ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929

1929-10-05 / 144. szám

XXXIV. évfolyam, 144. szám. Ára Aller« Szombat, 1929. oktobe* S. RGOM KERESZTÉNY POLITIKAI ES TÁRSADALMI NAPILAP. Megjelenik hétfő- és ünnep utáni nap kivéte­lével mindennap. Előfizetési ára egy hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre né* pengő. Főszerkesztő : Felelős szerkesztő Homor Imre. Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos-utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések fel­vétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Kezet nyújtottak egymásnak Renie Smith és W. H. Ayles angol képviselők abban a kampányban, amelyet Magyarország ellen indítottak. Emlékezhetünk, hogy Renie Smith nemrégiben a magyar­országi szociáldemokrata párt meg­hívására előadást tartott s itt a vendégjog védelme alá húzódva olyan támadásokat intézett a vendég­látó ország, Magyarország ellen, amelyet legalább is Ízléstelennek kell minősítenünk, hissen tárgyi ál­lításaival felesleges vitába szállnunk, mert azok egytől-egyik valótlansá­gok voltak. Ugy látszik, hogy tisz­telt képviselőtársa Mr. Ayits sem akar mögötte elmaradni, mert a No More War cimű folyóirat ha­sábjain azt az elképesztő valótlan­ságot röpíti világgá, hogy Magyar­ország fegyverkezik és háborúra ké­szül szomszédjai ellen. Szegény Magyarország, a maga 35.000 főt el sem érő zsoldos had­seregével ágyuk, repülőgépek, szó­val mindenféle hadiszer nélkül váj­jon hogyan készülhetne háborúra ? Talán sokkal okosabb lett volna Mr. Ayles részéről, ha Renie Smith tisztelt képviselőtársát prágai tapasz­talatairól kérdezi meg és arról ír, hogy a csehek miként fegyverkeznek. De hát egyiküknek sem objekti­vitás a feladatuk, hanem annak a gyűlöletnek a kifejezése, amely st mindketten mint szociáldemokraták éreznek Magyarország ellen, amely okulva az oktobrizmus és kommuniz­mus szörnyűségein, nem hajlandó újból könnyelmű kalandokba bo­csátkozni. R"nie Smith bizonyára dagadó kebellel olvassa kollégája állításait, aki valószínűleg összeté­vesztette a leventék uniformisát és a testnevelési korporációk ruházatát holmi katonai alakulatokéval. Mr. Ayles angol képviselő ren del kezesére áll az utódállamok had ügyi költségvetése, belepillanthat és hadseregeik békelétszámát is meg állapithatja. Ha akarta volna, meg­győződhetett volna, hogy kik azok, akik az európai béke megzavarására törnek. ••••••••••••• • ••••••••••••• Gárdonyi, Lechner Ödön és Alpár Ignác szobra Budapesten. A főváros elhatározta, hogy a közterületek szá­mára szobrokat vásárol. A Műcsar nok és a Szépművészeti Múzeum kö­zött kilenc szobrot helyeznek el. Leg­közelebb Gárdonyi Grézának, Lechner Ödönnek és Alpár Ignácnak emelnek szobrot a fővárosban. Itt a trianoni határon innen is, túl is jó magyarok laknak — mondotta Kornemann hires német történész a tegnapi banketten A boroszlói professzorok az ebédnél értesültek Stresemann haláláról Mint lapunk tegnapi számában jeleztük, a csütörtökön városunk­ban járt boroszlói profeszzorok tiszteletére a város díszebédet adott a Fürdő földszinti nagy étkező­termében, amelyen a helybeli intel­ligencia soraiból is számosan vettek részt. A diszebéden a város közön­sége nevében Ober müll er Ferenc reáliskolai igazgató mondott német nyelven ünnepi felköszöntőt, amely­nek keretében Esztergom múltjának a németekkel való kulturális és tör­ténelmi kapcsolatait is ismertette s a magyar-német