ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929
1929-10-23 / 159. szám
igen szép eredményt ért el. Feltűnt volt a versenyen Neugebauer Stefanie urnővezető, akinek stílusos vezetése tetszett. Az érdekes versenynek számos nézője volt, akik részben Budapestről sereglettek oda, részben pedig a környék falvaiból verődtek össze. Meglopták a vásáron. Kő Mihálynó bazárost Mocsa községben a vásár alkalmával eddig még ismeretlen tettes meglopta. A sátrából elvitt egy nagy ládát, amelyben sok kés, szájharmonika, japángyöngy, játékszerek stb. voltak. A pórul járt bazárosnak még a hatósági engedélyét és a forgalmi adókönyvét is ellopták. A nyomozás folyik. „Hadak Útja" izgalmas dráma Napoleon idejéből, Olga Csehova és H. A. Schlettow hatalmas világfilmje csütörtökön kerül a Kulturban bemutatásra. „A házasságszódelgő" Mindszenthy Tibor, a magyar Rudolf Valentino első szenzációs amerikai filmje és „Egy csirkefogó naplója" izgalmas történet, szombaton a Kuitur-mozgóban. „Ramóna" az amerikai filmgyártás százszázalékos filmremeke, Dolores del Rió eddigi alakításának csúcspontja, dalbetéttel kerül a Kultur vasárnapi műsorára. A tél beállta előtt utolsó kedvező alkalom. 500 kiló porosz szén vételnél már nagybani árak ! A nyári szénszállítások befejezése előtt állván, rövid ideig a kitűnő minőségű königsgrubei porosz szalon fűtőszenet, már 500 kiló vételnél, házhoz szállitva 100 kilónként 6.90 pengő fuvarkocsinkónti árban szállítjuk. Gondoljon a télre s lássa el magát, amig lehet, olcsó porosz szénnel! — Marosi zseE és Fia vaskereskedő. sucLió Szerda, október 23. 9.15. A házikvartett hangversenye. 9.30. Hirek. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.05. A Mándits szalonzenekar hangversenye. 12.25. Hirek. 1.00. Pontos időjelzés. 2.30. Hirek. 3.00. Piaci árak. 3.30. Morse-tanfolyam. 4.10. Kacsóh Dénes novellái. 4.45. Pontos időjelzés, hirek. 5.10. Az Országos Központi Statisztikai Hivatal előadása : „Mi a konjunktúrakutatás ?" 5.40. Szórakoztató zene. (Zenekari hangverseny.) 6.50. Olasz nyelvoktatás. 7.25. Rádió amatőrposta. 8.00. Magyar nóták. Előadja: Nagy Izabella és Cselényi József cigányzenekar kísérettel. 9.00. A honvédzenekar hangversenye. Utána kb. 10.15. Pontos időjelzés, hirek. Majd: Grammofonhangverseny. Csütörtök, október 24. 9.15. Hangverseny. Közreműködik : Garay György, Nagy Panni, Lux József, Polgár Tibor. 9.30. Hirek. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harangszó, időjárás-jelentés.12.05. A házikvartett hangversenyé. 12.25. Hirek. 1.00. Pontos időjelzés. Pénzt S< takarít meg ha HANGSZER- és ÁTÉKMRUIT Imiegler-cégiiél Kossuth Lajosutca 14. sz. alatt szerzi be. Tegyen próbát és meg fog győződni. fí egy modern utcai szoba előszobával, esetleg bútorozva is, Csernoch János-út 29. sz. alatt. Veszek méhcsaládokat Ajánlatokat cimmel a kiadóba kérek. tfiüfln eg 7 vagy két személ y részére egy MdUU csinosan bútorozott szoba, esetleg konyhával. Érdeklődni Kossuth Lajos-u. 30. szabadkézből a, Villanytelep-utca 26 számú ház, — Érdeklődni ugyanott. ^ egy házrész a Jókai-utca 6. sz. alatt, mely áll 2 utcai szoba, konyha és mellékhelyiségekből. Érdeklődni ugyanott. Florin a Szamárhegyi dűlőben egy darab LldUU gyümölcsös, részben szőlő. Érdeklődni Szentgyörgymezőn, Gyár-utca 5. sz. a. ^ kukoricaszár, 1 drb. nagy lópokróc ós 4 tollpárna, 1 nagy dunyha. Érdeklődni lehet: Rudnay-tér 1, sz. alatt. Flarln ni hfl7 Két szoba-konyhás, egészLldüU UJ MÚL- séges szép helyen, villaépületnek is megfelelő, miuden elfogadható árért. Bővebbet Szenttamási-utea 17. sz. a. Ifiarlri CTflha E ^ küiönbejáratű, utcai IXIdUU d&UUd. bútorozott szoba, két ágygyal, azonnal kiadó