ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929

1929-02-10 / 12. szám

oem mind a Mária Terézia-utcában. Felhangzott azon kifogás is, hogy homlokzata nyugatra néz. Miután szabad téren fekszik, a nyugati oldalra mtfjd nem kerülnek a tantermek. A legfőbb ki­fogás, hogy a tér szépségét elrontjuk. Hát ezt már semmiképen sem irom alá. Mär mit roöthat egy emlékoszlophoz stilszerüen épitett modern épület egy külvárosi széles, falusi házakkal be­épített útvonalon ? Ép ellenkezőleg, csakis ja­víthat. Először is elfedi a vasútról jövő idegen előtt a falusias jellegű útvonalat és egy hatal­mas városias jellegű szép térré alakitja át. Má­sodszor egy hatalmas teret képez az iskola mö­gött, hátulról a Rozália-kápolnával bezárva. Az igy kialakult két térnek festői hátterét a vas­kapui hegység adná Mig azt látjuk, hogy a r^páriai részen egyik szép ház a másik után épül, a beljebb eső városrészeket elhanyagoljuk és meghagyjuk a maguk évszázados elmaradottságában. Törjön «eg végre a jég! Or. Berényi Zsigmond. 1 Szabad Egyetem e heti tanrendje. HÉTFŐ, t>. u. 5—6. Obermüller Ferenc reáliskolai igaz­gató A német lira a XIX. század közepé­től napjainkig. A költeményeket előadják : Rumy Lajosné úrasszony és Mihailic Erna úrleány. 8—?. Dr. Csonkás Mihály, reáliskolai tanár: . Régmúlt idők vadvirágai. Negyedik óra : A budai basák udvara. SZERDA, Este fél9-től fél 10 ig: Ember József, reálisko­lai tanár : A sarkvidékek. (Bemutatásokkal). Az előadások helye : a reáliskola III. oszt. tanterme. Beiratkozás a reáliskola igazgatói irodájá­ban (Deák F.-utca 2. sz. földszint 1. ajtó.) 3Ta.r@aja.gri erxilélseztető. Febr. 9. Kath. Kör családias jellegű farsangi mulat­sága saját helyiségében. 3 9. Kereskedelmi Társulat estélye a Fürdőben. „ 10, A Kath. Legényegylet álarcos bálji saját kultúrpalotájában. „ 11. Polgári Egyesület farsangzáró műsoros estélye a Magyar Királyban. Á pápa koronázásának világtörténelmi jelen­tótégü idei évfordulója alkalmából dr. Serádi Jusztinián biboros-hercegprimás pár nipi tar­tózkodásra Budapestre utazott s ott ma hálaadó ünnepi szentmisét pontifikál a budavári koro­názó főtemplomban. Ugyancsak a mai napon d.. e„ 9 órakor az ezztergomi főszékesegyházban is hálaadó ünnepi istentisztelet lesz melyre a helyi hatóságok is meghivattak. í Szentsógimádás a Vízivárosban. Az ősi far­sangvégi engesztelő szentségimádási ájtatosság a v ,vízi városi plébánia-templomban vasárnap, hét­főn s kedden lesz. Naponként reggel 6 órakor van a szentségkitétel. Óránkint 11 óráig misék, V prédikáció délután 5 órakor, utána litánia szentsógbetétellel. A szent beszédeket: dr. Lacza István hercegprimási levéltáros, dr. Marczell Mihály főiskolai kollégiumi igazgató Kemónyffy Kálmán plébános mondják. Az ájtatosságot záró Te Deumos litániát dr. MacLovich Gyula pre­látus-kanonok tartja. A h rcegprimás szentségimádáson A hely­beli Szent Anna-templomban február 7-én meg­tartott évi szentségimádáson a dermesztő hideg ellenére, nagy tömegekben látogatták a hivek e díszes és ez alkalomra a nép áldozatkészségé­ből és az irgalmas nővérek fáradságos munká­jával felékesített templomot. Estefelé megjelent a bibornok-hereegprimás is. László Dániel tanár k.8éretóben; meghallgatta Lepold Antal dr. pre­látus-kanonok prédikációját, aki igen praktiku­san és ékesszólóan fejtegette a jeien évre hirde­tett rendkívüli búcsút az oltáriszentség imádá­Sával kapcsolatosan. Magasztos példát nyújtott a bíboros főpásztor, midőn szerényen félrevo­nulva ott szorongott és ájtataskodott hivei kö­zött a sz. beszéd alatt és a Mauzhovich Gyula dr. prelátus-kanonok által nagy bugósággal végtett szentségbetételi litánián és hálaadáson. Nádler István ezüstmiséje. Nádier István pápai kamarás, tanítónőképp ö-intézeti igazgató