ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929
1929-12-08 / 198. szám
akik a 30 virilista képviselő mellett a város és a közönség érdekeit, mint választott képviselők, mint a közönség bizalmának letéteményesei fogják képviselni az új városi képviselőtestületben. Az Esztergomi Keresztény Gazdasági |és Szociális Párt megtartotta jelölő értekezleteit a választás ügyében, igyekezett minden érdeket kielégitően összeállítani a jelölőlistákat és úgy látszott, hogy a választás simán, minden izgalom nélkül fog lefolyni. Szombaton reggelre azonban új liszták jelentek meg a falakon és hirdetőoszlopokon, egyes megbízottak ellenlisztákat hordoztak szét a városban, amely liszták összeállítását csakis úgy lehet megérteni, ha a liszta elkövetőit bizonyos személyi és szervezési szempontok vezették, de egyáltalán nem lehet megérteni, ha a város egyes társadalmi osztályai arányos képviseletének szempontjait nézzük. Ma izgatott csoportokban tárgyalnak az utcán az emberek a keddi választásról. Természetesen olyan liszta nincs, amely minden egyes ember megelégedését megnyerné — személyi szempontból. A kereszténypárt bizalommal terjeszti nagy gonddal, lelkiismerettel és tárgyilagos mérlegeléssel összeállított listáját minden komolyan gondolkozó polgár elé. Okulva a megyei választások menetén, amikor nagy tájékozatlanság volt észlelhető a szavazóközönség soraiban, részletesen alapos utánjárások után és illetékes helyeken való érdeklődés után az alábbiakban tájékoztatjuk a közönséget a választási tudnivalókról. Kik hol szavaznak ? I Első választókerület. I. szavazókör. Szavózóhelyiség: a városház nagyterme. r Alsószérűsor/l, 3, 5 és 7 számai, Árok-u. az 1—11-ig terjedő páratlan számok kivételével, Major-utcának 1—25-ig terjedő páratlan, 25-től 54-ig páros és páratlan számai, Jókai-u., Hévvíz-u., Szent Lőrincz-u., Szigetköz, Plébánia-u., Deák Ferenc-u., Csernoch János-út 20-tól végig az összes számai; Horánszkyutca 9—24-ig terjedő összes számai; Széchenyi-tér összes páros számai; Rákóczy-tér 2, 7 és 9 számai; Rudnay-tér 1 és 3 számai; Szent Annautca 1—29. páratlan számai. II. szavazókör. Szavazóhelyiség : a városház kisterme. Arany János-út. Főapát-u., Kossuth Lajos-u., Angyal-u,, Magyar-u. és Sissay-u. egészen, Széchenyi-tér 3—23-ig terjedő páratlan. Simor János-u. 1—63-ig terjedő páratlan, 64től felfelé az összes számai, Mária Terézia-u. 2-16-ig páros, Árok-u. 1-11ig terjedő páratlan számai, Horánszky-u. 1-8-igterjedő páros és páratlan; Szent Anna-u. 2—30-ig terjedő páros és 31-től kezdve az összes számai; IV. Béla király-utca 2 és 4 számai; .Malonyai-utca 1 és 3 száma, végül a Bottyán §János-utca páros számai. V. szavazókör. Szavazóhelyiség: a Fürdő-szálló turista-terme. Csernoch János-út 1—19-ig terjedő összes számai, Ferenc József-út, Scitovszky János-út, Főszékesegyház-tér, ^Káptalan-tér, Pázmány-u., Malom-u., Primás-tér, Uri-u., Szent János-u., Nagyduna-Sétány, G őzhaj ó-út, Mária ,,Valéria-út, Czuczor Gergely-u. és gr. Majláth György-út, Bíró-út. VI. szavazókör. Szavazóhelyiség: a szentgyörgymezői olvasókör. Dobozy Mihály-u., Vár-ii., Hunyadi János-u., Kovács-u.. Majortér, Bercsényi-u., Fűzfa-u., Balassa Bálint-u., Sánc-u., Templom-tér, Szt. György-út, ^Templom-u., Szentgyörgy-u., Iskola-u., Bátori Schulcz Bódog-u., Árvaház-u., Andrássy-u., Barkóczi Ferenc-út, Honvédtemetőút, Mező-u., Molnár sor, Nagydunasor, Palkovics Károly-u., Papnevelde-u., Sánc-u. és Szent Vendel-út. — Pótlólag szentgyörgymezői határ. VII. szavazókör. Szavazóhelyiség: a fiúnevelő otthon helyiségei. Magában foglalja Esztergom-Tábort és Kenyérmezőt. Második választóke rillet. III. szavazókör. Szavazóhelyiség: a Kossuth Lajos-utcai iskola. Felsőszérűsor, Táti-út, Vámház-út, Dorogi-út, Villanytelep-u., Kertészti., Tábor-u., Erzsébet királyné-u., Árpád-u., Kenderföld-u., Laktanya-u., Kereszt-u., Besze János-u., Rozáliau., Kórház-u., Pályaház-u., Csarnoku., Petőfi-u. és Honvéd-u. egészen, Alsószérűsor 9—19-ig terjedő számai ; Major-u. 2—24 közti páros számai; Rudnay-tér az 1 és 3 sz.-ok kivételével ; a Mária Terézia-u. 2—1 ig terjedő páros számok kivéti Simor János-u. 2—62 közti pár számai; Malonyai-utca az 1 és számok kivételével; Német-u. 1—1 ig terjedő páratlan, úgyszintén és 50 közti összes számai; Rákóc tér 1, 3 és 5 számai. Pótlólag a b városi határ. Ripária. IV. szavazókör. Szavazóhelyiség: a szenttamási (ipar) isko helyiségei. Akácfa-u., Álmos-u., AttillaBatthyány Lajos-u., Galamb-u., IV dách-u., Vörösmarti-u., RózsaKölcsey-u., Lépcső-u., KönyökKápolna-u., Uj-u., Kálvária-u., In ház-u., Téglaház-u., SzenttamásHegytető-u., Basa-u.,|Nap-u., Perc Bajnok-u. és Népkert-u., valam a Német-utcának 2—20-ig térje páros számai. A választási bizottsági elnökök: A választási bizottságok f. hó 7-én (szombaton) délelőtt 11 órakor tették le az esküt a városházán. Választási elnök: Dr. Mike Lajos. /. választókerület: 1. körben. Elnök : vitéz SZÍVÓS Waldvogel József, h. elnök: Müller Gyula. 2. körben: Elnök: Kerschbaummayer Károly, h. elnök: Prommer Ferenc. 5. körben. Elnök: Hajdú István, h. eine László István. 6. körben. Elnö Nádler István, h. elnök: dr. Brenr Antal. 7. körben.. Elnök: Czucs János, h. elnök: Ékessy Ede. II. választókerület: 3. körb Elnök: Berencz György, h. elnö dr. Etter Jenő. 4. körben. Elnö Homor Imre, h. elnök: Gérecz Gé Minden szavazó választói igazolványt kap kézhez. A december 10-i községi választásokra nézve a polgármesteri hivatalban azt az értesülést nyertük, hogy a választók részére külön igazolványt kézbesítenek, mely a választói névjegyzékbe való felvételt igazolja. A törvény értelmében ugyanis csak azok szavazhatnak, akik a választói jegyzékben fel vannak véve. Ezt az igazolványt mindenki vigye magával, hogyjogosi sága a választóhelyiségben könny megállapítható legyen. Mivel ily i£ zolványt minden felvett választó : szere kézbesítenek, — aki ily i£ zolványt nem kapott, az a névjej; zékben nem szerepel s igy sza^ zati joga nincsen, úgy hogy feles ges a szavazóhelyiségbe fáradnia A szavazóigazolványon a római szám jelzi a szavazókört; mindenki tehát azon szavazatszedő I által közzétett hirdetmény szer küldöttség helyiségébe forduljon, ki van jelölve, mely a római számmal jelzett sza-1 A római szám jelzi a szavazóké vazókör részére a választási elnök 1 tehát oda járuljunk. niált értelemben hiszik, vallják és hirdetik. Damascen sz. János kórtársa Eubea-i György püspök már emlit egy dec. 9-ére eső helyi jellegű ünnepet a Bold. Szűz szepiőt. fogantatásának tiszteletére. (Patr. Grec. XCVI, col. 1499.). A XII. században Normandiában, Angolföldön és Írországban a Bold. Szűz Szeplőtelen fogantatásának ünnepét dec. 8-án néhány apátságban egyes püspökök ellenkezésére is lelkesedéssel ünnepelik. A Bosporus partjairól tehát már a távoli nyugatra is átplántáló dott ez a szép ünnep, valószínű feitevés szerint a .XI. század folyamán Délitáliába tört normán seregek révén. Tény, hogy az angol-ír ünnep első emlékei görög eredetre vallanak. (V. ö. Schuster :;Liber Sacramentorum VI. 102. old.) Igaz, hogy egy régi liturgikus documentum sem beszél kifejezetten Szeplőtelen Fogantatásról, hanem egyszerűen csak Fogantatásról. A római liturgia pedig hosszú századokon keresztül tudomást vett a bizantin Mária-ünnepekről anélkül, hogy a szeplőtelen fogantatást ünnepelte volna. Mikor aztán a nyugati egyházban kezdetüket vették a kontroverziák ezen ünnep theologiai tartalmát illetőleg Róma -mielőtt nyilatkozott volna, engedte, hogy a theologiai tudományok legkiválóbb művelői egy sz. Anzelm, a Lioni kanonokok, Bon a ventur, Duns Scotuus, sz. Bernát, aquinói Tamás s a leghíresebb liturgikusuk mérjék össze fegyvereiket! A dogma legfényeseeb védelme Európában az ifjú franciskánusrend dicsőségét képezi. 1263-tól kezdve a szeplőtelen fogantatás ün•nepe kötelező volt az összes franciskánus kolostorokban és kétségkívül az ő nagy népszerűségüknek és befolyásuknak kell tulajdonítani, hogy az 1439-iki b a s i 1 e a i zsinaton az atyák kijelentették, hogy ez a tan a kath. kinyilatkoztatás forrásaival teljes összhangban van. Döntő lépés történt ez ünneppel kapcsolatban a nyugati egyházban a franciskánus IV. Sixtus pápával, aki 1477. febr. 27-iki konstituciójában a szeplőtelen fogantatás ünnepét és officiunát Róma városában kötelezővé tette. Két évre rá ugyancsak IV. Sixtus pápa a vatikáni Bazilika egyik kápolnáját • a Bold. Szűznek dedikálta a szeplőtelen fogantatás tiszteletére. A dogma története ezentúl az egyes pápákkal a következőkben foglalható össze: IV. Sixtus elitélte azok tanát, kik állították, hogy a szeplőtelen fogantatás ünnepéről szőló tan heretikus tan. (Denz 734, 735..) Sőt megbélyegzi azokat, kik a boldogs. Szűz eredeti bűntől való mentességét tagadásba vették. A trienti zsinat IV. Sixtus pápa idevonatkozó konstitutioit megerősíti s az eredeti bűnről szóló fejezetben kimondja híres tételét, mely szerint az eredeti bűn egyetemességéről szóló tant, „a Szeplőtelen Szűzre is alkalmazni a zsinatnak nem szándéka." V. Sz. Pius pápa megtiltotta, hogy erről a dologról a néphez intézett beszédekben említés essék, de egyúttal elitélte Baius tételét, mely szerint Krisztus Urunkon kivül senki sem mentes az eredeti bűntől. (Denz. 1073.) V. Pál pápa (1616.) Megparancsolta, hogy ezentúl a szeplőtelen fogantatásról szóló tant a beszédekben támadni nem szabad és meghagyta, hogy kizárólag a szeplőtelen fogantatásról szóló tant tanítsák, anélkül azonban, hogy az ellentétes vélemény elítéltessék. XV. Gergely (1621.) a szeplőtelen fogantatás támadásának tilalmát már a magánjellegű iratokra és beszédekre is kiterjesztette, úgyhogy a szeplőtelen fogantatás tagadása ezentúl már abszolút tilos volt. VII. Sándor pápa (1661.) az V. Pál pápa után kiadott és a jövőben kiadandó a szeplőtelen fogantatást támadó könyveket a tilt könyvek közé sorolta s a Boldogi gos Szúz szeplőtelen fogantatása: szóló tant „jámbor" (pia)-nak i vezte. Végül több mint 9 század he\ küzdelme után IX. Pius pápán juttatta az isteni gondviselés a dicí séget, hogy a kath. egyház legki^ lóbb tudósainak a szeplőtelen fogí tatás tanának forrásain végzett oc adó kutatását összegezve kötelező és ünnepélyesen kihirdesse az egt kath. világ egyöntetű hő vágj ként a szeplőtelen fogantatás ck máját. És mikor a római egyház mindig irigy szemmel sandító kel egyház ellenállásával szemben B son jezsuita a keleti egyház lit giájából vett több mint 200 szöv< gel megdönthetetlenül kimutatts nyugati és a régi keleti egyház 1 zös hitét e dogmával kapcsolatb végképp elhallgatott az ellentmoní és a kath. világ hitének diadaln birtokában ünnepelhette egyik 1< vigasztalóbb hitigazságának gyflz mét, az Istenanya legnagyobb die séget, a szeplőtelen fogantatás üni pét. Az eredeti bűn nélkül fogj Szeplőtelen Szűzanya az első sug mely felcsillant Évának árva gy meki előtt, Ő az örök advent öi reménysége, megszabadító hajn ® és a megszokott nag y választék juta- és gyapjúbu-clé, velvet, velour, axminister, argar magyar-, német-és pamut-perzsaszönyegekből. — —=— — 1 •—•