Angyal-utca 1. sz. a. A 2 utcai szoba, konyha, november U l-re. Ugyanott trágya, szalmáért kapható. Cim: Szabó Imre fűszerkereskedő Esztergom, Szentgyörgymező. Fnil nár nní Pinn elveszett csütörtökön Lyf pal IlUI MUU este a Vörös-űzlet előtt. A becsületes megtaláló illő jutalom ellenében hozza szerkesztőségünkbe. FflW ifaniiaíaiii' küiönbejáratű szoba bútortyj KdUUdldlll ral, vagy anélkül, azonnal kiadó Hévviz-utca 4. SÍ. alatt. Ugyanott egy raktárnak vagy műhelynek megfelelő helyiség is kiadó. j£ szabadkézből egy kétszoba, konyha, istállóból álló ház nagy kerttel, az első réten és a tó között egy eke alá való földdel. Bővebbet: Felsőszérűsor, (új ház) Tóth Mihálynál. Kiadó 2 szoba és 1 sióba konyhás mellékhelyiségekkel nov. l-re. — Balassa Bálint-utca 30. sz. ki ház szabadkézből elad6 Ny,rges újfalun, mely áll két szoba, egy konyha, kamra, pince, kút, külön udvar kerítve, kert nemesitett gyümölcsfákkal. Az állomás mellett. Nyaralóknak alkalmas. Férfi rilha átmeneti kabát, télikabát, és IBI II I Ulldj női prémes télikabát elutazás miatt sürgősen eladó. Kossuth Lajos-u. 56. Eladó £ egy darab hizlalni való sertés, Kálvária-utca 13. sz. alatt. ^ Szenttamási-utca 20. számú ház, mely áll 1 szoba, konyha, és kamra. Érdeklődni ugyanott. II no?, l-re egy utcai szoba, konyha, kamra Szent Anna-utca 31. sz. alatt. Bővebbet Horánszky-utca 6. sz. líiaHri e gy sz0 ^ a konyhás utcai lakás nov. MdUU i. r e. Érdeklődni Major-utca 26. sz. alatt. Ugyanott egylovas stráf és oldalas kocsi eladó. VII. Bethlen téri új házban kettőszobás erkélyes teljes komfortos lakás visszaköltözés miatt lelépés nélkül átadó, esetleg komplett bútorozva bérbe is. Bővebbet Balog László divatárúházában. két kocsira való vetett takarmányt. Ugyanitt járda kockakő kb. 500 drb. eladó. Preszburger bútorüzlet. AmU sarin mélyúti dűlőben 2 hold szőlő • lUSdUU gyümölcsössel, présnáz szoba konyhával. (Jim : Kertész-utca 5. szám. j/jnfln egy szép, küiönbejáratű bútorozott nldUU utcai szoba, Kápolna-utca 8. sz. alatt. Flaíln dűlőben egy fél tag. Érdeklődni LldUU lehet a tulajdonosnál, Pápai József, Kálvária-ii. 29. sz. alatt. Szenttamás. ÖÜáchan lotírí gyakorlattal biró, földminiIddUdU iCIU, unices iskolát végzett ifjú helyét változtatná. Kitűnő bizonyítvánnyal rendelkezik. — Elvállalja kisebb gazdaság önálló vezetését is. — Szives megkeresések a kiadóhivatalba kéretnek. Kiadó egy küiönbejáratű bútorozott utcai szoba, Héviz-utca 10. szám alatt. Fhrin egy fehérre festett vaságy, egy LIŰUU nagy lópokróc, ágytoll párnák, huzatok és dunyhák. Bővebbet Eudnay-tér 1. szám alatt. Sárgarezet, vörösrezei és öntöttvasat a legmagasabb áron, készpénzért vesz Petz Testvérek Gépgyára. Eladó, nagy bérbeadó ES Jil tó'föld. Érdeklődni lehet Pétersz Károly borbély-üzletében. Ugyanott egy küiönbejáratű bútorozott szoba 1—2 személy részére kiadó. ifi Síin két utcai szoba konyha november rtldüü i-ére. Ugyanott szalma trágyáért kapható. — Cim: Szabó Imre kereskedő, Szentgyörgymező. Min d euszentekre sirtáblákat gyorsan és pontosan készitek. Sürgős esetekben bárki a helyszínen meg Is várhatja. 2 óra alatt mindenkor kész. RÉVÉSZ mmi címfestő, Esztergom, Némeü-atca 6. szám. Olcsó cipővásár! Női pántos cipő minden számban 14 P Férfi cipő minden számban 19*80 P. Legtartósabb FIÚ és LEÁNYKA-CIPŐK minden számban kaphatók Bauer Testvérek versenyárúházában Esztergom, Kossuth Lajos-u. 4 (Három Szerecsen épületben.) Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy a volt Viktória-cipőlerakatában hirdetett cipőüzemből kiléptem. Egyben értesítem a nagyérdemű közönséget, bogy üzletemben, Vörösmaríy-u. 5. alatt saját készítésű cipőt, kimondott jó anyagból, raktáron tartok. Szolid árak mellett, pontos kiszolgálással mindennemű javítást vállalok. Kérem a n. ó. közönség szives pártfogását, maradtam tisztelettel HOCHMANN JÓZSEF cipészmester, Vörősmarty-utca 5. szám alatt, (az Államrendőrség mellett) Figyelem l Sok péíi;,i takarít mep ha cipőszükségletét az esztergomi cfpöüzemben szerzi be, hol az összes raktáron levő cipők a legjobb anyagból, elsőrendű munkaerőkkel, saját műhelyünkben készülnek, amelynek készítésével CSEH LAJOS cipészmeítert bíztuk meg, aki hosszú éveken át külföldön és a fővárosban a legelőkelőbb belvárosi cégeknél dolgozott és az ott szerzett tapasztalatai elég garancia arra, hogy a legkényesebb igényeket is kielégítse. ARAINK A KÖVETKEZÜK Női cipő, spanglis — — — Férfi, fekete félcipő— — — Barna, külföldi box — — — Férfi lakkcipő — — — — Női lakkcipő, spanglis — — Női szines cipők minden szinben Gyermekcipők — — — — Gyermek (lakk) betétes cipők Bébé-cipők — — — — — Bakancs a legjobb anyagból— Ugyanitt női cipő talpalás — Férfitalpalás sarok nélkül — 12— 15'— 18 50 22 — 19 — I4-— 7 — P-től P-től P-től P-től P-tŐl P-től P-től 7-50 P-től 1-50 P-től 12-50 P-től 3'— P-töl 350 P-től Mérték után a megrendelők által kiválasztott anyagból a legolcsóbb árban készítünk új cipőket, bontásokat és javításokat. Tisztviselőknek részletfizetésre is ! A nagyérdemű közönség szives pártfogását kéri Tisztelettel: Esztergomi cipő-üzem (Volt Viktória lerakat a Központi Kávéház mellett,) Figyelem 5 Paplant ma már mindenki basznál; ha szépet akar, forduljon KERÉNYI MANCI paplankészitőhöz, ki olcsón vállal, régiből újat is a legújabb divat szerint. Madách-utca 11. szám. Eladó ház. Simor János utca 55. mely áll 4 szoba, 2 konyha, kamra, 6 drb. szarvasmarba részére szóló istálló. Bővebbet ugyanott a tulajdonosnál. Ugyanott egy bútorozott szoba kiadó. HALTENBERGER BÉLA 119 éve fennálló kelmefestő- és vegytisztitó üzlete Széchenyi-tér 7. sz. alatt elvállal e szakmába vágó minden munkát a leggyorsabban és legszebb kivitelben, Frank Sándorné vezetése mellett. Férfiraha-szöYetek ersdeti angol gyárakból nagy választékban, melyekből átmeneti- és télikabátokat, uri öltönyöket a legújabb divat szerint, jutányosán kedvező részletfizetésre késsít: SCHVEICZER VILMOS úri szabó ESZTERGOM, Kossuth Lajos-utca 5 Takarék épület. Három Szerecsennel szembe«. Megérkeztek Ü^EAK Woithmann, valódi sárgabelü és Rózsaburgonya. 100 kg fehér burgonya 6 a 50 fill. házhoz szállítva. A többi minőség szerint. Úgyszintén makói hagyma, fokhagyma is érkezett nagyobb mennyiségben. Nagyon olcsó áron árusítom. KAUFMANN JÓZSA zöldség- és gyümölcskereskedö. |¥l UJF 0 Q H K fogsorok, szájpadlás nélkül, szájból ki nem vehető amerikai hidas módszerrel, koronát 22 karátos aranyból 20 pengőtől feljebb súly szerint, plombok 4 pengőtől feljebb, foghúzás 3 pengő. Müfog 4 pengőtói feljebb. A rossz gazdasági viszonyokra való tekintettel részletfizetésre is. Széchenyi-tér 6. szám I. emeleti] (Kath. Kör mellett.) MEGÉRKEZETT a FEHÉR ÉTKEZÉSI BURGONYA 100 kgr. háihoz szállítva 6 P 20 fill., is TÉLI FEJES-KÁPOSZTA kapható: Fried Beut» gyümölcs és zöldségkereskedőnél ESZTERGOM, Kossuth Lajos-utca 31. Burgonya % Szabolcsi rózsa q-ként házhoz szállitva 8 30 P Fehér q-ként 630 P Elsőrendű káposzta (győri) ós zöldség téli, makói vöröshagyma a legolcsóbb napi árban kapható : oiy, gyümölcs és zöldségkereskedésében ESZTERGOM, Rákóczi-tér 2. sz W9T Virág és Szántónál a megszokott nagy választék juta- és gyapjú-bucié, velvet, velour, axminster, argaman, magyar-, német- és pamut-perzsaszönyegekből. Kiadásért felelős : Horner Imre. Nyomatott a „Hunnia* könyvnyomdájában Esztergom, Koirath Lajos-utca 30