ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929

1929-11-12 / 175. szám

Keresztény politikai és társadalmi napilap. Megjelenik hétfő- és ünneputáni nap kivételével mindennap. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők.- — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Olcsóbb left a pénz A Nemzeti Bank leszállította a hi­vatalos kamatlábat egy fél száza­lékkal, aminek az lesz a hatása, a hitelkamat az egész vonalon egy fél százalékkal olcsóbbá válik. A kamatnak ez az enyhülése magába­vévenem jelentene sokat, mert hiszen ha ezután 14 százalék helyett 13 és fél százalékot kell majd a kölcsön­pénz után fizetni, még ez az olcsóbb kamat is súlyos. Nem is ebben a fél százalékos ^kamatszállitásban rejlik a Nemzeti Rank kamatmérséklésé­nek a jelentősége, hanem azokban a körülményekben, amelyek" ezt a rátaleszállítást egyáltalában lehe­tővé tették. A hivatalos kamatláb csökkenése ugyanis'annak a világgazdasági ese­ménynek a következménye, hogy Vmerikában tőzsdekrach állott be és a papirspekulációba fektetett tőkék most ismét a kamatozó hitelben ke­resnek kihelyezést. A nemzetközi pénzpiac kétségte­len megkönnyebbülése még koránt­sem fogja meghozni azt az arany­esőt, amelytől a szenvedő magyar világ bajai egyszeriben megszűnné­nek és hogy a sovány esztendők helyébe most már a gondolatlan bő­ség napjai virradnának fel. Az el­adósodás mindig veszedelmes és csak a tékozló fiú siet igénybe venni a kínálkozó hitelalkalmakat. Éppen ezért a kormány gondoskodni fog arról, hogy csak olyan külföldi hi­telt vegyenek igénybe a városok és magánosok, amelyeknek kamatter hét és törlesztését a hitel révén re mélhető termelési többlet fedezni képes. Vagyis csakis gyümölcsöző befektetésre avagy megtakarítást je­lentő konverziókra szabad a külföldi hitelt igénybe venni, mert elleneset ben az adóságteher felemészti a gazdálkodás egész eredményét és egyre veszedelmesebb eladósodásba jutnánk. Áll ez államra, városokra és egyénekre nézve. Mi esztergo­miak lessük az alkalmat, hogy drága beruházási hitelünket olcsóbbakkal cserélhessük fel. A szegény gyermekekért! Ezen Ínséges s nehéz időkben ne feledkezzünk meg a szenlíamási szegény s védelemre szoruló gyermekek napközi otthonának irgalmaslelkű fel karolásáról. Ugy pénzbeli, mint természeti adomád nyokat a vizivárosi plébániára kérjük küldeni. Takarékperselyeket hoz forga­lomba a posta. A pénzügyminisz­ter rendeletet adott ki, amellyel mó dositja a magyar királyi Postataka rékpénztár üzleteit érintő egyes rendkelkezéseket. A rendelet értei mében a betétminimumon aluli összeg gyűjtésére takarékperselyeket is for­galomba hozhatnak. Ezeket a köz vetitő hivatalok a jelentkező felek­nek díjmentesen kiszolgáltatni tar toznak. Vasárnap választották az iparo­sok, kereskedők, mérnökök, ügy­védek és mezőgazdák érdekkép­viseletüket a megyebizottságba A vasárnapi nap még a megyebi­zottsági választásoké volt. Ekkor vá­lasztották meg érdekképviseletüket az iparosok az ipartestület helyisé­gében és a városháza nagytermében, a kereskedők a kereskedelmi társa­ság helyiségében és a városháza kistermében, a mezőgaz fák a vár­megyeház kistermében és az ügy­védek a vármegyeházán a tiszti] fő­ügyész hivatalos helyiségében. A kereskedőknél és iparosoknál a szavazást délután 4 órakor zárták le. A szavazatok összeolvasása után nyilvánvalóvá vált eredmény szerint az esztergomi iparosok és kereske­dők, a győri kereskedelmi és ipar­kamara útján a hivatalos jelölteket küldik be a megyegyűlésbe. Az iparosok és kereskedők közül az Esztergomban leadott szavazatok szerint a hivatalos lista jelöltjei ke­rültek a megyebizottságba, tehát kereskedők közül Schwach Sándor, a nagykereskedők közül Lenkei Emil, a kisiparosok közül Dóczy Ferenc, Schrek Jakab, Kicsindy Géza, a nagyiparosok közül Eggenhoffer Jenő és Áprili Rezső. A vidéki szavazatok eredményei azonban lapunk zártáig még nem érkeztek be, tehát az iparos és ke­tergom), póttagul Fiedler JenőtJ(Tata) választották meg a megyeháza kis­termében f. hó 9-én. Az ügyvédi kamara részéről a megyebizottságba küldendő rendes tagul dr. Mattyasovszky Béla esz­tergomi ügyvédet és §póttagul drj Fogarassy Kázmér tatai ügyvédet választotta meg vasárnap az egyei sitett vármegye ügyvédi kara. A vármegyei mezőgazdasági bi­zottság a vármegyeházán válasz­tott 10 rendes és 5 póttagot a vár­megyei törvényhatósági bizottságba, még pedig az I. kategóriából: Ba­ják Jánost (Esztergom) 17; Har­math Mihályt (Tata) 16 szavazattal rendes, Pzhorszky Jánost (Komárom) 7 szavazattal póttagnak, a IL kate­góriából: Pifkó János (Esztergom) 14; Csaplár József (Császár) 12 sza­vazattal rendes, Lengyel Sándor (Tóváros) 11 szavazattal póttagnak, a III. kategóriából: Kubovics Fe­rencet (Esztergom) 17 és Marosi Jó­zsef (Tát) 17 szavazattal rendes, id. Barsy József (Lábatlan) 8 szavazat­tal póttagnak, a IV. kategóriából: Molnár Sándort (Tata) 21 és Mayer Mihályt (Nyergesújfalu) 11 szavazat tal rendes, Schalkház Ferenc (Esz­tergom) 10 szavazattal póttagnak, reskedő tagokról a részletes ered- ; V. kategóriából: dr. Antóny Béla ményt holnapi számunkban kö­zöljük. A mérnöki kamara részéről a megyebizottságba kiküldendő ren­des tagul Körmendy Károlyt (Esz­(Esztergom) 19 és Molnár Iván (Bá bolna) 16 szavazattal rendes, Mol­nár Imre (Komárom) 12 szavazattal póttagnak. Száznál több tanító vett részt szombaton az esztergomi pedagógiai szemináriumon A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter elrendelte, hogy az új tan­tervvel kapcsolatos gyakorlati tudni­valók elsajátítására országszerte ta­nítói továbbképző tanfolyamokat kell szervezni és létesíteni. A miniszteri rendelet végrehajtása Komárom— Esztergom vármegyében f. hó 9-én, szombaton kezdődött meg dr, Sághy Imre kir. tanfelügyelő elnöklése mellett. Délelőtt 10 órára több mint száz tanító gyűlt egybe a vármegye köz­ségeiből a Német-utcai iskola torna­termében, amelyet ez alkalomra Neményi Károly igazgató-tanító ren­deztetett át a tanfolyam céljaira. A falon Horty Miklós kormányzó képe függött és körül nemzeti zászlócs­kák diszlettek. A nagy figyelemmel hallgatott és több hozzászólással kisért érdekes előadást Tirpák Sándor budapesti szakfelügyelő tartotta a rajzoktatás­ról. A hozzászólások során különö­sen az a nagy anyagi szegénység és taneszközhiány világlott ki, amely bizony főként faluhelyeken igen nehézzé, sokszor lehetetlenné teszi a szakszerű, módszeres oktatást. Felszólalása szerint dr. Sághy Imre kir. tanfelügyelő érdekes módon kívánja áthidalni az új rajzoktatás­nál faluhelyen a papirhiánnyal járó nehézségeket. Azt ajánlotta ugyanis, hogy az előgyakorlatokat végez­zék a gyermekek az udvaron és rajzoljanak a földre. Délután 4 órakor fejeződött be a tanfolyam, amikor dr. Sághy Imre kir. tanfelügyelő megköszönte az előadást Tirpák Sándornak, akit a tanítóság melegen köszöntött. Végül Rákosi Károly dorogi igazgató-tanító, a vármegyei tanítóegyesület elnöke, névnapja alkalmából szives szavak­kal üdvözölte dr. Sághy Imre kir. tanfelügyelőt a vármegye tanítósága nevében. A szépen sikerült tanfolyam al­kalmából meg kell jegyeznünk azt, hogy a vidéki tanítók napidíj híján saját költségükön utaztak Eszter­gomba és tartózkodtak a tanfolya­mon. Ez természetesen lehetetlen állapot, és ilyesmit a miniszter sem kivan a tanítóságtól. Tudomásunk szerint a vármegyei közigazgatási bizottság már kedvezően döntött ebben az ügyben, csak a sürgős megvalósítás van hátra, amelyre nézve a kir. tanfelügyelő megígérte közremunkálását. HIREK. Éjjeli szolgálatot november hó 9—15-ig a hercegprimási „Fekete sas" gyógyszertár (Ferenc József-út) teljesít. Tanügyi hir. A kultuszminiszter a sárisápi elemi népiskolánál Fe­kete István tanító áthelyezése foly­tán megüresedett állásra Kiss Pe­temé sz. Körmendy Karola B-listás tanítónőt nevezte ki. Halálozás, özv. Baróth Ferencné sz. Magyar Hermin életének 73-ik évében f. hó 10-én elhunyt. Teme­tése kedden d. u. 3 órakor lesz a szentgyörgymezői temető kápolná­jából. November 15-ig kell bejelen­teni a füszerkereskedőknek, hogy milyen fűszerárukat áru­sítanak. A pénzügyminiszter nov. 1-i hatállyal mentesítette az álta­lános forgalmi adó alól a sáfrányt, ánizst, majoránna, koriander, kony­hakömény fűszereket és a fényűzési adó alól a szerecsendiót, vaníliát s a pástétom fűszert. Ugyancsak nov. 1-i joghatállyal a fázisrendszert vezette be: a kávéra, teára, borsra, gyömbérre, fahéjra, ánizsra, vaní­liára és babérlevélre. E fűszerek után a vámkezelés alkalmával kell leróni a forgalmi adót, belföldi for­galomban azok mentesek a forgalmi adó alól. Felhívjuk az érdekelt ke­reskedők figyelmét arra, hogy nov. 15-ig az illetékes forgalmi adóhiva­talnál Írásban kötelesek az adózók bejelenteni, hogy kizárólag a fázis­rendszer alá eső cikkekkel foglal­koznak-e, vagy ezenkívül más cik­kel is, amelyek után az eddigi rend­szabályok szerint kell ezután is adózni. Azok az adózók, akik ki­zárólag ilyen cikkekkel foglalkoz­nak, az adómentességet nov. 1-től kezdődőleg minden további teendő nélkül igénybe vehetik. Német gazdasági terjeszkedés a Balkánon. Németországnak egyik főtörekvését képezi, hogy külkeres­kedelmi forgalmának súlypontját a Balkán-államok területére vigye át. Törökország külforgalmának immár 50 %-át az egyre terjeszkedő német szakkereskedelem bonyolítja le, Bul­gáriában is napról-napra tért hódit ez, s most Jugoszláviát és Roma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom