ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929

1929-06-23 / 59. szám

Aw* E^tergoiiil Zeneiskola el NO esztendeje Az esztergomi államilag engedélye­zett és városilag segélyezett zene­iskolának a mult héten lefolyt vizsgái és sikerült évzáró növendékhangver­senye tette időszerűvé, hogy foglal­kozzunk ezen új esztergomi intéz­ménnyel, amely most éli kicsiny gyer­mekkorát s amely kifejlődésének ked­vező lehetőségei mellett izmos, erő­teljes kultúrintézménnyé van hivatva növekedni. Egy év előtt az eszme felvetőjén, dr. Antóny Béla polgármesteren és az alapitón, Buchner Antal főszékesegy­házi karnagyon kivül alig volt ember Esztergomban, aki komolyan hitt egy esztergomi zeneiskola felállításának lehetőségében. Ha '•— mint először tervezték — közigazgatási úton tör­ténő előzetes jelentkezés kétes sikeré­hez kötik a megkezdést, nehezen lett volna a szép gondolatból valami. Ám­bár mégis ez az első tapogatódzás, a felmerült eszme megvalósításával való megpróbálkozás volt kiindulása annak, hogy ma már az intézmény életéről, egy esztendős múltjáról és biztató jövőjéről beszélhetünk. Dr. Antóny Béla polgármester más kulturvárosok példáján lelkesülve látta, hogy Esztergomban is megvan­nak bizonyos adottságok a zeneiskola létesitésére, s tudta azt, hogy a múlt­ból Esztergom hagyományok boldog birtokosa. Hogy csak egy évszázadra tekintsünk vissza, a nagy Bihary Já­nos esztergomi hegedűversenyétől kez­dődőleg olyan nevek viselői éltek és működtek e városban, mint Seyler Károly, Bellovits Ferenc, Kersch Fe­renc, Bogisich Mihály és hogy ifj. Zsolt Nándor mellett a jelen zenei kiválóságok egész sora köszönhet Esztergomnak ihletet és boldog ifjú­kori emlékeket. Buchner Antal viszont, mint országosan ismert zeneszerző és a zene csaknem minden ágának alapos elméleti és gyakorlati müve­lője, a felvetett gondolat gyakorlati oldalát látta meg szerencsésen. Sok­kal jobban ismerte a zenekedvelök lélektanát, mintsem hogy a város első sikertelen próbálkozása elkedvetlení­tette volna. Rendületlenül hitt abban, hogy az iskola felállitása magával hozza a növendékeket is, hiszen Isten sok lélekbe elszórta az ének és zene szeretetének magvát s ezeknek a lel­keknek a kellő tér biztosításával élet­szükséglete lesz e kapott talentum k amat oztatása. Az iskola Buchner igazgató mellett oly kiváló tanerőkkei rendelkezik, mint Brenner Julia és Klein Miklós. Hogy mire hivatott ez a lelkes triász Esztergom zenekultúrájának terén, a lefolyt vizsgálatok és a mult szom­bati nagyszerű növendékhangverseny már sejtetik. Aki szeret apróbb jelenségekből is távolabbra következtetni s aki már az elhintett magvakban bizalommal nézi a jövendő gyümölcsöket, az az Esztergomi Zeneiskola első éve mel­lett nem mehet el szótlanul. S ha Esztergom „fürdőváros" a magyar zenének és dalnak is jellegzetes vá­rosává fejlődik, a régi úttörők mellett a mai sögtörés eszközlőinek ebben oroszlánrésze lesz. H. I. 40 éves találkozó városunkban Az esztergomi bencés főgimnázium 1889. évben érettségizett diákjai f. hó 20-án Esztergomban találkozóra gyűltek össze. Soraikban a hosszú idő nagy pusztítást végzett, mert 41 közül 17 meghalt, 10-en betegség és egyéb okok miatt meg nem jelenhet­tek de még igy is tekintélyes számban 14-en vettek részt az összejövetelen. Megjelentek : dr. Baumann Károly lelkész, Burány Ernő primási főpénz­táros, dr. Csárszky István prael. ka­nonok, dr. Cziky Vilmos főgimn. ta­nár, Kálmán Zsigmond ny. vasúti tisztviselő, Krafszky Ferene főerdész, dr. Krepier Gusztáv ny. tábori főes­peres, Laub Lajos plébános, Paál Dénes földbirtokos, Reitter Alajos ny. vasúti főfelügyelő, dr. Rudolf Béla járásbirósági elnök, dr. Szabó László ny. miniszteri tanácsos, dr. Török Mihály szem. tanár és dr. Tyukos János esperes plébános. A ferencesek templomában az elhalt tanárok és tanulótársak emlékére tar­tott gyászmise után a megjelentek a bencés székházban tisztelegtek, hol László Dániel igazgatóhelyettes, Blas­kovics Piacid és Tihanyi Miklós ta­nárok kíséretében fogadta őket. Dr. Rudolf Béla az öreg diakok nevében köszönetet mondott a bencés rendnek a hazafias és vallásos nevelésért, mely őket az élet harcaira képesítette, László Dániel pedig emelkedett és lelkes beszédben köszönte meg az üd­vözlést. Az összegyűltek azután a temető­ben kegyeletüket rótták le elhalt ta­náraik iránt, majd a Fürdő vendéglő kies éttermében kedélyes ebédelés közben újították el a diákkori emlé­keiket úgy, hogy ezekben megfiata­lodva szinte megfeledkeztek arról, hogy köztük nagyapák is vannak. Rövid volt az együttlét és fájdalmas is, hogy arra idegen országok terüle­téről is kellett jönniök ós búcsúzás előtt fogadalmat tettek, hogy ezután gyakrabban összejönnek. rszai •Világ j Terstyánszky Ödön alezredes, a kard­vívás világbajnoka pénteken meghalt. Mint jeleztük, Kenyérmezőről motor­kerékpáron ment Budapestre s Soly­már tájékán baleset erte, melynek következtében súlyos lábtörést és belső sérüléseket szenvedett. Egy golyóval két öngyilkos. Egy varsói ügyvéd leánya megbukott a vizsgán. Szorosan maga mögé állította a szerelmében csalódott szobalányt s aztán a kisasszony saját szivébe lőtt, ahonnan a golyó a szobalány tüdő­jébe fúródott. Trencsónben egy asszony négy gyer­meknek adott életet. A gyermekek mind élve jöttek a világra, de egy óra múlva valamennyien meghaltak. Az anya teljesen egészséges. Debrecen az egy hót múlva kezdődő országos dalosversenyre ötvenezer vendéget vár. 202 dalárda összesen 11.000 emberrel vesz részt a verse nyen. Esztergomból a Turista Dalárda és a Kath. Legényegylet énekkara jelenik meg a dalosversenyen. Ä táti rekordverseny nevezetesebb eredménye Meyer Eddy osztrák motor­kerékpáros 183 km-es, Runtsch Ru­dolf 17889 km-es sebessége. A ver­senyzők panaszkodtak a megromlott országútra. i^i mJCäummmi Éjjeli szolgálatot június 22—27-ig a Herceg­primási „Fekete Sas" gyógyszertár teljesít. á pápa áldását küldte dr. Wal­ter Gyula püspöknek. Őszinte rész véttel értesültünk, hogy dr. "Walter Gyula ált. érs. helynök, c. püspök, nagyprépost, még mindig súlyos be­tegen fekszik. Dr. Serédi Jusztinián biboros-hercegprimás római tartóz­kodása alatt Ő Szentsége apostoli áldását eszközölte ki és erről távirati úton értesítette a közszeretetben álló püspököt. A távirat a következő szövegű: „Iilustritati tuae sonetissi­mus benedictionem apostolicam per­amanter impertit. Cardinalis Serédi." Őszintén kívánjuk, hogy mielőbb hirt adhassunk az ősz püspök fel­gyógyulásáról. Bérmálás Párkányban. E hét folya­mán a párkányi járásban szolgáltatta a bérmálás szentségét Jantaiisch Pál felszentelt püspök, nagyszombati apos­toli adminisztrátor, ma, vasárnap pe­dig Párkányban lesz a bérmálás, amely d. e. 9 órai szentmisével kez­dődik. Találkozó. Kérem mindazon kedves osztálytársnőimet, akik az esztergom­vizivárosi zárdában 1924-ben a ne­gyedik polgárit végezték, szívesked­jenek megjelenni, a f. hó 29-én (Szt. Péter és Pál napján) megtartandó ta­lálkozónkon. Gyülekezés reggel a 9 órai zárdatemplomi szentmisén. Czi­bor Margit. Beírás a bencés gimnáziumba. Az 1929 — 30. iskolai évre az előzetes beírások 1929. július 1-én, hétfőn d. e. 9—12-ig lesznek a gimnáziumi igazgatói irodában. Figyelmeztetjük a mt. szülőket, hogy a beírást mielőbb végezzék el, mivel ha a létszám be­telt, rendes tanulónak senkit sem vehetüak be. Igazgatóság. A Városi Zeneiskolába való jelent­kezés. Azok a növendékek, akik ez évben növendékei voltak a Zeneiskolá­nak, június végéig jelentkezzenek a Városi Zeneiskola helyiségében (Né­met-utca 24.) kedd—péntek déiután 3—6-ig. Az újabb növendékek is je­lentkezhetnek, de beiratásuk és fel­vételük szept. havában lesz 1 —5 ig. A bakácsképolnai férfi kongregáció tagjait kérjük, szíveskedjenek meg­jelenni ma, vasárnap délután 4 órakor a rendes havi ájfcatosságon. Vezetőség. Kérjük az 1925-ik évben végzett pol­gári iskolai növendékeket, szíveskedj e­nek f. hó 23-án } vasárnap reggel 9 órakor a Zárdában szentmisén részt venni és utána a találkozó megbeszé­lésére összejönni. Rendezőség. Uj tanítónők. Az esztergomi érs. rk. tanítónőképző intézetben f. hó 21-én fejeződtek be a tanitóképesitő vizs­gálatok, Dr. Lipoid Antal főtanfelü­gyelö elnöklete mellett. A miniszteri biztos Dr. Mester János főiskolai ta­nár volt. A képesítő vizsgálatok igen jól sikerültek, amennyiben 11 jeles, 16 jó és egy 1 elégséges oklevél adatott ki. Az ívj tanítónők névsora a kö­vetkező : Baráthy Erzsébet, Bartoss Márta, Beliczay Mária AnCilia, Bilek Klára, Bujnoszky Erzsébet, Daníecz Ilona M. Innocencia, Deák Márta, Dorna Edit, Eberle Anna, Gelencsér Róza, Geng Mária Bernardina, Hein­czinger Gizella, Huber Mária, Kar­dos Gizella M. Beatrice, Kicsindy Ilona, Lenhardt Hermin, Mike Erzsé­bet, Nagy Mária, Orosa Mária Gon zága, Pintér Margit, Pitner Ilona M. Alojzia, Simon Edit, Szabó Lygia, I ST. MORITZ a Kurhaus des Bains dependance-ja. a Pál-féle Luisa Pensio dependance-ja. Mindkettő saját kezelésben. MAGYAR HOGYHA I Heti pensióárak: 70 — P-től 87*50 P-ig. Prospektus : „UítiVerSUIBi" Budapest V, gróf Tisza István-utca 16. II. em. 1. Telefon: 801—32 Szili Klára M. Sztaniszla, SZÍVÓS Rozália M. Klemenza, Vajda Mária, Vanyek Juli; és Zséger Margit. Tragikus haláleset. Ecsedy Gyula esztergom-főegyházmegyei áldozőpap, zámolyi esperesplébános, Győr -vár­megye törvényhatósági bizottságának tagja 70 éves korában csütörtökön délelőtt váratlanul elhunyt. Nagyhaj­óson volt az ottani plébános aranymi­séjén s a halál üúvözlőbeszóíL közben érte az aranyos humorú, kiváló szó­nokot. Temetése nagy részvét mellét­szombaton délelőtt folyt le Győrzá­ntolyban. Beírások a gyakorló iskolába. Az érseki tanitőkópző gyakorló iskolájába f. hó 24-én (hétfőn) d. e. 8—12-ig lesznek a beiratások az új tanító­képző épületében.-Felvehető osztályon­ként 10—10 íanuió. Megverte a sógorát. Dorogon az el­múlt vasárnap este Gráf Sebestyén napszámos Hein József bányamunkás sógorával vigan sörösgetett a Peri­féle vendéglőben. Iszogatás közben összeszólalkoztak és a hirtelen kezű Hein sógor egy söröskancsóval úgy fejbekólintotta Gráfot, hogy azon­mód elöntötte a vér és . a homlokán három centis zúzott seb képződött. Később Hein a söröskorsó dobálásáért bocsánatot akart kérni a megsérült sógortői, aki erre nem volt nyomban hajlandó. Hein sógor erre igazi dühbe gurult és úgy legyintette képen Gró­fot, hogy csak ugy nyekkent bele. A csendőrségen a verekedő sógor min­dent beismert, még azt is, hogy Perl vendéglősnek három vöröskorsóját is összetörte. Védelmére ittasságát és idegességét hozta fel. A bíróságnál könnyű testi sértés vétsége miatt in­dult meg az eljárás az ideges sógor ellen. ; "' Kreutz Gyula fővárosi tánctanító a szokásos szünidei tánckurzusait tiszt­viselők és egyetemi hallgatók, diákok, kisebb gysrmekek, kereskedő- és ipa­rosifjúság részére f. évi július 1-én (hétfőn) a Széchenyi-Kaszinó I. eme­leti dísztermében megkezdi. Beirat­kozások június hó 29-től kezdve... egész nap a teremben. Gyakorló össztáncok július hó 6-tól és 7-től. Szombaton este tisztviselőknek és egyetemi hall­gatóknak. Vasárnap este kereskedő- és iparosifjúságnak. Felnőtteknek a mo­dern táncokból különórák. Állandó táncintézet: Budapest VIII., Báross­utca 59. Térzene. F. hó 23-án, vasárnap d. u. 6 órától 7 óráig Szentgyörgyme­zőn a Templom téren a levente ze­nekar térzenét ad. Köszönetnyilvánítás. A helybeli Ol­táregyesület az el mait munkaév alatt az esztergomi szentferencrendi zárda részére egy fehér, egy fekete, egy piros és egy rózsaszínű misemondó ruhát ajándékozott. A 1 nagylelkű adományért hálás köszönetét nyilvá­nítja a szentferencrendi zárdafőnökség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom