ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929
1929-07-04 / 67. szám
Szántó úr tiszteletjegyei, vagy el maradt előadásai az integritásról. Egyik nap délután 6 órájára előadás volt hirdetve a városháza nagytermében és az órtesitós úgy szólt, hogy Szántó Antal iró előadást fog tartani az in tegritáaról. 6 óra után néhány perccel találkozom valakivel, aki a városházáról jött — Egyedül búslakodik ott szegény, Fölmegyek a városházára. Valóban ott morfondíroz magában egy átutazó féle. Hogy ő iró. — Hja, ja — sóhajt, miközben or rát, állát dörzsölgeti és esőtől ázott, avasszagú kabátját húzogatja — len nék ón csak valami politikai nagyság, vagy mondjuk Herczeg Ferenc, majd jönnének akkor ! De igy ! — Hát a saját szakállára rendezi ezeket az előadásokat? — kérdem. — Ez már a hatodik kórdós hoz zám máma ! Hát kérem ón vigjátókiró vagyok. De előadásaimból élek. Meg azután írásaimból. Ki tudnók már adni egy jó kötetre valót, de ez leg alább 6000 pengőbe kerülne. Honnan vennék én ennyi pénzt ? — Hát kiadatlan írásaiból és elmaradt előadásaiból ól ? Mert — úgy látom, ebből a mai előadásból sem lesz semmi! — Hát kérem, van aki segít előre — mondja hunyorgatva. — Tessék megnézni műveimet! Ijedten látom, hogy kezdi bontó gatni piszkos papircsomagját. — Köszönöm, köszönöm ! Mindazonáltal mutogat bizonyos írásokat. — A népjóléti minisztert már többször kértem cikkeim bírálatára. Sajnos, ilyen levelet kaptam, és már nem elsőizben. Miniszteri levelet mutat fel, amelyen ez áll: „Ha fogalma volna elfoglaltságomról, nem zaklatna cikkeivel. Sajnálom, nem állhatok rendelkezésére. Vass." — Hát tessék — mondja ő, de ón magamban nagy részvéttel voltam Vass miniszter iránt, aki, úgylátszik, lelki szükségét érzi annak, hogy minden hozzáintézett levélre feleljen. — Azután, hogy miből élek ? Nézze kérem. Ilyen tiszteletjegyeim vannak. (Sajátgyártású jegyek.) Ezeket az előkelő és jobbmódú urak megveszik, akik nem jönnek el az előadásomra. Viszont az előadás ingyenes, hát nem baj, ha nem jön el senki — mondja kózlegyintve. Hát igy lehet, megélni ma — az integritásból. „Válóperes Úr M egy amerikai házasság, Leatrice Joy a legelegánsabb amerikai filmszinósznő és H. B, Warner a „Királyok Királya" főszereplőjének káprázatosan elegáns filmje, és „Mary a Riviérán" (Mi van az ágy alatt ?) amerikai vígjáték lesz csütörtöki műsorán a Kultúrnak: Szombaton Conrad Veidtnek legszebb filmje „Egy orvos aki ölt" (A kuruzsló),— vasárnap pedig „A dzsungel hőse", a filmvilág legutóbbi legőszintébb sikere kerül bemutatásra. Kreutz Gyula fővárosi tánctanító tánciskolája a kaszinóban megnyílt. Beiratkozásokat a diák, főiskolai és iparoskereskedői kurzusokra még mindig elfogad. Főiskolai csoport első táncórája (szombaton) július 6-án. Össztánc vasárnap este. Spcrt Vasárnap volt az ESC osztályozó bajneki mérkőzése a Rákoskeresztúri TK csapatával. Eredmény : 3'0, félidő 10 az ESC javára. Góllövők Leik, Debnárik és Schwarcz. -fcrtí £L CL 2. O Júl. 3-án, szerdán d. u. 5"10. „Nyaralsz. Hogy véded lakásod betörés ellen *?" 5*40.Operettrészletek. Zenekari hangverseny. 7-00. Gáspár Jenő novellái. 7*40. Koncz János hegedűművész hangversenye. 8'20. Lóversenyeredmények. 8-25. Petőfi-költemények. 9*00. Wagner-hangverseny. Közreműködnek : Medek Anna, Némethy Ella, Závodszky Zoltán és Székely Mihály, m. kir. operaház művészei. ÍO'IO. Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek és lóversenyeredmények. — Majd Rigó Jancsi és cigányzenekarának hangversenye az Emke-kávéházból. Július 4-én, csütörtökön. 9-15. A m. kir. 1. honvédgyalogezred zenekarának hangversenye. 9-45. A hangverseny folytatása. 12*05. Gramofonhangverseny. 12'35 A hangverseny folytatása. 4'00. Rádió Szabad Egyetem. Liszt Ferenc művei gramofonlemezeken. 5-20. Dr. Méhes Gyula egy. m. tanár előadása: „A divat áldozatai." Plissérozást legszebben készít Schwach Porosz-szénszükségletét hogy még a nyári árakon kaphassa, az idő rövidsége miatt minél előbb rendelje meg, de csakis Kónigsgrube SaüS Haranaozp Mályás flff utca 57 szám. Telefon: 31. Vfe r .takarít meg l^^ilWf ha, HANGSZER- és ™ * * " JÁTEKrtRUIT CJIegler-cé^iiél Kossuth Lajos utca 14. sz. alatt szerzi be, tegyen pro bát és meg fog győződni. 4 szoba, konyha, fürdőszobából álló lakás. Tudakozódni lehet: Deák Ferenc-Utca 54. szám alatt. Deák Ferenc utca 11 sz. alatti házban 5 szobás lakás összes mellékhelyiségeivel f. évi november l-re kiadó. Felvilágosítás dr. Kömives László ügyvéd irodájában (Lőrinc-utca 3.) nyerhető. Eladó egy feljáró lépcső Csernoch János utca 10 szám alatt. Felvétetnek lakatos tanulók ^ffuí tással Jóba Károly Csernoch János u. 12 polgári és tanítóképző intézeti leány csikós és seviot ruha anyagok leg olcsóbban Schwachnál. egy szoba konyhából álló udvari lakás egy vagy két személy részére augusztus 1-ére. Cim: Deák Ferenc-utca 52. sz. (Szappangyár mellett.) Önkéntes árverés. Néhai Mihalik Antalnó féle Sáncutca 13. szám alatti ház július 14-ón, vasárnap délelőtt ll órakor dr. Berónyi Hóbert ügyvédi irodájában Kossuth Lajos utca 20. önkéntes árverés útján eladásra kerül. Az esztergomi kir. járásbíróság mint tkvi. hatóság. Mit dobolnak? Komainer Mihály szőlői, pincéje és szántója önkéntes árverésen dr. Kubovits ügyvédi irodájában jul. 7-én eladásra kerül. Takarmánynak való zabos here eladó a református templom udvarában. 31—1929 tkvi. szám. Árverési hirdetményi kivonat. Scheiber Rezső és Társa cég végrehajtatónak Vincze László és neje Horák Etel végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság árverést 48 P, valamint a csatlakozottnak kimondott Esztergomi Kereskedelmi és Idarbank Rt 177 P 80 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett az esztergomi kir. járásbíróság területén lévő, Esztergom városban fekvő s az esztergomi 3402. sz. tkvi betétben A f 8. sor, 4051/2. hrsz. alatt foglalt (szántó az ,,Aranyhegy"-dülöben) Vincze László és neje Horák Etel nevén álló ingatlanra 200 P. az u. o. 7905. sz. tkvi betétben A f 1. sor. 4051/3. hrsz. a. foglalt (szántó u. o. a rajta lévő házzal) Vincze László nevén álló ingatlanra 1200 P kikiáltási árban. Az árverést 1929. évi július hó 19. napján délelőtt 9 órakor az esztergomi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Széchenyi-tér 22. sz. 14 ajtó) fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908 : XLI. t.-c. 26. §.) Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 °/ 0-&t készpénzben, vagy az 1881. LX. tc. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. LX, tc. 147.. 150., 170., §§.; 1908. XL. tc. 21. §.). Az aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa isrért ár ugyanannyi százaiékáig kiegésitenl (1908. XLI. 25. §.). Esztergom. 1929. évi január hó 3. napján. Csics sk. kir. jnrásbiró. A kiadmány hiteléül: Clementis sk. igazgató. Tanuló fiú és leány számára szállás, pH«««* korrepeticióval és zongoraoktatásCuuida, sal középiskolai tanárnál Petőfiutca 10. szám alatt. Nagydunapartján nyaralóknak egy egészséges, száraz világos szoba 2 ággyal, sezlonnal. konyhahasználattal, villanyvilágítással és vízvezetékkel jutányos áron azonnal kiadó. Cim akiadóhivatalban a Tábor-utca 8. számú ház, mely áll 4 szoba, 3 konyha hozzávaló élés kamrákkal. A házban 2 szobás lakás vétel esetén azonnal elfoglalható. Flüfln SZODa konyhás, kamra, istálló LldUU és ccá 60 • öles kertes ház szabad kézből. Ugyanott egy szérű is eladó. Ér deklődni Táti-út 12. sz. alatt. eladó 4 méter magas padláslétra Csernoch János út 10. számú házban. Kétszobás konyhás lakás kiadó Népkert-utca 4. sz. alatt (új iskola mellett). £ egy szép keményfaágy Szent Anna utca 43. szám alatt. £ a belvárosban egy nagy utcai szoba konyhás lakás mellékhelyiségekkel együtt augusztus 1-ére, Imaház-u. 4. sz. 2 darab sertés eladó Becze János utca 14. szám alatt. Egy Vesta-féle sülyeszto'gép jut4nyos áron eladó Szent Lőrinc utca 3. Plarln e &y keményfa- és egv puhafaágy LldUU Árok-utca 26. szám alatt. 4 Jóravaló istálló kiadó SffiSS Üzletmegnyitás! Értesítem a mélyen tisztelt közönséget, hogy Kispipa vendéglő üzletemet Esztergom, Arany János-utcában (Bakács féle házban), folyó hó 20-án fogom megnyitni. Állandóan meleg- és hideg ételek, úgyszintén frissen csapolt sörök és uradalmi fajborok állandóan kaphatók. Minden törekvésem odairányul, hogy a mélyen tisztelt vendégeimet a legmesszebbmenőkig ízlésük szerint kielégíthessem. Szives pártfogásért esedezik : Kispipa vendéglős, a „Magyar Király" szálló volt főpincére. Szent Lászlo-utca 3. sz. alatt egy kis PCülárli hÓ7 me ly két szobából, konyháIfddldUl llÜLy ból, speizból, mosókonyhából és kertből áll, augusztusra kiadó, vagy azonnal is elfoglalható. Bővebbet Tábor-u. 8. szám alatt. Eladó adóban. egy jókarban levő 6 személyes bérautó joggal együtt. Bővebbet a kill egy szoba, konyha, kamra Árok-u. 8 szám alatt. Szobafestést és mázolást részletfizetésre is legjutányosabb áron vállal: Fleischer Sámuel szobafestő ós mázoló-m ester Esztergom, Baross Gábor-út 4. szám. Cipők! legjobb minőségben, legolcsóbb árban kaphatók Bauer Testvérek cipőüzletében Esztergom, Kossuth Lajos-u. 4 (Három Szerecsen épületben.) JVIUF OGflK fogsorok, szájpadlás nélkül, szájból ki nem vehető amerikai hidas módszerrel, koronát 22 karátos aranyból 20 pengőtől feljebb súly szerint, plombok 4 pengőtől feljebb, foghúzás 3 pengő. Müfog 4 pengőtől feljebb. A rossz gazdasági viszonyokra való tekintettel részletfizetésre is. Jelűnek Ignác Széchenyi-tér 6. szám I. emelet. (Kath. Kör mellett.) allé! Figyelem! Amely család kellemes délutánt akar eltölteni cigányzene mellett, az keresse fel az ÖREG HÁRSFÁKAT, hol hűsítő italok- és ételekről gondoskodva van. Kényelmes séta; 15 perc a várostól. Mindenkor frissen csapolt sör! Szíves pártfogást kér Teljes tisztelettel Üzletáthelyezés I Értesítem a n. é. közönséget, hogy szénüzleteroet saját házamba, Ferenc József-út 15. szám volt Berger-féle házba helyeztem át, ahol ezután is a legjobb minőségű tüzelőanyagokat a legolcsóbb áron, kedvező fizetési feltéteek mellett árusítom. Kérem a n. é. közönséget, hogy a téli szükségletét poroszszénre és tűzifára már most rendelje meg. Szives támogatásukat kérve maradtam tisztelettel : DEMÉNY GYULA fa- és szénkereskedő. Virág és Szántónál strandkabát-kelmék és kész strandkabátok Ízléses választékban I