ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929

1929-08-06 / 95. szám

ESZTERGOM 1929. augusztus 6. Wá 1 II ál Ifíüfin SZ &V na gy utcai szoba előszó A Idilli bával s mellékhelyiségekkel nov l-re, Széchenyi-tér 6. szám alatt. mm Szabó Ferenc társulata szombaton este kezdte meg vendégszereplését Esztergomban a Tüzek az éjszakában c. szép irredenta színdarab előadásá­val, amely aránylag kevés közönsé­get vonzott, mert a darabot a Stefánia szingárdájának előadásából minden esztergomi ember ismeri. Pedig az előadás szép volt ós a társulat kitűnő drámai együtteséről tesz tanúságot. Vasárnap délután a (xyurkovics fiúk c. kedves operett, este pedig Az utolsó Verebélyi leány e. új operett m3nt ki­tűnő szereposztásban. Az esti előadáson telt ház tapsolt a színészeknek. Ked­ves tehetségeket ismertünk meg, mint Boros Icát, Fenyő Irmát, Huszty Róbertet, Szabó Ernőt, Polgárt és a legkitűnőbbet, Faludit, akit különben már régebben kedvelünk. Ha szimfo­nikus zenekart nem is, de legalább egy rendes kis szalonzenekart okvet­lenül kérünk ! Sok szép igyekezet kárbavész kellő zenekíséret nélkül. Hétfőn este a Fővárosi Operettszín­ház szenzációs újdonságát, az Ábris Rózsáját, kedden a Bob herceget adják. j/ínrjn 2 szoba konyha éléskamrából álló ItídUU lakás november i-re Szentgyörgy-u, 7. szám alatt. Ismét frissen sült SÄ" r Rudnay-tér 1., kg-ja 1 pengő. m&mXé SSsL OL ZL O Augusztus 6-án, kedden. 9.15. Hangverseny. 9.30. Hirek. 9.45. A hangverseny folytatása 11.00. A budapesti rendőrzenekar fuvós­együttesének hangversenye a Vigadótérről. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harang­szó az Egyetemi templomból, időjárásjelen­tés. 12.05. A hangverseny folytatása. 12.25. Hirek. 1.00. Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, 2.30. Hirek, élelmiszerárak. 3.30. A „Tündérvásár" meseórája. 4.45. Pon­tos időjelzés, időjárásjelentés és hirek. 5.15. Szent-Istványi Juliska magyar nótákat éne­kel. 6.30. Speisseger Ernő : „A vízipóló tör­ténete." Komjády Béla : „A budapesti hatos vízipóló torna esélyei." 7.15. Halló! itt Városliget!" (Helyszíni közvetítés). Rendé zik: Hegedűs Tibor és K. Halász Gyula Közben és utána kb. 8.30. A m. kir. 1. hon­védgyalogezred zenekarának hangversenye az Angolparkból. Utána kb. 10.15. Magyari Imre cigányzenekarának hangversenye. Augusztus 7-én, szerdán. 9.15. Eugen Ste­pat orosz balalajka zenekarának hangver­9.3C. Hirek. 9.45. A hangverseny folytatása. 11.10. Vízállásjelentés. 12 00. Déli harang­szó az Egyetemi templomból, időjárásje­lentés. 12.05. A m. kir. 1 honvéagyalog­ezred zenekarának hangversenye. 12.25. Hirek. 12.35. A hangverseny folytatása. 1.00. Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelen­tés. ­H ^ r .takarít meg l^Óli WAW na HANGSZER- és M *^•««* JÁT É KA R U i T €< leg ler-cégnél Kossuth Lajos­utca 14. sz. alatt szerzi tie. Tegyen pró­bát és meg fog győződni. hozom a n. é. közönségnek, hogy üzlete met a következő árúkkal bővítettem ki Carbid, Gipsz, Sósav, Kénsav, Repceolaj, Padlóolaj, Auíóolajok, Foltok pneurnatik részére. Tisztelettel: Masclike Fereiic« Esztergom, Kossuth Lajos-utca 35. sz. (Kaszárnyával szemben.) Nagyban, kicsinyben Olcsó árai! Ingatlanforgalmi, adásvételi és pénz­£&1 fiú tanulónak f< Eg]( IIU íaHUIUIIdft nos polgári-és egyen, ruhaszabónál, Kossuth Lajos-utca 21. sz. a 'HLflíl'Cl.Ó * SZ0Da » konyha, fürdöszo zódni lehet bából álló lakás. Tudako­Deák Ferenc-utca 54. sz. alatt E Ésrilí " J n ^ z a laktanya-utcában, sdUU mely áll egy szoba-konyha, élés­kamra, csukott kapualj. Érdeklődni lehet Honvád-utca 58. sz. alatt. A Tisztelettel értesítem an. é. vásárló­közönséget, hogy lómé£ zárszék-üzletemet Simor János utca 52. szám alól Sissay­utca 7. szám alá helyeztem át, ahol műhelyemet géperőre berendeztem. Mindenféle elsőrendű felvágott, úgy­szintén elsőrendű húsárú a közönség rendelkezésére áll. Kérem a tisztelt vásárlóközönsége­met a további szives támogatásra. MESZES LAJOS lómészáros. A t. közönség szives tudomására hozom, hogy Esztergom, Kossuth Lajos-u. 52. sz. a. ahol szállítási irodám is van íngatfanforpaSmi, adásvételi- és pénzkor:vetítő-irodát nyitottam. Megbízásra eladok, bérbeadok házat, föl det, szőlőt, szérűt; közvetitek jelzálog­kölcsönt s személyi hitelt, elhelyezek jó kamatra, — házakra, földekre, — vagy meg­bízható bankoknál kisebb-nagyobb betéteket Mint volt telekkönyvvezető, aki ezen ügyekben teljes jártassággal birok, elég biztosíték a t. közönség szives bizalmára Amidőn a t. közönség b. figyelmét, ezen Esztergomban egyedülálló új irodára felhi­vom, tisztelettel közlöm, hogy szállítási iro­dámat szintén tovább vezetem s ezen téren is. a már megszokott pontossággal és jutányos árakkal állok ezentúl is b. rendelkezésükre. Teljes tisztelettel: Tani ás Nándor szállítási vállalkozó, 0. F. B. ingatlanforgalmi, adás­vételi és pénzközvetitő iroda tulaj-ionos. Az esztergomi kir. járásbiróság. Pk. 7846/1929. sz. Hirdetmény. Az esztergomi kir. járásbiróság Hilbert A ntalné sz. Idei Katalin szobi lakos ré­széről a 28000—1919. I. M. sz. rendelet alapján előterjesztett folytán az állítólag eltűnt Hilbert Antal volt piszkei lakos holttányilvánitása iránti eljárást megin­dítja s Hilbert ^ntal részére ügygondnokul dr. Bencze Győző esztergomi ügyvédet rendeli ki. Az eltűnt neve Hilbert Antal, születési helye Piszke, ideje 1890. február 8., szülei­nek neve József és Huber Teréz, házastár­sának neve: Idei Katalin, gyermekének neve József. Az eltűnt foglalkozása gyári munkás, utolsó lakhelye Piszke, ingallan vagyona kevés, bevonulásának időpontja 1915. január 16. Az a csapattest, amelyhez az ismert adatok szerint eredetileg beosz­tották és az a csapattest, amelynél utol­jára teljesített szolgálatot, a cs. és kir. 26. gyalogezred I. század, katonai rangfoko­zata közlegény, tábori póstaszáma ismeret­len, az a hadiesemény, amely közben nyoma veszett és eltűnésére vonatkozó egyéb ada­tok, 1915. március 26 körűi az orosz fron­ton eltűnt. A kir. járásbiróság f'elhiv mindenkit, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életben­létéről, halálának, vag3 r eltűnésének körül­ményeiről igy különösen arról lenne tudo­mása, hogy az eltűnt a fennt jelzett időn túl még életbe volt, azt a hadieseménynek megtörténtét a hirdetménynek a bíróságnál tőrtént kifüggesztésétől számitott 60 nap alatt jelentse, mert ha a most megjelölt időpontig bejelentés nem érkezik, a bíró­ság az eddig megállapított tények alapján fog a holttányüvánitás kérdésében hatá­rozni. Esztergom, 1929. július 5. Szabó János s. k. jb., a kiadmány hiteléül Fülöp Ferenc irodatiszt. Cipók! legjobb minőségben, leg­olcsóbb árban kaphatók Bauer Testvérek vers eny ár úházáb an Esztergom, Kossuth Lajos-u. 4 (Három Szerecsen épületben.) Khnw A kedves barátom, jói é s ÜHül "öj olcsón üdülni ? Én most voltam az „Oreg Hársták'-nál egy félliter bort ittam 4# fillérért lenjen oda Ön is! Jó szívvé ajánlhatom ezt a kedves helyet Ä várostól alig 15 percnyire van ! Üzletáthelyezés! Értesítem a m. t. közönséget, hogy a Simor János-utca 2 szám alatt levő hentes- és mészáros üzletemet Ferenc József-út 4 szám alá (Balog László divatárúházába) helyezem át (volt Sitnoncsics János-féle hentessel szemben) ahol naponta frissen vágott sertés-, marha- és borjúhúsok, valamint zsír- és zsirszalonna és a legfino mabb garantált tiszta felvágottak mindenkori napi áron kaphatók. Kérem a mélyentisztelt vásárlóközönség további szives támogatását, vagyok kiváló tisztelettel Petes INÍVÁU hentes- és mészáros m. ÉRTESÍTEK Tisztelettel értesítem Esztergom és vi déke n. é. közönségét, hogy itteni munkáim alkalmából igen előnyös árak mellett vál­lalok, gyorsan és pontosan eszközlök mindennemű parkett és padozati munkákat anyaghozzáadással együtt is. Korhadtpadozatú lakásokban a korhadás előidézőjét u. n. házi penészgombát felelős­ség mellett kiirtom. A n. é. közönség szives pártfogását kérve maradok kiváló tisztelettel KOVÁCS IMRE parkett és padozati vállalata HELYBEN Budapest 1 (, Zsigmond-utca 20. érdeklődni a gimnázium portásánál lehet! ÜFOGflK fogsorok, szájpadlás nélkül, szájból ki nem vehető amerikai hidas módszerrel, koronát 22 karátos aranyból 20 pen­gőtől feljebb súly szerint, plombok 4 pengőtől feljebb, foghúzás 3 pengő. Müfog 4 pengőtől feljebb. A rossz gazdasági viszonyokra való tekintettel részletfizetésre is. A vidékiek és esztergomiak által közkedvelt Árpád - kertben az esztergomi BALOGH KARCSI prímás vezetésével óhirü. fővárosi zenekar hangversenyez. Igen tisztelt vendégei szives párt­fogását kéri és figyelmes kiszolgálás­sal várja T rubin J. vendéglős. Eladó ház $%ent Aiuia-utca 3$., mely áll 8 szoba, 4 konyha, pince, speiz, mosókonyha, külön baromfi udvar, gyönyörű virágos udvar. Bővebbet Do­rogi-ut 24. szám alatt. Kiadú £ 1 utcai szoba, konyha a szükséges mellékhelyiségekkel Imaház-utca 4. egy kényelmes 3 szobás lakás, viz­vezeták a konyhában, mellékhelyi­ségekkel Széchenyi-tér 6. _ nue-jnh«-ifnnühácT udvaii lakas G SJ va 8y ,yjS£ODe-£ÍlhÍ|naS két személy részére azonnal kiadó. Cim : Deák Ferenc-utca 52. (Szappangyár mellett.) Szóchenyi-tér 6. szám I. emelet. (Kath. Kör mellett.) Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy augusztus elsejétől, szeptem­ber elsejéig a rendelt ruhák áraiból raktáram csökkentésére toyot engedményezek! Teljes tisztelettel : SCHVEICZER VILMOS úri szabő ESZTERGOM, Kossuth Lajos-utca^5 Takarék épület. Három Szerecsennel szgmbeT.' ÜZLETATHELYEZES! Tisztelettel értesítem a mélyentisztelt vevőimet, hogy Kossuth Lajos-utca 24. szám alatt 23 év óta fennálló csemege-és fűszer­kereskedésemet a szomszéd házba, 26. szám alá helyeztem át. Kérem a mélyentisztelt vevőimet, hogy pártfogá­sukkal továbbra is támo­gatni szíveskedjenek. Tisztelettel: Korentsy Mihály csemege- és fűszerkereskedő Esztergom, Kossuth L.-u. 26. Szabó R. Ferenc villanyszerelő Esztergom, Ferenc József-út 7. u. Elvállal jutányos áron épületek villany­világításának bevezetését és kisebb­nagyobb átalakításokat és javításo­kat valamint csillárok tisztítását és galvanizálását is. LETT A HUS! Kizárólag csak elsőrendű húsok. Marhahús kilója : Pörkölt és gulyásnak 1-80 P Szegye 1*92 „ Fölsál és fartő . , 2-24 „ Borjúhús kilója : Pörköltnek 2-40 P Karaj-vesés 2-80 „ Comb-lapocka 3*20 „ Sertéshús kilója: Oldalas 2-60 P Sertéscomb és karaj 2'80 „ Zsirszalonna 2'60 ,. Vidcczky Béla hentes és mészáros Kossuth Lajos-u. 4. sz. Három szerecsen mellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom