ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929
1929-05-19 / 38. szám
ESZTERGOM 1929. május 19. Mtghivó. A Máv. Nyugdijasok Koszorú- és Gyámolító Egyesülete f. hó l9-én d. e. 11 órakor a belvárosi plébánia templomban zászlója szentelését tartja. Felvonulás a Hősök emlékszobrától d. e. lO órakor. A zászlóanyai tisztet a vezetőség felkérésére Dr. Darvas Gézáné tölti be. Jégeső a szentgyörgymezói határban. A legutóbbi vihar nagy károkat okozott Esztergom környékén, de különösen a szentgyörgymezői határban. Itt erős jégeső volt, amely tönkretette a vetést, a szőlőket ós a gyümölcsösöket. Legnagyobb kár Kusztuson, Irtványoson és a Gyurgyalagi dűlőben volt. A károsultak anyagi helyzete nagyon sivár. Szükség lenne arra, hogy a jégkárt felvevő bizottság most, a jégverés után szálljön ki a helyszínre, hogy a kár alapos számbavevósével segítsen a károsultakon. A himlőoltások eredménye, Mint megírtuk, a mult héten két ízben kötelező himlőoltások voltak a városházán. Az oltások eredményéről most értesültünk. 300 beoltandó közül csak 200 részesült oltásban, lOO-an nem jelentek meg. A hatóság szigorúan nyilvántartja az oltásra jelentkezőket és azok a szülők ellen, akik nem tettek eleget az oltás kötelezettségének, büntető eljárást tesznek folyamatba. Elveszett csomag. A Balog-féle rövidárúüzlettől a Rákóczi-tér és a Kuthy-fóle üvegkereskedés között elveszett egy kis csomag vászonneművel. A csomag egy szegény asszonyé. A megtaláló juttassa a csomagot a rendörségre. Szerencsétlenül járt fűtő. Pénteken Bpestre induló déli vonatnál súlyos szerencsétlenség történt. A vonat már | mozgásban volt, amikor Döbök István fütő kihajolt a mozdonyból ós fejét a sinek mentén álióatáviróoszlopba verte. Az összeütközés oly erős volt, hogy a fütő kiesett a mozdonyból és eszméletlenül terült el a földön. A mentők súlyos agyrázkódtatással a Kolos-kórházba szállították. Állapota életveszélyes, A 2 nspos miskolci turista kirándulás a kedvezőtlen idő miatt elhalasztatott. A Korona Mozgó szombaton és pünkösd vasárnapján a „Rezyrvista álma" c. filmet mutatja be. Zenés hangulatkép egy magyar baka életéből. Ehhez a filmhez eredeti zenét Bangó Lüjo3 zenekara szolgáltatja. Ezenkívül bemutatásra kerül még* „47-es zsölye" címen Lois Verneuil színműve a filmen ós híradók. Pünkösdhétfőn: „A budai leány" c. romantikus Paramount újdonság kerül műsorra. A muzsikust Adolphe Menjou, a feleségét pedig a rendkívüli bájos Cathryn Garver játsza. Szerdán nincsen e'őadás. Teniszpályamegnyítás. Teniszpályámat pünkösdre megnyitom. Bérelhető egész idényre az eddigi feltótelek mellett. Werner testnevelőtanár. Sziget, Biró út. Tudja Ön már, hogy az Államsorsjáték nyereményeinek számát és Összegét lényegesen felemelték ? Itt az alkalom, hogy On is kipróbálja szerencséjét. Ha államsorsjegyet vesz, nemcsak nyer, hanem jótékonyságot is gyakorol, mert az Államsnrstáték jövedelmét közhasznú és jótékonycólra fornitják. Egy sorsjegy ára P 3 —. Kapható minden bank, sorsjátéküzletben, dohánytőzsdében, postahivatalban vagy közvetlenül a Székesfővárosi m. kir. Pénz ügy igazgatóságnál, Budapest V. Szalay-u. 10. ,,Edes anyajegy". (Yvette sötét pontja) Liebermann vígjátéka, kettős főszerepben Lilian Harvey, partnere Willy Fritsch, a szezon egyik legsikerültebb vígjátéka szombaton kerül ,,A bécsi lányok" cimü békebeli bécsi történettel a Kultúrban műsorra. Pünkösd-vasárnap Syd Chaplin és Helene Costello szenzációs vígjátéka „A pórul járt hozományvadász" 7 felvonásos amerikai vígjáték, „A fekete sziklák hőse" vadT. Forráskezelóség Moha. Örömmel értesítem, hogy a Mohai Ágnes-forrás használata után régi gyomorbajom (Dyapepsié) tetemesen javult és jelek után ítélve hiszem, hogy a javulás tartós marad. Az Ágnes-forrás tehát nemcsak [kellemes üdítőital, de mint gyomorbajnál hathatós gyógyszer is nagy fontossággal bir'. Xh\ JPetrovic Fiume. nyugati kalandos történet, Rex Bell a modern cow-boy új bravúrja, pünkösd-hétfőn pedig Verebes Ernő és Dina Gralla egyetlen filmje „Luxusvonat" slágervigjáték és „Ezüst sas" a legszenzációsabb repülöbravurok kerülnek műsorra. Mind a három napon a legszenzációsabb filmek kerülnek bemutatásra, melyek külön-külön a legnagyobb sikert érték el. Pünkösdi futbalmérközés. Pünkösd vasárnapján d. u. 3 órakor a Dorogi Athlétikai Club és Move ESE, utána 5 órai kezdettelfa Pannónia (Budapest) és az Esztergomi SC barátságos mérkőzést játszanak a Move szigeti sporttelepén. Hétfőn d. u. 3 órakor a DAC kombinált a Move ESC-al, utána 5 órakor a Pannónia—DAC fog mérkőzni. Üditő italról gondoskodva van. Elsőrangú büffé ! Elveszett egy gyöngyház rózsafüzér a temetőben, .brtéke kevés, de aki elveszítette, annak végtelen drága emlék. Nagyon kérem a becsületes megtalálót, hozza Jókai-u. 10. szám alá, ott illő jutalomban részesül. TÁNC A SZENT ISTVÁN FÜRDŐ SZÁLLODA KERTHELYISÉGÉBEN. Kedves vendégeim óhajtásának eleget teendő f. hó 18-ától kezdődően minden ünnep- és vasárnap, továbbá csütörtök és szombat este éjféli 12 óráig Kolompár Laci közkedvelt cigányzenekara mellett az e célra kijelölt helyen rendes táncot vezetek be, belé pődij nélkül. Kedvezőtlen idő esetén a tánc külön táncteremben tartatik. Mólyen tisztelt vendégeimnek ezúton is tudomásul adom, hogy a rendszeres tánc bevezetése folytán szolid áraim változatlanul maradnak. Kitűnő ételek és italok, hűsítők, fagylalt stb. Jó kiszolgálás biztosítva, kérem a szives támogatást. Kiváló tisztelettel Sörös Ede vendéglős. 1 larocLsuloiccL i Ozorai József: Kuruc ősök. Regény 2 kötetben, A szerzó' saját kiadása. Érsekújvár. Kapható • Biixárovits 0. könyvkereskedésében Esztergomban. Két, díszes vászonkötósbe kötött vaskos könyvet hozott a posta. A csomog üirsekújvárról érkezett, a felvidéki magyarságnak ebből a jelentős végvárából, amely nevét a hajdani esztergomi érsekekről vette, s amelynek utcáin magyar tradíciók történelmi levegője lengedez és ahol a fiúk kegyelettel emlékeznek vis.za az ősök áldásos és épitő tevékenységére. A kétkötetes regény, amelyet a volt esztergomi bencés diák. jelenleg pedig az érsekújvári magyar ügyvédi kar nesztora, Ozorai József dr. irt meg, ezt a nemes tradíciót leheli. Ozorai József szenvedélyes rajongója a da liás időknek. Egész életében a kuruc korszak emlékeivel foglalkozott, azokat gyűjtögette és ápo.ta lankadatlan szorgalommal. Nincs talán ma élő magyar ember, aki jobban ismerné Rákóczi dicső korszakának történetét, aki jobban megértené a kuruc időknek szellemét, aki nagyobb tűzzel ápolná a kuruc tradíciókat, mint ez az izig-vérig lelkes magyar ember, aki maga is olyan egyéniség, hogy méltán kerülhetne valamelyik regényíró tollára. Ha Ozorai József egyéniségére és működésére gondnlunk, önkéntelenül Thaly Kálmán emléke bukkan fel bennünk, aki öregségében is fáradhatatlan buzgalommal szentelte életét a kuruc tradíciók ápolásának ós a kurue dalok összegyűjtésével elévülhetetlen érdemeket szerzett magának. Ozorai József dr. a szóbeli kuruc hagyományok egybegyűjtője és őrizője. Több emberöltőn át szedegetett fel minden jellemző és érdekes, forrásmunkákban még nem található adalékot, amelyekért pedig kár lenne, ha elvesztek volna az