­zati és telepes rádió vevőkészülé­kek, hangszórók, egyen- és váltó­áramú csövek, rádió alkatrészek, az összes villamos háztartási cikkek és csillárok nagy választékban. Besze­rezhetők igen kedvező fizetési fel­tételek mellett is 6—12—18 havi részletre. A vármegyei útépítési mun­kálatoknál Ko marom és Esztergom községeinek munkásait kell elsősorban alkalmazni A legutóbbi megyegyűlésen a most folyó útépítési munkálatokkal kapcsolatban Német István bizott­sági tag arra kérte a vármegye alispánját, hasson oda, miszerint a komárommegyei ácsi útépítkezésnél a vállalkozó több ácsi munkást al­kalmazzon. Az eddigi 150 munkás között ugyanis csupán 30 munkás való Ácsról, a többi győrmegyei és alföldi. Palkovies László alispán a ké­résre azt válaszolta, hogy mivel az ácsi útnál állami munka folyik, nem áll módjában intézkedni, de a műszaki tanácsos majd iparkodik enyhíteni a dolgon. Az alispán a törvényhatóság figyelmébe ajánlotta azt, hogy 50.000 kubikus van munka­nélkül az országban. Bármennyire is méltánylandó ez a tény, mégis csak a praktikus célszerűség is azt kívánja, hogy a Komárom—Esztergom vármegyében folyó útépítéseknél elsősorban a vármegye községeinek munkanél­küli embereit juttassák munkához. HIREK Éjjeli szolgálatot április 12-től—18-ig Takács István „Fekete sas"-hoz cím­zett gyógyszertára (Ferenc József-út) teljesít. Eitner Elemér aranymiséje. F. hó 11-én, Fájdalmas Boldogasz­szony ünnepén d. e. 9 órakor tar­totta lovag Eitner Elemér Ákos főszékesegyházi sekrestyeigazgató aranymiséjét a belvárosi plébánia­templomban, ahol félszázad előtt papi működését megkezdette. A jubiláns manuduktora Mátéffy Vik­tor prépost-plébános, országgyűlési képviselő volt. A templomot meg­töltötte a tisztelők és hívek soka­sága. A szentmise alatt a templomi vegyeskar énekelt szebbnél-szebb egyházi énekeket Ammer József karnagy vezetésével. Mise végezté­vel Eitner rövid beszedet intézett az egybegyűlt hívekhez és meg­köszönte megjelenésüket. A köz­szeretetben álló egyházi férfiút e napon is igen sokan keresték fel üdvözletükkel nemcsak Esztergom­ból, hanem az egész országból, sőt a külföldről is. Ad multos annos! Hortobágyi juhtúró MINDENÜTT KAPHATÓ! TERMELI: Orsz. ^E^" Magy. Tejszövetkezeti Központ Budapest, I., Horthy Miklos-út 119 121. A Kath. Kör nagyböjti kon­ferenciái. Az Esztergomi Kath. Kör nagytermében f. hó 14, és 15-én (hétfőn és kedden) d. u. 6 órakor dr. Csárszky István prelátus-kanonok a tagok és az érdeklődő intelligens férfiak részére nagyböjti konferenciai beszédet mond. A Régészeti Múzeum (Deák F­utca 3.) a melegebb idők beálltával vasárnaponkint (d. e. 9—11-ig) újra nyitva van. Itt említjük meg, hogy Számord Ignác tb. kanonok a 26-os utcai kántorlak építése alkalmával talált csinos középkori agyagedényt, Müller Ernő kormányfőtanácsos (Süttő) szép Hallstatt-kori bronz fibulát, Szatzlauer Gyula török réz gyertyatartót, Vargha Győző (Süttő) régi bibliát ajándékozott a múzeum­nak, mely letétbe vette a Move Esztergomi Sportklub öt vándor­díját is. A hercegprímás! kihallgatások f. hó 28-ig szünetelnek. Dr. Serédi Jusztinián biboros hercegprímás a húsvéti időkre való tekintettel f. hó 28-ig nem ad kihallgatásokat. Szentségimádás. Vasárnap a ví­zivárosi zárdatemplomban szentség­imádás lesz. Szentmisék fél 7, 8, és 9 órakor. D. u. 5 órakor szentbe­széd és litánia. Nagyhét a főszékesegyházban. Dr. Serédi Jusztinián biboros herceg­prímás virágvasárnapján d. e. 9 órakor a főszékesegyházban végzi a barkaszentelési szertartást. Nagy­csütörtökön az ünnepi szentmisét, az olajszentelést és a lábmosását, nagypénteken ugyancsak az összes szertartásokat végzi, nagyszombaton este pedig a feltámadási körmenetet vezeti. A belvárosi kegyúri plébánia­templomban a virágvasárnapi bar­kaszentelés a 9 órai nagymise előtt lesz. A szertartás koraliter. Körme­netre : Ammer: „Cum audis"-sét és Ingrediente (vegyeskar.) A passiót a Belv. Földműves Ifj. Egylet vegyes­kara énekli. Felvétel a szemináriumba. Az esztergomi főegyházmegye kötelé­kébe lépni szándékozó ifjak felvé­teli vizsgálata folyó évi július hó 1-én fog az esztergomi papnevelő­intézetben megtartatni. A pályázó ifjak június hó 30-án délután, vagy legkésőbb július hó 1-én reggel 8 órakor tartoznak az esztergomi pap­nevelő-intézetbn beiratkozás és or­vosi megvizsgálás végett megjelenni A JELENKOR LEGJOBB TETŐFEDŐ ANYAGA tenni t CSAK AZ „ S+erh 1+ "VÉDSZÓVAL JELÖLT LAP VALÓDI. iííEK HATSCHÉK LAJOS BUDÁFUl-ANDRASSy-UTaa.CYARiNYERCESUJFALU. Elárusító helyek : LORÁND SÁNDOR ESZTERGOM, EHRENFELD MÓR Á., NYERGESÜJFALU.

Next

/
Oldalképek
Tartalom