ESZTERGOM XXXIII. évfolyam 1928
1928-07-22 / 56. szám
XXXIII- évfolyam, 56. szám. Ára 20 fillér Vasárnap, 1928. Július 22 ESZTERGO Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán és vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 1 P 20 f. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István Kéziratok és előfizetések Kossuth Lajosutca 30. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. imyjWMWi'BTOiTiíWifaianaa Az „aranyhíd" egyik lábánál Debrecen, 1928. július. A híres képzeleti „aranyhíd* egyik lábával tudvalevőleg a katolikus Pannonhalmára, a másikkal Debrecenre támaszkodik, á magyar református bástyakőre. Ezért a mai magyar ember, akit a magyarság lelki élete ós kultúrkapcsolatai érdekelnek, erre jártában megfigyeli az álombeli aranyhíd egyik hídfőjét, benéz az útra, mérlegeli az átkelés lehetőségeit, megtapintja az alapköveket, a vázat és benéz a hid alá is. Kirakati képek a nagytemplom körül. Nagy a forgalom a nagytemplom előtti téren. Itt a város közepe és itt a hires Arany Bika is, Debrecen legelőkelőbb szállója. Nagy csoportosulás van az egyik üzlet kirakata előtt. — Mi van ott ? — kérdem az egyik onnan jövő embert. — Menjen csak oda, kérem! — mondja teljes komolysággal. Odamegyek. A kirakatban, amely kü 1 önben egy papirkereskedóshez tartozik, nagy kép van kellő körítéssel elhelyezve, amely fölé ez van írva nagy betűkkel .* Ártatlan magyarok kínszenvedése Velencében. A kép régi eredetű. Lehajtottfejű, szomorú magyarok görnyedeznek rajta nemzeti viseletben, akiket épen meztelenre vetkőztetnek és korbáccsal hajtanak a gályába a velencei pribékek. Azonban, ami a fő, most következik. Egy szerzetes pap áll imakönyvvel és kereszttel kezében és mintegy, dirigálva szemléli a pribékek munkáját, kérlelhetetlenül, szigorúan. Soha olyan iszonyú, ördögi arcot nem láttam az életben, mint amilyent ennek a szerzetesnek rajzoltak. Ez a kép volt közszemlére kitéve. Erre csődülnek össze újra és újra az arrajárók, már csak azért is, mert mindig akad, aki nagy komolyan utasítja a gyanútlan idegent: — Tessék csak odamenni, uram! A megbotránkozás különféle megnyilvánulásait tanulmányozhatja azután itt az ember ós ha körülnéz, látja, hogy a térén legalább négy-öt ilyen kirakat előtt van csoportosulás ugyanazon okból. Naponta pár ezer ember vonul el ezek előtt a képek előtt feldúlt kedólyállapotban. Csak a zsidók nyugodtak és jól szituáltak itt, akik már korán reggel elfoglalják a padokat a Kossuth szobor közül és nem törődve a világ bajával, élvezik a napsugarat és a nagytemplom előtti szép yirágoa parkot. „Katolikusnak vaJó a 7 !" Az Arany Bika benéz a Csapó-utcába, ahol éktelen zsivaj fogadja az embert, aki úgy érzi, hogy a kertből hirtelen a baromfiudvarra jutott. Ott van a piac egy része. Virágot is árulnak itt nagy kosarakban. A virágnak elég nagy a keletje. Sötétkékruhás, csöndes viselkedésű férfi vásárol egy csokor margarétát, liliomot, aztán tovább megy. Persze, hogy nem lehet tudni, ki szándékozik virágot venni és ki nem, — Tessék virágot venni! — szól rá az árus az arramenő zömök, erős, feketeszemű férfira. — „Katolikusnak való a'! —-vágja oda szóles gesztussal a férfi olyan hangon, mint amikor Esztergomban a nyers uborkára mondjuk, hogy: cigánynak való az, nem embernek. A virágárus menten el is hallgat. A Szent Anna-utca torka olyan szűk, hogy négy ember bizony átéri. A kéttornyú katolikus templom előtt azonban kiszélesedik. A templom külsejét most csinosította a debreceni katolikus egyházközség. A belső renoválásra most gyűjtenek, amint a templom hajójában álló perselyen látható. Nagy sürgés-forgás van a templomban. Köznap van pedig. Soha annyi virágot templomban nem láttam együtt, mint itt. A férfiak is viszik a virágot az oltárra. Szép sorjában rakják le, imádkoznak, majd sietnek a dolguk után. Tele van a templom virágot hozó férfiakkal. Ezért hát a virág, mint á piacon mondják : „a katolikusnak való.** Gyönyörű park terül el a debreceni református nagytemplom előtt, szép aszfaltozott úton jut el az ember a széles, félig a falba eülyesztett, szürkéssárgára meszelt oszlopsor elé. Elől az ajtók zárva vannak. Hátul egy takarító asszony fogad. — Mi tetszik kérem? — Be szeretnék menni a templomba. — Nincs itt kérem most semmi. A pap elvégzi a dolgát, azután elmegy mindenki, a templomot becsukjuk. Az úr talán katolikus, hogy mindezt nem tudja ? — kérdi az aszszony szúrós szemmel. Miközben az ember a hires cívist keresi. A hires önérzetes jómagyar debreceni cívist is szeretné látni az ember, ha már Debrecenben van. Végigmegyek a Piac-utcán, — ez a főút — rengeteg nép jár-kel ott, de a hires debreceni polgárhoz még csak hasonló sem tűnik elő sehol. (Már amilyennek az ember képek és leírás alapján képzeli a nyakas debreceni magyart.) Hol vannak hát ezek ? Hová lettek ? Betérek egy mellék utcába, rtibirhatat^an bűz csapja meg az orromat. Gyanús boltok sorakoznak jobbra, balra. Különféle felírások : Napo?ita friss libahús. >Kóser koszt kapható. Libamájvásár. Egy ütött, kopott kapu fölött feltűnő betűkkel ez áll: „Rituális fürdő". Azután újra kezdődnek ós folytatódnak a hasonló felírások a hosszú utcán. A sok pajeszos meg csak kukucskál a boltajtóban, itt is, ott is kinevetgél egy-egy kócos zsidólány. No, itt látok keveregni egy jó magyar kinézésű atyafit. Kaszakövet keresett az egyik krejzlerejben. — Idevaló maga, bátyám ? — kérdem. — Félig-meddig! — felel. — Miért félig-meddig ? — Mer' kinn lakok én a tanyán, a házam meg ott van a'. Látja? A sarkon! Botjával mutat arra. — De már az sem lesz sokáig az enyém, — mondja lassan az én emberem — megveszi a zsidó. Elgondolkozik egy kissé. — No, de nem is bánom ! —, veti oda szomorkásán. — Hogy-hogy ? — Utálom ezt a várost! Nagyot köp erre a debreceni cívis, aztán ismétli: — Utálom, uram ! Hogyan is engedhették be ezt a sok pajeszos zsidót ebbe a szép magyar városba ? — kérdem ón, aki egészséges undorodását teljesen megértettem. — Ja, ha rajtunk múlott volna, uram I Homlokán összefutnak a ráncok, aztán folytatja: — De az a pénz, az a kutya pénz megront mindent! Tíz zsidó kapott telepedési engedélyt a háború után, amig egy magyar. Van elég sírni valója a debreceni magyar embernek, azt mondhatom. Mi kiszorultunk, kinn élünk, de látni se akarjuk ezt a Debrecent. Haragosan törölgeti izzadt homlokát. — Neízze~ csak meg a feőteret, uram, — ott minden második t emeletes ház zsidóé ! Pfuj ! Köp egyet, azután bemegy a boltba, ahol a pajeszos zsidó mosolyogva, barátsággosan kiszolgálja. A szoknya térden alul ós térden fölül. Az utcán ós a villamoson kétféle nőt látni. Olyant, akinek a szoknyája térden fölül ér ós olyant, de jóval kevesebbet, akinek a szoknyája térden alul ér. A térden felüli szoknyások otthon vannak a villamoson és hangosak, nevetgélők. A térden aluli szoknyások úgy ülnek ott, mint a vendégek ós csendesek, szerények.* Péter Pál ünnepén, amely az idén péntekre esett, nagy vendégsereg ebédel egy kis vendéglőben. — Asszonyom, — mondja három tórdenaluli szoknyás a kiszolgáló vendéglősnének — ma ünnep van, adjon nekünk valami jobb ebédet! Szent Péter és Pál napja van 1 — Bánom is én kérem, ha szent Habakuk is van ma! Ma gulyás és túrós csusza van ! Ez a rendes "pénteki menünk — felelt az asszony. Azután innen is, onnan is nevetgéltek a „katolikus asztal" felé. * Debrecen. Aranyhíd. Az ember, aki az álombeli híd körül jár, keres valami kapcsolatot a lelkek világában, a hit és erkölcs terén, az életben — itt és amott. Ami a pillér köveit összetartsa. Amin a hid rendületlenül álljon. Keres . . . Gábriel István. m IH<SgftatttW y itflfrMWthWMMi:.* f""' Ilii Az Esztergomi Tűzoltótestület 60 éves működése i. Jubileumra készülődik az esztergomi tűzoltótestület. Augusztusban országos tüzoltóverseny és díszközgyűlés keretében fennállásának 60 éves évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból rövid áttekintést nyújtunk a fokozatosan fejlődő tűzoltótestület működéséről, megalakulásától mai szervezetéig. 1868. .. Ha Sziklay József, Nemes Esztergom Szabad Királyi város akkori polgármestere (isten nyugosztalja !) haló poraiból feléledne, aligha találná meg városát. 60 esztendő nagy idő, nagyot fordult azóta a világ kereke. Esztergomot a városházáról, a Várhegyről, no meg Szenttamásról ismerné meg. Egyébként bajosan igazodna el. A házak megnőttek, kicsinosodtak, az utca aszfaltot és keramitot kapott, autók szaladnak és a háztetőkön antenna feszül. Új emberek járnak. Olvassuk az akkori újságban, hogy a Széchenyi-téren pocsolya terült el, alacsony kis házaktól körülvéve. Egy gimnáziumi tanár nem is hagyta szó nélkül ezt a fertelmes állapotot ós újságcikket irt a pocsolyáról. Még pedig, hogy érvelését alátámassza, egy diákját fogadta fel: Menj fiam, itt van 4 krajcár, pecizz a pocsolyában. Épp akkor sétáltak ott az urak és a szigorú tanár biz' eléjük állt mondván: itt van ni, suszterinasok peciznek a Városháztéren. Arra jött kapóra Sziklay József, akit akkortájt választottak meg tüzoltótestületi elnökké. Az urak mind feléje fordultak: Hallod-e Jóska, nem szivattyúznátok ki ezt a pocsolyát ? Mi tűzoltók vagyunk — egyenesedett ki a tűzoltó-elnök — nem a mi dolgunk. De mint polgármester szavatolok érte, hogy veletek szárittatom ki. Ugy is történt. A polgármester tudott polgármester lenni, de a sarkán állt, mint tüzoltó-elnök is. Eleinte félvállról beszéltek a tűzölVirág és Szántó fürdőruhái a legszebbek!