utókor számára. Arra valók, hogy például szolgáljanak, buzdítsanak és bátorítsanak, fokozzák a nemzeti érzést, megerősítsék az ősök tetteinek tiszteletét. Megértjük tehát Ozorai Józsefet, ha most „élete alkonyán kezébe vette félretett tollát, megírta könyvét, hogy egy koszorús költőnk szép tanítását követve a régi fénynél új szövétneket nyújtson, hogy az Ersekújvárott ólt és ott eltemetett kuruc vitézek egyre homályosuló emlékét felelevenítse, hogy azok a hagyományok, amelyekről kívüle már csak igen kevesen tudhatnak, ne menjenek egészen feledésbe." Helyesen cselekedett a szerző akkor, amikor mondanivalóját regény formájában tárta az olvasóközönség elé. Munkájának több főhőst van ; sok névtelen kuruc hősnek emlékét eleveníti meg és ezért történelmi regény — mint ezt az illusztris szerző maga is megemlíti í— nem is annyira regény, mint korszerű képeknek és egymásba kapcsolódó eseményeknek sorozata. Ozorai kitűnő elbeszélő vénája azonban pompásan eleveníti meg a történelmi szereplőket, mesemondási készsége, ékes magyar stílusa élvezetes olvasmánnyá teszi ezt a könyvet; a kor lelkének alapos ismerete pedig, amely a könyv minden sorából kiárad, igen sok tanulsággal jár az olvasóra, ü,ppen ezért minden magyar embernek figyelmébe ajánljuk Ozorai József könyvét. Olvassa olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel és lelkes magyar tűzzel Íródott. Lelki felüdülést talál benne mindenki s a kétkötetes munka elolvasása után igazat ad a bíráló ítéletének, amikor ezt a könyvet az elszakított magyar területek magyar irodalmának egyik legértékesebb alkotásaképen üdvözli Ára fűzve 10 P 20 fill., kötve 17 P 50 fillér. Nem háborúsaim ! Csupa szív A rezervista álma Szombaton és vasárnap a KOKONA MOZGÓBAN Az eredeti zenét Bangó Lajos cigányzenekara szolgáltatja. ftnüttni Inomorofíí cserép kb. 3000 drb. eladó. Cim: nUdlIIII Mull! KI ElU Erzsébet királyné-u. 9. egy jóforgalmű hentesüzlet a piactéren, ugyanott a berendezés eladó. Bővebbett Rákóczy-tér 5. sz. k Német-utca 28/b. sz. alatt egy modern, Hkényelmes beosztású lakóház. Tudakozódni Német u. 26. szám alatt lehet. Kiadó egy szoba-konyhás lakás. Imaház-utca 1. szám Közgyűlési meghívó. Az Esztergomi Faipari és Fakereskedelmi R. T. évi rendes közgyűlését a/, alábbi napirend f. évi május hó 27-Ón délután 5 órakor tartja az Esztergomvidéki Hitelbank R. T. tanácstermében, amelyre a részvénytulajdonosokat meghívja Az Igazgatóság. Napirend: 1. Elnöki megnyitó és a hitelesítők kijelölése. 2. Igazgatósági jelentés. 3. Az évi zárszámadások előterjesztése. 4. Felügyelőbizottsági jelentés. 5. Határozathozatal a felmentvény megmegadása tárgyában. 6. Alapszabályok szerint bejelentett indítványok tárgyalása. Mérlegszámla : 1928. évi december hó 31-én. Vagyon: Pónztárkészlet 745 94 P. Adósok 120.605-71 P. Üzemi berendós 12.4l9'76 P. Árukészlet 73.218 P 50 fillér. Veszteség áthozat 3524-45 P. Folyó évi nyereség 2968ll P. Idei veszteség 556 34 P. Összesen : 207.546 25 pengő. Teher: Alaptőke 20.000 P. Hitelezők 180.416-63 P. Kétes követelések tart. 6.67035 P. Fel nem vett osztalék 549.37 P. Összesen: 207.54625 Pengő. Veszteség ós nyereség számla 1928. évi december hó 31-én. Veszteság : Veszteség áthozat 3.524 45 P. Kamatok 4.816-16 P. Tiszti fizetések 5.901 P. Költségek 6.912* 92 P. Leirt követelések 67645 P. Össesen : 21.830-98 P. Nyereség: Árunyereség 21.19974 P. Befolyt kétes követelések 74'90 P. Veszteség 556 pengő,34 fillér. Oászesan : 21.830-98 pengő. Esztergom, 1928. december 31-én. Az Igazgatóság. Látta és helyesnek találta A Felügyelöbizottság.