szerdán tartotta ezüstmisójet a vízivárosi zárda­temp'omban. A jubiláns manuduktora dr. Lepold Antal prelátus-kanonok. főtanfelügyelő, az ün nepi szónok pedig Mátéffy Viktor prépost­plébános, orszgy képviselő volt. A zsúfolásig megtelt templomban Ortár M. Amadea nővér, intézeti zenetanárnő vezetésével az intézeti énekkar Griesbacher 3 szólamú F-dúr miséjének átérzett előadása emelte az istentisztelet áhíta­tát. Előző nap estéjén, kedden d. u. 5 órakor a zárda nagytermében kitűnően sikerült iskolai ünnepség is volt a jubiláns tiszteletére, mely az intézeti énekkarnak üdvözlő dalával kezdődött. A zenekari kísérettel előadott hatásos ének- ós zeneszámot főszerkesztőnk szövegére Büchner Antal főszékesegyházi karnagy szerzetté. Majd dr. Lepold Antal prelátus üdvözölte az ezüst­misés igazgatót hatalmas szép beszéddel. Török Irén III. o. elemista a gyakorló-iskola növendé­keinek nevében, Szkalaa Anci pesthidegkuti ta­nítónő pedig az intézet volt növendékeinek ne­vében köszöntötte fel megérdemelt nagy hatást keltve a jubilánst. Igen * kedves volt a zenekisérettel előadott „Ünnepi hódolat" c. ballett. Ezt Emmer Margit, Pálinkás Jo­lán és Ternai Ilona I. ó. Borbély Erzsébet, Farkas Lujza, Neisz Zsuzsi, Szkoc c ovszky Emma és Vigh Irma II. é. növendékek adták elő rend kjvül bájosan. A műsor fényesen kiemelkedő száma a „Dadáim as halál" cimű 2 felvonásos kisopera volt, amelyet Harsányi Lajos szövegére Demény Dezső komponált és Buchner f Antal hangszerelt. Szereplői: Szerdahelyi Ilona I. ó. n. (Lívia). Kovács Olga III. ó. n. (Vesta), Kottra Edit III. ó. n. (Crescencia), Obermayer Angela III. ó. n. (áylva) ós Góra Magda III. é. n. (Júlia) valamennyien pompás betanuitsággal és mélv ér­zéssel adtik nehéz szerepeiket. Különösen Vesta megszemélyesítőjének volt szép feladata. Fárasztó számait a legteljesebb sikerrel énekelte végig minden jelenvolt igaz gyönyörűségére. A fensé­ges érzelmekét keltő operát Goriczky M. Salva­toris irgalmas nővér, intézeti tanár nő rendezte, zenei részét pedig Béres István intézeti ének­tanár vezette fáradságot nem ismerd buzgalom­mali A zenét az Esztergomi Zenekedvelők Köré­nek a dorogi bányászzenekarral kibővített zene­kara szolgáltatta. A minden számában fényesen sikeiült műsor után Nádler István igazgató me­leg szavakban köszönte meg & nem várt ünnep­lést 8 emiitette, hogy lefolyt 25 éve legna­gyobb eredményének azt tekinti, hogy az ország minden részén immár 700 tanító és tanítónő va­lósítja meg mindama nemes eszméket, amelyeket ö mint tanár szivükbe elhintett az egyház és a haza javára. A szép ünnepély a jubiláns lelkes éltetésével ért véget. Halálozás. Trexler Sándor vendAglös, városi képviselő, életének 64-ik házasságának 39-ik évben f. hó 8-án éjjel ll órakor hirtelen el­hunyt. Temetése febr. 10 ón (vasárnap) d. u. fól 4 órakor a szentgyörgymea.ői temető kápol­nájából lesz. A főszékesegyházi ének- és zenekar mai mű­sora. Introitus, graduate és Communio korál. Buchner: Tu es Petrus offertorium Stehle: Preis Messe, D-dur. L udate Dominum korál. Pápai himnusz. A Turista Dalárda hangversenye. Az Eszter­gomi Turista Dalárda a deoreceni országos da­losversenyen való részvétele költségeinek fede­zésére március első vasárnapján hangversenyt rendez a gimnáziumban, amelyre jó eieve felhív­juk közönségünk figyelmét. Az Esztergomi sakkor f. hó 17-én d. e. 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Korona­kávéház küiön helyiségében, melyre a t. tago­kat ezúton is meghívja az Elnökség. A Noszty fiú esete Tóth Marival. Ki ne is­merné a Nosziy fiú esetét Tóth Marival ? Mi újat mondhatott, mit alkothatott a film ebből az örök ifjú meseanyagból ? Röviden felelhe­tünk : megalkotta a legszebb, legbájosabb, leg­költőibb filmek egyikét. Harsányi Zsolt mestermüvét, Bolváry Géza kitűnő rendezése, Evelyn Holt, Ivor Novelle, Verebes Ernő, Szé­kely Ibolyka pompás alakítása a Noszty-filmet méltóvá teszi a Noszty színdarabhoz. Személyi hir. Mattyasovszky Dénes tb. szolgabíró gyógykezeltetése végett Budapestre as Uj Szent János kóiházba ment. Ültessünk gyümölcsfát! Unghváry József faiskolája Cegléd. Oktató nagy árjegyzék ingyen. A „Fehérrózsa" estély. Az esztergomi női kereskedelmi szaktanfolyam csütörtökön tartotta meg „fehérrózsa tf-estólyét, amely kitűnően si­került. A táncot jól összeállított műsor előzte meg. Ammer József karnagy vezényle­tével három kedvesének volt a megnyitó, melyet a tanfolyam hallgatói adtak elő. - Utána Weisz Olga, Walter Margit prológját szavalta igen szépen. Vermes Sári és Székely Magda régi ma­gyar dalokat játszott zongorán. Majd a „Celli búcsú" c. melodráma következett. Ezt Szent­iványi Aranka adta elő mély átérzéssel. Zon­gorán Szathmáry Juci ka kisérte. A következő szám Schubert egyik szerzeménye volt. Hege­dűn előadta Szabó Nándor, zongorán kis érte Szabó Margit. Végül Kincs Istvánnak 1 felvo­násos vígjátéka a „BaciUusok" került előadásra. A darab nevéttető fordulatokkal bővelkedett s a szereplők is tudásuk legjavával igyekeztek azon, hogy ezeket jól kiaknázzák. Egyenkint és ösz­szesen sikeresen szerepeltek: Paurics Irén, Ko­lencsik Margit, Barmos Erzsébet, Kuszkó Rózsa, Szathmáry Juci, Szenczy Juliska, Fleischer Ilonka és Sebestyén Anny. Az előadás után tánc volt éjféli 2 óráig.mely mindvégig emelkedett han­gulatban igen érdekes és élvezetes, táncyerseny­nyel egybekötve folyt le. * (A. A) Megalakult az árvédelmi társulat. Az eszter­gomi árvédelmi és belvizlevezető társulat hét­főn délelőtt megalakult. A társulat elnöke An­tony Béla dr. polgármester, alelnöke Máfcátfy Viktor kormány főtan ácsos, örszággyüléű képvi­selő, másodelnök Holop István. A választmányi tagok: Horváth Mihály, Jakus János, Kiffer János, Kubovics Ferenc, Kubovics János, Sinthá József ^r. Számord Ignác, Szenczi József, Tóth János (Dorogi-utí) ifj. Kovács Mihály, Kiffer Ferenc, Cserép János, Vas István, Gálicz And­rás, Pifkó János és Kiffer János (Dorogi-úti). A m. kir. folyam mérnökség képviseletében meg­jelent Tőgl Kálmán főmérnök, az alispán helyett pedig Reviczky Gabor dr. főjegyző, aki az ala­kuló gyűlés tárgyalását vésette. A Belv. Kath. Olvasókör és ifjúsági egyesü­let idősebb sz>nigárdája 1929. év február lO-én vasárnap este 7 órai kezdettel, tánccal egybe­kötött színielőadást rendez. Általános közkívá­natra mégesryszer színre kerül a budapesti Víg Színház nagy sikert (aratott) elért vígjátéka a „Noszty fiú esete Tóth Marival" 4 felvonásos vígjáték, amelyre a legnagyobb szeretettel ezú* ton is mindenkit meghív a rendezőség. Hely­árak : Fennt rtott hely 2 P, I. hely 1 60 P, II. hely 1 20 P, III. hely 1 P. Abonánsok felvétetnek. Ebéd, vacsora é 2 P. Kitűnő Házikoszt! Simor János-a: 37. Vendéglő. Olcsó vetőmag beszerzés. A vetőmag bi­zalmi c.kk. Nem az olcsó vetőmag a jó, hanem a feltétlen megbízható a legolcsóbb. Az 55. év óta fennálló Mauthner Öüőn magtermelő és mag­kereskedelmi r.-t. a legjobb vetőmagot szállítja és díszes, új nagy főárjegyzókét az érdeklődők­nek ingyen ós bérmentve megküldi. I • F Nyilvános főtárgyalás Jeleojen meg február 10-én (vasárnap) a barátja meg­gyilkolásával vádolt „ROXP-asszony bünpörének nyilvános fótárgyaláaán az esküd 'eK előtt. A „Chcagói" főtárgya­lásra a jegyek átvehetők a Kuíínr Mozgóban! >ii WÜ4oasttinse|cn PP* porosz diőszen 53 kg-os plombált zsákokban és aprított 25 kg-os zsákokban I nránd Qánrlnr c^áríiT bampnvti'mfa há2hoz szá,Htva i uta " LOranü ^ anuür oZdldZ KUlllUliy Iliül 14 nyosan beszerezhető iistta <• wéatwetkxiaéi,Ttiiw

Next

/
Oldalképek
Tartalom