ESZTERGOM XXXIII. évfolyam 1928
1928-04-22 / 31. szám
szinte teljesen berendezte feltűnő pavillonját. De a textil, a bútor és főképen az idén óriási móretekre nőtt automobilipari csoport is javarészt elkészült már meglepetésszámba menő impozáns pavillonépitkezéseivel. Erős a sürgés-forgás már a tejipari és agrárexportcsoport hajlékának kiszemelt Mezőgazdasági Múzeum környékén is. A Műcsarnokban a francia kormány megbízottjai már teljes erővel építik a vásár egyik legszenzációsabb részének, a francia divatbemutatónak szánt emelvényeket. De ott sürög-forog Budapest japán-kolóniájának számos tagja is, büszke örömmel készítve elő Magyarország első japánkiállitását. A rádíóipar készülő demonstrativ felvonulását ma mégcsak az antennáknak a Műcsarnok egész környékét behálózó dróthuzalai sejtetik, pedig rövidesen ez a szakma is száz munkáskézzel áll neki gazdag bemutatója előkészítésének. Lárma, sürgés-forgás mindenütt. Csak a vásár irodájában zavartalan a rend. Tervszerű egymásutánban készítik itt elő a megnyitás nagy napját. A nagy emóciót talán csak a jövőmenő posta rendkívüli mérete jelzi. Ezrével jönnek már a Budapestre készülő idegenek lakásigénybejelentései. Ezeket az Idegenforgalmi Hivatal intézi el pedáns gondossággal. A vásár irodája pedig még egyre informál, animál, s befelé nyugodtan, hideg fővel és tervszerűen fűti a vásárvárás lázát belföldön és külföldön egyaránt. KARCOLAT Az ideális házasság. Elemér úr délután kettő felé magábatörötten érkezett haza hivatalából. A hűvös konyhában egy zsámolyon Juli néni, az öreg bejárónő szunyókált. — Mi lesz az ebéd, Juli néni? Juli néni álomba néző szemekkel bámult az urára. — Mi lesz ?• Bizony még nem tudom. A nagysága nem jött még haza a borbélytól. Úgy látszik, ma megint sokat kell várni szegénykének. Elemér úr némán, résztvevőén bólongatott Juli néni okoskdására. utletszerűen megemlítette: — Nem jó lenne valami hamarebédet főznünk addigra, mig a feleségem hazatér ? Drága nőm bizonyára tigris-éhes lesz. Juli néni mákos szinű feje igent intett. S mindketten mohó igyekezettel láttak a főzésnek. Amire a gyors ebéd elkészült, a drága nő (már mint Elemér úr hites felesége) félig aléltan bekucorgott a konyhába. — Jaj de éhes és fáradt vagyok ! — lihegte az édes. — Ojjé, kedvesem, frissiben ebédelhetünk is. Ugye ügyesek vagyunk ? Képzeld csak, én magam tisztítottam meg és aprítottam össze a leveshez a vöröshagymát. Az asszony aranyos ajkbiggyesztve jegyezte meg: — No meg is látszik! Olyan nagyokra vagdosta a hagymát, hogy borzasztó. Nem is értem, mikor fog már maga valahára tisztességes módon főzni. A Bözsi barátném ura már ezerszer többet konyit a főzéshez, mint maga. Elemér úr alázatos meghunyászkodással fogadta az igazságos Ítéletet. Megfogadta titkon magában, hogy jövő kedden ügyesebb lesz a főzés célirányosságában. Később mert csak érdeklődni egyebekről is. — Sokat vártál ugye a fodrásznál ? Az anyuka ideges kézlegyintéssel válaszolt. — Bah! Szörnyű még csak rá is gondolni. Képzeld, kora reggel már tizenkilencedik voltam a rangsorban. Bubi, eton, bubi, eton, és igy tovább. De úgy-e megenni való vagyok a mai bubisommal ? Elemér úr szive olvadozni kezdett, akár az irósvaj. — A magyar nyelv nagyon szegény ennek méltó kifejezésére. Egyenesen fenomenális vagy, édes angyalom ! Az anyuka napóleoni büszkeséggel hordozta végig tekintetét a tojásrántotta szagú szobában. — El is hiszem 1 A barátnőim, úgyszólván, pukkadoztak a zöld irigységtől. Te apus ! A tojást nem eléggé habartad össze ! Nohát, ez hallatlan ! Ilyen ebéddel traktálod a te irigyelt, drága nődet! Hallatlan 1 Elemér úr hápogva, föld alá sülyedő szégyenkezéssel jegyezte meg: — Szivecském, a jövő kedden különb ebédet főzök! Fery. HÍREK Hrőuika m Az idegenforgalom hasznáról Budapesttől Esztergomig A vasút nem drága, Kirándulni jön hát ide Schmutzig úr s családja. Papa, mama s a hat gyerek Hátizsákba rakták A hideg húst, az üveg bort, Zsemlyét, sót és hagymát. Megérkeznek Esztergomba, Gyalog fel a várba, Elmennek a vártemplomba, Kriptába, kincstárba. Majd leülnek a zöld fűben, Jó étvággyal esznek, S papirt, morzsát, csontot, rongyot Helyszinén felejtnek. Este velük robog haza A gyorsított pesti, Papa, mama s gyerek arcát Öröm pírja festi. — Esztergomba kirándulni Ugy-e, hogy nem drága i Alig kerül többe, mint a Vasúti jegy ára ! rim. Emlékeztető. Április 21. D. a. 6 órakor színielőadás a vizivárosi zárdában. „ „ D. u. 6 órakor Körmendi Horváth József hírlapíró előadása a városháza nagytermében a trianoni békeszerződés igazságtalanságáról. „ „ Este fél 9 órakor a Kath. Kör helyiségében a „Foederatio Emericana" ismertető-összejövetele. „ 22. D. e. 9 órakor Szent Adalbertnapi ünnepi istentisztelet és szentbeszéd a bazilikában. „ „ Déli y 4 2 órakor az olasz vendégek érkezése Esztergomba a Dunagőzhajózási Rt. állomásán. „ „ D. u. fél 5 órakor, a Magyar Nők Szent Korona Szövetsége esztergomi csoportjának megalakulása a városháza nagytermében. „ „ D u. fél 6 órakor a gimnázium cserkészeinek Szent György ünnepélye a gimnázium dísztermében a balkáni út beszámolójával. „ „ D. u. 6 órakor színielőadás a a vízivárosi zárdában. „ „ Este 7 órakor az Esztergomi Turista Dalárda szerenádja a városháza erkélye alatt dr. Antóny Béla polgármester, dalárdái elnök névünnepe alkalmából. „ „ Este fél 8 órakor a Kath.Legónyegylet Ifjúsági Dalárdájának szerenádja ugyanott. „ „ E? te 8 órakor az Esztergomi Polgári Egyesület ünnepi vacsorája dr. Antóny Béla polgármester tiszteletére a „Magyar Király "-baa. „ 24. Este fél 8 órakor Brenner Juliska tanítványainak hangversenye a Kaszinóban. Szent Adalbert napja a főszékesegyházban. Vasárnap, f. hó 22-én ünneplik a főszekesegyházban a főegyházmegye és a főkáptalan védőszentjének, Szent Adalbert püspök és vértanúnak emlékezetét, amely alkalommal d. e. 9 órakor |az ünnepi nagymisét Dr. Serédi Jusztinián biboros hercegprímás, a szentbeszédet pedig Vukov János jezsuita atya mondja. A főszékesegyházi ének- és zenekar mai műsora. Preyer: Ecce Sacerdos. Introitus és Comunio koraliter. Mitterer: All. All. Confitebuntur. Büchner : Offertorium Confitebuntur Weirich: B-dúros miséje. Mise végén Laudato Dominum, korál. Pápai himnus. Főegyházmegyei hír. A biboros hercegprímás Havas Ferenc áldozópapot Dunakilitibe adminisztrátorrá nevezte ki. Polgármesterünk névünnepe. Dr. Antóny Béla polgármestert névünnepe alkalmából az Esztergomi Polgári Egyesület hagyományos módon díszvacsora keretében ünnepli vasárnap este 8 órakor a Magyar Királyban. Este 7 órakor a Turista Dalárda szerenádot ad a városháza előtt elnöke tiszteletére, majd a Kath. Legényegyesület rója le — ugyancsak dalokkal — őszinte hódolatát. A Bakács-kápolnai Mária kongregáció minden egyes férfitagját szeretettel kérjük, szíveskedjenek megjelenni ma, vasárnap d. u. 4 órakor a rendes havi gyűlésre. Vezetőség. A biróság köréből. Dr. Boga Bálint kir. járásbirót a m. kir. igazságügyminiszter szolgálattételre a m. kir. Kúriához rendelte be. A ,,Magyar Nők Szent Korona Szövetsége" esztergomi szervezete f. évi április 22-én d. u. fél öt órakor a városház nagytermében alakuló gyűlést tart, melyen a szövetség képviseletében gróf Apponyi Albertné orsz. elnök, herceg Odescalchi Károlyné orsz. ügyvezető elnök, gróf Zichy János és a vezetőség több tagja is megjelenik. Programm: 1. Hiszekegy. Énekli a Turista Dalárda. 2. Kornháber Samuné, elnök a gyűlést megnyitja és üdvözli az orsz. elnököt, gróf Apponyi Albertnét, az országos ügyv. elnököt, herceg Odescalchi Károlynét és a vendégeket. 3. A magyar leányok nevében Maricsek Erzsébet üdvözli a magas vendégeket. 4. Herceg Odescalchi Károlyné beszéde. 5. Dr. Lepold Antal prelátus-kanonok beszéde. 6. Megalakulás, — felolvasása a megválasztandó tisztikarnak. 7. „A kis király." Szavalja Kornháber Magdi. 8. Himnus. Énekli a Turista Dalárda. A hercegprímás májusban Budapesten bérmál. Serédi Jusztinián dr. biboroshercegprimás, aki április 29-én indul a magyar zarándokokkal Rómába, onnan rövidesen visszatér, hogy megkezdhesse a fővárosi templomokban a bérmálás szentségének kiszolgáltatását, melynek rendje a következő : Május 10-én reggal 9 órakor a belvárosi templomban a belvárosi és rókusi plébániák híveit, május ll-én a lipótvárosi Szent István-bazilikában a lipótvárosi és lőportárdülői plébániák hiveit, május l2-én reggel 9 órakor a terézvárosi templomban a terézvárosi fés angyalföldi plébániák hiveit, május 13-án reggel 9 órakor az erzsébetvárosi plébániatemplomban az erzsébetvárosi és zuglói plébániák hiveit bérmálja meg a hercegprímás. Május 15-ón reggel 9 órakor a domonkosok Thököly-uti templomában lesz bérmálás, mig május l6-án reggel 9 órakor a ferencvárosi plébániatemplomban szolgáltatja ki a szentséget a hercegprímás a ferencvárosi, a középső- és külső-ferencvárosi plébániák hívei részére. Május l7-én reggel *9 órakor Kőbányán, május 18- án reggel 9 órakor a józsefvárosi plébániatemplomban lesz bérmálás, ez utóbbi helyen a józsefvárosi és tisztviselőtelepi plébániák részére. Május 19- én reggel 9 órakor az óbudat plébániatemplomban bérmálkoznak az óbudai, újlaki, rómaifürdői, szentendrei és békásmegyeri plébániák hivei. Május 21-én reggel 9 órakor a krisztinavárosi plébániatemplomban bérmálja a hercegprímás a krisztinavárosi és a városmajori plébániák hiveit. Május 22-ón reggel 9 órakor Kelenföldön bóimálkoznak a lágymányosi hivek, májú? 23-án reggel 9 órakor a Várban bérmálkoznak a vári, tabáni, alsóvizivárosi, budaörsi és budajenői plébániák hivei. A fővárosi bérmálásokat május 24-én reggel 9 órakor Rákosfalván fejezi be a hercegprímás, aki ugyanott megáldja a templom új harangjait. Pünkösd vasárnapján május 27-én az esztergomi bazilikában osztja ki a bérmálás szentségét a hercegprímás. Pünkösdhétfőn — mint már jeleztük — nem lesz bérmálás. A Holló-cserkészek Szent György Ünnepe. Az Esztergomi Bencés Gimnázium 14. sz. „Holló" Cserkészcsapata f. hó 22-én d. u. fél hatkor az intézet dísztermében Szent Györgynek, a cserkészek védőszentjének ünnepe alkalmából balkáni mozgótáboráról beszámoló előadást tart. Tárgysorozat : 1. Régi magyar énekek a XVII. századból* Bogisich Mihály kutatásai alapján. Előadja a cserkész fuvóskar. 2. Szent György ünnepén. Saját költeményét szavalja Mayer Ede 14-es Holló-cs. 3. Bulgáriában. Vetített képekkel előadást tart. dr. Heckenast Kolos bencés tanár. 4. Jugoszláviában. Vetített képekkel előadást tart vitéz Zsiga János vm. tb. főbíró. Szünet után: 1. Idb. Zsolt Nándor : A Holló cserkészek indulója. Előadja a cserkész fúvóskar. 2. A Balkánkérdés. Előadást tart Túri Béla, prel.kanonok, országgyűlési képv. 3. Befejező szavak a mozgótáborról.JMondja dr. Mattyasóvszky Kaszián, bencés igazgató, cs.-csapatok parancsnoka. 4. Cserkészfiúké a jövő. Előadja a cserkész fuvóskar. Szünet alatt büffé! A csapat cserkészei öregcserkószei, pártoló tagjai számára a belépés díjtalan. Klubtagok számára tisztelethelyet tartunk fenn. Egyébként felnőtteknek 1 pengő, gyermekeknek 50 fillér. Felvétel az érseki tanitónőképző-intézetbe. A középiskola IV. osztályát sikerrel végzett tanulóleányok, akik az esztergom vizivárosi irg. nővérek érseki tanitónőképző-intézetébe ós internátusába az 1928—29-ik iskolaévre felvétetni akarnak, kérvényüket a szükséges mellékletekkel együtt f. év május 3]-ig küldjék be az intézet igazgatóságához. A felvétel feltételeit tartalmazó prospektust kivánatra megküldi az igazgatóság. Az esztergomi szentferencrendi zárda a harangok beszerzési költségeinek javára május hó 6 án délután 6 órakor a gimnázium dísztermében színielőadást rendez. Szinre kerül: „Isten dalosai" cimű 3 felvonásos szinnoű, amolyet P. Hédly Jeromos sz. ferences atya irt. A darab tartalma az életből vett, megtörtént esemény, amely fenséges gondolatokkal átszőtt, érdekes, lebilincselő cselekményével leköti a szemlélőt mindvégig. Akik egy élvczntes, lelketemelő estét akarnak szerezni, ne mulasszák el megnézni az előadást. Az előadás előtt P. Zadravetz István felszentelt püspök fog beszédet mondani, aki előzőleg a harangszentelést végzi. Az ünnepségről még bővebben irunk. A színdarab próbái már folynak s a szereplők — akiket a város közönsége még nem látott a színpadon — tudásuk legjavát fogják nyújtani. Brenner Juliska tanítványainak hangversenye. Az Esztergomi Zenekedvelők Körének harmónium és zongora alapja javára Brenner Juliska tanítványai által f. hó ápriiis 24-én rendezendő hangversenynek műsora a következő: 1. Haydn: Szonáta. H-mollban. a) Allegro moderato, b) Tempo di menüetto, c) Presto. Előadja: Payer Mária. 2. Beethowen : Variátiók, F-dúrban. Kind willst du ruhig schlafen. Előadja: Gerő Margit. 3, Mozart : Phantásia. C-mollban. a) Adagio, b) Allegro, c) Andante. Előadja: Szántó Magdolna. 4. Mozart: Szonáta, A-durban. (Török Szonáta.) a) Téma hat változattal, b)