fegyverbarátságra em­lékeztetve lelkesült hangon üdvözölte városunk falai között a német tudo­mány nagynevű harcosait A felkö­szöntőre dr. Kornemann Ernő pro­fesszor, birodalmi titkos tanácsos, a hires német történész válaszolt ugyan­oly izzó lelkesültséggel rs mesteri szónoklatban, mint amidőn a Hősök­szobránál köszöntötte a város közön­ségét. Figyelmeztetett többek közt arra, hogy itt a Duna a határ, ame sal szabadon nem érintkezhetnek. Ha mérkőzésre kerül a sor, a túloldali magyarok elnyomói számban bizo­nyára felülhaladják az ittenieket, de viszont itt a kvalitás jobb s „mi né­metek ezt igen jól ismerjük." Kö­szöntötte azt az állán főt. aki a ma­gyar nemzetet bölcsen együttartja és akinek kormányzása alatt dolgozik, fejlődik és erősödik a magyar az új feltámadásra. A mindenkit magával ragadó beszéd után a jelenvoltak fel­állva elénekelték a „Wacht am R^in"-t, majd a Himnust. Az ebéd végén Obermüller Ferenc Hindenburgra mondott hatásos felköszöntőt, amely teljessé tette az ebéd emelkedett han­gulatát. A professzorok ebéd alatt értesültek Stresemann miniszter vá­ratlan haláláról s a szájról-szájra továbbadott gyászhír, 8mely minden jó német hazafit lesújtott, percekre néma megilletődést keltett. A vendé­gek d. u. 4 óra tájban külön hajón Visegrádra utaztak, ahol egy órát töltöttek, majd ugyancsak hajón ér­keztek vissza a késő esti órákban a Éjjeli szolgálatot szeptember 28-tól okt. 4-ig a Rochlitz örökösök gyógyszertára teljesít. lyen innen is, túl is jó magyar em­berek laknak, akik azonban egymás-1 kivilágított Budapestre. igazgatási bíróság indokolásában majdnem szórói-szóra átvette az alis­páni határozat indoüait és elutasító Ítéletét azokon felül még azzal in­dokolta meg, hogy a községi választó­jognak előfeltétele az országgyűlési képviselő választók névjegyzékébe való felvétel. Minthogy pedig az ország­gyűlési képviselői választói törvény értelmében választók csak .természeti személyek lehetnek, már azért sem lehetett a beadott panaszoknak helyet adni. Győr új iparostanonciskolát épit. Az új iparostanonciskola építése ügyé­ben igen meleghangú leirat érkezett Győr városhoz a kultuszminisztertől. Az iparostanoncnevelósnek ez a ren­dezése a város részéről — mondja a miniszter — súlyos áldozatokat igé­nyel és a cél jelentőségére való te­kintettel maga a miniszter is segíté­sére kivan lenni a városnak. Aineny­nyiben a város kötelezi magát arra, hogy a mai „Nádor-szálló" épülete helyén 1930. szeptemberéig az új iparo.-ítanonciskolát megépíti, a fönn­tartási költségek tekintetében köte­lezettséget vállal és az építkezést a folyó év végén, legkésőbb a jövő év elején megkezdi, ebben az esetben a miniszter kötelezi magát arra, hogy a városnak, az építkezés tényleges megkezdésekor, 90 ezer pengő állam­segélyt utal ki. Kijelenti továbbá a miniszter azt is, hogy amennyiben az 1930—1931. állami költségvetési óv A hercegprímás elutazása. Mint je­leztük, dr. Serédi Jusztinián herceg­prímás vasárnap Zalaegerszegre megy, ahová Szombathely érintésével utazik. A főpásztor pénteken délután indult el dr. Drahos János prelátus-kanonok, irodaigazgató kíséretében s rövid időt előbb Budapesten tölt. A közigazgatási bíróság döntése sze rint jogi személyek megbízottai ezentúl nem foglalhatnak helyet a képviselőtestü­letben. A békéscsabai városi képvi­selőtestület legtöbb adót fizető tag­jainak névjegyzékébe az igazoló vá­lasztmány felvette a jogi személyeket is. Ez ellen egyesek fellebbezést ad­tak be, aminek következtében az alispán, mint másodfokú hatóság a névjegyzékből törölte a jogi szemé­lyeket, mert azoknak megbízottjai az új közigazgatási törvény értelmében most már nem lehetnek tagjai a vá­rosi képviselőtestületeknek. Az alis­pánnak ezt a határozatát az érdekelt részvénytársaságok megpanaszolták a közigazgatási bírósághoz. A közigaz­gatási bíróság a beadatt panaszokat figyelmen kivül hagyta és igy az al­ispán döntése jogerőssé vált. A köz­es uwuuu ng^ujniou m > in 11fL6.7 co J &/ <X£A tu- J imiuBZiLni az.u i», iiug^ tűnt;iinyiueu az. I ispán döntése jogerőssé vált. A köz- 1930—1931. állami költségvetési óv­jó télikabátok igazán olcsón csak Balo ben tárcája megfelelő fedezetet kap, 1930. szeptemberében további 60 ezer pengő segélyt hajlandó folyósítani a városnak, ezzel is elismerve azt a helyes kultúrpolitikát, amit a tanonc­nevelés terén Győr városa követ. A kultuszminiszternek ezt a leiratát jóleső örömmel vette tudomásul a város közönsége. A Mária-zelli iskolákban kötelező a magyar nyelv. Az idén rendkívül sok magyar kereste fel Mária-Zellt, köz­tük számos esztergomi is. Mivel a Mária-zelli lakosság eddig nagyon ke­vés érdeklődést mutatott az Ausztriá­ban kötelezett francia nyelv oktatása iránt és ezzel szemben általánossá vált az a kívánság, hogy a magyar nyelvet tanítsák, ennélfogva a mária­zelli iskola tanrendjébe a magyar nyelvet kötelező tantárgynak iktat­ták ^be. A magyar nyelvet Péczel Gyula nyugalmazott polgári iskolai tanár tanítja. Ezenkívül az esti órák­ban a felnőttek részére is tartanak magyar tanfolyamokat. Messze van az esztergomi sportpálya. Panaszkodnak az esztergomi futballis­ták, hogy nem birják fenntartani egyesületüket és nem tudnak lelkese­déit és sportkedvet belevinni a já* tékba, mert a közönség nem látogatja a sportpályát, nem jár el a verse­nyekre, és igy nemcsak az anyagi bevétel csekély, hanem sokszor az erkölcsi sikert is teljes részvótlen­ségben élvezik. Nagyon egyszerű oka van annak, hogy a közönség nem igen jár el a versenyekre. Nem az érdeklődés hiánya az oka ennek — bár egyrészt ez is, — hanem az, hogy az esztergomi sporstpálya na­gyon messze van és hacsak valami igen jó idő nem kedvez a gyalog­túrának, bizony nem szívesen tesz meg a közönség olyan fáradságosan hosszú utat a meccs kedvóért. Tud­juk, hogy a sportkörök vezetőségé­nek is legfőbb gondja egy közelebbi sportpálya szerzése, amely bizony meglehetősen nehéz feladat. A csehek letartóztatták a vaskapui menedékház felügyelőjét. Dávid Jenő, a vaskapui menedékház felügyelője csütörtökön délután a rendőrségen váltott utilappal Párkányba ment, hogy nagybeteg édesatyját megláto­gassa. Az ottani csendőrség teljesen ismeretlen okokból azonnal letartóz­tatta. Dávid már hosszú évek óta lakik Esztergomban, honosítása folya­matban van. Változások a bencés-rendben. Ke­lemen Krizosztom győri bencés gimnáziumi igazgatónak a pannon­halmi főapát koadjutorává történt ki­nevezése több rendbeli diszpozíciót tett szükségessé a rend fömonostorá­ban és egyéb házaiban. E diszpozíció­kat már az új koadjutor végezte ós ennek értelmében Pannonhalmán Sár­közy Pál dr. egyetemi magántanár lett a főmonostor perjele, egyben a rendi középiskolai ügyek előadója. G-ácser K. József főjószágkormányzó, gazdasági tanácsos, Rezner Tibold gazdasági tanácsos, jószágkormányzó, g ii á I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom