ESZTERGOM XXXII. évfolyam 1927
1927-08-20 / 65. szám
2 ESZTERGOM J927 augusztus 20 tek Szeged füstölgő kéményei, magas tornyai, amelyek közül az épülő fogadalmi templom jellegzetes két óriási tornya már messziről elárulta, hogy a dalos vonat célja felé közeledik. Serény iparkodással hozta rendbe magát minden c-apat. Megérkezéskor a rendező-bizottság és cserkészek fogadták a vendégeket, akiket azonnal a szállásukra irányítottak. A szállás az esztergomiak részére a Margit utcai áll. polgári leányiskola hűs tornatermében volt. Az intézet igazgatója, Báthy Zoltán, családjával együtt megkülönböztetett előzékenységgel fogadta az esztergomiakat, jóllehet az intézet tágas termeiben még három más dalárda is el volt helyezve. Rövid pihe nés után ebéd következett. A rendezőbizottság figyelme Bajsxár Mihály Takaróktár-utcai vendéglőjét jelölte ki az esztergomi dalárdának. A vendéglő jó konyhája, a figyelmes ós szeretetteljes kiszolgálás, a dalárdisták osztatlan elismerését érdemelte ki. A gyorsan elfogyasztott ebéd után sietve vonultak ki dalárdistáink ismét a vasútállomás környékére, ahol a kijelölt helyen állottak fel. A nagy menet alkalmával tapasztalt óriási lelkesedést, amellyel a szegediek az esztergomi csapatot fogadták, leírni alig lehet. Jól is festett a kis egyenruhás csapat az óriási hosszúságú tarka- és feketeruhás sorban. Mindenünnen felhallatszott az ujjongás : — Éljenek az esztergomiak! — Jaj, de helyesek! — Látszik, hogy turisták ! — Ezek a legszebbek! Itt-ott a tömegből olykor lelkes éljenzők ki-kitörtek, hogy kezet szorítsanak a dalárda egyik-másik tagjával. Az esztergomi turistákon kívül csak a matyóruhás mezőkövesdiek, az elegáns kék zakóruhás, fehérkesztyűs budapesti detektív atlétikai klub énekkara, a magyar attilás, tollaskucsmás barcsiak és a salgótarjáni bányászok kaptak hasonló ovációt. A zászlók koszorúslányai a városház előtti téren várták a dalosokat, öreg este lett, mire a hatalmas menet itt felsorakozott. Az esztergomi zászlót Báthy Mariska, Báthy László es?.tergomi prelátus-kanonok, felsőházi tag kedves rokona díszítette fel szegedi szalaggal, amely állandóan hirdetni fogja e nap emlékét. Az impozáns demonstráció után a dalárda hazakísérte n koszorúsleányt, aHnek este 9 és 10 óra között lampionos szerenádot adott. A szerenád A dalosverseayek egyik legszebb, legbájosabb programm ja az, hogy a versenyen résztvevő dalárdák koszorúslányaiknak szerenádot adnak. Szeged lombos utcáit csak gyéren világítják meg a vi'lamoslampák és a szélesen mosolygó holdvilág. A homályban erre is, arra is lampionos dalárdisták vonulnak. Báthyék Margit-utcai lakása előtt is felsorakozik az esztergomi dalár disták csapata s csakhamar sorra kerülnek a dalárda legszebb, leghangulatosabb nótái. A jelige után Büchner : Estharangja, majd Lavotta örökszép dala a Reményhez, és még több kedves dal hangzik fel. A régi trubadúrok lelkületével, j a dalos sziv tisztaságával száll-száll fel az ének és egy bájos lányka odafenn az erkélyen meghatódott lélekkel fogadja lovagjai hódolatát. A szerenád után a dalárda kiküldöttjei átnyújtják a koszorús-leánynak a város színeivel díszített nagy virágcsokrot. Az üdvözlő beszédet lapunk főszerkesztője mondotta a perc minden poózisének átérzósével ós megéreztetésével. A szülők magyaros vendégszeretete tette ezután az este további részét felejthetetlenné. Közben a szigetvári dalosegyesület is szerenádot adott Báthy Ilonkának, a köztiszteletben álló család másik leánykájának s a két dalárda egy-egy szép dallal fűszerezte még az est hangulatát. sülét elnöke, mindvégig együtt volt kedves dalárdistáWal s lelkesítő jelenléte nemcsak az énekeseket hevítette, hanem nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy Szeged város vezetősége ós úri társadalma a mieinket megkülönböztetett szeretettel fogadta mindenfelé. Báthyék lakásán még néhány nóta, zongoraszám, barátságos búcsúszó .., s reggel 4 óra után jött is már — : ismét különvonaton — hazafelé a vidám csapat Szeged városából. Vasárnap reggel a szentmise után, amelyet Schmuck Paskál bencés* anár mondott a dalárda tagjai részére a jezsuiták házi kápolnájában, dalosaink a versenyre vonultak. A verseny az eredeti tervtől eltérően nem a városi moziban, hanem a szegedi huszárkaszárnya bádogtetős tiszti lovaglótermóben folyt le óriási hőségben, fülledt levegőben. Dalárdistáinkat itt is megértő éljenzés fogadta, amelyre fegyelmezett fellépésükkel, szabatos énekükkel rá is szolgáltak. A zsűri a szereplő többi hatalmas, 80 —100 tagú budapesti, ors/ágos nevű karnagyok által vezetett ós évtizedek óta működő, sok versenyen rósztvett dalárdák mellett is nagy elismeréssel honorálta a kezdő' és népdalcsoportot átugró s mindjárt az első' esetben a műdalcsoportban versenyző' turista dalárda fellépését. König Péter, a versenyszám szerzője, mindvégig fejbólintással kisérte az éneket, jelezve, hogy Hajnali Kál- j mán karnagy teljesen megértette a szerző intencióit. A versenyszám el- j hangzása után is hosszas éljenzés I közbea lépett le a dalárda a pódium- j ról. A jelenvolt karnagyok és dalár-1 dák egyértelműen elismerték, hr<gy a i dalárda fellépése egyike volt a leg-1 jobbaknak. Délután folyamán a Mars-téri laktanya udvarán közös főpróba volt a másnapi rádió • hangverseny előkészületeként. A napot este a ligetben népünnepély zárta ba. Nagyboldogasszony ünnepén délelőtt szentmise-hallgatás után a város gazdag nevezetességeinek megtekintése következett. Délután újból felvonulás volt a városháztérről a ligeti sporttelepre E felvonuláson megismétlődött a szombati ováció mindenfelé, amerre dalárdánk csak elvonult. A hangverseny, amelyet Rothermere lord tiszteletére rendezett a Magyar Dalosszövetség, egyike volt a legfelejthetetlenebb élményeknek. Hatását jelen cikkünk bevezetésében próbáljuk vázolni. Ezalatt a zsűri a városházán megejtette a jutalmazásokat. Az esztergomi turista dalárda a sorsolás szerint a II. (könnyebb) műdal csoport III. c) diját nyerte el. E dij a szegedi ipartestület nagy e?üst serlege, amely jelenleg Esztergomban Szathmáry Béla órás ós ékszerész kirakatában látható. Csak fővárosi dalárdák és néhány régi ki próbált vidéki dalárda előzte meg a zsűri véleménye szerint, viszont ugyancsak több jónevü dalosegylet maradt háttérben az esztergomi dalárda tel jesítményével szemben. A zsűri Írásbeli ítéletét technikai okok miatt csak később közlik a dalárdák vezetőségeivel. Itt említjük meg, hogy e nap folyamán a Magyar Dalosszövetség több esztergomi dalost díszoklevéllel is jutalmazott a vezetőség javaslatára. A három napos ünnepség ezzel vége felé közeledett. A dalárda az est folyamán Báthy Zoltán polg. leányiskolái igazgató családját üdvözölte lampionos szerenáddal, ezzel óhajtva megköszönni a házigazda szives előzékenységét. Vacsora után a régi szegedi vár kioszkjában ismét a koszorúsleány szüleinek, BáthyTikszló biztositási főtisztviselő családjának vendégszeretetében volt ré.-ze a dalárdának, mely alkalommal a nyert strleget is „felavatták". Itt vettek bucsát énekeseink dr. Antóny Béla polgármestertől is, aki mint az esztergomi turista egyeEmberemlékezet óta nem járt annyi nép Esztergomban, mint Nagyboldogasszonykor A kis Szent István harangocska, amely a Bottyán-palota gyönyörű kis barokktornyában hallgat, pedig nyelve alatt történelmi idők lelkesedése, szomorúsága és öröme rejlik, minden esztendőben Nagyboldogasszonykor és névünnepén, Szent István király napján megszólal, hogy kis szivének hevével ő is segítsen az esztergomi nagy harangoknak összehívni az ünneplő magyar népet. Amikor Nagyboldogasszony napján n ggel fél kilenc órára csilingelt a Szent István harangocska, már rengeteg nép hullámzott a Széchenyi:téren. Mindenki a hatalmas móretekben kibontakozó ünnepi körmenet elindulását várta, hogy részt vehessen beane. A festői körmenet, amely a legnagyobb rendben, teljesen az „Esztergom"-ban megjelent sorrend szerint állott fel, és amely a Ferenc Józsefúttól a Kispiacon és Széchenyitéren át a belvárosi templomig terjedt, pontosan 9 órakor indult el. Az ereklyéknél Mátéffy Viktor prépost-plébános haladt, aki a körmenetet vezette. A diszmenet főrendezője Sinka Ferenc Pál városi közgyám volt, aki fáradságot nem ismerő lelkesedéssel készítette elő a gyönyörű rap impozáns keretekben való megünneplését, amelyben 'szívesen vett részt Esztergom város közönsége. A diszmenettel egyetemben óriási tömegek érkeztek a bazilikába, hogy meghallgassák az ünnepi nagymisót. melyet dr. Kohl Medárd felszentelt püspök tartott fényes papi segédlettel. A szentbeszédet dr. Lepold Antal prelátus kanonok mondotta, Rengeteg nép és főképen igen sok idegen jött városunkba az ünnep napján, akik városunk nevezetességeit tekintették meg. Valóságos zarándoklat volt a nemrég elhunyt bíboros hercegprímás sírjánál. A váruton egész délelőtt nehéz ós veszedelmes volt a járá3 a nagy tolongás miatt. Általában tapasztalható volt az ünnep alatt, hogy az idegenek érdeklődése városunk iránt az utóbbi időben igen megnövekedett. Esztergom győzelme a tatai tűzoltó versenyen A vármegyei tűzoltószövetség f hó 14-én Tatán tartotta versennyel egybekötött rendes évi közgyűlését. E megyei ' tűzoltóversenyen Esztergom vitte el a pálmát. Az örvendetes esemény kétségtelenül annak a buzgó tűzoltóképzésnek ós lelkes tűzoltói életnek eredménye, amely pár év óta városunkban folyik. A közgyűlésről ós versenyről tudósításunk a következő: A Komárom-Esztergommegyei Tűz oltószövetsóg nagy érdeklődés közepette Tatán tartotta évi rendes közgyűlését, melyet az idén is megyei tüzoltóversennyel kötött egybe. A gyűlésen és versenyen jelen volt 303 tűzoltó, részt vett a versenyen tizenhárom tűzoltótestület. Ezek közül 7 a haladók, 6 pedig a kezdők versenyén vett részt. Ezek között 4 levente-tüzoltócsapat is versenyzett. Az egyes gya korlatok kiválóan jók voltafc. A verseny eredményeképen a zsü'-i határozata szerint a haladók versenyén Esztergom város tűzoltótestülete volt a legjobb. — A kezdők versenyénél Nyergesujfalu tüzoltócsapatának ítélte oda az elsőséget a zsűri. Ezek kapták az ezüst vándordijakat. Az esztergomiak ezenkívül egy kis ezüst serleget is kaptak, a me ! yet a legjobb csapatnak szántak a tataiak. Dijat nyert még a haladók versenyén a Komáromi Önkéntes Tűzoltótestület, továbbá a dorogi és a tatabányai tűzoltótestület, — a kezdők versenyén pedig a dunaalmási és vértesszőllősi testület. A leventecsapatok versenyén dijat nyertek a tatai ós az esztergomi leventék. az elnökség átadni. Kimondotta a közgyűlés, hogy a jövő évi versenyt ós közgyűlést, figyelemmel az Eszvergomi Tűzoltótestület hatvan éves fennállásának jubileumára, Esztergomban fogják megtartani. HÍREK A közgyűlés a szövetség titkárává Meitner Miklós tokodi jegyzőt választotta meg, egyébként nagy lelkesedéssel tüntetett a régi vezetőség mellett. Gróf Széchenyi Miklóst, az Országos Tűzoltószövetség elnökét 25 éves tűzoltói jubileuma alkalmából a vármegyei szövetség diszelnökévé választották ós elhttározta a közgyűlés, hogy az erről szóló okmányt Szent István napján Székesfehérvárott fogja Bársony Istvánnak mai számunkba küldött gyönyörű ünnepi cikkét igaz örömmel közöljük s azt ezúton is hálásan köszönjük mind magunk, mind olvasóközönségünk nevében, a nagy magyar írónak, irodalmunk igaz büszkeségének. A polgármester szabadságon. Dr. Antóny Béla polgármester f. hó l2től kezdve nyári szabadságát élvezi. Távollétében Dr. Brenner Antal főjegyző helyettesíti. A bazilika új harangjai elkészültek már Szlezák László harangöntő mepter műhelyében és Budapesten, a vasipari kiállításon láthatók. Ideszállitásuk — mint értesülünk — szeptember első napjaiban fog megtörténni, úgy hogy Kisasszony ünnepére már használatba vitessenek. A volt cs. és kir. 26-ik gyalogezred bajtársi szövetsége a bihawai ütközet és az ott, valarmnt a világháborúban elhalt hős bajtársak emlékére 1927. évi augusztus hó 28 án Esztergomban ezredemlékünnepet rendez. Az ünnepség sorrendje a következő : Délelőtt ll órakor üunepi istentisztelet a belvárosi plébánia-templomban. Istentisztelet után a résztvevők a „hősök emlékoszlopához" vonulnak és azt megkoszorúzzák. Az emlékműnél az ünnepi beszédet Kramer Antal nyug. ezredes mondja. Délután 1 órakor a Magyar Király szálló külön termében társasebéd lesz. Egy teríték ára (4 fogás) 3 pengő. Az ünnepségen való részvételre, valamint a társas-