ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-06-29 / 49. szám

IETT NYUCATIKDIAI BANÁN A LEGJOBB TÁPLÁLÉK dos József igazgató ezt a megoldást nehezen kivihetőnek és méltánytalannak tartotta, mert azon tagoknak, akiknek nem kedvez a sorshúzás, lakásukért is kell fizetniök a rendes bórt és az épí­tendő házukért is előre. Ilyen megter­helést pedig a tisztviselő nem képes elviselni. Az értekezlet eredmónyekópen László István érdemleges tárgyalásokat fog kezdeni az Országos Többtermelósi Szövetkezet ügyvezető alelnökével. Az ügy immár amilyen sürgős, éppen olyan fontos is, mert hiszen a tisztviselői lakó­házépitóssel meg volna oldva az eszter­gomi lakáskérdés is. Kedden a Magyar Sxinháx szenzációs sikerű énekes vígjátéka „Engem szeress." Évzáró ünnepély. Az esztergomi áll. s. közs. Szent Imre főreáliskola f. évi június hó 29-ón (kedden) d. e. fél 10 órakor a Széchenyi Kaszinó nagytermé­ben évzáró ünnepélyt tart, melynek műsora a következő : 1. Magyar Hiszek­egy. Előadja az ifjúsági vegyeskar. 2. Tompa; A madár fiaihoz. Szavalja Reusz Sándor IV. oszt. tanuló. 3. Bechstein. Elisabets Rosen. Németül szavalja Lacza József VI. o. t. 4. a) Br. Bánffy: Kék Nefelejts. b) Rein­hold : Kis hárfás. Előadja az intézeti vonószenekar. 5. Derouléde: Le bon gite. Franciálul szavalja Nádéi Károly V. o. t. 6. Silcher: Búcsú az iskolá­tól. Előadja az ifj. vegyeskar. 7. Az érettségizett tanulók nevében búcsúzik az iskolától Kósa Lajos VIII. o. t. — Utána: Ballag már a vén diák . . . Énekli az ifj. vegyeskar. 8. Becker­Kún: Rajta előre t Induló. Énekli az ifj. vegyeskar. 9. Az intézeti igazgató záróbeszéde. A jutalmak kiosztása. 10. Faul wetter: Éljen a haza 1 Induló. Előadja az intézeti vonószenekar. Szerdán a Belvárosi Sxinháx legna­gyobb sikert aratott vígjátéka „Pántlika" kerül sxinre. Beiratások az érseki nöneveló inté­zetben és polgári leányiskolában július 1-ón ós 2-án délelőtt 9—12-ig tartatnak. SZÍNHÁZ Faragó színtársulata mára rövid ittléte alatt is meghódította az esztergomi kö­zönséget ós elismeréssel nyilatkoznak a színészekről .mindenfelé a városban. Kár, hogy a kedvezőtlen időjárás befolyás­sal van a nyári szinház látogatottságára. Nagy sikert aratott szombaton ós vasárnap a „Királyné rózsája" c. szép, magyar színezetű operetté. Hétfőn a „Régi jó Budapest" megy, kedden „A nagy nő" c. hires operetté, szerdán a „Pántlika" c. vígjáték, csütörtökön az „Engem szeress" c. énekes vígjáték, pénteken pedig az idei szinióvad leg­érdekesebb vígjátékát, a „Dr. Szabó Juci"-t adják a színészek. Az utóbbit esak felnőttek nézhetik meg. Tisztviselők és bérlők 20°/o kedvez­ményt kapnak a Kert Sxinháxban. Szelvények és utalványok ünnep- és vasárnap kivételével n%inden nap érvé­nyesek. , Hói gazdasági iskola S^Äffit kon a Keresztes nővérek tartosmányházában. Fölvesznek négy középiskolát végzett leá­nyokat, akiket nyelvekben, zenében képez­nek és kitanítanak a háztartás és gaadálko­dás minden szakában.* Internátusunk olcsó. ríífhpfrf narsno azonnal kiadó- Ertekez­11111161(1 piiyc ni lehet Stiassny Lajos mechakikusnáh Esztergám, Mária Valéria-ut 3. szám. (Sziget.) II Fürdő Kertmozgó heti műsora: Kedden, június 29-ón : Hurrá Kalifornia Egy autó rohanása a boldogság felé 8 felvonásban. Farkas a bárányok között. A leghatá­sosabb filmregény az amerikai életből. Javíthatatlan autóláz — igazi autó­szuggeszció ! Hurrá Kalifornia ! Regi­nald Denny a legügyesebb ós a legvi­dámabb amerikai filmszínész, ezen film­jében legénybúcsúja közben elfeledke­zik saját esküvőjéről, utolsó porcben a szépséges menyasszonya ölelő karjai he­lyett sok humoros jelenet után a kór­házba kerül. A film meséje rendkivül izgalmas, melyet a sok vidám jelenet tesz még élvezetesebbé. „Farkas a bá­rányok között" c. filmremeknek egy szerelmes rendőr (Milton Sils) a főhőse. * Csütörtökön, július hó 1-ón: A zenés pokol A párisi éjszakák erkölcsrajza 10 felv. Primadonnák iskolája. Filmregény a a színésznők életéből. * „Zenéi pokol" rendkivül értékes és órdekes film, mozgalmas ós szines rajza a mai életnek és a mai kor modern er­kölcseinek egy rendkivül fordulatos drámai mese keretében. A nagyszerű in­venciózus rendezés, a pazar kiállítás, a legmodernebb miliő, mind együttvéve nagyszerű hátteret nyújt Corinne Griffith­nek, a dráma főszereplőjének, aki eddigi pályájának egyik legragyogóbb alakítá­sát nyújtja ebben a filmben. Ezen elő­adást csak 16 éven felüliek nézhetik meg. A gimnázium I. és II. osztá­lyába járó tanulókat pótvizs­gára latin- és német-nyelvből előkészít Ke­rényi p,ezső tanitó, Horánszky-utca 3. szám. Esztergom sz. kir. város idegenfor­galmi és hirdetési vállalata Esztergom, Széchenyi-tér Takarékpénztár I. emelet Távirati cim: Forgalmi. Díjtalanul rendelkezésére áll a várost felkereső idegeneknek mindennemű utazási, elszállásolási, ellátási kérdésben. Levélbeli vagy távirati megkeresésre kiránduló cso­portoknak szállást, ellátást biztosit. Idegen vezetésről, a különböző nevezetességek (bazilika, kincstár, képtárak stb) hozzáfér­hetőségéről gondoskodik. Helyi kirándulá­sokat szervez. Helybeli közönség rendelkezésére áll kül­földi utazások összeállításában, az összes európai államok vizumjainak megszerzésé­ben, bejelentett lakásokat közvetít. Hivatalos órák hétköznap: 9—13, vasár­és ünnepnap 9—11. ESZTERGOMI Közüzemi R.-T. VÍZVEZETÉKI OSZTÁLYA KOSSUTH LAJOS U. 2a Elvállal házi főcsapok, konyhai kiontok, fürdő­szobák, egészségügyi berendezések és házi csatornák elkészítését. IIaktáron tart a legkényesebb igényeket kielégítő mintadarabokat s minden idetartozó alkatrészeket. Szolid árak. Lelkiismeretes kiszolgálás. Kedvező fizetési feltótelek. Költség­vetéssel díjmentesen szolgálunk. Hirdetmény. A Marosi-örökösök tulajdonát képező Héviz-utca 6. sz. alatti 5 szoba, konyha, mosókonyha, műhely, nagy pinceraktár es egyéb mellékhelyiségekből álló, alá­pincézett, részben beköltözhető ház dr. Szegedi ügyvéd irodájában (Takarék­pénztár székháza II. emelet) 1926. óvi június hó 29-én d. e. 11 órakor önkén­tes árverés alá kerül. Értesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közön­ség szives tudomására adni, hogy cserép­kályha- és edénygyáramat téglagyárral kibővítettem és igy kifogástalan minő­ségű falitégla, kón?,ény- ós padlástógla állandóan kapható kicsinyben ós nagy­ban esztergomi gyártelepemen Deák Ferenc-utca 36. sz. alatt. Szives támogatást kérve vagyok tel­jes tisztelettel lüagyary László. Az az olcsó, ami jó! Megérkeztek nagy választékban a legkényesebb igényeket is kielégítő tavas zi és nyári eredeti angol IMF* szövetujdonságok, melyekből felöltőket, divat­öltönyöket ós sportruhákat a legújabb divat szerint, jutá­nyos áron készit, kedvező fizetési feltótelek mellett! SCHWEICZER VILMOS férfiszabó ESZTERGOM, Kossuth Lajos utca 5 (Takarék épület, Három Szerecsennel szemben.) Divatöltönyök már 1,300.000 K-tól! Vidéki megrendeléseknél a ruha­próba 3 órán belül eszközöltetik! A Korona-Kávéházban esténkint Bodrics Lajos budapesti cigányprímás jól szervezett zenekarával muzsikái! HUSCSARNOK! Esztergom, Rákóczi-tér 9 hm* t if$ß Q&nöh'űA ÖVGH M .5?Jäfl'in ííőiííö A több óv óta fennálló mészáros­üzletemet ismét a régi körzetben nyitot­tam meg, ahol elsőrendű marha- és borjúhúsok állandóan friss állapotban kaphatók, amiről régi jóhirnevű üzletem garanciát nyújt. Tisztelettel: BÜCHLER ZSIGMOND mészárosmester. ÉÉÉÉ Korona Kertmozgó. mm Miért haszálják az orvosok és családtagjaik a MIRA vizeket 1. Mert a „ífira"-keserűviz kelle­mes izű, enyhén és biztosan hat. 2. A „Mira" glaubersós gyógyviz teljesen pótolja a karlsbadi vizet. 3. A „Baby w-gyermekkeserűviz a gyermek gyomrát állán dóan rendben tartja. f Mindenütt kapható! | DIVATOS női Í, férfikalapokat a legjutányosabb árban csakis Nyári szünet. lohíil TH G. ALAJOS nöi és férfi kalapos*üzletében Esztergom, Kossuth Lajos-utca 29. alatt vásárolhat. (A kaszárnyával szemben.) Ugyanitt mindeunemű nöi és férfikalap alakítás, festés ós vasalás a leg­jutányosabb árban készül. Munkáé rithát továbbá férfi és fiú öltö­mUfllUld lUlldK, nyök legjutányosabb be­szerzési forrása Blödi Dávid ruhaüzletében Kossuth Lajos utca 36. HUNNIA KÖNYVNYOMDAVÁLLALAT [ifi f JóV9fl 2Ígjgá$§ Befő ; ; i' Koszit mindennemű könyvnyomdai munkákat jutányos árakon ESZTERGOM KOSSUTH LAJOS-UTCA 30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom