ESZTERGOM XXXII. évfolyam 1927
1927-06-05 / 43. szám
Lapunk legközelebbi számé a pünkösdi jitagú zarándoklat érkezik külön ha jón ünnepek miatt nem kedden este, hanem Ivarosunkba, hogy hódolatát fejezze szombaton, a rendet időben fog meg jelenni! Esztergom összes harangjai szombaton d. u. 4 órakor Trianon miatt zokogtak. Szivekbe ható hangjuk erősítsen bennünket a feltámadás hitében ! A főszékesegyházi ének- és zenekar mai műsora. Introitus és Communio koraliter. Graduale M itterer. Off. ki a biboros főpásztornak szerencsés felgyógyulása alkalmából s egyben megtekintse a város nevezetességeit. Vélük érkezik Hanser Ignác dr. is, aki vár káplán volt két évvel ezelőtt városunkban. 35 éves találkozó. Ritka szép találkozóra jönnek össze Esztergomban június 7-én a tanítóképzőt 1892-ben végzett iskolatársak. A 24 végzett Haller, Misa Seyler C dur 21 sz. , „**.., Vespera falsobordini. I kÖÄul Az oltár egyleti ájtatosségok, melye20-án, a Bottyán János-utcai leányiskolában június 21-ón, a Deák F.utcai elemi fiúiskolánál pedig június hó 22-ón lesz a vizsga. Junius 24-én a magánvizsgálatát tartják, 27-én pedig Te Deum lesz ós a bizonyítványok kiosztása. A jövő tanévi beiratások július hó 1-, 2- és 3-án lesznek. Sajnálattal vette tudomásul az iskolaszók, hogy Háber Jánosné igazgatói J Fleischmann Aranka izr. állásáról lemondott. Az ügybuzgó és kiváló pedagógiai tulajdonságokkal ket havonkint a zárdatemplomban megtartottak, tekintettel a templomban folyó nagyobb mérvű munkálatokra, ezek befejezéséig — előre láthatóit g szeptember közepéig — elmaradnak. A vasárnapi és köznapi szentmisék azonban meg lesznek tartva. A belvárosi plébánia-templom énekkara Pünkösd napján a 9 órai nagymisén f. Derlik : U-dur misé jót énekli vonószenekarral ós orgonával. — D. u. ünnepi vecsernye. Griesbacher op. 36. müvéből Falsobordini. Pünkösd hétfőn a Szent Orbán kápolnánál a Belv. Földm. Ifj. Egyesület énekkara énekel. Nászhir. Pusztaszántói Sántha Béla akadémiát végzett gazdász és Tjcserics Ilonka f. hó 4-ón házasságot kötöttek. (Minden külön értesités helyett.) A pünkösdi centennáris ünnepségek sorrendje : Minden előadáson bemutatásra kerül az „Isten szegénykéje" c. Szent Ferenc és Szent Klára életéből vett 1700 méteres film, mely három részből áll, 6 fejezetben : I. rész A világfi; II. rész A vezeklő; III. rész A szem. A film magyar feliratait P. Böhle Kornél szent domonkosrendi szerzetes szövegezte. Június 4-én (szombaton) délután 6 órakor: filmbemutatás az elemzés ismótlöiskolások számára. Június 5-én, Pünkösd vasárnap, délelőtt fél 11 órakor: filmbemutatás az esztergomi összes leventék számára, (A megjelenés kötelező. Fizetni nem kell.) Délután 6 órakor Ferences-est. Ének. szavalat, beszéd és film A beszédet tartja: P. Borsányi Balázs 0. F. M., a Ferenees Közlöoy szerkesztője. Ezen ünnepélyre hivatalosak a III. rendi ferences testvérek, a Rózsafüzértársulat tagjai, a Jézus sz. Szive társulat tagjai, valamint az összes katholikus hivők. Belépődíjak s I. hely 60 fillér, II. hely 40 fillér, állóhely 30 fillér. Akik a május 1-én tartott Ferences-ünnepélyen a filmet nem látták, azok most — kellő igazolás mellett — belépődíjat nem fizetnek. Június 6-án, pünkösd hétfőn délelőtt fél ll órakor: filmbemutatás a katonaság, erdőőri szakiskola és a kath, legényegyleti tagok számára. Belépődij szemólyenkint 20 fillér. Délután fél 6 órakor: Vallásos matiné, melynek műsora: 1. Induló. Játssza a bencés főgimnázium cserkész-fúvós zenekara. 2. Prológ. Irta: Schmuck Paszkál bencóstanár, szavalja: Kfasznay Jenő VII. o. n. p 3. Ünnepi beszéd. Tartja: dr. Balanyi György kegyesrendi egyetemi m. tanár. 4. Dürrner : Viharban. Énekli a bencés főgimnázium gyermek-énekkara. 5. Assisi Szent Ferenc élete. Felolvassa : Sinka Ferenc Pál, a történelmi társulat igazgatója. 6. Induló. Játssza a bencés főgimnázium cserkész fúvószenekara. 7. „Isten szegénykéje". Film. Ezen ünnepélyre meghivattak az esztergomi összes férfi, női é3 ifjúsági Mária-Kongregációk, az Oltáregyletés Szivgárda tagjai, akik a belépődijak felét fizetik. És meghivatnak az összes katholikus hivők. Belépődíjak : I. hely 1*20 P, II. hely 80 fill., állóhely 60 fillér. A film most utoljára van Esztergomban. Megtekintését melegen ajánljuk. Ezer zarándok érkezik Etzstergomba. A budapesti-belvárosi rk. egyházközság rendezésében pünkösdhétfőn ezerskolatársak egynegyed 11 órakor gyülekeznek a tanítóképző előtt. Fél 11 órakor a vizivárosi plébánia temp lomban Kemónyffy Kálmán szentszéki ülnök, plébános, szentmisét mutat be az elhunyt tanárokért és tanitvá nyokórt. Szentmise után az öreg diákok látogatást tesznek a tanítóképző ben majd tisztelegnek volt igazgatójuk, Dr. Walter Gyula c. püspök, nagyprépost előtt. Az életben levő iskolatársak a következők: Bakos Antal ig.tanitó Ludas, Krégely Dezső fővárosi polg. isk. ig., Erős Soma ny, ig. Bpesr, Hegedűs Sándor ig. tanitó Eszteigom, Herodek Károly a vak oh királyi orsz. int. ig. Bpest. Kuppis Károly posta és távírda főtiszt Esztergom, Kuruc János ig. tanitó Tölgyes, Müller Rezső ig. tanitó Bpest, Linczenpolcz Pál ig. tanitó Bpest, Lohner József polg. isk, +anár, karnagy Komárom, Szilvacki Árpád polg. isk. ig. Bpest, Tepolcsányi Péter ig tanitó Bupadest. Tanitói gyűlés Bajnán. A bajóti esperesi kerület tanitói egyesület ju nius 9-én tartja Bajnán ez évi tavaszi gyűlését. UJ körorvos. Dr. Inkey Gusztáv esztergomi szülészorvost május hó 31-én Tó város székhellyel egyhangúlag vórtesszőllősi körorvossá választották. Az iskolafelszerelé8 munkálatai. Esztergom sz. kir. város iskolaszéke tudomásul vette Mátéffy Viktor prépostplébános, iskolaszéki előadó jeleni é megáldott tani+ónőnek ez alkalomból elismerését és köszönetét fejezte ki az iskolaszék. Az osztálymérnökséget nem helyezik el Esztergomból. Lapunk is helyet adott annak az aggodalomnak, mely a Máv. Osztálymérnökség esetleges elhelyezésének felmerült tervével volt kapcsolatos. Örömmel jelenthetjük, hogy Mátéffy Viktor országgyűlési képviselőnk utánjárásának eredményeként e fontos hivatal elhelyezése nem fog megtörténni. Rajz- és kézimunkakiállitás Esztergomtáborban. Pünkösd vasá r nap az esztergomttábori szalézi polgári fiúiskolában rajz- és kézimunkakiállitás nyi lik meg. A belépés díjtalan. Adományokat a rajz- és kézimunka-szertár részére köszönetttel fogad >>z Igazgatóság. A kiállítás július l-ig marad nyitva. A gazdag és változatos anyagú s pedagógiailag is értékes kiállításra külön is felhivjuk az érdeklődő gyermekbarátok és pedagógusok figyelmét. Őrültségében azt állította, hogy meggyilkolta felesegót. S. J. 30 éves budapesti hírlapírót ártalmatlanná tette az esztergomi rendőrség, mert feltűnő viselkedésével az őrült benyomását keltette. Amikor igazolásra szólították fel, zavaros feleleteket adott és állandóan gyilkosságról beszélt. Előállítása után kitűnt, hogy budapesti lakos és az egyik napilap munkatársa. A rendőrségen ií folyton a gyilkossá* got hangoztatta. Végre aztán sikerült zavaros beszédéből annyit kivenni, hogy feleségét gyilkolta meg. Az eszbejelentett születések: Kocsis István! ref. mezőgazdasági kocsis fia. Ador-j ján Julianna rk. szónbányamunkás] leánya. Mihalovics Károly rk. kotrómester fia. Fischer György ny. p. ü. szemlész fia. Gere Mihály rk. földm. fia. Ardelán Gusztáv gkath. bóltisztitó fia. — Házasságkötések: Engelhardt Ignác izr. órás és ékszerész és I - Major Ferenc rk. földmives és Trexler Borbála rk. — Újvári Ferenc rk. műszaki tisztviselő és Kósik Hona rk. — Halálozások: Bábszki József rk. 4 éves. Petrás Ferenc rk földm. 78 éves. Farkas Kái oly rk. ny. rendőr 72 éves (Neszmély). Sztahovits Jenő rk. asztalosmester 60 éves. Özv. Baják lóssefné sz. Szabó Klára rk. 57 éves. Kutnyánszki Lajos rk földm. (T-t) „Viharmenyasszony" a könny és mosoly filmje. Dolores Costelló igaz és bensőséges játékával a Kultur mozgó szombati műsorán. Dólkinai milliőben játszódik le ez a rendkivüli izgalmas dráma Ugyanekkor „A reklámkirály" burleszk 6 felvonásban, a reklám hazájából Amerikából. Pünkösdvasárnap az „Ufa" fílmszinháznak ez idei egyik nagy sikerű vigjátéka „Hannibál fia" Liane Haid és Alfonz Fry« land a német filmművészet két legkedveltebbjevei. Hétfőn „Kiráiy nász" vidám történet a copfos világból, csodás schönbrunni felvételekkel, Mädy Crisztiannal a főszerepben. Mind a két nap gyönyörű Ufa film kiegészítésével. Ezen műsorok a filművószet kiváló produktumai, melyek eddig felülmulhatat'an sikert arattak. sót az új elemi iskola felszereléséről, j tergomi rendőrség nyomban érintkeamely szerint a város egyrészt fővá-! zésbe lépett a budapesti főkapitányrosi cégeket, másrészt esztergomi I sággal, ahonnan detektiveket küldtek iparosokat biz meg a fe 1 szerelési i ki arra a cimre, ahol állítólag S. J. munkálatokkal, illetőleg a felszerelési j hírlapíró a feleségét meggyilkolta tárgyak szállításával. Azért kellettj s megállapították, hogy S. J. hirlapfővárosi cégeket is megbízni, mert a ! iró felesége él. A távirati jelentés felszerelés nagyrészónek előállításához szakiparosok kellenek, amilyenek Esztergomban nincsenek. Ezeket az iskolai szaktárgyakat tökéletesebbea készítik el azok az iparosok, akik állandóan ezek előállításával foglalkoznak. Mégis, a helyi ipar pártfogásának figyelembevételével az esztergomi iparosok is kapnak a felszere lésnél munkát, és hisszük, hogy az esztergomi iparosok kezéből kikerülő munka a pesti cégek szállította munkához hasonló tökéletességű és szépségű lesz. Június 8-án lesz a részleges városi tisztújítás. Nagy érdeklődés előzi meg a részleges városi tisztújítást, am sly f. hó 8-án lesz. Az Esztergomi Keresztény Gazdasági és Szociális Városi Párt értekezletet tart a választás előkészítésére. 2000 pengő államsegélyt kapott az esztergomi iparostanonciskola. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter lovag Bodnár György kir. tanfelügyelő utánjárására 2000 pengő államsegélyt juttatott az esztergomi fiú- és leányipariskola számára. Vizsgálatok az esztergomi városi iskolákban. Esztergom szab. kir. város iskolaszéke dr. Fehér Gyula prelátus-kanonok elnökletével szombaton gyűlést tartott, amelyen a városi iskolákban tartandó vizsgálatok sorrendjét is megállapította Mátéffy Viktor prépost-plébános, iskolaszéki után megerősödött a gyanú, hogy S. J. tébolyodott. Budapestre szállították. Az Esztergomi Turista Egylet pün kösdi kirándul ása. Útirány : Szentendre -—Szentlászló—Dömös Indulás reggel 4 órakor MFTR-hajóval, vissza ugyan igy. Étkezés hátizsákból. Vezető : id. Vitái István. Pünkösdhétfőn kirándulás a vaskapui menedékházhoz. Étel ós ital ott kapható. Elfogtak egy budapesti vendéglőst, aki csónakon akart a Dunán átszökni. Jelentette a budapesti rendőrség, hogy e gy 40 év körüli budapesti vendéglős hamis okiratokkal igyekszik át csónakon Csehszlovákiába, Az esztergomi csendőrség járőre a megjelöH helyen és időben el is csípte az „üzleti" ügyekben Csehszovákiába igyekvő vendéglőst Igazoltatásakor egy aktiv képviselő iratait találták meg nála. As eljárás megindult. Pünkősdvasárnap elmarad az egyik autóbuszjárat. Vasárnap, f. hó o-én a reggel 7 és délután fél 1 órakor Visegrád felé induló autóbusz különmenet üzemzavar miatt nem közlekedik, a rendes járatok azonban rendesen közlekednek. A Nemzetközi Automobilkiállitás tegnap nyilt meg Budapesten, a városligeti ip^rcsarnokbau. A kiállítás legnagyobb szenzációja a Renault-Reielőadó javaslata nyomán. Eszerint az I mafl kocsijai. Felhivjuk az olvasóismétlőiskolában június 14-, 1B , és I közönség figyelmét a mai számban 18-án, a kenyérmezői iskolában, a! megjelent hirdetésünkre, szenttamási, Kossuth-utcai és szent- Népmozgalmi statisztika. Esztergomgyörgymezöi elemi iskolákban június ban 1927. május 27-töl — június 3 ig'sár iránt országszerte óriási érdeklő Tánctanitási értesités. Kreutz Gyula fővárosi tánctanár a szokásos szünidei tánckurzusait diákok, főiskolai hallgatók és tisztviselők, iparos és kereskedő ifjúság részére július 1-ón nyitja meg, részben a kaszinó, részben a Kath. Legényegylet termében. Külön délelőtti nthmikus testképzés és hallásképzés 4—6, illetve 6—10 éves gyermekek részére. Uri családok által összeállított exluziv csoportok tanítása. Beiratkozások június 29 tői a Kaszinó termében egész nap. Fogyatékos szellemi vagy testi hibában szenvedő gyermekek összeírása. A siketnóma," vak, és gyengeelmójü 5—12 éves gyermekek összeírása tárgyában kiadott rendelet alapján a polgármester felhívja azon szülőket, akiknek fogyatékos szellemi vagy testi hibában szenvedő gyermekeik vannak, hogy ezek nevének bejelentése céljából a városi törzskönyvi hivatalban (városháza, főjegyzői szoba) f. hó 10-ig bezárólag d. e. 10—12-ig jelentkezzenek. Elhájasodásnál, kőszvénynél és cukorbetegségnél a természetes „Ferenc József,, keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emésztést. Az anyagcserebántalmak gyógyító eljárásainak több kutatója megállapította, hogy a Ferenc József viz-kura nagyon szép eredményhez vezet. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban ós füszerüzletekben. A 46. államsorsiáték sorjegyei kaphatók mindenütt az or zágban. Sgy sorsjegy ára csak 2 pengő. A főnyeremény 30 000 pengő készpénz. Az államsorjáték húzását június 30-án a m. kir. Pénzügyigazgatóság feltétlenül megtartja. Az államsorsjáték kezelősége (Budapest, IX. Fővámház) kívánatra díjtalanul küld játéktervet, a pénz előzetes beküldése után sorsjegyeket is. Aki ezen sorsjegyeket vásárolja, nemcsak reményt v»sz és lehetőséget egy nagy vagyon elnyerésére, hanem jótékonyságot is gyakorol. Hogyan lehet jól és olcsón Öltözködni. A hangzatcs és sokat ígérő reklámok helyett az üzleti szolidságáról az 1850. óta világszerte közismert Semler cég a szezon előrehalladottsága miatt elhatározta, hogy eredeti angol szövet különlegességeiből rendkivüli ocassiós eladást rendez. A kihalló alkalmi vá-