ESZTERGOM XXXIII. évfolyam 1928
1928-12-19 / 98. szám
XXXIII. évfolyam, 98. szám. .ára lO fillér* Szerda, 1928. decembe* I». ESZTERGOM KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 1 20 P. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Boldogok a szegények.., Karáosony közeledtével a felmelegedett szivek fokozottabb mértékben törődnek embertársaikkal. Esztergomban ma minden jótékony egyesület és jólelkű ember töri a fejét azon, hogy kit örvendeztessen meg a Szeretet ütme pere. S aki szemét a rongyos istállóoskában szegényen született Jézusra szegezi, a legméltóbb karácsonyi ünneplésnek a szegények segítését, megörvendeztetését találja. A Polgári Egyesület gyermekfelruházó ünnepségén láttuk, amidőn egy kis megajándékozott örömtői sugárzó arcán kicsordult a boldogság könnye s erre az egyik idős polgár sem állhatta meg könnyezés nélkü', elővette zsebkendőjét s szinte restelkedve törölte meg szemét, amelyet ennek az igazi, szív mélyéből és őszinte lélekből fakadt örömkönnynek a látása tett hirtelen homályossá. Igazán boldog csak az egyszerű, igénytelen ember tud lenni. Az élet sokféle kényelmétől elfásult ember a boldogsággal csak olyankor találkozik, amikor önzetlenül tesz boldoggá másokat. S az a jóakaratú ember, aki a karácsonyi békességre maga is áhítozik, de nines módjában másokon szive szerint segíteni, olvassa örömmel alábbi híradásunkat, amely arról szól, hogy a jótékonyság hófehér angyala szorgalmasan jár-kel Esztergomban éa sok-sok szegénynek szemében fakasztja e héten a boldogság könnyét, sok ajakra csal meghatott hálaimát. A m. kir. népjóléti éa munkaügyi miniszter — mint az elnault esztendőkoen — úgy ezidén is utalt ki Mátéffy Viktor prépost-plébános kérelmére nagyobb mennyiségű ruha- és cipősegélyt az esztergomi szegény gyermekeknek ós ifjúságnak. Ebből a gazdag adományból kiosztásra kerül. 30 pár gyermekcipő, 30 gyermekruha, 20 pár férficipő, 20 pár nőicipő, 20 pár bakancs, 20 zakóöltöny, 20 munkásruha. Ezenkívül a Földmivesasszonyok MáriaKongregációja 35 leánykaruhát (alsó ós felsőruhát) készíttet, a Szent Erzsébetről nevezett Esztergomi Jótékony Nőegylet 60 pár gyermekcipőt és 15 gyermek ruhát vásárolt. Mindezekből karácsonyi segélyben részesül: 12 gimnáziumi, 12 reáliskolai, 13 tanitóképző-intézeti. 17 tanítónőképzö-intézeti tanuló, 24 levente, 46 városi elemi leányiskolái, 12 Szent Anna-zárdai, 19 szentgyőrgymezői el. fiúiskolái, 23 szenttamási el. fiúiskolái, 23 1—II. kerületi el. fiúiskolái, 20 Kossuth L.-utcai el. fiúiskolái tanuló. A nagyobb tanulók már megkapták az adományokat, amelyeket a tanári, tanítói testületek kijelölése alapján osztottak szét. A kisebbeknek az ünnepélyes kiosztás a Kath. Legényegyletben Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. vasárnap d. u. fél 5 órakor lesz kedves hangulatú karácsonyi ünnepség keretében. Erre a meg ajándékozottak hozzátartozóit ós a-s érdeklődőket ezúton hívja meg a vezetőség. A Szabad Egyetem e heti tanrendje. SZERDA: Este fél 9—fél 11. Schubert-emlékelőadás. (Halálának 100. évfordulója alkalmából) Ket1 ős óra: 1. Schubert: Divertissement á la Hongroise (op. 54) Zongorán előadja : Klein Dorottya és Szántó Magda. 2. Schubert: a) Morgengruss. — b) Wohin ? — Énekli Wiesenbacher József népművelési titkár, zongorán kiséri dr. Raymann János, reáliskolai tanár. 3. ScMibert Ferenc Magyarországon. Előadás vetített képekkel. Előadó : Obermüller Ferenc, r«áliskolai igazgató. 4. Schubert: Változatok egy francia dal felett. (op. 10.) Zongorán előadják : Szántó Magda és Klein Dorottya. 5. Schubert: a) Ungeduld, b) Aufenthalt. Énekli : Wiesenbacher József, népművelési titkár, zongorán kisóri dr. Rayman János, reálisk. tanár. Hely a gimnázium nagyterme. Beiratkozás a reáliskola igazgatói irodájában (Deák Ferenc utca 2. sz. földszint 1. ajtó), d. u. fél 5—-5-ig, vagy este a helyszínen. Farsangi eraciléheztető. (Ebben a rovatban a rendezőségek felkérésére díjtalanul nyilvántartjuk a farsangi összejöveteleket.) Jan. 5. Szt. Erzsébet Jótékony Nőegylet estélye. „ 6. Legényegyesület farsangnyitója. „ 6. Áll. Altisztek Egyesülete táncestélye. „ 12. EHE bálja a Kaszinóban. Keresk. Tanfolyam Fehér-Rózsa-estje. „ 13. Ipartestületi Bál (Fürdő.) „ 19. Izr. Nőegylet „ „ 20. Szenttamási-Vizivárosi Kör. „ 27. MOVE sportegylet (Legényegylet.) Febr. 1. Felvidéki Főiskolások bálja (Fürdő.) „ 2. Legény egyesületi bál. „ 2. Református-bál. „ 3. Balassa Bál (Fürdő.) „ 9. Kereskedelmi Társulat estélye. (Fürdő.) „ 10. Legényegylet álarcos bálji. „ 11. Polgári Egyesület farsangzárórája. Lapunk legközelebbi szánta hétfőn, f, hő 2é-én (Karácsony vigiliáján) jelenik meg. A bányáknak új víztelenítési módja az esztergomi szénmedencóben cimmel Schmidt Sándor m. kir. bányaügyi főtanácsos, dorogi bányaigazgató f. hó 15 én este Budapesten a Magyar Mérnökés Építész Egylet előadó termében nagysikerű eladást tartott, melyen Báthy László és dr. Csárszky István kanonokok, a pénzügyminisztérium és különféle hatóságok, egyesületek kiküldöttjei, dr. Chorin Ferenc a Salgótarján Kőszénbánya r.-t. elnöke és mintegy 150 főnyi, nagyrészt csak férfiakból álló közönség jelent meg. Az érdekfeszítő előadás az esztergomi í szénmedence geológiájának majd bányászatának rövid történeti ismertetése után azzal az óriási, makacs, de végül is sikeres harccal fog- j I lalkozott, melyet a bányászatnak alattomos, leg- j Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajos-utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. nagyobb ellenségével a vízbetörésekkel kellett kezdettől fogva megvívnia. E földalatti ellenség, mely miatt az itteni szénbányák és sok ezer alkalmazottjának sorsa állandóan hajszálon függött, az idők során át mórhetetlen károkat tett, roppant értékek pusztulását okozta, hátráltatta a bányászat fejlődésót alkalmat adván arra, hogy időnként egyesekben a bányák soraát illetőleg a legFÖtétebb pesszimizmus legyen úrrá ! Évtizedekre visszanyúló küzdelem, a vízbetörések kérdésének tanulmányozása ós sok kísérlet után sikerült az előadónak oly eljárást találni, melynek segélyével nemcsak a már elfúlt bányák véglegesen viztelenithetők, hanem preventive a későbbi, esetleges vízbetöréseket is ki lehet zárni. A végig feszült figyelemmel kisért előadás után, melyet még 42 drb. vetitett kép is illusztrált, a közönség azzal az érzéssel oszlott szót, hogy az esztergomi szónmedence jövőjét, biztos fejlődósét fenyegető veszély immár el van hárítva es vármegyénk bányászata az eddiginél is hatalmasabb tényezőkónt fog szerepelni csonka hazánk energiaszükségletének ellátásában. Előadás a mai Bécsről. Az esztergomi Kath. Kör vasárnapi adventi kultúrestélyón Dr. Csárszky István prelátus-kanonok, a bécsi Pazmaneum volt rektora tartott igen érdekes és élvezetes előadást a mai Bécsről, amelynek az a hire, mintha a bécsi nép teljesen behódolt volna a vörös uralomnak s hálátlan a múlthoz, amelynek felvirágzását, nagyságát köszönhette. Az előadó hosszas, személyes tapasztalatok alapján mutatta be a volt császárváros társadalmának igazi képét, amelynek felszíne ugyan ma zavaros, de a polgárság igazi hangulata ma is a régi, s a legelső nagyobb változás meg fogja mutatni, hogy a rákent vörös máz csak a terror és nem az átforradalmasított lelkület következménye volt. A műsoron szerepelt még Marosi Marianne könnyed biztonsággal, meleg átérzéssel előadott Reinhold : Impromptu-ja majd Blazsek Józsefné énekszámai következtek. Noseda Károly „Piros rózsáját", Hubay Jenő „Rózsabokor a domboldalon" c, dalait énekelte színes, x-lágy zengésű, kedves hangon Buchner Altai* kitűnő zongorakisórete mellett, nagyhatású%ikerrel. A Polgári Egyesület Jótékonysága. Az Esztergomi Polgári Egyesület az idén is megtartotta évenkint szokásos gyermekfelruházási ünnepélyét a Magyar Királyban. Ez alkalommal kb. 700 pengő ércékben 8 fiút és 6 leányt ruháztak fel ós kedves karácsonyi csomaggal is fűszerezték az értékes ajándékot a boldog gyermekeknek, akiket Meizler János vendéglős meg is vendégelt. Mátéffy Viktor prépost-plébános a megajándékozottak és azok szülőinek háláját tolmácsolta szép beszédében, melyet közgyűlés, majd 50 teritókü kedélyes társasvacsora követett. A vacsora ünnepi szónoka dr. Antóny Bóla polgármester volt, aki a polgári egyetértésről ós az összetartásról mondott nagyhatású beszédet. A ferenciek harmadrendjének karácsonyi ünnepélye, amely szegények felruházásával lesz kapcsolatos, vasárnap este 6 órakor lesz a gimnázium negytermóben. Azáltal, hogy a rendezőség a gimnázium nagytermét veszi igénybe ünnepélyének megtartására, következtetjük, hogy nagy érdeklődésre számit, ami tekintve a nagy tevékenységű hitbuzgalmi egyesület agilitását, nem is csodálható. Jól teszi tehát mindeki, aki részt akar venni az ünnepélyen, ha idejében helyet biztosit magának a rendezőség útján. Meghívó. Az „Esztergomi Széchenyi Kaszinó" f. évi december hó 26-án (szerdán) délután 3 órakor saját helyiségében tartja 92-ik j évi rendes közgyűlését a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Zárszámadások megvizsgálása, a felmentvény