ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-02-10 / 11. szám

XXXI« évfolyam, 11. szám. Ara léSOO kcrrona Szerda, 1926 február lO Megjelenik hetenkint kétszer: szerdán ós vasárnap. Előfizetési ára egy hónapra 15.000 K. Névtelen közleményt nem veszünk figyelembe. 'jTmrwrrriiri • i»«WTiwiiiTiiiWfflMnB Keresztény politikai és társadalmi lap Főszerkesztő: Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok ós előfizetések Kossuth Lajos­utca 30. szám alá küldendők. Hirdetések fel­vétetnek a „HUNNIA" könyvnyomdában, A borfogyasztási adó megszüntetésének ügye A bortermelés válságos helyzete egyike azoknak a kérdéseknek, amelyek az intéző köröket állandóan foglalkoztatják, g amelyek Esztergom szőlőtermelő lakosságát elsősorban érdeklik. A gazdatársadalomnak az az első kérése, hogy a pénzügyminiszter szál­lítsa le a borfogyasztási adót. A pénz­ügyminiszter bejelentette, hogy a maga rés?érői nem kifogásolja ennek az adó­nak leszállítását, mert ez a községek­nek jövedelmét alkotja. Abból a tizen­négymillió aranykoronából, amely ebbő az adónembői folyik be az egész ország­ban, a legnagyobb rész : tizenkétmillió aranykorona a városokra esik s csak két miliió korona a községekre. A borfogyasztási adó leszállítása ter­mészeteden cökkenti a bevételeket úgy, hogy a községek háztartásuk egyen­súlyának biztosítása végett a fogyasz­tási adó leszállításával előálló bevétel­hiányról majd pótadóval gondoskodnak. Eddig az eljárás az volt, bogy a köz­ségeket elsősorban a kereseti adó és a borfogyasztási adó kimunkálására köte­lezték s most a pénzügyminiszter hozzá­járult ahhoz, hogy ez a rendszer meg változzék s ilyen irányban már át is irt a belügyminiszterhez. Twhát a vál­tozás szerint a községeket arra kötele zik, hogy háztartásuk szükségleteit 50 százalékos pótadóból elégítsék ki s amennyiben ez nem volna elégséges, csak abban az esetben s o'y mértékben folyamodhatnak a borfogyasztási adó kimunkálásához — még pedig a pénz­ügyminiszter által megállapított maxi­malis határig (literenkint 2385 papír­korona), amennyiben sükségük lesz reá. Mindez azonban csak a községekre vonatkozik, a városokra még kü ön tár­gyalások folynak az illetékes körökkel, mert a városoknál más rendszert akar a miniszter meghonosítani. A gazdák másik törekvése az, hogy a termelők részére saját termésük kí­mélésének lehetőségót megszerezzék ós ebből a szempontból a közel jövőben az alábbi, igen kedrező eredményeket érik el: Ezentúl a termelőktől nem fogják követelni azokat az okmányokat, ame­lyeket az italraórósórt folyamodóktól általában követelni szoktak, hanem csakis az erkölcsi bizonyítványt. A termelő nemcsak a termőhelyen, hanem lakóhelyén s az ország bármely városában, ahová kismértékben italmé­rési engedélyt kór, amennyiben azt a közszükségletik megengedik, kimérheti saját termésű borát, nagyban pedig, vagyis 25 literen felül minden engedély nélkül kimérheti saját termésű borait az ország bármely községében zárt ós nyitott edényekben. Mindezekon kivül a pénzügyminiszter hozzájárult ahhoz is, hogy a most tár­gyalásra kerülő egyéb pénzügyi rendel­kezésekről szóló törvényjavaslatnál a következő indítványt tegyék: „A nem­zetgyűlés felhatalmazza a pénzügymi­nisztert arra, hogy a belső fogyasztásra szánt bor szesztartalmának emelése cél­jából rendeletileg megállapítandó ellen­őrte&i feltótelek s a bortörvény vonat­kozó rendelkezésének betartásával a borpárlatnak szeszadó ós kincstári ró­szesedósmentesen való fölhasználását megengedhesse'" A pénzügyminiszter ezt a javaslatot magáévá tette, a nemzetgyűlés is két­ségtelenül hozzá fog járulni s ennek eredménye az lesz, hogy a jövőben a bortörvény alapján a bort adómentes borpárlattal lehet majd feljavítani. En­nek következtében természetesen a borpiacot most nyomó nagymennyiségű rossz bor el fog tűnni a piacról. HÍREK . Farsang. (Ebben a rovatban az idei farsangi mulat­ságok határidejét a rendezőségek megkere­sésére lejáratilag nyilvántartjuk.) Február 13. Az Esztergomi Kaszinó far­sangzáró kalikó-est élye saját helyiségében. „ 13. A MÁV segédtisztek táncestélye a Fürdőben. „ 13 Az esztergomi izraelita ifjak (zöldek-társasága) műsoros tánc­estélye a „Magyar Király"-ban. „ 14. Öregcserkészek szinielőadása a Széchenyi Kaszinóban délután 5 órakor! „ 14-én a Szenttamás-Vízivárosi Kör farsangi szinielőadása saját he­lyiségében. „ 15. A. Stefánia Szövetség és az ál­lamrendőrség jótékonycélú álar­cosbálja a Fürdő szállóban. „ 15. A Polgári Egyesület műsoros estélye a Magyar Királyban. Melyik gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot? (Vasárnap- és ünnepnapon pedig egész na­pos ügyeletesi szolgálatot is.) Február 9—12-ig a „Szent István", 13-án a „Fekete Sas" gyógyszertár. Szentségimádás. Városunk katholikus lakóit az évekkel ezelőtt szokásos durva mulatozástól viss/.atartja a Szent Anna templomi szentségimádás, amely az idén február 11-én, azaz c>ütörtökön tartatik. E nap délelőttjén 6, 8, 9, 10 ós 11 órakor hallgathatnak a bivek szentmisét; délután 5 órakor szentbeszód, litánia és szentségbetótel Te D :.ummal. A közigazgatási bizottság Diese. A vármegye közigazgatási bizottsága leg­utóbb úgy határozott, hogy üléseit ezatán minden hónap második keddjén fogja megtartani. E havi ülés tehát f. hó 9-én folyt le dr. Hu>zár Aladár főispán elnökletével. Az alispán jelen­tése szerint az uj határnap egy kis félreértést okozott, amennyiben a havi jelentéshez szükséges statisztikai ada­tok az államrendőrsógi főkapitányság­tói, valamint a gesztesi ós tálai járási főszolgabíróktól nem érkeztek be idején ós igy a jelentésben nem szerepelhettek. A lefolyt január hóban egyébként a vármegye területén lényegesebb ese­mény nem fordult elő. Az ülés csupán a folyóügyek elintézésére ós a szoká­sos jelentések tudomásulvételére szo­rítkozott. Adóbevallások február végéig be­adandók. Kereseti-, jövedelem- ós vagyon­adóbevallások beadását a pénzügy­miniszter f. hó 28-ig elrendelte. Felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a vallo­mási ivet a városi adóhivatalban sze­rezzék be ós azokat kitöltve f. hó 28-ig ugyancsak oda adják be. A Kath. Kör közgyűlése. Az Eszter­gomi Kath.Kör vasárnap népes közgyűlést tartott, amelyet dr. Antóny Béla elnök nyitott meg emelkedett beszéddel. Be­szédében a római szentszék iránti tör­hetetlen ragaszkodásnak nemzetünk jövőjére kiható nagy jelentőségét mél­tatta. A tetszéssel fogadott beszéd után Biaskovics Piacid bencóstar.ár terjesz­tette elő a kör lefolyt óvi működéséről szóló, költői szárnyalással megirt jelen­tését, amely osztatlau elismerést váltott ki a hallgatóság körében A szokásos egyéb jelentések meghallgatása után a tisztikar megválasztása következett, mely az eddigi vezetőséget ismét meg­erősítette tisztében. Az óv folyamán elhunyt Eggenhofer Ernő helyébe Gyulay Endre, a Nemzeti Hitelintézet helyi fiókjának igazgatója választatott meg egyhangú lelkesedéssel a kör házna­gyául. A közgyűlés kimondotta, hogy a biboros-hercegprimást, mint a kör fővédnökét és lovag Mattyasóvszky Lajos diszelnököt az uj vezetőség a közgyűlésből kifolyólag küldöttségileg üdvözli. Végül dr. Macbovich Gyula prelátus-kanonok, a kör egyházi elnöke meleg szavakkal emlékezett meg dr. Antóny Béla körelnök tízéves polgár­mesteri működéséről, mely alkalomból a kör tagjainak üdvözletét is tolmácsolta. Este a körben disznótoros vacsora volt, amelyen hetven tag vett részt mindvé­gig kedélyes hangulatban. A vacsorán dr. Lepold Antal prelátus ós dr. Antóny Béla mondottak szép felköszöntőket. A főreáliskola farsangi estélye, mint előrelátható volt, fényesen sikerült. A pompás rendezés, a rátermett szereplők szépen gördülő játéka, a nagy ambíció­val vezetett énekkar mind-mind hozzá­járultak ahhoz, hogy a nagyszámú jelen­volt közönség a legkellemesebb hangu­latban eltöltött est emlékét vigye ma­gával otthonába. A műsor a lapunk vasárnapi számában közölt rend szerint folyt le és minden pontjában nagy tetszést aratott. Külön ki kell emel­nünk a színdarabot, amely a végén ügyes átmenettel mutatta be a növen­dékek magyar táncát ós az ifj. énekkar kedves énekszámait. A szereplők közül, akik mind tehetségük legjavát adták, ifj. Toldy János nyerte a legtöbb tap­sot, találóan alakítva a falusi komát. Igen ünnepelték dr. Raym^nn János tanárt is, az énekkar vezetőjót, aki a darabhoz híven, mint pompásan masz­kírozott falusi rektor vezette a „kán­tust" a közönség szűnni nem akaró tapsai közben. Úgy tudjuk, az estély a főreáliskolai tóglaalapot szép összeggel gyarapította. Az Esztergom-Szenttamási és Vízi­városi Kath. Polgári Kör műkedvelői f. hó 14-én vasárnap este fél 8 órai kez­dettel előadják a „Náni M c. pompás népszínművet 6, 8 és 10 ezer koronás helyárakkal. Aki farsang vasárnapjának estéjót olcsón, mindamellett élvezetesen akarja eltölteni, okvetlen nézze meg a kör törekvő műkedvelőinek ezen szép ós minden pártolást megérdemlő elő­adását. A szegénysorsú iskolásgyermekek téli felruházásáról szóló jelentést most terjesztette be a város iskolaszéke a tanácshoz. A m. kir. népjóléti ós munkaügyi miniszter ugyanis Mátéffy Viktor prépost-plébános, nemzetgyűlési képviselő közbenjárására városunk ínség­ben szenvedő iskolásainak 112 pár gyermekcipőt, 25 pár felnőtt cipőt, 75 gyermekruhát, 50 kabátot ós 15 sacco öltönyt adotnlnyozott, amely értékes adományból városunk összes iskoláinak szegónysorsú növendékei ré­szesedtek megfelelő arányban. Valóságos nizzai karnevál lesz Esz­tergomban f. hó 15-ón, farsang utolsó vasárnapján, amikor az esztergomi ál­lamrendőrség ós a Stefánia-Szövetség helyi szervezete rendez jótókonycélú álarcosbált a Fürdő szálló összes helyi­ségeiben. Ez az álarcosbál, amelyre már hetek óta folynak az előkészüle­tek, lehetővé fogja tenni a jóizű far­sangi szórakozást azok számára is, akik eddig különféle okokból "elzárkóztak a mulatságoktól. Igen sokan készülnek erre a bálra olyanok, akik az ország súlyos helyzetére való tekidtettel eddig nem tartották helyesnek a túlzott bá­lozást és nem is jártak szórakozni. Ennek a nagyszabású álarcos bálnak nemes célja, hogy a jövedelem a ma­gyar anya- és csecsemővódelemre, to­vábbá a rend őreinek jóléti intézményére fordittatik, még az eddig konok vissza­húzódókat is megindította ós rábírta arra, hogy legyenek jókedvűek egy éjszakán át a magyar jövő érdekében. Az álarcos bált nemcsak e nagyarányú­sága, de érdekessége is hasonlatossá fogja tenni a híres karneválozó nagy­városok farsangi éjszakájához. Amint az előkészületekből itt-ott megtudtuk, öt­letesebbnól-ötletesebb mulatságos ós kacagtató jelmezek készülnek és az álarcosoknak oly lólekviditó, tarka serege fog felvonulni az estén, hogy a jótókonycélú farsangi éjszaka sikerének előre őrülni lehet. Sok meglepetés fogja mulattatni a bál közönségét, különösen akkor, amikor éjfél után lekerülnek az álarcok ós Esztergom népe egymásra ismer hajnal felé. Az EMTE közgyűlése. Vasárnap d. e. tartotta meg az Esztergomi Munkás Testedző Egyesilet rendes óvi közgyű­lését nagy érdeklődés mellett. Szabó Ferenc, az egyesület agilis elnöke, mag­vas beszéd kíséretében vázolta az el­múlt esztendő nevezetesebb sportese­ményeit. Radó Béla pénztárnok az egyesület vagyonáról, mig Thomas Fe­renc titkár a belólet eseményeiről szá­molt be nagy körültekintéssel. Több felszólalás után a tisztújítás vette kez­detét a következő eredménnyel: ügy­vezető elnök : Kövesi István, alelnökök: Trubin János és Petrik Kálmán, titkár: Domaniczky József, jegyző: Boratkó Rezső, főpénztáros: Radó Béla, pénz­táros : Viszkop Tibor, intéző: Mezei Géza, helyettes intéző : Bartos István, szertáros: Magyarovics Károly, ház­nagy : Woticzky József. Szabó Ferenc az elnöki tisztséget nagyfokú elfoglaltsága miatt el nem fogadta, így annak betöl­tését a közgyűlés elhalasztotta. A vá­lasztmány megválasztása után a köz­gyűlés lelkes hangulatban ért véget. Református bál. Az idei farsang egyik szépen sikerült bálja*, a refor­mátus bált 'táncolta át szombatról va­sárnapra az esztergomi fiatalság. A körültekintő gondos rendezőség előadás­sal nyitotta meg az estét, melynek szá­mai előtt Bárdos Miklós konferált. Az „Őnagysága jó médium" cimű egyfel­vonásos vígjátékot művészi átérzéssel alakították a jó médium szerepében Jancsó Mariska, Dudás Zoltán, s a hipnotizáló orvo3 Oláh Jáno3. Színre került még két Kisebb játék, melynek szereplői mind a legteljesebb elismerést érdemlik. Különösen kivált KócsyArpád, Adamcsa Etus ós Kubányi Klári. Damény Dezső szép hegedűjátókát ós ónekoit hálásan megtapsolták. Az elő­adás után vidám hangulatban reggelig tartott a tánc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom